Élményfestés – Anne Marie Zilberman

A KreatívLiget Élményfestő Stúdióban megfesthető képek közül az egyik legnépszerűbb az ’Arany könnyek’ című, amelynél az akrilfesték mellett arany színű festéket is használunk.

Az arany mint szín és mint anyag használatát Gustav Klimt a szecessziós festészet nagy alakja fejlesztette tökélyre és ő volt az, aki a leggyakrabban alkalmazta a képein az arannyal festést. A legszebb színű nemesfémmel való kapcsolata egészen a gyerekkoráig nyúlik vissza, az édesapja ugyanis aranyművesként dolgozott. Az ’Arany könnyek’ című festmény azonban mégsem Klimt nevéhez fűződik, hanem Anne Marie Zilberman kortárs francia festőnő nevéhez, aki a kép eredetijét készítette.

 

 

Anne Marie Zilberman vagy Anne Marie Zylberman

 

Hiába kortárs festőnőről van szó, nem könnyű a nyomára akadni az internet tekervényes szövevényében sem, ráadásul a nevét hol i-vel, hol y-nal leírva láthatjuk, amelyek közül azért látszólag az utóbbi a helyes írásmód.

A hölgy saját Facebook oldala szerint a festészettel való foglalkozás nála afféle hobbi tevékenység lehet. A Párizsban megszerzett grafikusi diploma megszerzése után ugyanis stylistként dolgozott a Kenzo divatháznál, a Gerard Darelnél és a nagy múltú Lafayette áruháznál. Az életéről nem tudunk semmit, sem azt, hogy mikor és hol született, sem pedig azt, hogy jelenleg hol és alkot.

Ami viszont biztosan látható a képeit megtekintve az, hogy számára a festészet egy óda a nőiességhez, a nőhöz magához és a női energiákhoz, amelyek átszövik a világot. Az általa készített festményeken megjelenik az a fajta lágy, álomszerű és allegorikus ábrázolásmód, amely ilyen mélységekben csak egy női alkotónak lehet a sajátja.

Zilberman alkotásai az absztrakt és a figurális ábrázolás, valamint a különböző technikák kombinációinak összeolvadásával keletkeznek. Erőteljes szimbolikájukkal közvetítik a nő és a körülötte lévő valóságos világ közötti összeolvadás érzetét és ezt még inkább kihangsúlyozzák az ecsetvonások, a lágy vonalak és az olyan anyagok használata, mint az arany festék.

 

 

Festészet és költészet

 

A különböző művészeti ágak között elég gyakran van átfedés, illetve az is sokszor előfordul, hogy egy alkotó elkalandozik egy másik területre, kipróbálja magát egy nem megszokott teremtő folyamatban vagy éppen az ihlet ragadja úgy el, hogy ha akarna sem tudna ellenállni az alkotás vágyának.

Ilyen lehetett az az ihletett pillanat, amikor Pablo Picasso elkezdett írni vagy amikor Salvador Dalí ékszereket tervezett. És ilyen lehet az is, amikor Anne Marie verset ír. Az ’Arany könnyek’ így nem csak egy festmény, hanem egy költemény is. Franciául szép, dallamos. Magyarra még nem fordította le senki.

 

Larmes d’or

 

Dors, mon âme, dors

Pleure doucement sur ton sort,

Ton triste sort mélancolique

d’un ange déchu,

au front étrange, fiévreux,

malheureux.

Pleure, mon ange, pleure

Laisse couler tes larmes d’or

comme le pluie d’automne

qui berce amères les langueurs monotones.

Tes ailes sont coupées , ta plume inutile:

pleure donc, tu es si seule.

Le silence t’accompagne ,

cueilli, recueilli: accepte les défaites,

elles aussi donnent du prix à la vie.

 

Keresd az ’Arany könnyek’ című Anne Marie Zilberman festményt az Események menüpontban, válaszd ki a Neked megfelelő dátumot és gyere el a KreatívLiget Élményfestő Stúdióba megfesteni ezt a csodálatos női portrét!

Blog

A tökéletes karácsonyi ajándék nyomában

A lassan 2 éve velünk lévő koronavírus világjárvány alapjaiban változtatta meg a karácsonyunkat és az ezzel járó ajándék vásárlási szokásainkat. A tavalyi karácsonyhoz képest idén kevesebb korlátozással kell szembenéznünk, hiszen az összegyűltek létszáma nincs limitálva, valamint nem kell este 8-ig hazaérnünk. Ugyanakkor a baráti, családi összejövetelek szervezését a legtöbb esetben nagyobb körültekintés előzi meg. Az ajándékok kiválasztásában fontos szempont lett, hogy akár online is meg tudjuk vásárolni, esetleg otthon készíthessük el, vagy a megajándékozott elsősorban otthona biztonságában tudja élvezni a meglepetést.   Az ajándékozás funkciója Az ember szociális lény, szeret mások társaságában lenni, az ajándékozás pedig szociális cselekedet, az emberi kapcsolataink mélyítésére, megtartására szolgálhat. Az ajándékozással az a célunk, hogy az általunk szeretett személyt boldogabbá tegyük, kifejezésre juttassuk szeretetünket. Tudományosan igazolt tény, hogy a magukat boldognak tartó személyek szoros emberi kapcsolatokkal rendelkeznek és naponta bő egy órával több időt töltenek szeretteikkel. Az ajándékozás kapcsolatépítő funkcióval is bír, hiszen mind az ajándékozót, mind az ajándékozottat boldogabbá teszi. Hogy ez hatás érvényesülhessen, olyan ajándékot érdemes választani, amelyre rápillantva, vagy a mindennapokban használva sokszor emlékezteti a megajándékozottat az ajándékozóra.   A DIY ajándékok virágkorát éljük Ami az ajándékokat illeti, felértékelődtek a kézzel készített ajándékok. Ezek egyrészt könnyebben személyre szabhatóak, másrészt az ajándékozott számára

Olvass tovább »

Kiállítás ajánló – Vaszary János

Április 2-ig meghosszabbították a magyar képzőművészet egyik jelentős mesterének, a rendkívül változatos stílusokban alkotó Vaszary János kiállítását. A bemutatott mintegy 70 műből 24 mindeddig teljesen ismeretlen volt mind a szakma, mind a közönség számára. Az ismeretlen ismerős című tárlaton látható festmények a festő teljes életművének szinte minden korszakát képviselik.   Vaszary sokféle stílusa A tárlaton a korai impresszionisztikus időszaktól az expresszív kompozíciókig, a párizsi art deco stílustól a Duna-korzó-képekig és a mediterrán hangulatú tengerparti jelenetekig, mindent megcsodálhatunk. És érdemes is ellátogatni, hiszen Vaszary János (1867–1939) a 20. századi magyar művészet egyik legsokoldalúbb alakja. Az 1890-es évek végén a szecesszió egyik első hazai képviselője volt, később az impresszionizmus, az expresszionizmus, majd az art deco stílusában is alkotott. A Magyar Nemzeti Galéria mindig is élen járt Vaszary János munkásságának bemutatásában. 2016-ban azonban olyan képek kerültek elő a múzeum gyűjteményében, melyekről még a szakértő kurátoroknak sem volt tudomásuk korábban. Nyilvánvaló volt, hogy ez a szenzációs felfedezés nagy publicitást érdemel. Vaszary festményei kivételesen népszerűek a műkereskedelemben, és a nagyközönség is rajong a képeiért. Az újonnan előkerült alkotások közül a legszebb, legizgalmasabb 24 művet is bemutatja – a szükséges restaurálás után – a kiállítás.   Ki volt Vaszary János? Vaszary János (1867–1939) a 20. századi

Olvass tovább »

Nyári programajánló – Kedvezményes keddek a Műcsarnokban

A Műcsarnok filléres kulturális élményt kínál a nyáron erre szomjazóknak. Kedden kétszáz névre keresztelt kezdeményezés során 2022. július 26-tól augusztus 16-ig minden kedden (egyenként) 200 forintért látogathatóak a Műcsarnok Budapesten jelenleg futó kiállításai. Aki tágítaná a látókörét, annak iparkodnia kell, hiszen valójában három kedvezményes nap van hátra: augusztus 2-án, 9-én, illetve 16-án lehet egy jelképes összegért belépni az alábbi három kiállításra.   Közös tér | II. Ipar- és Tervezőművészeti Nemzeti Szalon 2022 A Közös tér című kiállítás Arisztotelész Kategóriák című művét hívta segítségül, hogy elmélyült sétára hívjon a tárgyak között. Az utóbbi öt évben megvalósult művek befogadásához a kiállítás két utat is felajánl. Az egyik a konkrétan megformált anyagtól az anyag nélküli szubsztanciákig, a tervezett gondolatokig vezet, míg a másik a szigorúan vett funkcionalitástól az autonóm művészet területéig kalauzol el. Ezeket követve a kerámia – mely a legősibb, az emberi kultúra születésének titokzatos pillanatával egyidős – művészetétől eljuthatunk a virtuális térben létrehozott kommunikációs terekig. Bár az egyes alkotói területek elkülönülnek, térbeli kapcsolataikkal mégis egy összefüggő folyamatként mutatkoznak be. A különböző területek és a két gondolati ív izgalmas találkozásokat hoznak létre. Mivel 2022 az Üveg Nemzetközi Éve, a Szalonon különleges hangsúlyt kap az üvegművesség: mind a történeti vonatkozások és jellegzetességek megismerésére,

Olvass tovább »
főoldaleseményekwebshopkosármenü