Élményfestés – Már az otthonodban is elérhető

Hisszük és valljuk, hogy az élményfestés foglalkozások egyik lényeges eleme az, hogy egy kis közösségben együtt alkotunk. Az élményhez valóban hozzátesz, hogy a résztvevők inspirálják és lelkesítik egymást, az instruktor pedig jelen idejű segítséget tud nyújtani annak, aki ezt kéri.

Ez mind így igaz, de az elmúlt években kiderült a számunkra, hogy a korábban teljesen természetesnek vett szokásaink és életünk egy megváltozott helyzetben egyáltalán nem olyan magától értetődőek. Ráadásul az egészségünk megőrzése érdekében tett óvintézkedések és korlátozások teljesen új kihívásokat jelentettek mindannyiunk számára, amelyekre új – az addigi gyakorlattól merőben eltérő – megoldásokat kellett kitalálnunk.

 

Élményfestés otthon

A fent leírtak szellemében hívtuk életre még 2020. végén a KreatívLiget Webshopot, melynek segítségével minden kedves vásárlónk házhoz rendelheti a festéshez szükséges kellékeket egy csomagban. Az otthoni festést magyarázó videóval segítjük, hogy az tényleg mindenki számára érthető legyen és ezáltal meg tudjon valósulni az élmény része, akár otthoni körülmények között is.

Velünk bármit megfesthetsz, hidd el. Festő szettjeinkben minden szükséges eszközt megtalálsz ahhoz, hogy a festményed az otthonodban is tökéletesen sikerüljön. A szettekhez készített, bármikor megállítható és visszatekerhető videónkban minden instrukciót elmondunk és lépésről-lépésre veled együtt festjük meg a képet. Ezzel garantáljuk, hogy rajztudás vagy előképzettség nélkül is tökéletesen sikerül a műved. Nincs más hátra, már csak ki kell választanod, melyik képet festenéd meg. Ajándékba is tökéletes választás azoknak az ismerősöknek, akikről tudod, hogy szeretnek alkotni.

Rendeld meg és várd a futárt!

 

Élményfestés a KreatívLiget webshopból

Itt az ideje, hogy az otthonodban is átéld a hamisítatlan KreatívLiget élményt! Nincs olyan festmény, amit ne tudnál megfesteni videós szettjeink segítségével, hiszen egy kis dobozban egy teljes élményfestést megkapsz minden szükséges eszközzel és segítséggel.

Az élményfestés szettekkel vagy élményfestés ajándékutalványainkkal szeretteidet is felejthetetlen pillanatokkal ajándékozhatod meg.

Nincs időd minden képet megfesteni, mégis festményeink egyikével díszítenéd otthonod vagy lepnél meg valakit? Ez sem probléma, hiszen a webshopunkban, már az instruktoraink által festett képeket is megvásárolhatod.

Blog

Élményfestés – Káprázatos ló

A ló már 4000 éve társa az embernek. Sokan vélik úgy, hogy a ló a legszebb, legszabadabb teremtmények egyike, aki harmonikus mozgásával, intelligenciájával és hihetetlen érzékenységével nyűgözi le a lovak szerelmeseit. Bár az ember a lovat kezdetben hadi célok miatt, később a szállítmányozás és mezőgazdasági munka megkönnyítése végett édesgette magához, napjainkban a háziállatként tartott lovak legtöbb esetben társak, az ember mellé rendelt lények. A mai cikkben összegyűjtöttünk néhány kevésbé ismert érdekességet a lovakról.   A lovaknak rendkívül kifinomultak az érzékszerveik A lovak olyan lények, akik mind az öt érzékkel rendelkeznek. Tehát fejlett az íz, tapintás, hallás, szaglás és a látás érzékelésük. Ezeknél a csodás állatoknál felfedezhető még egy titokzatos hatodik érzékelés, amely a tájékozódásban nyújt nekik segítséget. Ez a képesség nagyon ritkán van jelen az embereknél. A szárazföldi emlősök közül a ló van a legnagyobb szemmel megáldva, így rendkívül nagy a látótere. A közhiedelemmel ellentétben a lovak is látják a színeket. A ló szaglása kiváló, hiszen ez a kapcsolatteremtés és a tájékozódás szempontjából is elengedhetetlen tulajdonság. Kifinomult  orrával kiszagolja lovasa keze alapján, ha az ideges. Az érzékeny szaglást kihasználva a tapasztalt kiképzők illatos folyadékkal kenik be kezüket, ha nehezen idomítható lovakkal van dolguk. A vér szagára az állat nyugtalan és

Olvass tovább »

Milyen színekből áll a szivárvány?

Színesnek nevezzük a fényt, ha különböző hullámhosszokon eltérő intenzitása van, a nem átlátszó felületeket, ha különböző hullámhosszokon más és más mértékben verik vissza a fényt és az átlátszó vagy áttetsző anyagokat is, ha különböző hullámhosszokon különböző mértékben bocsátják át a rájuk vetülő fényt. Összességében azt mondhatjuk tehát, hogy a szín nem más, mint a szemünkbe érkező fénynek az a tulajdonsága, hogy különböző hullámhosszúságú összetevői más intenzitásúak.   A színek hatása A színeknek kiemelkedő szerepük van az életünkben és az erre a témára irányuló vizsgálatok szerint egyes érzelmek sokkal jobban társíthatók egy adott színhez, mint bármely másikhoz, amely társítások ráadásul a világ nagy részén egyformán működnek. Ilyen szín-érzelem társítás például az, hogy a depressziós vagy szorongó állapotot legjobban a szürke szín fejezi ki, a vidámságot pedig a sárga szín jeleníti meg. A színválasztásaink legtöbbször tükrözik az életünk aktuális helyzeteit, állapotát és az ezek miatt kialakuló hangulatunkat is, de ne feledjük, hogy ez a jelenség akár meg is fordítható. Ha vidámabb, pozitívabb hangulatra ösztönző színekkel vesszük körül magunkat, azt az életünk minden területére hatni fog. Az otthonunkban lévő színek befolyásolják hangulatunkat és viselkedésünket. A körülöttünk lévő színek le tudják csillapítani az elménket vagy fel is tölthetnek energiával. A színek hatással vannak a

Olvass tovább »

Kortárs női festők – Monika Luniak

A kortárs festőknek nincs könnyű dolguk. Amióta létezik a képzőművészetnek ez az ága, a művészek kétféle utat választhattak. Vagy igyekeztek a kor aktuális trendjeinek megfelelő festményeket készíteni, a szokásokat és az igényeket figyelembe véve, vagy pedig szakítva a hagyományokkal, valami teljesen eltérő és új stílus kidolgozásába fogtak. Persze ez utóbbi akkor igazán hiteles, ha a művész lényéből fakad és a megkülönböztető jegyek nem valami kampánystratégia részei, hanem a sikeres alkotói útkeresés eredményei.   Egyedi stílus a festményeken A meghatározó stílus azért is fontos, mert ennek segítségével a művész megkülönböztethetővé teszi a saját munkáit a többi kortárs festő műveitől. A saját stílus jegyei felismerhetővé, könnyebben azonosíthatóvá teszik a festményeket. Elérhető az is, hogy valakinek annyira megtetszik egy művész stílusa és jellegzetes jegyei, hogy gyűjteni kezdi a képeit. Ez azért is jó megoldás, mert könnyebben dekorálható egy lakás a hasonló képekkel és egységesebb látványt adnak a betoppanó szemlélő számára is.   Női festmények Monika Luniak elsősorban nőkről készít képeket és jellegzetes motívum nála, hogy a modelljeit hátulról vagy profilból festi meg. Nagy érzékenységgel ábrázolja a szép női formákat és a csodásan leomló, dús hajfürtöket. Festményeiből árad a nőiesség és a vonzó női energia. Elsősorban nők otthonában lehet ezeket elképzelni a falon, de

Olvass tovább »
főoldaleseményekwebshopkosármenü