A festészet különböző korszakait és stílusai bemutató cikksorozatunk az időszámításunk szerinti X. századtól foglalkozik ezzel a szerteágazó témával, és egyáltalán nem szerepel benne a megelőző időszak, sem annak meghatározó szereplői. Most ezt a hiányosságot szeretnénk pótolni valamelyest és sokak személyes kedvencét, a római kort vesszük górcső alá a festészeti vonatkozások szempontjából.
Művészetek a római korban
A római kultúra és művészet egyik meghatározó alapja a vallás, amelyre erősen hatott a görög többistenhit, tulajdonképpen „átvették” a görög isteneket a saját vallásukba, új néven nevezve őket.
A művészet alakulására is nagy hatással voltak a görögök, egész pontosan a kézművesek, a művészek és a tanítómesterek, mivel ők is nagy számban érkeztek bevándorlóként vagy behurcolt rabszolgaként a hatalmas változásokon keresztülmenő Római Birodalomba.
Az időszámításunk előtti III. századig a képzőművészetek fejlődése meglehetősen lassan zajlott. A római művészetek kialakulásában jelentős hatása volt az ősi itáliai, ezek közül is elsősorban az etruszk művészek alkotásainak. A görög művészet hatása csak később válik uralkodóvá, abban az időben, amikor a hódító hadjáratok során elsősorban a görög szobrászat kiváló alkotásait tömegével hurcolják hadizsákmányként Rómába. Az i.e. II. századtól a görög vagy görög hatású szobrok szinte elmaradhatatlan tartozékai lettek a római középületeknek és az előkelő lakóházaknak. A szobrokra mutatkozó egyre növekvő kereslet a görög eredetik sorozatban történő másolásához vezetett.
A római kori festészet fennmaradt emlékei részben díszítő jellegű falfestmények, részben pedig mitológiai jeleneteket ábrázoló képek. Pompeii, Herculaneum és Róma területén maradtak leletek falfestmény részletekről, de jelentős töredékeket tártak fel a provinciák, így Magyarország területén is.
A római épületek belső tereinek lényeges díszítőelemei a padlómozaikok, ember és állatábrázolásokkal, geometrikus vagy növényi mintákkal. Gyakran görög falfestményeket másoltak le a római művészek mozaikképekre átültetve az eredeti művet. Mozaik lelet jóval több helyen fennmaradt ebből a korból, mint falfestmény.
A római kori festészet korszakai
Korai és érett etruszk művészet (i.e. VIII – IV. századig)
A tarquiniai sírkamráknak köszönhetően az etruszk falfestészetnek gazdag hagyatéka maradt ránk, melyek közül a legtöbb az i.e. VI. század utolsó felében készült. A falfestményeket mésszel elsimított falfelületre előrajzolták, majd egyszerű alapszínekkel – főleg rozsdavörössel – kifestették az alakokat. Témáikat a mondákból, a természet történéseiből és a mindennapi életből merítették. A hitüknek megfelelően a sírkamrát az elhunyt halál utáni lakhelyének tekintették, ezért igyekeztek azt széppé és használati tárgyakkal jól felszereltté tenni. A képeken növényeket és madarakat láthatunk elsősorban, a falakon megelevenedik az állatok mozgalmas világa.
A természet ekkora teret sem a görög, sem a későbbi római művészetben nem kapott, a korabeli egyiptomi falfestményeken viszont találhatunk hasonló ábrázolásokat.
A IV. századtól fokozatosan eltűnt a sírfestmények életigenlő jellege, a hangulatában harmonikus életképeket és természetábrázolást felváltják a komor alakok és a véres jelenetek. Ez a változás összefügg az etruszk nép belső válságával és a külső fenyegetettség megjelenésével.
A római kultúra virágkora (i.e. III. – i.sz. I. századig)
A legkorábban alkalmazott falfestési módszer ebben a korszakban az olyan nemes burkolóanyagok, mint a márvány és az alabástrom mintázatának utánzása volt. Ezt a stílust nevezzük első festészeti stílusnak is, ami a maga teljességében az i.e. II. század végén alakult ki. Az ajtókat keretező oszlopok festésével igyekeztek a szemlélőben azt az érzetet kelteni, mintha azok kiemelkednének a fal síkjából.
A pompeji házakat díszítő festmények második stílusa az architektonikus, azaz építészeti stílus. Ebben az esetben a falakra perspektivikusan megjelenített építészeti elemeket festettek. A festményeken történő ábrázolás a valós épületek pontos képét igyekszik visszaadni. A festett oszlopok olyanok, mintha valójában elválnának a faltól, ezzel a helyiség mélységet kap, szinte kitágul.
A Római Birodalom aranykora (I. – III. századig)
Az időszámításunk szerinti I. század folyamán a falfestészetnek két újabb stílusa alakult ki, melyeket harmadik és negyedik pompeji stílusnak nevezünk. Ezeknél a stílusoknál már nem a térillúzió megteremtése volt a cél, hanem inkább a helyiséget határoló falak díszesebbé tétele. Ehhez továbbra is használták az épülethomlokzat ábrázolásokat, de a valóságtól elszakadva egyre fantasztikusabb elemekkel kombinálták azokat.
A falfelületeket nagy méretű, többnyire sötét színű (pompeji vörös, fekete) falmezőkre tagolták és ezek középpontjába figurális jeleneteket festettek, amelyek úgy lettek elhelyezve, mintha egy-egy táblakép lenne felakasztva a falra. A leletek alapján a legkedveltebbeknek a mitológiai témák, a tájképek, a mindennapi élet jelenetei tűnnek. A portrék ritkák, de amelyek fennmaradtak, azok igazán különleges szépségűek, mind az ábrázolt embert, mind a festést tekintve.
A Nero császár által építtetett Domus Aurea palota freskómaradványai is ezen korszak stílusának felelnek meg. A talált freskókat Raffaello és Michelangelo korában tárták fel, és felfedezésük után jelentős hatást gyakoroltak a XVI. századi reneszánsz díszítőművészetre. A reneszánsz korában még ismeretlenek voltak azok a pompeji házak, amelyekben később feltárták a különböző díszítési stílusok legváltozatosabb motívumait és figurális ábrázolásait.
főoldal
események
kosár
menü