Élményfestés – Richard Macneil

Kortárs festőnek lenni azért jó, mert bármit festhetsz és bármilyen stílusban, hiszen nagy újdonságot már valószínűleg úgy sem tudsz mutatni. A legjobb, ha önmagadat adod és ezzel alkotásra inspirálsz másokat is, arra biztatva őket, hogy alakítsák ki vagy találják meg a saját stílusukat.

Ez utóbbi azért is fontos, mert a hatalmas kínálatból csak az a művész tud kiemelkedni, aki valami olyat tud alkotni, ami megkülönbözteti a többiektől és felismerhetővé teszi a stílusát.

 

Richard Macneil kortárs brit festő

Egy olyan önálló művész ő, aki már egészen fiatal korában is festett és a kreatív iparban dolgozott.

1958-ban született Worcesterben és iskolái elvégzése után a Worcester Royal porcelán cégnél kezdte el a festői munkáját. Később is mindig a szobrászat, a kerámia, a porcelán és a grafika területén dolgozott, mind szűkebb hazájában, illetve az Egyesült Királyságban, mind pedig nemzetközi szinten.

Richard több évet töltött az Egyesült Államokban, ahol egy Bronn nevű cégnél dolgozott és nagy méretű, exkluzív szobrokat készített az amerikai nyugati parti művészeti irányzatnak és megrendelői igényeknek megfelelően. Az egyik legnagyobb eredménye és munkájának elismerése az volt, hogy egy műalkotása bekerült a Fehér Házba, az Ovális Irodába.

Később visszatérve az Egyesült Királyságba, a Worcestershire-i Suckley-be, Richard már ismert és elismert művészként és képeslap illusztrátorként dolgozott sok éven át, különböző cégek megrendeléseinek eleget téve. 2009-ben feleségével, Judyval, valamint fiaival, Daniellel és Kyle-lal együtt megalapította a The Macneil Stúdiót, ahol már kizárólag a saját munkáin dolgozik azóta is.

Az üzlet napjainkra igencsak beindult. A Richard Macneil műalkotások számos ajándék-, háztartási és papíráron is megtalálhatók szerte a világon. Richard mindvégig egyedi stílusának fejlesztésén dolgozott, akármit is csinált éppen. Képeit manapság már könnyen felismerhetjük az elmosódó körvonalakról, a jellegzetes témaválasztásokról és az olyan visszatérő motívumokról, mint a plüssmackó vagy a visszatükröződő alakok.

 

Városképek és más jellegzetes témák

Richard Macneil egyik kedvenc festészeti témája a városképek. Nagyon sok érdekes képet festett Londonról és a jellegzetes londoni tereptárgyakról. Piros buszok, esernyők, telefonfülkék, taxik és királyi testőrök sokszor és sokan szerepelnek a festményein.

Láthatóan London a szívének legkedvesebb téma, de találhatunk képeket a portfoliójában amerikai nagyvárosokról, Párizsról, Rómáról és Velencéről is. Az esernyők, a szép női lábak és cipők több festményén is felbukkannak.

 

Richard Macneil képek az élményfestéseken

Szeretjük Richard Macneil képeit és ezért néhányat beválogattuk a KreatívLiget Élményfestő Stúdióban elkészíthető festmények sorába. Érdemes átböngészni az aktuális lehetőségeket az Események menüpontban, ahol – reményeink szerint – mindenki megtalálhatja a kedvére való képet és időpontot.

Amennyiben javasolnál egy képet, amelyet nem találtál meg a választékunkban, írj nekünk e-mailt vagy Facebook üzenetet.

Blog

Vincent van Gogh élete

Festők fordulatos élete – Vincent van Gogh

Egy korábbi bejegyzésünkben már bemutattuk Hollandia egyik leghíresebb festőjét, most pedig szeretnénk kitérni részletesebben nem túl hosszú életének néhány olyan fordulatára, amelyek ismeretében kicsit máshogy fogunk tekinteni talán az általa festett képekre és az azokon megjelenített témákra is. 9 érdekes és bizarr epizód Vincent van Gogh életéből 1. A második Vincent van Gogh Ahogy Salvador Dalí esetében, úgy Vincent van Goghnál is van egy születésével és névadásával kapcsolatos bizarr esemény, ugyanis Vincent is a második volt ezen a néven, mert egy halva született bátyja már viselte a nevét. Ezt az információt egyébként nem tudjuk 100%-ig biztosra mondani, mert ugyan több forrásból is egybehangzóan állítják, hogy ez így történt, azért meghagyjuk a kétkedés lehetőségét mindenkinek   2. A rövid, de termékeny alkotó évek A festészetre való rátalálása előtt rengeteg foglalkozást kipróbált, például politizált, tanított és műkereskedőként is dolgozott, illetve egy ideig teológiai tanulmányokat folytatott, majd segédlelkészként és hittérítőként próbált apja nyomdokaiba lépni, aki 1885-ben bekövetkezett haláláig református lelkipásztorként működött. Vincent már kilenc éves korában rajzolt, első képét mégis csak viszonylag későn, 27 évesen készítette el. Az ezt követő tíz évben – egészen a haláláig – azonban festett, mint egy megszállott és mintegy 900 művet alkotott. Ez azt jelenti, hogy átlagban hetente

Olvass tovább »

Kreatív tevékenységek ősszel

Az időjárás segítségével már szeptember közepén megtapasztalhattuk, hogy milyen az ősz, amikor kicsit zordabb oldalát mutatja felénk. Az évnek ebben az időszakában kicsit átalakulnak a szabadidő eltöltésének a lehetőségei is emiatt. A szabadban tölthető idő lerövidül a korábbi sötétedés és a hőmérséklet csökkenése miatt, ráadásul nem mindenki szeret kirándulni vagy a városban sétálni, sokan pedig nem tudják ezeket művelni akkor sem, ha szeretnék, mert fizikailag nem képesek rá. Mit tehetünk a hűvös őszi időszakban, ha a kreatív energiáinkat szeretnénk kamatoztatni és a szabadidőnket pedig jól eltölteni? Ebben a bejegyzésben adunk pár ötletet és szeretnénk alkotásra inspirálni azokat is, akik már a szeretteik karácsonyi ajándékán töprengenek.   Kavicsfestés Vége lett a nyárnak és lehet, hogy ehhez a kreatív tevékenységhez már meg is van az alapanyag, mert a nyaralásról egy kupac lapos és simára csiszolódott kaviccsal tértél haza. Persze akkor sincs baj, ha ez nem így van. Folyó- vagy tóparton is keresgélhetsz megfelelő „alanyokat” a kavicsfestéshez. Ebben a tevékenységben az a jó, hogy szinte kimeríthetetlen a lehetőségek száma, ami a festés témáját illeti. Készíthetünk absztrakt, nonfiguratív díszítéseket, de akár aprólékos részletességgel kidolgozott tájképeket, madarakat, virágokat vagy bármi olyat, ami kedvünkre való és el tudjuk képzelni otthonunk vagy kertünk dekorációjának, ajándéknak, apró meglepetésnek

Olvass tovább »

Szülő-gyerek élményfestés

Már több bejegyzésben írtunk részletesen arról, hogy mit jelent az élményfestés, illetve arról is, hogy milyen hatással vannak a kreatív tevékenységek az agyunkra és hogyan fejleszthető a kreativitás. Ezekből a korábbi cikkekből is látszik, hogy az élményfestés egy nagyszerű kreatív tevékenység, amely nem igényel különösebb előképzettséget sem, művelése közben egyszerűen csak bele kell feledkezni az élménybe. Egy ilyen alkalmon bármelyikünk tud értéket teremteni, alkotni és elmélyülni egy olyan művészeti tevékenységben, ami nem megterhelő, de a résztvevők agyát stimulálja és rendkívüli módon fejleszti. Ezért nem hagyhatjuk ki ebből az örömből a gyerekeket sem és ezért indítottuk el a szülők és gyerekek közreműködésével zajló szülő-gyerek élményfestés alkalmakat.   Tudnivalók a szülő-gyerek élményfestésről A szülő-gyermek festésre nagy szeretettel várjuk a gyerekeket akár már 6-7 éves kortól és a szülőket vagy a nagyszülőket. Az Események menüpontban meghirdetett alkalmak során a résztvevők páronként együtt alkotják meg kedvenc festményüket. Remek lehetőség ez a közös időtöltésre, ahol a vidám hangulat garantált már az első pillanattól fogva. Az elkészült festmény pedig mindig emlékeztetni fogja az alkotókat az átélt közös élményre. A festéshez minden olyan eszközt biztosítunk, amire szükség lehet, a résztvevőknek semmit nem szükséges magukkal hozni. Még festőkötényt is adunk, bár ennek ellenére célszerű olyan ruhában jönni, amit

Olvass tovább »
főoldaleseményekwebshopkosármenü