Élményfestés – Elefánt

Az elefántok a ma élő legnagyobb szárazföldi állatok, egyben a legtermetesebb szárazföldi emlősök. Számos régészeti lelet tanúsítja, hogy az őskori emberek elejtettek és fogyasztottak különféle elefántféléket. Az ókor több civilizációjában pedig a hadsereg meghatározó erői voltak. Indiában mindmáig kultikus tisztelet övezi őket, az elefánt jelkép a vallásukba is beépült.

A modern korban kedvelt cirkuszi attrakciók és állatkerti látványosságok lettek az elefántok. Közben folyamatosan vadásztak rájuk, elsősorban értékes agyaruk, az elefántcsont miatt, ami számos luxuscikk alapanyaga volt. Ezért sajnos mára veszélyeztetett állattá váltak, elsősorban az emberi kapzsiság és önzés miatt. Szerencsére vannak a megmentésükre irányuló kezdeményezések is, amelyek minden igyekezetükkel azon vannak, hogy az elefántok élettere megmaradjon és állományuk ne csökkenjen tovább.

 

Elefántok a térrendezésben

Biztosan sokan hallottátok már, hogy az elefánt felfelé álló ormánnyal szerencsét és jólétet hoz a házba a feng-shui-ban hívő emberek szerint. Ezzel kapcsolatban nem szeretnénk konkrét állást foglalni, de abban biztosak vagyunk, hogy önmagában egy szobor, egy porcelán nipp, vagy egy fröccsöntött kínai piacos kacat nem hordoz semmilyen energiát. Amitől a feng shui „működik”, az a rászánt figyelemnek lehet köszönhető. Ha ugyanis ránézel az elefántodra, eszedbe jut a cél is, amit el szeretnél érni és amiért oda tetted, arra a helyre, hogy segítsen téged az utadon. Ha a tárgy tetszik, kedves a szemednek, akkor öröm és jó érzés is kötődik hozzá, így jó energiákat fog okozni a térben is.

 

Elefántok a képzőművészetben

Az elefántnak, mint szimbólumnak számtalan jelentése van. Legjellemzőbb, hogy a siker, az erő, a bölcsesség, a függetlenség, a hatalom, a termékenység, a jámborság, a higgadtság és a hosszú élet jelzőket társítják hozzá. E tulajdonságok nem csak az elefántnak, hanem a kiváló embereknek is vonásai. Ezért nem véletlen, hogy akik szeretik az elefántokat, vagy birtokolnak elefánt szobrot, motívumot, festményt, azok magukra ismerhetnek az elefánthoz csatolt jelzők hallatán.

Hajdanán Ázsiában csak a királyok és a gazdag előkelőségek tarthattak elefántot. Ezáltal ezekben a régiókban az uralkodói hatalom jelképévé is vált ez a nemes állat.

Elefántot ábrázoló szobrok és festmények sokszor vallási színezettel készültek. Inkább az európai kultúrában lett pusztán esztétikai szerepük a képzőművészetben. Ezen kívül természetesen az egzotikumuk és általánosságban is az egzotikus stílus és hangulat kifejezőeszközei lehetnek az elefántos képek vagy más képzőművészeti alkotások.

 

Élményfestés a KreatívLigetben

A KreatívLiget Élményfestő Stúdióban elkészíthető képeket az Események menüpontban találod meg. Ide mindig az aktuális hónap és a következő néhány hét időpontjait töltjük fel, így választhatsz konkrét képet vagy dátumot. Időről időre elefántos festmények is feltűnnek a kínálatban. Ha ilyet keresel nézd meg az aktuális lehetőségeket vagy írj nekünk e-mailt, hogy felvehessük a következő időpontok közé a Te kedvencedet is!

 

Szeretettel várunk foglalkozásainkon!

Szeretteidnek, barátaidnak is ajándékozhatsz KreatívLiget élményfestést, amely lehetőségről az Ajándékutalvány menüpontban tudhatsz meg további részleteket. Ha születésnapra, évfordulóra, céges csapatépítésre vagy lánybúcsúra keresel helyszínt és programot, akkor jó helyen jársz. A Privát események menüpontban olvashatsz az általunk kínált szolgáltatásról és kérhetsz ajánlatot a programra.

Blog

Élményfestés felnőtteknek

Az alkotás egy semmihez sem hasonlítható kreatív elfoglaltság, amely azon túl, hogy értéket teremt, a folyamat külön is értékes. Hiszen közben is nagyon jól érezheti magát, aki benne van az élményben. Ami még jó hír, hogy bármely korosztály számára elérhető, egyáltalán nem csak a gyerekek és a fiatalok számára élvezet egy saját alkotás létrehozása és a fejlődés ezáltal. Alkotni lehet spontán, önmagunktól vagy valamilyen környezeti behatástól megihletve, de az is teljesen rendben van, ha valaki úgy tanul meg festeni, hogy egy már korábban elkészült képet másol le. Ezzel tulajdonképpen begyakorolja a mozdulatokat, az ecsetkezelési technikákat és a színkeverési trükköket. Még a legnagyobb festők között is találunk olyanokat, akik – főleg a pályájuk elején – már korábban is létező festményeket másoltak. Ők ezt a tevékenységüket egyáltalán nem szégyellték. Tisztában voltak vele, hogy ez is lehet a tanulás egyik módja, ráadásul annak meglehetősen hatékony.   Az élményfestés lényege Sokan gondolnak úgy a művészeti tevékenységekre, hogy az tőlük valami távol álló dolog, ők ahhoz nem értenek, művelni nem tudják és egyébként is. Tulajdonképpen időrablás az egész, mert nem hasznos és nem tudunk a segítségével fejlődni. Nálunk a KreatívLigetnél mindannyiunk fontos küldetése, hogy bebizonyítsuk ennek az ellenkezőjét és azt, hogy bármelyikünk tud értéket teremteni,

Olvass tovább »

Élményfestés – Különleges technikák, látványos felületek

Festeni már önmagában is nagy élmény, de vannak eszközeink, amelyek további értéket adnak ehhez az nagyszerű kikapcsolódási formához. Azon kívül, hogy sokféle festményből válogathatsz nálunk, amelyeket megfesthetsz a foglalkozásainkon, időről időre beiktatunk az eseménynaptárba olyan alkalmakat is, amikor a sima akrilfestéken kívül más anyagokat is kipróbálhatsz.   Valódi homok a festményen Egy tengerparti hangulat megjelenítése a vásznon mindig különleges élmény. Visszaidézi kedves emlékeinket egy-egy elmúlt nyaralásról és készítése közben már hangolódhatunk a következőre. Ha valódi homokot használunk az akrilfesték mellett, akkor a festményünk szinte megelevenedik, a fókusz áthelyeződik és egy ilyen anyag segítségével bevonjuk a harmadik dimenziót is az ábrázolásba. Kísérletező kedvűek tovább fokozhatják a hatást azzal, hogy a nyaralásról hazahozott kagylókat és csigákat a megfestett képre szépen megkomponálva helyezik, ezzel is emléket állítva a nyári élményeknek.   Arannyal festés Gustav Klimt a szecessziós festészet nagy alakja alkalmazta előszeretettel a képein az arannyal festést, A legszebb színű nemesfémmel való kapcsolata egészen a gyerekkoráig nyúlik vissza, az édesapja ugyanis aranyművesként dolgozott. Ahhoz, hogy tökéletesítse az arany használatának festményeken történő technikáját Klimt Olaszországba, Ravennába és Velencébe utazott, hogy bizánci művészek munkáját tanulmányozza. A csók című híres alkotásához nem csak aranyfestéket, hanem valódi laparanyat is használt, ezzel téve még hatásosabbá az árnyalatot. Ez

Olvass tovább »

Alkotni nem csak a vászonra lehet – Street art Budapest utcáin

Az utcaművészet vagy köztéri művészet – univerzális nevén a street art – nagyon közel áll ugyan a graffitihez, amely ugyan része a street artnak, de nem tévesztendő össze vele. Ez egy városban előforduló művészi forma, amelynek nem más a célja, hogy művészet az utcákra költözzön, és a közösségi tereket nyitott galériává alakítsa. A műfajon belül egyaránt megtalálhatók a házfalakra festett graffitik, grafikák, kihelyezett matricák, vetített videók, köztéri installációk, valamint szobrok. Fontos szempont, hogy az alkotás utcán legyen, és ne reklámként, kereskedelmi céllal jöjjön létre. Művészi önkifejező formaként a 90-es években kezdte meghódítani a világot.   A street art célja, hogy a művészet az utca emberéhez is eljusson Nem áll tőle messze a humor, az irónia és a társadalomkritikus szemlélet sem, ugyanakkor sokszor fontos társadalmi üzeneteket hordoznak az alkotások, reflektálva a világ történéseire. Fontos különbség, hogy amíg a graffiti inkább az illegális és anonim, addig a street art alkotók profi és elismert művészek, akik vállalják a nevüket. Ezek rendszerint művésznevek, és az alkotók arra is figyelnek, hogy zömmel engedélyezett köztéri helyszíneken készítsék el műveiket. Ezzel igazából minden városlakó jól jár, akiben egy kicsi nyitottság is van: egy szép, szellemes falfestmény gyönyörködtet és elgondolkodtat, mellesleg öltözteti a csupasz, omladozó falakat. Arról, hogy

Olvass tovább »
főoldaleseményekwebshopkosármenü