Élményfestés – Rókapár

Manapság gyakran találkozhatunk a róka motívummal. Babaholmik, babaszobák falától kezdve, hipszter ruházaton át akárhol visszaköszönhet a rókák jellegzetes, bohém ábrázata. Azonban nem csak a körülöttünk lévő tárgyakon találkozhatunk vele oly gyakran, hanem szinte bárhol a természetben, hiszen a vörös róka a legelterjedtebb szárazföldi ragadozó a Földön. Megtalálhatjuk az északi sarkkörtől kezdve egészen a mediterrán vidékekig, Közép-Amerika és Észak-Afrika néhány területén, és a nagy ázsiai sztyeppéken is. Magyarországon akárhol előfordul, amit elsősorban a kiváló alkalmazkodóképességének köszönhet. Ahogy a természetes élőhelyei egyre szűkösebbé váltak, úgy költözött be az emberi településekre és mezőgazdasági termőterületekre is.

 

Az éjszaka vörös-fehér urai

A rókának általában vöröses-sárgás barna a színe, felülnézetben inkább rozsdavörös a bundája, a hasa és a végtagok belső oldala pedig fehéres. Homlokán, vállain és háta hátulján a farok tövéig fehéren foltos, de ajka, pofája és torka ugyancsak fehér. A végtagokon fehér sáv vonul lefelé, a fülek akárcsak a mancsok, feketék.

Farka bozontos és hosszú. Esetenként a csak a  farok hegye, olykor az egész farok fehér színű. Rendkívül ritkán, de Magyarországon is előfordul teljesen fekete egyed, amit a vadászati szaknyelvben „szenes rókának” hívnak. Létezik még az ezüstróka, mely a vörös róka nagy számban tenyésztett színváltozata.

Ami a méretét illeti, az a kis, illetve a közepes termetű kutyákéhoz hasonló, de azoknál jóval karcsúbb és nyúlánkabb. Koponyája is hosszabb, arcorra pedig hegyesebb, mint a kutyáké.

A rókák szeme alkalmazkodott a sötétben való tájékozódáshoz, és hallásuk is kiváló. A magas hangokat – mint például a füvön átfutó egér- is érzékelik. Nem csak a pofájukon nőnek hosszabb szőrszálak bajuszként, hanem a lábukon is. Ezek is segítik őket a minél pontosabb tájékozódásban.

 

A rókák társaságkedvelő lények

A rókák territóriumának méretét elsősorban a rendelkezésre álló táplálék és a rókaállomány sűrűsége befolyásolja. Többnyire törekszenek arra, hogy a territóriumaik összeérjenek egymással, mivel fontos számukra, hogy mindig legyen szomszédjuk. Ez egyfajta szociális igény a részükről.

A vizelettel történő jelölés elsősorban a territórium szélén fordul elő, míg az ürülék hátrahagyása a teljes területen előfordul. Ez utóbbi elhelyezésénél a kissé kiemelkedő tereptárgyak (vakondtúrás, kidőlt fatörzsek, kövek) erősen preferáltak.

Érdekesség, hogy a rókák tappancsán, a lábujjaik között apró szagmirigyek vannak, így miközben az erdőt járják, megannyi szagos lábnyomot hagynak maguk után.

Közép-Európában a rókák legtöbbször magányosan élnek az év nagy részében. Ezzel szemben az olyan területeken, mint például Anglia, ahol sok róka él viszonylag kis területen, ott a „rókasűrűség” miatt az egyedek kisebb csoportokba verődnek. Ez többnyire egy kant és 4-5 szukát foglal magába. A szukák közül csak egy vemhesül, a többi nem. Ezek egyébként többnyire az előző évekből származó alom tagjai.

A rókák mozgása ősszel a legaktívabb, ilyenkor hosszabb utakat járnak be, mint az év többi részében. A kanok ilyenkor fokozottabban kontrollálják és jelölik a területüket, hogy a szeptember végén elvándorló fiatal rókáktól azt megvédjék.

 

Érdekességek, melyeket kevesen tudnak a ravaszdikról

A rókák nyaka hihetetlen mutatványra képes: akár 180 fokban is képesek hátrafordítani a fejüket.

A farok végén található fehér szőrfoltnak feltehetőleg a szociális viselkedésben van jelentősége. Az egyes farok tartások szociális jelzések is egyben. A rókakölykök számára egyfajta iránymutatóként is szolgálhatnak a farkak a sötétben, így könnyebben tudják követni a szüleiket.

Ha a rókalyuk környékén nyúl-, fácán, esetleg őzmaradványok találhatók, az azt jelenti, hogy ezek a zsákmányállatok mind nagy számban vannak jelen az adott vadászterületen, ugyanis a rókák mindig a legkönnyebben elérhető táplálékforrást részesítik előnyben.

A rókák a zsákmány elrejtésekor az orruk hegyével előbb mindig földet, majd ezt követően faleveleket kaparnak a rejtekhelyre.  A föld arra való, hogy a szagnyomokat elfedje, az avar pedig az árulkodó látvány ellen véd. Ez utóbbi elsősorban a dögevő madarak ellen fontos. A gödör ugyanakkor sosem lehet túlságosan mély, ugyanis a rókák csak nagyjából emlékeznek a rejtekhelyre, néhány méteres közelségből viszont a szag alapján megtalálják azt.

A sötétség védelmében a rókák – főleg a kölykök – sokkal kevésbé félénkek. Ilyenkor a rókakölykök akár pár lépésnyire is hagyják magukat megközelíteni. Ez a fajta viselkedés más éjjel aktív állatok esetében is jelen van.

 

A rókák sokszor szerepet kapnak a meséinkben

A népmesék gyakori szereplői a rókák, akik általában negatív figurák, ravaszságukkal csapják be a többi állatot. Többször szerepel róka La Fontaine híres meséiben és Antoine de Saint-Exupéry ’A kis herceg’ című művében.

A magyar irodalomban Fekete István ’Vuk’ című regényében szerepelnek rókák, amelyet később Dargay Attila rendezésében rajzfilmként is megtekinthettünk. Ugyanebben az időszakban volt népszerű a ’Futrinka utca’ című bábfilm sorozat, amelyben nem a legszimpatikusabb figura volt Sompolyogi, a róka. Az ő unokahúga, Rókica a nagybátyjánál jóval kedvesebb rókalány, aki a főszereplő Buksi kutyával is jó barátságba keveredett a történet folyamán.

Most már biztosan kedvet kaptál alkotni vagy éppen kitaláltad, hogy kinek adj ajándékba saját magad által festett rókás képet. Bármelyik állítás is igaz, a legjobb helyen jársz. A KreatívLiget Élményfestő Stúdió júniusban több rókás témájú festmény megfestésére is lehetőséget nyújt. Ha a Kis Herceget és Rókáját nem csak a könyvespolcodon látnád viszont, hanem a faladon, festmény formájában, akkor válaszd a Kis herceg és a róka című képünket. A rókák kedvelői akkor sem fognak csalódni, ha Marina Lesina Rókapár című alkotását festik meg profi instruktoraink segítségével.

Blog

Híres virágos festmény

A 8 leghíresebb virágos festmény

Virágokat festeni és rajzolni egészen hamar „megtanulunk”. Kisgyermekként az egyik első olyan motívum, amelyet szerepeltetni tudunk a saját műveinken. A népi művészeti ágaknál is sokféle módon előfordulnak a virágok, legyen az akár díszítőfestés egy tárgyon, egy hímzés a ruházaton vagy valamilyen lakástextilen. A virágok sokfélesége a természetben lenyűgöző. Mint látvány és mint ihletadó vagy „alapanyag” a legszebb festményekhez. Minden kornak és stílusnak megvoltak a maga virágcsendéletei vagy más olyan alkotásai, amelyeken valamilyen formában megjelennek a virágok. Ezek közül a nagyszerű művek közül választottunk ki most 8-at, amelyek talán a leghíresebbek, de mindenképp egytől egyig kiemelt figyelemre méltóak.   1. Claude Monet – Vízililiomok (Tavirózsák) Tulajdonképpen nem is egy képről van szó, hanem egy teljes sorozatról, amelyek Monet leghíresebb képei közé tartoznak. Összesen mintegy 250 festményt készített erről a csodás témáról. Kevesen tudják, hogy Monet szenvedélyes kertész volt és amikor a sikeres festményeladások lehetővé tették a számára anyagilag, vásárolt egy telket, amin egy tó is volt, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy gyönyörű kertet varázsoljon belőle. Ez a tó és kert lett később festményeinek fő témája is. Élete utolsó 30 évében a saját kertje lett a fő művészi témája, itt festette a vízililiomokról szóló sorozatát is. Monet tavirózsás festményei megtalálhatók a

Olvass tovább »

Élményfestés – Felhők

Felhőket festeni egyáltalán nem könnyű dolog. A felhők sosem egyszínűek és a látszólagos felületükön sokféle fényhatás érvényesül egyszerre, attól függően, hogy milyen napszak van, illetve, hogy süt-e a nap és ha igen, akkor a fénye milyen szögből és irányból éri el a fodros-bodros égi képződményeket. Az óvodás korú gyerekek sokszor kéknek festik vagy színezik a felhőket a fehér papíron, ami végül is nem rossz megoldás, csak éppen semmi köze a valósághoz. Ha igazán szép felhőket szeretnénk festeni, nem árt, ha egy kicsit arról is tájékozódunk, hogy milyen sokfélék is lehetnek.   A felhők típusai A felhők a levegőbe felszálló vízpárából kialakuló, a légkörben lebegő apró vízcseppekből és/vagy jégkristályokból álló halmazok, amelyekből többféle halmazállapotú csapadék, eső, hó vagy akár jégeső is keletkezhet. A talaj közelében lévő felhőket ködnek nevezzük. A felhők fajtáinak leírását legelőször Jean-Baptiste Lamarck francia természettudós publikálta az 1802-ben megjelent Meteorológiai Évkönyvben. Ebben a leírásban Jean-Baptiste öt alaptípust különböztetett meg, majd ezt később 12-re bővítette. Ugyanebben az évben egy angol műkedvelő meteorológus, aki először gondolt ki a felhőfajtáknak nevet is, 7 alaptípus szerint osztályozott. Majdnem 100 évnek kellett eltelnie, hogy aztán Münchenben az 1891-es nemzetközi meteorológiai konferencián létrehozzanak egy bizottságot, amelynek feladata egy felhőatlasz elkészítése volt. Az első atlaszt

Olvass tovább »

Mit jelképeznek a különböző virágok?

Egyáltalán nem újdonság, hogy az emberek virágokat ajándékoznak egymásnak. Persze mostanában legtöbbször valamilyen alkalomhoz kötjük, ha virágot vásárolunk egy szerettünknek vagy valamelyik hozzátartozónknak. Születésnap, névnap, esküvő, ballagás, Valentin nap, temetés vagy bármilyen évforduló lehet apropója a virágoknak. Ráadásul pedig mindegyik hordozhat valamilyen többlet jelentéstartalmat is, amelyek napjainkra kicsit elhalványodtak. Úgy gondoljuk azonban, hogy ezeket érdemes újra felidéznünk.   Hogy lett a virágoknak jelentése? Már a régi időkben is – ráadásul teljesen különböző kultúrákban egyaránt – a virágokhoz különböző jelentéseket társítottak. Ezeket többnyire a növény természetes tulajdonságai alapján határozták meg. Az a speciális „nyelv”, amelyben a virágokkal fejeztek ki érzéseket és mondanivalót, a segítségükkel kezdtek különböző elvont jelentéseket közölni, csak Viktória királynő korában, a XVIII. században alakult ki. Azért akkor, mert ennek a korszaknak nagyon szigorú etikai-, és viselkedés kódexe volt. Ez mindenki számára meghatározta, hogy mit mondhat és kinek, így véve elejét annak, hogy bárki bármilyen tiszteletlen vagy illetlen dolgot mondjon egy másik embernek. Ebben az időben kezdtek el a virágokhoz különböző konkrét jelentéseket társítani, hogy a segítségükkel kifejezhessék azt is, amit szavakkal nem tudtak vagy nem lehetett. A hölgyeknek általában volt egy kis könyve is a virágok jelentésével, hogy könnyebben megfejthessék az ajándékba kapott virágok mondanivalóját.   A virágok

Olvass tovább »
főoldaleseményekwebshopkosármenü