A házi kedvencek festője – Henriette Ronner-Knip

A viktoriánus korban, Angliában nagy becsben tartották házi kedvenceiket. A kor felfogása szerint a gyermekeket felelősségre nevelték, amelynek egyik módja az volt, hogy egy háziállatról kellett gondoskodniuk. A kisállat tartás nem csak a jómódúak kiváltsága volt, hanem minden társadalmi réteg élvezte a házi kedvencek nyújtotta örömöket. Ebben a korban egy nagyszerű holland művésznő, Henriette Ronner-Knip észrevette a piaci rést, és a jómódúak állatainak megfestéséből tartotta el népes családját.

Szinte az anyatejjel szívta magába a művészetet

Henriette Ronner-Knip 1821-ben Amszterdamban született, művészcsaládban. Az első ecsetvonásokat édesapjától, Josephus Augustus Kniptől tanulta el. Nagyapja, Nicolas Frederick Knip szintén művész volt, akárcsak édesanyja, Pauline Rifer de Courcelles, akinek legkedveltebb témái a madarak voltak. Ő az édesapja első felesége volt, de mire Henrietta megszületett, apja már szeretőjével, Cornelia van Leeuwennel élt. Mivel a kislány főként apjánál tartózkodott, Corneliát általában Henriette anyjaként tartják számon.

Kamaszként nagy felelősség hárult rá

Henriette nem igazán részesült rendszeres oktatásban, mivel apja munkája miatt a család gyakran költözött. Josephus ugyanis művészetet oktatott ott, ahol épp állást kínáltak neki. Azonban 1823-ban apja az egyik szemére megvakult, 1832-re pedig teljesen elveszítette a látását.

Így történt, hogy 1835-ben, 14 évesen Henriette lett a felelős a család pénzügyeiért és egyéb jogi kötelezettségeiért is. Festeni kezdett intenzíven, hogy a családja pénzügyi gondjait csökkentse. Törekvését siker koronázta, az első festményét 15 évesen adta el, így vált kamaszként családfenntartóvá. 1840-ben a család a hollandiai Berlicumban telepedett le.

A saját házasságában is egyedüli pénzkereső volt

1848-ban nevelőanyja, Cornelia meghalt, ezt követően Henriette Amszterdamba költözött. Itt továbbra is a festészetét tökéletesítette, elsősorban haszonállatokat, az erdőket és a természetet örökítette meg képein. Kezdetben vízfestékkel, később olajfestékkel dolgozott. Számos művészeti kör és szervezet aktív tagja lett, mint például az Arti et Amicitiae, az 1839-ben alapított holland művésztársaságé.

1850-ben férjhez ment Feico Ronnerhez, a pár Brüsszelben kezdte meg közös életét. Feico rendkívül sokat betegeskedett, emiatt nem volt rendszeres jövedelme. Adta magát a helyzet, hogy Henriette menedzsereként tegye hasznossá magát. Így a nő ismét a családfenntartó szerepében találta magát.

Az állatok nagy ismerője volt

Feicóval kötött házassága után Henriette szinte kizárólag kutyákat és macskákat festett. Azt nem tudhatjuk, hogy azért döntött így, mert szerette az állatokat, vagy csak lehetőséget látott arra, hogy a gazdag viktoriánusok házi kedvenceinek festésével teremtsen biztos anyagi hátteret. Az viszont kétségtelen tény, hogy szerette és nagyon jól ismerte, értette is az állatokat. Idővel Henriette-nek lett egy kertes háza, ahol vadászkutyákat, macskákat és egy papagájt tartott, amelyeket modellként használt. Ahhoz, hogy igazán az állatok ábrázolásának művésze lehessen, tanulmányoznia kellett őket. Megfigyelte a viselkedésüket, majd papírszobrokkal modellezte azokat különböző testhelyzetben.

Ezen túl speciális üvegfalú stúdiót épített, ami mögött a macskái szabadon szaladgálhattak, aludhattak, hajba kaphattak, szóval élhették a macskák átlagos életét. Ez lehetővé tette számára, hogy alaposan megfigyelje őket, és a lehető legpontosabban fesse le viselkedésüket. Ez az egyik titka annak, hogy festményei még ma is oly sok embert szólítanak meg, akik a képekben gyönyörködve jobban megérthetik a macskák természetét.

A macska ábrázolásain túl híresek még az ölebkutyákról készült képei. Többek közt megfestette Marie Henriette osztrák hercegnő házikedvencét. Másik híres alkotása a hosszú szőrű, polgári környezetben elhelyezett macskát ábrázol.

Népes családjából többen a nyomdokaiba léptek

Amellett, hogy főállású festő volt, Henriette feleség és hat gyermek csodás édesanyja is volt. Több gyermeke is művész lett. Alfred fia elismert festő, grafikus és illusztrátor lett. Lányai közül kettő is a művészetben találta meg a kiteljesedést, Alice gyümölcs- és virágcsendéleteket festett, Emma pedig anyja nyomdokaiba lépve macskákat és egyéb állatos témákat örökített meg.

Henriette 1909-ben halt meg, 88 évesen egy gazdag életművet hátrahagyva. Olyan korát megelőző nő volt, aki teljesen egyedül tartotta fenn családját pusztán a festészetből és aki vélhetőleg nagyszerűen megtalálta a hivatás és a család közötti egyensúlyt.

Ha kedvet kaptál Te is az alkotáshoz, gyere el hozzánk és ismerd meg a festés alapjait. Helyszíni élményfestő alkalmainkon, vagy otthoni videós szettjeink segítségével elsajátíthatod a vászonra festés csínját-bínját. Reméljük hamarosan találkozunk!

Blog

Élményfestés – Virágzó cseresznyefák

A tavasz érkeztével virágba boruló cseresznyefák illatát és pompás kinézete meghatározó jelenség, amely sok mindenkinek tetszik. Nem lehet elfelejteni egy ilyen élményt, ha egyszer valaki megcsodálta a rózsaszín csodák, sokáig emlékezni fog rá. Egyáltalán nem meglepő, ha egy ilyen látvány a festőművészeket is megihleti, ez az illatos esemény örök téma lehet, amely minden évben kora tavasztól a természet ébredését jelzi mindannyiunk számára. A díszcseresznye jellemzői Az akár tíz méteresre is megnövő, széles koronájú, számtalan nemesített változatban fellelhető fának nemcsak az a különlegessége, hogy a rózsafélék családjába tartozik, hanem az is, hogy nincs termése. A díszcseresznyék különleges jellemzője, hogy a porzók és a bibék helyett is sziromlevelek nőnek, így sterilek, tehát nem hoznak termést. Kizárólag a virágaik miatt, dísznek tartják őket. A cseresznye virága Japán nemzeti virága, számtalan zenei, képzőművészeti és irodalmi mű ihletője. A virágok színe napjainkra már igen széles skálán mozog. Nem csak hófehér és rózsaszín lehetséges, hanem a folyamatos nemesítéseknek is köszönhetően ezek mellett a sárgászöldtől kezdve jó pár színben felfedezhetőek még. Turista látványosság Japánban A japán szakura, azaz magyarul cseresznyevirág nemzeti szimbólum, amelyet az évente tartott Hanami, azaz magyarul virágnézés fesztiválokon ünnepelnek meg az emberek. Az esemény sok ezer turistát is vonz a szigetországba minden

Olvass tovább »

Élményfestés – A macska

Az erre irányuló kutatások szerint a macskák mintegy 10000 évvel ezelőtt kezdtek el az emberek társaságában élni, illetve fokozatosan háziasították őket. Az első háziasított macskák valószínűleg az ókori Egyiptomban éltek, ahol nagy tiszteletnek örvendtek és különleges bánásmódban részesültek. Napjainkban, a közösségi média korában talán egy állat sincs, amely akkora figyelmet kapna, mint a macska. A macskát ábrázoló képek népszerűsége nem most kezdődött. Amióta a macskák az emberrel együtt élnek, azóta a faliképek, a festmények, a szobrok és az egyéb iparművészeti alkotások főszereplőivé is váltak. Ebben a cikkben nálunk is a macskákról szól minden és arról, hogy milyen szerepet töltöttek be a különböző korszakokban az emberek életében és ezzel összefüggésben hogyan ábrázolták őket. A macska, mint szimbólum Az állat szimbolikája sokrétű, pozitív és negatív értelemben egyaránt szerepelhet. Jelképezheti a hatalmat, a lustaságot, a kéjvágyat, az ördögöt, a halált, a démoni erőket és a női testet. Köztudott, hogy a macska a sötétben is jól lát, ezért az éleslátás, a belső látás megtestesítője, az éjszaka és a titkos tudás megtestesítője. A macska az ókorban A Nílus partján élő emberek szerint Ré, a hatalmas napisten éjszakánként fekete kandúr alakjában harcolt Agep, a sötétség gonosz kígyója ellen. Ezért az akkoriban élő házimacskákat is

Olvass tovább »

Élményfestés – Szarvasok

Az évnek a hűvösebb felében, a karácsony közeledtével valahogy mindig több figyelem irányul a szarvasokra. A szarvasbőgés és az egymásnak csapódó agancsok zaja már az őszi erdő csendjét felverik. Télen pedig, az ünnepek közeledtével a szarvasok a Mikulás érkezése és a karácsony kapcsán is felbukkanó szereplők, dekorációként, hangulatelemként is sok otthonnak válnak díszévé ebben az időszakban. Tudnivalók a szarvasokról A szarvas a párosujjú patások közé tartozó emlősállat. A szarvasok legtöbb faja az őzekkel együtt a szarvasfélék családjába tartozik. Egyes nyelveken egyazon szó jelöli a szarvast és az őzet is. A magyar nyelvben a szarvasmarhához hasonlóan a szarvas hímjét bikának, a nőstényét tehénnek, a kicsinyüket pedig borjúnak nevezzük. A szarvasbika legfeltűnőbb testi jellegzetessége az agancsa. A rénszarvasnál a tehénnek is van agancsa, a többi szarvasfajnál pedig csak a bikának. A Kárpát-medencében ma élő két szarvasfaj közül csak a gímszarvas őshonos. A dámszarvas (vagy más néven dámvad) betelepítéssel került a régióba, amely esemény pontos időpontja vitatott. Európa, Ázsia és Amerika északi vidékein él a hatalmas termetű jávorszarvas és a háziállatként is tenyésztett rénszarvas. Indiában a pettyes szarvas, az amerikai földrészen pedig a fehérfarkú szarvas a leggyakoribb. A szarvasok agancsa Az agancsokat minden évben levetik, és helyette újat növesztenek. Az agancs

Olvass tovább »