Élményfestés párban

Gondoltál már arra, hogy milyen jó lenne valakivel úgy megosztani az alkotás élményét, hogy a készülő művet közösen készítitek el? Ha a válaszod erre a kérdésre igen, akkor Neked ajánljuk azokat az élményfestés foglalkozásainkat, amelyeken a meghirdetett képet az egyéni festések esetén szokásos 40×50 cm-es méret mellett 55×70 cm-es méretben, ketten közösen is megfesthetitek.

A közös alkotás pszichológiája

Szülő – gyermek élményfestés

A szülő és a gyerek közös festése a legtöbb esetben elsősorban a gyerekről szól. Az ő alkotásának folyamatát a felnőtt csak kíséri és támogatja, a magát nem előtérbe toló közreműködésével segíti és kiegészíti azt. A szülő igyekszik maximálisan figyelembe venni, hogy a gyerek mit szeretne és mit tud elvégezni a „feladatból”, amely előttük áll.

A felnőttre hárul nagy részben annak a felelőssége is, hogy előtudja-e segíteni, hogy a kreatív foglalkozás, a közös alkotás inkább élménnyé váljon, ne pedig küzdelemmé.

 

Páros élményfestés felnőtteknek

Ha két felnőtt embernek kell együtt dolgoznia egy képen, annak egészen más lefolyása és hatásai vannak, mint amiket a szülő-gyermek élményfestéseken tapasztaltunk. Teljesen más a dinamikája egy foglalkozásnak is.

A felnőtteknél mindig van egy gát az alkotással szemben, aminek tulajdonképpen át kell szakadnia. Ez alól csak azok a személyek kivételek, akiknek ez a szakmája, vagy már nagyobb rutint szereztek az alkotásban, mert már nem először csinálják.

 

Különbségek gyerek és felnőtt között az alkotó folyamatban

A tapasztalat azt mutatja, hogy az emberek gyerekkorukban olyan 14-15 éves korukig vehetők rá könnyen a rajzolásra, a festésre, az agyagozásra, vagy más alkotási módokra, a képzőművészetben való elmélyülésre. A gyerekeknél az a jó, hogy nekik még nem az a fontos, hogy jól nézzen ki a rajz. Ők egyszerűen örülnek annak, amit csinálnak. Nem feltétlenül zavarja őket, hogy az ábrázolt figura kicsit esetlen, vagy akár lába sincs, mert rosszul osztották be a lapot, és nem fért rá, vagy hogy teljesen aránytalanná válik a kép emiatt.

Felnőtt korukra ez a hozzáállás igencsak megváltozik. Ha nem bizonyulnak elég tehetségesnek, vagy ők maguk elkedvetlenednek a kiemelkedő sikerek híján, akkor hajlamosak arra, hogy teljesen elhagyják ezeket a tevékenységeket a mindennapokból. Így tulajdonképpen a művészet gyakorlása egyszerűen kimarad az életükből, pedig az alkotás a tehetség mértékétől függetlenül minden művelőjének örömet kellene hogy szerezzen, hiszen mindannyian szeretünk létrehozni valamit. Valamit megalkotni és a teremtő energiáinkat megmozgatni semmihez sem hasonlítható élmény.

A kreatív vagy művészi tevékenység során olyan rejtett energiák, képességek szabadulhatnak fel, amelyeket nem mindig tudunk teljesen tudatosan megtervezni és irányítani, de az adott pillanatban mégis úgy tűnik, hogy minden a helyére került.

Az alkotó a folyamat elején csak áll a vászon mögött, majd egyre inkább ő maga is ott lesz a képben. Aztán belefeledkezve az alkotásba, ő maga lesz a kép. Még érdekesebb ezt a változást megfigyelni, amikor két ember egyszerre dolgozik egy festményen, és kettőjük együttes alkotása jelenik meg a vásznon.

 

 

A közös alkotás járulékos hatásai

Az alkotásnak felszabadító ereje van, segítségével megkerülhetjük, illetve megszüntethetjük a gondolkodásunkban lévő gátakat. Két ember között pedig tovább erősödhet a kötelék egy ilyen alkotó folyamatban. Ha pedig nincsenek egy hullámhosszon, az az alkotási folyamatban még inkább napvilágot láthat. Ugyanakkor remek lehetőség arra is, hogy fejlesszék egymást és a kapcsolatot.

Együttműködés, munkamegosztás, közös kikapcsolódás és ezek megtanulása, gyakorlása: ez a páros élményfestés. Ezért is gondoljuk úgy, hogy a hétköznapok rohanásából tudatosan kitörve megéri időt szánni arra, hogy közösen alkossunk, fessünk vagy akár más művészeti tevékenységet végezzünk.

A KreatívLiget Élményfestő Stúdióban várjuk szeretettel a vállalkozó kedvű, alkotni vágyó párokat egy nagyszerű, közös élmény megélésére. Az aktuális páros festéseket az Események menüpontban tudjátok megnézni és kiválasztani. A részletesebb tudnivalók a képekre kattintás után megnyíló oldalon olvashatók el.

Gyere el hozzánk és hozd magaddal a párodat, gyermekedet vagy egy barátodat egy közös alkotásra!

Blog

Élményfestés – Repülő lámpások éjszakája

Az egyik legnépszerűbb festmény, amely időről időre felbukkan a KreatívLiget Élményfestő Stúdió megfesthető képei között a kínálatban a ’Repülő lámpások éjszakája’ című. Ez egy olyan kép, amely nagy kedvence lehet mindenkinek, aki a távol-keleti kultúrát közel állónak érzi magához.   A repülő lámpások eredeti szerepe A festményen is ábrázolt papírballonokat repülő lámpásnak, azaz Tiang Dengnek, vagy más néven kívánság lámpásnak is nevezik, eredetük pedig több száz évvel ezelőttre nyúlik vissza. A Távol-Keleten kora egyik legismertebb katonai stratégájaként, Kong Ming (más néven Zhuge Liang, ejtsd Csu-ko Liang, élt: i.sz. 181-234) katonai információk eljuttatására használta a repülő lámpásokat, amelyek segítségével sokkal távolabbi pontokra is elértek a hírek, mint addig bármikor. Liang nem csak kiváló stratéga, hanem neves politikai tanácsadó, valamint gépészeti és matematikai zseni is volt, amely tehetségekkel megáldva korának kiemelkedő személyiségévé tudott válni.   A repülő lámpások másodlagos szerepe A későbbi időkben a falvak egyszerű, polgári lakossága is felfedezte magának a lámpásokat, mint kommunikációs eszközöket. Mivel szinte nem volt semmilyen más lehetőségük a távolabb élő rokonaikkal érintkezni, a repülő lámpások segítségével küldték el személyes üzeneteiket. Ha nem volt konkrét üzenet, idővel akkor is rendszeresen eresztettek fel repülő ballonokat. Abban bíztak, hogy ezzel a szokással a családjukat és a szeretteiket így megóvhatják

Olvass tovább »

Fogadalmak az újévre

Elérkezett az év vége és hamarosan kezdődik egy új év. Ilyenkor sokan, sokféle fogadalmat tesznek, amelyeket sajnos elég gyakran hamar elfelejtenek vagy feladnak. Vannak akik egy ideig még próbálkoznak betartani az ígéreteiket, de ahogy halad előre az idő, egyre inkább elmúlik a lelkesedésük.   Miért nem tudjuk betartani az újévi fogadalmainkat? Valószínűleg azért, mert az emberek olyan dolgokat akarnak magukra erőltetni, amelyeket nem is igazán éreznek a magukénak. Olyan is előfordul, hogy nem okoz semmilyen örömet a számukra a megvalósítás. A másik probléma azzal van, hogy túl nagy célokat határoznak meg maguknak az újévi fogadalmat tevők, amely előtt már rögtön az elején megtorpannak. Pedig a legtöbbször egy kis erőfeszítéssel is sok mindenen lehetséges változtatni. A nagy változtatások és fogadalmak helyett jobb kisebb léptékben és kisebb célokban gondolkodni. Az így elért sikerek pedig elegendő motivációt adhatnak a folytatáshoz is. A rossz szokások elhagyása és a jó szokások beépítése a mindennapokba ne egy pár napos projekt legyen, hanem egy folyamat, amelyben több részre bonthatók a feladatok és így sokkal könnyebben teljesíthetők is. Idővel pedig észre fogjuk venni, hogy azok a változtatások, amelyeknek pozitív hatását érezzük, visznek majd előre a céljaink felé.   Mitől jó egy újévi fogadalom? A leggyakoribb fogadalmak közé tartozik

Olvass tovább »

Kevésbé ismert festők – Fülöp herceg

Híres festőkről szóló cikksorozatunkban csupa olyan művész munkásságát mutattuk be olvasóinknak, akiket nagy valószínűséggel már ismertek valamennyire a festészet és a képzőművészet iránt érdeklődő és nyitott szemmel járó műkedvelők. Ebben a sorozatban felbukkant többek között Pablo Picasso, Salvador Dalí, Edvard Munch, Gustav Klimt, Vincent van Gogh, Claude Monet és René Magritte, hogy csak néhányat említsünk a híres kiválóságok közül. A magyar művészek közül külön bejegyzést szenteltünk Munkácsy Mihálynak, Szinyei-Merse Pálnak és Csontváry Kosztka Tivadarnak, illetve Rippl-Rónai Józsefnek. Szeretnénk a jövőben olyan festők képei és életműve iránt is felkelteni az érdeklődést, akik valamiért nem kerültek annyira előtérbe eddig, sőt akár teljesen ismeretlenek olvasóink számára. Első ilyen művészünk Gustave Caillebotte francia festő volt, aki Párizsban született és a 19. század második felében élt és alkotott. Jelen bejegyzésünk főszereplője egy olyan személy, aki, mint közszereplő nagy valószínűséggel az egész világon ismert, de a festői munkássága sokak számára teljesen ismeretlen lehetett. Ő Fülöp herceg, II. Erzsébet brit uralkodó nemrég elhunyt férje.   Fülöp herceg, a festő Fülöp edinburghi herceg (1921–2021) II. Erzsébet királynő (1926) férjeként számos hivatalos és protokoll eseményen vett részt hosszú élete során. Különböző rendezvényeken, külföldi utakon képviselte a királyi családot, sokat sportolt, mindenféle funkciói és titulusai voltak, de azt kevesen tudták

Olvass tovább »
főoldaleseményekwebshopkosármenü