Élményfestés mindenkinek

élményfestés terápia

Hosszú idő telt el úgy, hogy csak az online térben találkozhattunk a szeretteinkkel, a barátainkkal, személyesen nem. Sok embernek a munkatársaival való találkozás lehetősége is megszűnt, vagy azért, mert otthoni munkavégzésre kényszerült, vagy rosszabb esetben elveszítette a munkáját a megváltozott helyzetben. A kapcsolataink és a szabadidős tevékenységeink leegyszerűsödtek, térben és időben is beszűkültek, amint életbe léptek a kijárási korlátozások.

 

Tervezés és várakozás

A KreatívLiget Élményfestő Stúdióban is leállt az élet, ami a foglalkozásokat illeti, de az első pillanattól vártuk és terveztük az újraindulást. Képeket válogattunk, eszközöket rendszereztünk. Eközben pedig minden eddiginél jobban tudatosult bennünk, hogy az élményfestés egy olyan műfaj, amihez elengedhetetlen az alkotó személyek jelenléte.

Ez egy olyan közös élmény, amelyet szinte lehetetlen átemelni az online térbe, így ezt meg sem próbáltuk kivitelezni. Ehelyett inkább vártuk, hogy eljöjjön az a nap, amikor nagy örömmel bejelenthetjük Nektek, hogy újra nyitva vagyunk.

 

Az élményfestő stúdióban újraindul az élet

Ahogy érkeztek a jó hírek és a korlátozások feloldásra kerültek, eldöntöttük, hogy mi is újra kinyitjuk a stúdiót és minden eddiginél nagyobb lelkesedéssel várjuk az élményfestés alkalmainkra jelentkezőket.

Már az első hónap képei között találhatsz párosan festhetőket, és olyanokat is, amelyeket leginkább szülő és gyermek közös alkotásának javaslunk.

Csökkentett létszámmal indulunk el újra az egymástól való szükséges távolságok betarthatósága és maximális odafigyeléssel a szigorú higiéniai szabályok betartása érdekében. Ezzel mindannyiunk biztonságát és egészségét tartjuk szem előtt.

 

Az élményfestés mindenkinek elérhető

Sokan úgy gondolnak a művészeti tevékenységekre, mintha azok tőlük nagyon távol álló dolgok lennének. Hiszen az ilyesmihez ők nem értenek, művelni nem tudják és egyébként is, tulajdonképpen nem más ez az egész, mint időrablás. Hajlamosak azt gondolni, hogy nem hasznos és nem lehet a segítségével fejlődni.

Nálunk a KreatívLiget Élményfestő Stúdióban mindannyiunk fontos küldetése, hogy bebizonyítsuk ennek az ellenkezőjét és azt, hogy bármelyikünk tud értéket teremteni, alkotni és elmélyülni egy olyan művészeti tevékenységben, ami közben az ember agyát is különleges módon stimulálja.

Minden alkalommal úgy vannak felépítve a foglalkozások, hogy azokon annak is sikerélményben lehet része, aki még soha életében nem fogott ecsetet a kezében vagy legalábbis utoljára az iskolai rajzórán tette ezt, amikor pedig kötelező volt és soha nem okozott neki különösebb örömet.

Ezt az állapotot úgy tudjuk elérni, hogy a bonyolultabb festményeket előrajzoljuk vagy segítünk olyan vázrajzot készíteni, amely alapján már könnyebben lesz megfesthető a kép. A foglalkozást lebonyolító instruktor a festés közben folyamatosan lépésről-lépésre magyarázva vezeti a kép elkészítésének menetét.

Az élményfestő foglalkozás során nem az adott festmény, és annak tartalma a fontos igazán, hanem maga az alkotási folyamat. Ez segít elindítani az alkotókedv áramlását és bizonyos esetekben további festésre vagy más alkotások elkészítésére sarkall. A tevékenység főleg azoknak lehet új és érdekes, akik nem szokták ilyen módon eltölteni a szabadidejüket, de valami különlegesen inspiráló dolgot keresnek már régóta.

 

KreatívLiget Élményfestő Stúdió foglalkozások

Az aktuálisan elérhető élményfestés időpontokat mindig az Események menüpontban találod. Itt azt az információt is egyértelműen feltüntetjük, hogy mely képeket ajánljuk gyerekeknek, melyeket felnőtteknek és melyek azok, amiket pedig páros elfoglaltságnak.

Képzett instruktoraink a foglalkozásokon segítenek abban, hogy végül mindenki sikerélménnyel és egy csodás – saját maga által elkészített – festménnyel távozzon tőlünk.

Szeretettel várunk mindenkit a legnépszerűbb és legújabb képekkel, frissítőkkel, csökkentett létszámmal és maximális odafigyeléssel stúdiónkban!

Blog

Élményfestés – Kolibri

A kolibri Földünk egyik legkülönlegesebb élőlénye, egészen biztosan nincsen hozzá fogható. A szíve ezerkétszázat dobban egy perc alatt, egyetlen másodpercben nyolcvanat csap a szárnyával, és ha a szárnyait lefogod, hogy ne repülhessen, akkor tíz másodpercen belül meghal… Ismerjük meg jobban ezt a páratlan madárkát, akit nálunk is lefesthetsz, ha kedved támadna rá.   Változatos helyeken élnek A kolibrik természetes körülmények között az amerikai kontinensen, és a hozzá közeli szigeteken fordulnak elő, tehát Alaszkától egészen Tűzföldig találkozhatunk velük. A több mint 330 kolibrifajnak rendkívül változatos az élőhelye: a mérsékelt övi lombhullató erdők, a sivatagok, az esőerdők, az Andok 5000 méteres hegyei mind otthont nyújtanak e madaraknak. Azonban a kolibri fajok nagy része Közép- és Dél-Amerikában fordul elő az óriási biodiverzitású esőerdőkben.   A kolibri vidám örökmozgó Ez a madárka apró termetű, a legkisebb közülük mindössze 6 cm, a legnagyobb teste a fecske méretéhez hasonlítható. Változatos tollszínekkel bírnak, mely fémesen csillog. Csőrük hosszú csőszerű, de előfordul görbült forma is, melyből megnyúlt, hosszú nyelvével veszi magához a virágok nektárját. Miközben szárnyaival egy helyben lebeg és szürcsöli a nektárt, a virágok beporzásában is aktív szereplővé válik. Némely kolibrifaj rovarokkal táplálkozik, de a többségre nem ez a jellemző. Repülő életmódot folytat, ez azt jelenti, hogy

Olvass tovább »

Híres női festők – Amrita Sérgil

Amrita Sérgil (vagy Sher-Gil) nevét többen ismerik szerte a világban, mint bármely más magyar festőét. Ugyanis Amrita anyai ágon magyar volt, sőt születése utáni első 8 évét Magyarországon töltötte, élete legfontosabb eseményei is ide kötik, életműve azonban hazánkban kevéssé ismert. A rendkívül változatos kulturális háttérrel rendelkező, nagyon fiatalon elhunyt festőnőt az indiai Frida Kahloként is szokták emlegetni.   Szüleinek megismerkedése is megérne egy regényt Kevés színesebb összetételű családot lehet elképzelni, mint ami Amritának jutott. Anyja, Erdőbaktai Gottesmann Marie-Antoinette magyar, francia, német és zsidó felmenőkkel büszkélkedett és egyaránt otthonosan mozgott Bécsben, Párizsban vagy Budapesten. Kiválóan zongorázott és énekelt, egy ideig még Puccini is mestere volt. Egy alkalommal, amikor Londonban lépett fel, meglátott egy hirdetést az újságban, amelyben a Viktória királynőnél vendégeskedő utolsó szikh király leánya mellé kerestek zenéhez értő társalkodónőt. Nem sokat habozott, jelentkezett és megkapta az állást. A gyönyörű, vörös hajú énekesnőért odavoltak a férfiak és felfigyelt rá a hercegnő vőlegénye, Umrao Singh Sher-Gil is. A hagyományos szikh turbánt hordó, hosszú hajat és szakállt növesztett Umrao a szanszkrit és a perzsa irodalom professzora volt, egyaránt jártas volt a nyugati és indiai filozófiában. Ezentúl pedig csillagászattal, képzőművészettel és fotográfiával is foglalkozott. Ezen érdemei közül azonban az keltette fel leginkább az ambiciózus

Olvass tovább »

Élményfestés – Városi látkép

Városban élni nem mindenki szerint a legjobb dolog a világon, de vitathatatlan tény, hogy azért vannak előnyei. Egy modern városban a modern életvitel minden vívmánya és szükséges eleme elérhető közelségben van, és jó esetben rendelkezésre állnak az elvonulás, a kikapcsolódás és a természetjárás lehetőségei is. Ha tudományosan vizsgáljuk a kérdést, akkor megállapíthatjuk, hogy a város az ember által kialakított településformák legmagasabb szerveződési szintje. A város az egyetlen olyan emberek számára létrehozott élőhely, ahol nagy számban és sűrűségben élnek a benne lakó egyedek, és mint ilyenek lényegében természetesen vannak jelen.   A városok történelme Az első állandó emberi települések és a letelepedéssel járó életmód a sikeres mezőgazdasági technikai fejlődés egyeneságú következményei voltak. Mintegy 9000 évvel ezelőtt az egyre hatékonyabbá váló földművelési módszerekkel – az emberiség történetében először – tartósan felesleg keletkezett az élelmiszerek területén. Ez a változás aztán lehetővé tette más munkaformák, más tevékenységek fejlődését is. Az állandó települések sikere abban állt, hogy bennük egyszerre több, egymást kiegészítő tevékenység koncentrálódott. Ez pedig a fejlődő kézműipar és a kereskedelem fokozódását is lehetővé tette. Nem mellékes tény, hogy városok fejlődésén át vezetett a kereskedelmi útvonalak, így a kereskedő városok hálózatának kialakulása is. A városok és a falvak közti különbség azonban nem pusztán azok

Olvass tovább »
főoldaleseményekwebshopkosármenü