Amikor a távol-keleti művészetekre és azon belül is a festészetről szeretnénk írni, akkor nincs könnyű dolgunk, hiszen annyira szerteágazó és sokféle, valamint korokon átívelő témáról van szó, hogy nehéz egy bejegyzésben jól bemutatni minden részletét és jellemzőjét. Mi most ezt mégis megkíséreljük, tartsatok velünk egy képzeletbeli utazásra a Távol-Keletre és az ott elterjedt festészeti stílusok világába!
A kínai festészet
A hagyományos kínai festészet a felhasznált anyagokat és az alkalmazott technikákat tekintve is teljesen eltér az európai festészettől, ráadásul az ábrázolási mód, valamint a hozzá kapcsolódó szemlélet és filozófia pedig alapjaiban más, mint amit a saját kontinensünkön a festészeti stílusok alakulásánál láthattunk.
A kínai festészet fontos és elsődleges témája a természet és az ember alakította táj, tehát a természetes erdők, mezők, tavak ugyanúgy, mint a sajátos kialakítású, hagyományos kínai kert. Ez utóbbi megtervezése és kialakítása szintén művészeti ággá fejlődött az évszázadok alatt, párhuzamosan a kertek festményeken való ábrázolásával.
Jellemző, hogy a kínai festők nem törekedtek arra, hogy a képeiken ábrázolt téma plasztikus legyen és nem alkalmazták a perspektíva-ábrázolás különböző módozatait sem. Az általuk készített festmények síkszerűek, a látvány elsősorban az erőteljes és dekoratív színek használatának köszönhető, amelyeket tempera jellegű festék formájában mindig ecsettel visznek fel a hordozófelületre, amely lehet papír vagy selyem, de előfordulnak közvetlenül falfelületre festett képek is.
A kínai festészet kezdeteit az időszámításunk előtti századokba helyezik az ezzel a témával foglalkozó kutatók, véleményüket korabeli feljegyzésekre alapozva, mert abból a korból egyszerűen nem maradt fenn semmilyen értékelhető lelet, amit meg tudtak volna vizsgálni.
Az i.sz. V. századtól maradtak fenn az első olyan kínai festmények, amelyeket már nem csak korabeli szöveges leírások vagy későbbi másolatok alapján ismerhetünk, hanem ténylegesen létezők a mai napig is. Ilyenek például a Tunhuang barlangtemplomok falfestményei, amelyek abban az időben készülhettek, amikor a buddhista misszionáriusok térítő tevékenysége nyomán Kína teljes területén elterjedt ez a vallás, sőt az uralkodó dinasztiák ráérezve a változásra, államvallássá emelték a buddhizmust. Ez a döntés a kínai festészet fejlődésére is kedvező hatást gyakorolt, a kezdetekben meglévő erős indiai hatást egyre inkább felváltotta egy új stílus, amelyben már a kínai festészeti sajátosságok egyértelműen felismerhetők.
A kínai festészet aranykorát a VII. századtól számítják, ebben az időszakban fokozatosan elvált egymástól a vallásos témájú és portréképek festészete és a tájfestészet, az ún. zsánerképek készítése. Míg az előbbit festő mesterek készítették, az utóbbi sokkal inkább vált az írástudó hivatalnokok kifejezésmódjává. Az írástudók nem csak egyszerűen betűket írtak, hanem megtanulták az ecsetkezelés olyan magas fokát, hogy képesek legyenek kis méretű képeket festeni.
A festészeti technikák sokat tökéletesedtek és finomodtak aztán az évszázadok alatt a mesterek keze alatt, de a megfestett témák nem sokat változtak a kezdetek óta. Elsődlegesen tájakat, madarakat, virágokat, hajókat és hegyeket jelenítettek meg, illetve néhány képen emberek is láthatók, ahogy valamilyen tevékenységet elmélyülten űznek vagy éppen meditálnak egy fa alatt.
A kínai festészet filozófiája és jelentősége
A kínai alkotások az alkalmazott festészet körébe sorolhatók, azt ábrázolják, amit a szemünk egyébként is befogad, a céljuk információk közvetítése és dekorációs, esztétikai jelentőségük van elsősorban. A kínai művészek gondolatai és érzelmei nem jelennek meg a festményeken. Ezek megmutatására sokkal inkább a filozofikus felhangokkal tűzdelt költészet volt hivatott.
A kínai festészet ugyanakkor sokkal több, mint távol-keleti egzotikum. A letisztult, egyszerű képek a XX. század művészeit is megihlették Európában és az Egyesült Államokban egyaránt. Előbbiben az impresszionisták, utóbbiban az absztrakt expresszionisták merítettek a kínai kalligráfia és festészet kincséből a saját alkotásaikhoz.
Érdemes ebből a szempontból vizsgálni és szemlélni Mark Rothko, Mark Tobey és a magyar Korniss Dezső munkásságát.
A koreai festészet
A koreai művészeteket korábban sokan csak a kínai művészet egyik provinciális változataként értékelték, miközben az erős és vitathatatlan befolyás ellenére elmondhatjuk, hogy valójában egyedi értékekkel és sajátos vonásokkal rendelkezik.
A koreai festészetben és egyéb művészeti ágakban is jellemző, hogy az indiai hatások keverednek a kor szellemiségének megfelelő kínai stílussal és ez az „elegy” lett végül a koreai művészetek alapja, a sajátos vonások alakítója.
A japán festészet
A távol-keleti művészetek ezen ágában is tetten érhető az erőteljes kínai hatás, de a japán festészeti stílus határozottan elválik tőle és felismerhető egyedi jellege alakult ki az évszázadok alatt fokozatosan.
A japán festészet kezdetei egészen az őskorba nyúlnak vissza, egyszerű, figuratív és nonfiguratív ábrázolások, növényi ornamentika és mindenféle geometriai formák már az akkori edényeken, illetve bronzharangokon is megjelentek.
Japánban is megerősödött a buddhizmus, mint vallási irányzat, ezzel párhuzamosan elterjedtek a vallásos témájú festmények, amelyek a szobrok mellett a templomok legfőbb díszítőelemeivé váltak. Ezekből az időkből fennmaradtak ugyan festmények, de ezek alkotóinak kiléte legtöbbször nem ismert.
A VIII-IX. századtól megjelent és általánosan jellemzővé vált a mandala a szerzetesi templomok falain.
A festmények nem csak a falra kerültek rá, hanem a tolóajtókra és a paravánokra is, a tekercsképek megjelenésével pedig papírra és selyemre dolgoztak a művészek.
Több festészeti stílus is alakult párhuzamosan, amelyek a színhasználatban, a témaválasztásban és az ecsetkezelésben is jelentősen eltértek egymástól.
A japán festészet évszázadokon átívelő fejlődése és alakulása napjainkban sem állt meg, gondoljunk csak a manga képregények vagy az animékre. Ezek amellett, hogy egy egészen jól felismerhető stílust képviselnek, alkotásra ösztönözhetik a fiatal generációt is, akik magukhoz közel állónak érezhetik azt.