Élményfestés – Róka

Napjaink egyik „legfelkapottabb” állata a láma, a lajhár és a flamingó mellett: a róka. Sikerét jellegzetesen helyes pofájának és sikkes kinézetének is köszönheti.

A vörös róka a legelterjedtebb szárazföldi ragadozó a Földön. Megtalálhatjuk az északi sarkkörtől kezdve egészen a mediterrán vidékekig, Közép-Amerika és Észak-Afrika néhány területén, és a nagy ázsiai sztyeppéken is. Magyarországon mindenhol előfordul, amit elsősorban a kiváló alkalmazkodóképességének köszönhet. Ahogy a természetes élőhelyei beszűkültek, úgy költözött be az emberi településekre és mezőgazdasági termőterületekre is.

 

A rókák külalakja és képességei

Általában vöröses-sárgás barna a színe, felülnézetben inkább rozsdavörös a bundája, a hasa és a végtagok belső oldala pedig fehéres. Sárgásvörös szőrméje sűrű és puha. Homlokán, vállain és háta hátulján a farok tövéig fehéren foltos; ajka, pofája és torka ugyancsak fehér. A végtagokon fehér sáv vonul lefelé, a fülek a mancsokhoz hasonlóan feketék.

Farka hosszú és bozontos. Esetenként a farok hegyén fehér szálak nőhetnek vagy éppen teljesen fehér a farka. Nagyon ritkán, de Magyarországon is előfordul teljesen fekete egyed, amit a vadászati szaknyelvben „szenes rókának” hívnak. A vörös róka nagy számban tenyésztett színváltozata az ezüstróka.

Mérete a kis, illetve a közepes termetű kutyákéhoz hasonló, de azoknál jóval karcsúbb és nyúlánkabb. Koponyája is hosszabb, arcorra pedig hegyesebb a kutyákénál.

A rókák szeme alkalmazkodott a sötétben való tájékozódáshoz, és hallásuk is nagyon jó. A magas hangokat (ilyen például a füvön átfutó egér) is érzékelik. Nem csak a pofájukon nőnek hosszabb szőrszálak (bajusz), hanem a lábukon is. Ezek a hosszabb szőrök segítik őket a minél jobb tájékozódásban.

 

A rókák szociális élete

A rókák territóriumának (területének) méretét elsősorban a rendelkezésre álló táplálék és a rókaállomány sűrűsége határozza meg. A rókák többnyire törekszenek arra, hogy a territóriumok összeérjenek egymással, azaz mindig legyen szomszédjuk. Ez egyfajta szociális igény a részükről.

Angliában megfigyelték, hogy egy olyan területen, amely egyébként minden tekintetben ideális lett volna (bőséges táplálék és menedék állt rendelkezésre) mégsem telepedtek meg a rókák, mivel a közelben nem élt egyetlen fajtársuk sem korábban.

A vizelettel történő jelölés elsősorban a territórium határán fordul elő, míg az ürülék hátrahagyása a teljes területen előfordul. Ez utóbbi elhelyezésénél a kissé kiemelkedő tereptárgyak (vakondtúrás, kidőlt fatörzsek, kövek) erősen preferáltak.

Érdekes dolog, hogy a rókák tappancsán, a lábujjaik között apró szagmirigyek vannak, így miközben az erdőt járják, megannyi szagos lábnyomot hagynak maguk után.

 

A rókák szívesen mozognak természetes határvonalak mentén, mint például erdős területek széle, nádasok és bozótosok.

Közép-Európában a rókák többnyire magányosan élnek az év nagy részében. Ezzel szemben az olyan területeken, mint például Anglia, ahol sok róka él viszonylag kis területen, ott a „rókasűrűség” miatt az egyedek kisebb csoportokba verődnek. Ez többnyire egy kant és 4-5 szukát jelent. A szukák közül csak egy vemhesül, a többi nem. Ezek egyébként többnyire az előző évekből származó alom tagjai.

A rókák mozgása ősszel a legaktívabb, ilyenkor hosszabb utakat járnak be, mint az év többi részében. A kanok vélhetőleg ilyenkor fokozottabban kontrollálják és jelölik a területüket, hogy a szeptember végén elvándorló fiatal rókáktól azt megvédjék.

 

A rókák családi élete

A párzási időszakban a hím róka keresi a nőstények társaságát, ezt nevezzük koslatásnak. A hím a szuka feromonjait akár 3-4 kilométeres távolságból is megérzi. A hím gyakran úgy követi párját, hogy annak közvetlenül a nyomaiba lép. Ezért sokszor előfordul, hogy egészen addig azt hihetjük, hogy egyetlen róka nyomait követjük a hóban, amíg váratlanul egyszer csak a nyomok valahol kettéválnak.

A megszülető rókakölykök átlagosan 55%-a hím és 45%-a nőstény, emellett ráadásul kölyökkorban a nőstények halandósága magasabb, mint a hímeké. Ebből fakadóan a felnőtt egyedek között a hím egyedek jelentős túlsúlyban vannak.

A rókák gyakran elhagyott borzkotorékokba költöznek be, azonban sokszor az is előfordul, hogy a két faj közösen használ egy kotorékot. Ilyenkor a rókák a felsőbb, míg a borzok az alsóbb járatokban laknak. A borzok jelenléte melegebbé teszi a földalatti szállást, ami fontos tényező az önálló hőszabályozásra képtelen újszülött rókakölykök túlélése szempontjából.

 

Érdekességek a rókákról

A rókák akár 180 fokban is képesek hátrafordítani a fejüket.

A farok végén található fehér szőrfoltnak feltehetőleg a szociális viselkedésben van jelentősége. Az egyes farok tartások, amelyek szociális jelzések is egyben, így könnyebben felismerhetők. A rókakölykök számára egyfajta irányt mutatóként is szolgálhatnak a farkak a sötétben, így könnyebben tudják követni a szüleiket.

Ha a rókalyuk környékén nyúl-, fácán, esetleg őzmaradványok találhatók, az azt jelenti, hogy ezek a zsákmányállatok mind nagy számban vannak jelen az adott vadászterületen, ugyanis a rókák mindig a legkönnyebben elérhető táplálékforrást részesítik előnyben. Ezt a tényt tehát a vadászok szokásos értelmezésével ellentétben, pozitívumként kellene értékelni.

 

A rókák a zsákmány elrejtésekor az orruk hegyével előbb mindig földet, majd ezt követően faleveleket kaparnak a rejtekhelyre.  A föld abban segít, hogy a szagnyomokat elfedje, az avar pedig az árulkodó látvány ellen véd. Ez utóbbi elsősorban a dögevő madarak ellen fontos. A gödör ugyanakkor sosem lehet túlságosan mély, ugyanis a rókák csak nagyjából emlékeznek a rejtekhelyre, néhány méteres közelségből viszont a szag alapján megtalálják azt.

A rókakölykök feje kezdetben aránytalanul nagy a test többi részéhez képest, mivel a növekedés közben ez utóbbi jóval gyorsabban növekszik.

A sötétség védelmében a rókák – főleg a kölykök – sokkal kevésbé félénkek. Ilyenkor a rókakölykök akár pár lépésnyire is hagyják magukat megközelíteni. Ez a fajta viselkedés más éjjel aktív állatok esetében is megfigyelhető.

 

A rókák a mesékben

A mesék gyakori szereplői a rókák, általában negatív figurák, akik „ravaszságukkal” csapják be a többi állatot. Elég sok népmesében megtalálható, de szerepel róka La Fontaine híres meséiben és Antoine de Saint-Exupéry ’A kis herceg’ című művében. Ők mindketten francia írók voltak, egymástól mintegy 300 év távolságra.

A magyar irodalomban Fekete István ’Vuk’ című regényében szerepelnek rókák, amelyet később Dargay Attila rendezésében rajzfilmként is megtekinthettünk. Ugyanebben az időszakban volt népszerű a ’Futrinka utca’ című bábfilm sorozat, amelyben nem a legszimpatikusabb figura volt Sompolyogi, a róka. Az ő unokahúga, Rókica a nagybátyjánál jóval kedvesebb rókalány, aki a főszereplő Buksi kutyával is jó barátságba keveredett a történet folyamán.

 

A rókák a képzőművészetben

Elég régóta szerepelnek rókák például festményeken. Az Angliában igen népszerű rókavadászatot is sokan és sokszor megörökítették és a rókás mesékhez is kapcsolódnak képzőművészeti alkotások. Biztosan mindenki ismeri ’A kis herceg’ igazán egyedi illusztrációit, amelyek a róka szereplőt ábrázolják.

 

Most már biztosan kedvet kaptál alkotni vagy éppen kitaláltad, hogy kinek adj ajándékba saját magad által festett rókás képet. Bármelyik állítás is igaz, a legjobb helyen jársz. A KreatívLiget Élményfestő Stúdió választékában többféle rókás témájú festményt is megtalálsz. Keresd ezeket az Események menüpontban, ahol dátumok és festmények szerinti bontásban láthatod egymás mellett az alkalmakat, megkönnyítve ezzel a döntésedet.

Gyere el hozzánk egy élményfestésre, szeretettel várunk!

A korábbi foglalkozásokon készült fotókat a KreatívLiget Élményfestő Stúdió Facebook oldalán tudod megnézni. Legyél részese hamarosan Te is egy ilyen élménynek!

Blog

Híres női festők – Amrita Sérgil

Amrita Sérgil (vagy Sher-Gil) nevét többen ismerik szerte a világban, mint bármely más magyar festőét. Ugyanis Amrita anyai ágon magyar volt, sőt születése utáni első 8 évét Magyarországon töltötte, élete legfontosabb eseményei is ide kötik, életműve azonban hazánkban kevéssé ismert. A rendkívül változatos kulturális háttérrel rendelkező, nagyon fiatalon elhunyt festőnőt az indiai Frida Kahloként is szokták emlegetni.   Szüleinek megismerkedése is megérne egy regényt Kevés színesebb összetételű családot lehet elképzelni, mint ami Amritának jutott. Anyja, Erdőbaktai Gottesmann Marie-Antoinette magyar, francia, német és zsidó felmenőkkel büszkélkedett és egyaránt otthonosan mozgott Bécsben, Párizsban vagy Budapesten. Kiválóan zongorázott és énekelt, egy ideig még Puccini is mestere volt. Egy alkalommal, amikor Londonban lépett fel, meglátott egy hirdetést az újságban, amelyben a Viktória királynőnél vendégeskedő utolsó szikh király leánya mellé kerestek zenéhez értő társalkodónőt. Nem sokat habozott, jelentkezett és megkapta az állást. A gyönyörű, vörös hajú énekesnőért odavoltak a férfiak és felfigyelt rá a hercegnő vőlegénye, Umrao Singh Sher-Gil is. A hagyományos szikh turbánt hordó, hosszú hajat és szakállt növesztett Umrao a szanszkrit és a perzsa irodalom professzora volt, egyaránt jártas volt a nyugati és indiai filozófiában. Ezentúl pedig csillagászattal, képzőművészettel és fotográfiával is foglalkozott. Ezen érdemei közül azonban az keltette fel leginkább az ambiciózus

Olvass tovább »

Élményfestés ajándékba

A karácsony előtti időszakban szinte mindenki azon töri a fejét, hogy mit ajándékozzon a szeretteinek, a rokonainak, a barátainak vagy akár a kollégáinak. Ez az év ráadásul nagyon más lesz, mint amit eddig megszoktunk. A közös ünneplések elmaradnak, helyette mindenki szűk családi körben karácsonyozhat csak. Idén elhagyunk sok olyan szokást, amelyek egyébként emelnék az ünnep fényét. Az utóbbi pár évtizedben amúgy kicsit túlzottan is arra helyeződött át a hangsúly a karácsonyi ünnepekkel kapcsolatban, hogy kit, milyen meglepetéssel kápráztassunk el és a családtagok egymást túllicitálva igyekeznek minél nagyszerűbb ajándékokat választani az üzletekben és a webáruházakban. Az idei karácsony talán kicsit tényleg az igazi elcsendesülésről és várakozásról fog szólni inkább. Szeretnénk ajánlani egy alternatívát a megszokott, sablonos ajándékok ellenében, a sokadik pizsama, alsónadrág csomag vagy éppen parfüm helyett egy olyan megoldást, amely azon kívül, hogy életre szóló, maradandó élményt ad, még egy csodás – saját készítésű – festmény birtokosává is teszi a megajándékozott személyt.   Kreatív élményt karácsonyra Az élményfestés egy egész délelőttöt vagy délutánt betöltő izgalmas, kreatív kikapcsolódás, amelynek a végeredménye egy csodás kép. Mi is lehetne ennél jobb ajándék karácsonyra? Magyarországon is egyre népszerűbbek az élményfestés foglalkozások, amelyek egyesítik magukban a kikapcsolódást a mindennapokból a kreatív energiákat aktivizáló időtöltéssel. Az

Olvass tovább »

Élményfestés – Holdfényes éj

A Holdról mára rengeteg információ áll rendelkezésre, de ez az égitest valamelyest mindig  misztikum marad az emberiség számára. Jelenléte állandó, de formája minden nap változó. Lehet parányi és hatalmas, fénye lehet megnyugtató, utat mutató és lehet borzongató és félelmetes. Valószínűleg nincs olyan látó ember a Földön, aki nem tekintett volna fel az égboltra a ragyogó Holdat megcsodálni. A Hold az emberiség egyik közös kincse, nem csoda, hogy szinte minden műfajú művészeti alkotásban megjelenik. Természetesen a festészet egyik kedvelt témája, nem csoda, hogy a KreatívLiget Élményfestő Stúdióban több Holdat ábrázoló festmény közül válogathattok.   Tények a Holdról Kísérő égitestünk vélhetőleg 4,5 milliárd évvel ezelőtt keletkezett, amikor egy nagyobb objektum eltalálta a Földet, ezáltal  a Föld körül keringő leszakadt sziklák összeolvadtak és lehűltek.  Ez a magyarázat arra, hogy a Hold összetevői teljesen megegyeznek a Földön található anyagokkal. A felszínén lévő kőzetek színét mi a Földről szürkésfehérnek észleljük, pedig valójában olyan sötét, mint a szén, csak a napfény tükröződik rajta ezüstös színben. A Holdon látható sötétebb foltok nem mások, mint 3 milliárd éves lávarétegek, melyeket holdtengereknek is szoktak nevezni. A Hold tőlünk átlagosan 384 ezer kilométerre található. Ennyi kilométert 133 nap alatt tudnánk megtenni autóval egy másodperc megállás nélkül. Ugyanakkor lenyűgöző tény, hogy

Olvass tovább »
főoldaleseményekwebshopkosármenü