Élményfestés – Marilyn Monroe

A huszadik század egyik legnagyobb ikonjának sorsa közel se volt olyan ragyogó és csodás, mint amit a róla készült fényképek, filmek alapján képzelünk. Marilyn Monroe-nak nem adatott meg a nyugodt gyermekkor és felnőtt évei alatt sem találta meg tartósan a harmóniát. Rövid élete alatt jutott több mélység jutott neki, mint magasság, 36 évesen hagyta hátra örökre Hollywood hamis csillogását.

Marylin gyerekkora

Marilyn Monroe – eredeti nevén Norma Jeane Mortenson Baker – 1926. június 1-jén született, harmadik gyermekként. Édesanyja, Gladys Monroe két exférjének vezetéknevét adta kislányának, ám az, hogy valójában ki az édesapja, máig rejtély maradt. Még az is meglehet, hogy egy harmadik férfi, Stanley Gifford lehet a vér szerinti apa. Ő Gladys Monroe kollégája volt, de soha nem vállalta fel, hogy viszonya lett volna a kislány édesanyjával.

A kis Norma édesanyja sajnos skizofréniában szenvedett, ezért még csecsemőkorában a Bolender házaspárra bízta legkisebb gyermekét. Bolenderék nagyon megszerették a kislányt, de Gladys Monroe sosem mondott le róla hivatalosan, így az örökbefogadás meghiúsult.

Az édesanya hatalmas adósságot halmozott fel az évek alatt, ez a helyzet pedig betegségére is rossz hatással volt, ezért egy pszichiátriai intézetbe került. A kislányt ekkor kiemelték a szerető közegből és Grace McKee, az édesanyja egyik barátnője vette magához. Kezdetben jól ment a sora Grace-nél, ám mikor a nő 1935-ben megházasodott, újdonsült férje nem volt hajlandó megtűrni a gyermeket. Így Norma árvaházba került, ahol három gyötrelmes évet töltött. Több nevelőszülőnél is megfordult, de újra és újra az árvaházban találta magát, mivel úgy tudni, a nevelőcsaládoknál szexuális bántalmazás is érte.

 

Kamaszként ment férjhez először

11 éves volt, mikor Grace McKee nem bírta tovább nézni a kislány sorsának alakulását és újra magához vette. Azonban a nyugodt családi élet továbbra sem adatott meg Normának, komoly anyagi nehézségek keserítették a család életét, ráadásul Grace férje továbbra sem kedvelte a lányt. Mikor Grace-éknek el kellett költözniük, úgy döntöttek, hogy a 16 éves kamaszlányt nem viszik magukkal. Akkortájt Norma James Dougherty-vel járt, akit Grace és férje meggyőztek, hogy vegye feleségül a lányt. Ezzel Norma az iskolai tanulmányainak búcsút intett.

 

Gyári munkásból díva

Mikor fiatal férje a második világháború alatt katonának állt, Norma az anyósához költözött, és egy közeli gyárban kereste kenyerét. Épp a szalag mellett dolgozott, amikor egy David Conover nevű fotós készített róla egy képet, aki akkor épp a női munkások életéről készített dokumentumsorozatot. A férfit lenyűgözte a fiatal lány szépsége, győzködni kezdte hát, hogy próbálja ki magát modellként. A lány engedett az unszolásnak, és modellkedésre cserélte a gyári munkát, ami jóval busásabban fizetett. Ekkortájt engedték ki anyját is a pszichiátriáról és Norma úgy gondolta, ideje lenne rendezni a viszonyát vele. Beadta a válókeresetet és összeköltözött az anyjával. Ez sajnos nem bizonyult jó ötletnek. A hétköznapjaik feszültségtől terhesek voltak, ami végül oda vezetett, hogy Norma elköltözött, édesanyja pedig újra a pszichiátriára került.

 

Új név, új külső

Norma 20 éves kora körül kezdte el használni azt a nevet, mellyel az egész világ megismerte. Keresztnevét Marilyn Miller, az 1920-as években ismert amerikai színésznő ihlette, amihez édesanyja vezetéknevét vette fel. Az új névvel együtt külsejét is drasztikusan megváltoztatta. Haja színét barnáról szőkére cserélte, megtanították neki, hogyan mosolyogjon a fotózásokon, és beszédtechnika órákat is vett. Ezek az apró változások nagyon előnyére váltak, azonban nem állt itt meg a változtatásokkal. Orrműtéten esett át és az állát is átszabatta, hogy vonásain lágyítson.

Mikor modellkarrierje szárnyalni kezdett, színművészetet kezdett tanulni, de az átütő sikerre még várnia kellett. Első filmes szerepét szinkronszínészként kapta, és később is csak apróbb statiszta szerepeket osztottak rá, ráadásul a kritikusok nem voltak túl kíméletesek vele. Idővel a nagyobb szerepek is megtalálták 1952 és 1962 között. A leghíresebbek ezek közül a Gyanús dolog, a Szőkék előnyben, a Hogyan fogjunk milliomost?, a Hétévi vágyakozás és a Van, aki forrón szereti.

 

Magánélete sosem ért révbe

1954-ig Natasha Lytess színésznő vette a szárnyai alá, a pletykák szerint azonban több is volt közöttük szoros barátságnál. A két nő kapcsolatának Joe DiMaggio baseballjátékos vetett véget. A férfi Marilyn második férje lett, aki elüldözte Natashát Marilyn közeléből. Házasságuk rövidke egy éve alatt DiMaggio betegesen féltékeny volt, és sokszor durván bánt a feleségével, így végül hamar elváltak.

Marylin azonban 1956-ban újra szerelmes lett, ezúttal Arthur Miller dramaturgnak adta szívét. A férfival családalapításról álmodoztak, de Marilyn mindhárom terhessége vetéléssel végződött. Ezekben az években kapott rá a drogokra és az alkoholra, amelyek rendkívül rossz hatással voltak a személyiségére. A káros szenvedélyek a házasságát is tönkretették, így 1961-ben hivatalosan is elváltak.

A válás után kezdett viszonyt a Kennedy fivérekkel (John és Robert), és sokan úgy tartják, hogy ezek a viharos kapcsolatai vezettek korai halálához is. Hogy miben halt meg pontosan, máig rejtély, egyesek gyógyszerekkel elkövetett öngyilkosságnak tartják, mások szerint gyilkosság volt. Egy tény biztosan ismert: 1962. augusztus 5-én holtan találtak rá Los Angeles-i lakásában. Monroe a mai napig popkulturális ikon, szex szimbólum és legenda. Csodás mosolyával, gyönyörű alakjával örökre beleírta magát Hollywood történelmébe.

Ha számodra is oly kedves ez a hányatott sorsú színésznő, akkor ragadj ecsetet és fesd meg otthonodban! Videós szettjeink között megtalálhatod Marilyn Monroe portréját, melynek elkészítéséhez minden eszközt elküldünk neked és profi instruktorunk videója fogja vezetni a kezed a vásznon.

Blog

Buddha ábrázolások a világban

A buddhává válás folyamata és a megvilágosodás Gautama Sziddhárta, akit Buddhának nevezünk a köznyelvben, egy sákja nemzetségbeli király fiaként született, a mai Nepál területén található Lumbiniben, a hagyomány szerint időszámításunk előtt 563-ban. Huszonkilenc éves volt, amikor feleségét és fiúgyermekét elhagyva az igazság keresésének szentelte hátralévő életét. Több évi remeteség után rájött, hogy testének kínzásával inkább elhomályosítja az elméjét, ahelyett, hogy közelebb jutna az igazi bölcsességhez. Ezért aztán felhagyott az aszkéta életmóddal. Végül az új módszerrel Bódhifa alatt meditálva buddhává, azaz „megvilágosodottá” vált. Életének további részében Észak-Indiát bejárva terjesztette életfilozófiáját, és már haláláig is több ezer ember vált a követőjévé. Buddha felismerésének lényege az volt, hogy rájött: a világunkban semmi sem állandó, és mint ilyen végső soron nem kielégítő, csakis feltételek függvényében, átmenetileg létezik. A tanításának alapja az, hogy felismerjük: semmilyen világi érték – sem a test, sem a pénz, sem a hírnév vagy a hatalom, sem a kapcsolataink nem óvnak meg minket az elmúlástól, a fájdalomtól, az elégedetlenségtől és a kiábrándulástól. Ráébredt arra, hogy belső erőforrásaink megfelelő felismerése és használata révén a tartós boldogság mégis elérhető és megvalósítható. Az igazi buddhista tanítás szerint élvezetek hiábavaló hajszolása helyett energiáinkat érdemes a tudatunkban rejlő lehetőségek kibontakoztatására fordítanunk.   Hogy nézett ki Buddha

Olvass tovább »

Élményfestés – A flamingó

Sok különleges madár van a világon, amelyek szinte kikövetelik maguknak, hogy festmények témái legyenek és közkedvelt dekorációk is egyben az otthonokban. A páváról már írtunk egy korábbi bejegyzésben, most következzen egy másik különleges madár, a flamingó és amit tudni lehet vagy érdemes róla.   A flamingók típusai Korábban azt gondolták, hogy az összes, különböző helyeken élő flamingó ugyanaz a faj, de 2002 óta külön fajként beszélünk a rózsás flamingóról, a karibi flamingóról és a chilei flamingóról. A rózsás flamingó Dél-Európában, Délnyugat-Ázsia és Dél-Ázsia tengerparti vidékein, valamint Afrika egy részén honos. A tengerek, sós vízű tavak és folyótorkolatok a legjellemzőbb tartózkodási helyei. A Kárpát-medencében, így Magyarországon is ritkán fordul elő. A karibi flamingó elterjedési területe Dél-Amerika, ezen belül Kolumbia és Venezuela partvidéke, a Karib-szigetek és Mexikó Yucatán-félszigeti területe, valamint Dél-Florida és nem utolsó sorban a Galápagos-szigetek. A chile flamingó Dél-Amerika dél-nyugati, tengerhez közel eső vidékein honos, de erősen veszélyeztetett faj, szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján. Állatkertekben is élnek chilei flamingók, de ritka madárnak számítanak ilyen szempontból is.   A flamingók életmódja Hosszú lábaikkal a sekély vízben gázolva, horgas csőrükkel szántják az iszapot. Nyelvükkel kiszorítják a vizet és a finom iszapot, ezáltal a csőrükben lévő szűrők segítségével kiszűrik az apró rovarokat,

Olvass tovább »

Élményfestés – Világító képek és más különleges technikák

Festeni már önmagában is nagy élmény, de vannak eszközeink, amelyek további értéket adnak ehhez az nagyszerű kikapcsolódási formához. Azon kívül, hogy sokféle festményből válogathatsz nálunk, amelyeket megfesthetsz a foglalkozásainkon, időről időre beiktatunk az eseménynaptárba olyan alkalmakat is, amikor a sima akrilfestéken kívül más anyagokat is kipróbálhatsz.   Valódi homok a festményen Egy tengerparti hangulat megjelenítése a vásznon mindig különleges élmény. Visszaidézi kedves emlékeinket egy-egy elmúlt nyaralásról és készítése közben már hangolódhatunk a következőre. Ha valódi homokot használunk az akrilfesték mellett, akkor a festményünk szinte megelevenedik, a fókusz áthelyeződik és egy ilyen anyag segítségével bevonjuk a harmadik dimenziót is az ábrázolásba. Kísérletező kedvűek tovább fokozhatják a hatást azzal, hogy a nyaralásról hazahozott kagylókat és csigákat a megfestett képre szépen megkomponálva helyezik, ezzel is emléket állítva a nyári élményeknek.   Arannyal festés Gustav Klimt a szecessziós festészet nagy alakja alkalmazta előszeretettel a képein az arannyal festést, A legszebb színű nemesfémmel való kapcsolata egészen a gyerekkoráig nyúlik vissza, az édesapja ugyanis aranyművesként dolgozott. Ahhoz, hogy tökéletesítse az arany használatának festményeken történő technikáját Klimt Olaszországba, Ravennába és Velencébe utazott, hogy bizánci művészek munkáját tanulmányozza. A csók című híres alkotásához nem csak aranyfestéket, hanem valódi laparanyat is használt, ezzel téve még hatásosabbá az árnyalatot. Ez

Olvass tovább »
főoldaleseményekwebshopkosármenü