A fejleszthető kreativitás

Élményfestés fejleszthető kreativitás

A kreativitás fejlesztése egyáltalán nem lehetetlen dolog. A legtöbb ember nem úgy születik, hogy magáénak tudhatja a szárnyaló kreativitást, de ahogy cseperedik és fejlődik gyermekkorában, úgy tudatosan terelgethető és tanítható arra, hogy más szemszögből is vizsgálja az elé kerülő helyzeteket és feladatokat.

A kreativitás megléte vagy magas szintű mivolta nem feltétlenül azt jelenti, hogy valaki képes teljesen új dolgokat kitalálni és létrehozni, vagy egy rendkívüli és megismételhetetlen produktumot létrehozni, ami majd biztosan híressé teszi. A kreatív gondolkodás a mindennapi életben sokszor egyszerűen abban nyilvánul meg, hogy képes vagyunk máshogy látni a dolgokat, máshogy hozzáállni egy problémához és más (végső soron jobb, hatékonyabb vagy egyszerűbb) megoldást találni valamire, amire addig, a „szokásos” gondolkodásunkkal még nem sikerült.

A kreativitás eszerint tehát nem csak a művészek, tudósok és zsenik kiváltsága, hanem mindenki lehetősége egy teljesebb életre, és ami a legjobb hír vele kapcsolatban az, hogy még felnőttkorban is lehetőségünk van a fejlesztésére.

Mit érünk vele, ha fejlesztjük a kreativitásunkat?

A kreativitás segítségével egészen egyszerűen jobban fogunk élni. A jobb minőségű élet pedig azt is jelenti, hogy jobban fogjuk magunkat érezni a bőrünkben azáltal, hogy hatékonyabban tudunk dolgozni és feladatokat megoldani, ettől sikeresebbnek, különlegesebbnek érezzük majd magunkat, ez pedig az életünk más területein is szárnyakat ad majd nekünk.

Néhány egyszerű gyakorlattal, amelyeket tudatossággal rendszeressé és ez által szokássá tehetünk, folyamatosan növelhető a kreativitásunk szintje. Építsük be ezeket a mindennapjainkba és egy idő után észre fogjuk venni, hogy fejlődünk a segítségükkel!

Rajzolj, firkálj, fess egy képet!

Akkor is tegyél így, ha nincsenek művészi hajlamaid, mert nem a végeredmény esztétikai értéke a lényeges, hanem az a tény, hogy rajzolás vagy festés közben a jobb agyfélteke működését tudjuk aktivizálni, amely terület felelős a kreatív ötletekért és innovációkért is az agyunkban. Ha nincs ötleted, hogy mit is rajzolhatnál vagy festhetnél, akkor készíts absztrakt művet, egyszerűen fess színes pacákat egy papírra, de az is jó ötlet, ha előre megrajzolt formákat színezel vagy festesz ki művészi alapossággal.

A legjobb pedig az, ha eljössz hozzánk, a KreatívLiget Stúdióba egy élményfestésre.

Írj verset, regényt, novellát!

A felszabadító, kreatív írás a rajzoláshoz hasonlóan nem igényel különösebb művészi tehetséget, amennyiben azt tartjuk szem előtt, hogy az írás önmagunk fejlesztésére és az alkotó gondolataink mozgósítására szolgál. A műfaj és a forma egyéni választás alapján bármi lehet: napló, regény, novella, vers vagy akár dalszöveg, az a fontos, hogy a szavak segítségével alkossunk a saját örömünkre, a pillanatnyi ihletünkből és gondolatainkból. A tudatosan a szövegalkotásra irányított figyelmünk segítheti a fejünkben gomolygó, nehezen megfogható ötleteink, gondolataink tisztázódását és azokat új utak, új lehetőségek felé vezetheti.

Jegyezd fel az ötleteidet!

Mindig tarts magadnál egy noteszt vagy egyszerűen csak legyen nálad a telefonod, ahová bárhol, bármikor fel tudod jegyezni a gondolataidat. Az ötleteink sokszor azért nem jutnak el a megvalósítás fázisába, mert azokat elfelejtjük, mielőtt jobban ki tudnánk dolgozni a részleteit. Ami reggel, az ágyból kipattanva zseniális ötletnek tűnt, délutánra már felidézhetetlen lehet, ha nem írjuk fel. Rendszeresen nézd át és rendszerezd az ötleteidet és folyamatosan csiszolgasd azokat, hogy fejlődjenek megvalósítható gondolattá.

Készíts fotókat!

Ehhez profi fényképezőgép sem kell, elég a telefonod, hiszen nem fotókiállításra készíted a képeket, hanem azért, hogy új nézőpontokat találj és onnantól fogva más területeken is könnyebben menjen ez. Állítsd rá a szemedet, hogy nézz másképp egy a már megszokott tárgyakra, emberekre, tájakra és vegyél észre valami újat vagy szokatlant ezekben és próbáld úgy megragadni a fotó által, hogy azon keresztül meg tudd mutatni másoknak is. Ha ez mégsem sikerülne, se keserítsen el, mert nem a fotó minősége, hanem a szemlélet, a nézőpont és az ötlet újszerűsége a lényeg az egészben.

Meditálj!

A meditálás technikája tanulható és az elsajátítása után segíthet abban, hogy rendet teremtsünk a kaotikus gondolatok között, a kuszaság letisztuljon, és így legyen helye a kreatív gondolatoknak. Ha nehezen megy a klasszikus értelemben vett meditálás, akkor más módja is van a célzott lazításnak. Akár a sportolás (az úszás vagy a futás a legalkalmasabb erre a célra, mert a monotonitás könnyen meditatív állapotba juttathat), akár a semmittevős órák beiktatása is jó megoldás lehet a kreatív gondolatok előhozásához.

Oldj meg fejtörőket!

Tudományosan igazolt tény, hogy az időskori demencia kialakulását és súlyosságát is nagymértékben befolyásolja, ha gyakran gondolkodásra sarkalljuk az agyunkat. Az egyszerű keresztrejtvény fejtés is jó lehet, de a bonyolultabb fejtörők és a képes, számos vagy szöveges logikai feladványok még hatékonyabbak lehetnek a kreativitás fejlesztésére. Nem kell órákat töltened naponta ilyen elfoglaltsággal, az is elég, ha naponta pár percet, mondjuk utazás közben élezed az elmédet és meglátod: meglesz az eredménye.

Inspirálódj másoktól!

Nem azt értjük ez alatt, hogy lopd el mások ötletét, hanem azt, hogy használd azt saját magad motiválására, egy ötleted továbbfejlesztésére vagy kiindulási alapként való átalakításra. Olvass olyan emberek életéről, gondolatairól könyveket, akik a példaképeid lehetnek vagy lenyűgöz a teljesítményük. Menj el beszélgetésekre, előadásokra, tréningekre, amit olyan emberek tartanak, akik hitelesek a számodra. Olvass és nézegess magazinokat, blogokat abban a témában, ami téged foglalkoztat és inspirál. Ha jó ötletekre találsz, jegyezd fel őket és alakítsd tovább!

Gyere el hozzánk és fejleszd tovább a benned rejlő kreativitást egy hozzád illő kép elkészítésével!

Blog

A színek jelentése

Mit nevezünk színnek? Színesnek nevezzük a fényt, ha különböző hullámhosszokon eltérő intenzitása van, a nem átlátszó felületeket, ha különböző hullámhosszokon más és más mértékben verik vissza a fényt és az átlátszó vagy áttetsző anyagokat is, ha különböző hullámhosszokon különböző mértékben bocsátják át a rájuk vetülő fényt. Összességében azt mondhatjuk tehát, hogy a szín nem más, mint a szemünkbe érkező fénynek az a tulajdonsága, hogy különböző hullámhosszúságú összetevői más intenzitásúak.   A színek pszichológiája A színeknek kiemelkedő szerepük van az életünkben és az erre a témára irányuló vizsgálatok szerint egyes érzelmek sokkal jobban társíthatók egy adott színhez, mint bármely másikhoz, amely társítások ráadásul a világ nagy részén egyformán működnek. Ilyen szín-érzelem társítás például az, hogy a depressziós vagy szorongó állapotot legjobban a szürke szín fejezi ki, a vidámságot pedig a sárga szín jeleníti meg. A színválasztásaink legtöbbször tükrözik az életünk aktuális helyzeteit, állapotát és az ezek miatt kialakuló hangulatunkat is, de ne feledjük, hogy ez a jelenség akár meg is fordítható. Ha vidámabb, pozitívabb hangulatra ösztönző színekkel vesszük körül magunkat, azt az életünk minden területére hatni fog. Az otthonunkban lévő színek befolyásolják hangulatunkat és viselkedésünket. A körülöttünk lévő színek le tudják csillapítani az elménket vagy fel is tölthetnek energiával. A színek

Olvass tovább »

Élményfestést karácsonyra? Igen!

Eljött az évnek az a szakasza, amikor szinte mindenki azon töri a fejét, hogy mit ajándékozzon a szeretteinek, a rokonainak, a barátainak vagy akár a kollégáinak. Az utóbbi pár évtizedben kicsit túlzottan is arra helyeződött át a hangsúly a karácsonyi ünnepekkel kapcsolatban, hogy kit, milyen meglepetéssel kápráztassunk el. A családtagok egymást túllicitálva igyekeznek minél nagyszerűbb ajándékokat választani az üzletekben és a webáruházakban. Szeretnénk ajánlani egy alternatívát a megszokott, sablonos ajándékok ellenében. A sokadik pizsama, alsónadrág csomag vagy éppen parfüm helyett egy olyan megoldást, amely azon kívül, hogy életre szóló, maradandó élményt ad, még egy csodás – saját készítésű – festmény birtokosává is teszi a megajándékozottat. Ráadásul, ha kedve tartja, ő még tovább ajándékozhatja a képet.   Ajándékozz kreatív élményt karácsonyra! Az élményfestés egy egész délelőttöt vagy délutánt betöltő izgalmas, kreatív kikapcsolódás, amelynek a végeredménye egy csodás kép. Mi is lehetne ennél jobb ajándék karácsonyra? Magyarországon is egyre népszerűbbek az élményfestés foglalkozások, amelyek egyesítik magukban a kikapcsolódást a mindennapokból a kreatív energiákat aktivizáló időtöltéssel. Az alkalmak során egy ismert vagy kevésbé ismert, de előre bemutatott festmény alapján készíthetik el a résztvevők a saját műalkotásaikat. Közben pedig igényes környezetben és jó társaságban telik el a három óra, a feltöltődés pedig garantált. A

Olvass tovább »

Tavaszi festmények a KreatívLiget webshopban

Kreatívnak kell lennünk nem csak az stúdióban dolgozva, hanem akkor is, ha a külső körülmények következményeként nem lehet személyesen részt venni az élményfestés foglalkozásokon. Hiszen mi mégis szeretnék eljuttatni a lehetőségeket az alkotni vágyókhoz. Ezért is nyitotta meg a virtuális kapuit a KreatívLiget webáruház.h Ez az a felület, ahonnan minden festeni szándékozó kreatív személy meg tudja rendelni a számára kedves festmények alapanyagait és az elkészítésükhöz segítséget is kap.   Online élményfestés Ez egy olyan szolgáltatás, amellyel megoldhatóvá válik, hogy otthonodba rendelve a szükséges anyagokat és egyéb kellékeket a megváltozott lehetőségeket figyelembe véve vehetsz részt egy élményfestés foglalkozáson. Az online élményfestés foglalkozások online bejelentkezéssel zajlanak. Ennek során az instruktor minden tudnivalót elmond, és lépésről-lépésre veled együtt készíti el a képet. Lehetőséged van kérdezni a foglalkozás teljes ideje alatt, ha esetleg elakadnál és valamiben segítségre van szükséged. Az élményfestés kiválasztása és webáruházban történő megvásárlása után az esemény napján küldünk részedre egy linket, amivel csatlakozni tudsz majd az online foglalkozáshoz. Az élményfestés időtartama 3 óra, a résztvevők maximális létszáma pedig 6 fő. Ezt azért határozzuk így meg, hogy mindenkire tudjunk figyelni online körülmények között is és ne érezze elveszve magát egyik résztvevő sem.   Videós élményfestés A webáruházból a VIDEÓS élményfestő szettjeink közül

Olvass tovább »
főoldaleseményekwebshopkosármenü