Élményfestés – Tánc

A tánc egy olyan művészeti ág, amely a test – jellemzően ritmikus, zenére történő – mozgásával tud kifejezni érzelmeket, épít társadalmi kapcsolatokat, de spirituális mondanivalóval is bírhat.

A tánc az emberek közötti nonverbális kommunikáció eszközének tekinthető, de vannak módozatai, amelyek az állatok különböző közösségeiben is léteznek. Ilyenek például a méhek tánca vagy a párzási időszakban megfigyelhető pávatánc, illetve az ehhez hasonló megnyilvánulások más madárfajoknál.

A sportok közül a torna, a műkorcsolya, a jégtánc, illetve a szinkronúszás is tartalmaz táncos elemeket, és a különböző harcművészetek formagyakorlatait is gyakran hasonlítják táncokhoz, illetve a lépések hasonlóságára hívják fel a figyelmünket.

Az anyanyelvünk gyakran élettelen tárgyak mozgását is táncként írja le. Például táncolhatnak a fáról lehulló száraz levelek, ahogy kavargatja „őket” a szél, vagy akár a gyertya lángja a légmozgástól.

 

A balett

Majdnem minden táncstílus alapja. A balett megjelenése előtt a táncok esetlenebbek voltak és sokkal inkább ösztönszerűek. Ez az újfajta mozgásstílus sokkal lágyabb, sokkal finomabb mozdulatokat jelenít meg, ezzel is segítve az egyensúlyérzék, valamint a mozgás koordináció fejlesztését és fejlődését.

A balerinák sok kislány álmát testesítik meg, egyfajta ideális nőképet sugallva a számukra. Egy korábbi bejegyzésben a balerinák festészetben betöltött szerepéről írtunk részletesen, kiemelve Edgar Degas francia impresszionista festő műveit. Róla kevesen tudják, hogy a kifejező táncos mozdulatokat szobrok segítségével is nagyon érzékletesen tudta megjeleníteni.

 

Táncos festmények

A régi, nagy nevek mellett szeretnénk megemlíteni két kortárs festőművészt, akiknek a képei között több tánchoz kapcsolódót is találhatunk. Ezek a festmények mind nagyszerű példái a szenvedélyes mozgás ábrázolásának, és mint ilyenek, érdemesek a figyelemre.

Jack Vettriano

Egy skót festő, aki az 1992-ben festett ’The Singing Butler’ (Az éneklő komornyik) című képével, illetve annak kiemelkedő áron való eladásával mindörökre beírta magát a figyelemre méltó művészek közé. A mai napig is ez az egyik legkelendőbb művészeti nyomat a briteknél, miközben az alkotó jónéhány képet festett azóta. Ezek között az egyik kiemelt téma a tánc, a parti hangulatban ábrázolt emberek és az éjszakai élet a maga erotikus felhangjaival együtt.

Kissé talán szürrealista módon, de ugyanakkor elmélyülő szenvedéllyel és romantikával fűszerezve ábrázolja a táncot és a táncoló embereket.

Leonid Afremov

Ha egy csodálatosan színes, tudatosan megkomponált foltokból álló festményt látsz, amely még akkor is szinte ragyog, ha történetesen egy esőáztatta utcát ábrázol esti fényekkel, akkor majdnem biztos lehetsz benne, hogy Leonid Afremov egyik munkájához van szerencséd.

Ő az a festő, akit szoktak a 21. század impresszionistájának is nevezni és tudható róla, hogy a munkáinak elterjedéséhez és kedvező fogadtatásához nagy részben hozzájárult az internet és az olyan – világhálón bárki számára elérhetővé váló – értékesítési csatornák, mint az Amazon vagy az eBay. Ez utóbbi segítségével sikerült eladni az első olyan festményeit, amelyeket nem megrendelésre, hanem a saját elgondolása és akarata szerint készített, a saját emlékei, érzései, benyomásai alapján.

A tőle megszokott színpompában libbenő táncosokkal is találkozhatunk a festményein. Ezeken kifinomult érzékkel mutatja meg a mozgás dinamikáját és érzéki mivoltát.

 

Táncosok az élményfestéseken

Ahogy Picassot, Matisse-t vagy Henri de Toulouse Lautrec-t, úgy minket is igencsak megihlettek a kecses táncosnők és fess partnereik, amikor a Kreatívliget Élményfestő Stúdióban megfesthető képek kínálatát állítottuk össze. Így aztán többféle táncos festményt is találhatnak az Események menüpontban böngésző érdeklődőink, ahol dátumok és festmények szerinti bontásban láthatók egymás mellett az alkalmak, talán némileg megkönnyítve ezzel a választást.

 

Gyere el hozzánk és fesd meg Te is a magad táncosait!

A festésre hívd el családtagjaidat, barátaidat, kollégáidat, de szervezhetsz nálunk lánybúcsút, legénybúcsút, szülinapi partit is, a felhőtlen szórakozás és a kikapcsolódás garantált. Ha egyedül jössz, akkor is nagyon jó társaságban tölthetsz el pár órát. Akár hozzád hasonló érdeklődésű emberekkel is megismerkedhetsz nálunk. Várunk nagyon sok szeretettel stúdiónkban!

A korábbi foglalkozásokon készült fotókat a KreatívLiget Élményfestő Stúdió Facebook oldalán tudod megnézni. Legyél részese hamarosan Te is egy ilyen élménynek!

Blog

Élményfestés – Csontváry Kosztka Tivadar

Talán az egyik legkülönösebb és legkülönlegesebb magyar festőművész Csontváry Kosztka Tivadar, aki 1880 őszén – már évek óta patikusként dolgozva – egy amolyan isteni sugallatra fordult a festészet felé. Egyre erősödő hivatástudata sem a gyógyszerész szakma felé terelte, bár még hosszú éveket töltött el tanult szakmáját gyakorolva, hogy elegendő pénzt gyűjtsön a későbbi tanulmányaira és utazásaira.   Csontváry festészete Egyes véleményekkel szemben Csontváry nem volt autodidakta festő, több helyen és mesternél tanult Németországban, Olaszországban, valamint Párizsban. Az 1890-es évek második felétől folyamatosan úton volt és mindenhol festett. Ebben az időszakban készültek azok a több négyzetmétert lefedő tájképei, amelyek az örökösei „jóvoltából” az enyészeté lettek volna mind, mert a jó minőségű vászon alapra készített képeket anyagárban, kocsiponyva céljára akarták értékesíteni. Szerencsére jókor volt jó helyen Gerlóczy Gedeon építész, aki végül 1919 őszén nemcsak a festményeket, de Csontváry írásait, jegyzeteit, feljegyzéseit is megvásárolta, ezzel megmentve a hagyatékot az utókor számára és megteremtve az alapjait egy majdani múzeumnak, amely végül Pécsett valósult meg, több mint fél évszázaddal később.   Csontváry világszemlélete és stílusa Korát jóval megelőzve volt az egészség és a szervezetet károsító anyagoktól mentes élet lelkes híve, amely szemléletet a saját cselekedeteiben is megmutatta. Alkohol, gyógyszerek (kábítószerek) és hús fogyasztása nélkül élte

Olvass tovább »
Frida Kahlo: Viva La Vida

6 híres gyümölcsös festmény

Gyümölcsöket festeni nem csak csendéleteket ábrázoló képekre lehet, bár kétségtelenül ezek a leginkább magától értetődő témák. Amikor festményeket kerestünk ehhez a válogatáshoz, találtunk pár igazán különlegeset és nem annyira megszokott megoldást is, amelyek jó messze visznek az egyszerűen csak szemet gyönyörködtető látványtól. A XX. század festészete már nem csak a szemünkre szeretne hatni, hanem komolyan megdolgoztatja az agyunkat és a gondolatainkat is, valamint az érzelmi vetület sem maradhat ki.   Frida Kahlo: Viva La Vida A festőnő utolsó festménye ez, amelyen hosszú hónapokig dolgozott és a ’Viva la Vida’ feliratot úgy tudjuk, hogy a halála előtt nyolc nappal festette a képre. Olyanok a betűk, mint valami kiáltvány, ami az életről szól. Jelentése: Éljen az élet. A szimbolika azért is érdekes, mert Mexikóban a görögdinnye a halottak napjához kötődő gyümölcs, de a mexikói halottak napja inkább az öröm ünnepe, vidámsággal, találkozásokkal, lakomákkal gazdagított és eseménydússá tett ünnep. A görögdinnye gazdag, buja zöld és vérvörös színei pont azt hirdetik, hogy az élet mindig győzedelmeskedik a halál felett.   René Magritte: Az ember fia Ez a festmény tulajdonképpen egy önarckép. A képen egy alacsony fal előtt állva látjuk a festőt, elegáns kabátban és kalappal a fején, az arcát pedig majdnem teljesen eltakarja egy

Olvass tovább »

Szülő-gyerek élményfestés

Már több bejegyzésben írtunk részletesen arról, hogy mit jelent az élményfestés, illetve arról is, hogy milyen hatással vannak a kreatív tevékenységek az agyunkra és hogyan fejleszthető a kreativitás. Ezekből a korábbi cikkekből is látszik, hogy az élményfestés egy nagyszerű kreatív tevékenység, amely nem igényel különösebb előképzettséget sem, művelése közben egyszerűen csak bele kell feledkezni az élménybe. Egy ilyen alkalmon bármelyikünk tud értéket teremteni, alkotni és elmélyülni egy olyan művészeti tevékenységben, ami nem megterhelő, de a résztvevők agyát stimulálja és rendkívüli módon fejleszti. Ezért nem hagyhatjuk ki ebből az örömből a gyerekeket sem és ezért indítottuk el a szülők és gyerekek közreműködésével zajló szülő-gyerek élményfestés alkalmakat.   Tudnivalók a szülő-gyerek élményfestésről A szülő-gyermek festésre nagy szeretettel várjuk a gyerekeket akár már 6-7 éves kortól és a szülőket vagy a nagyszülőket. Az Események menüpontban meghirdetett alkalmak során a résztvevők páronként együtt alkotják meg kedvenc festményüket. Remek lehetőség ez a közös időtöltésre, ahol a vidám hangulat garantált már az első pillanattól fogva. Az elkészült festmény pedig mindig emlékeztetni fogja az alkotókat az átélt közös élményre. A festéshez minden olyan eszközt biztosítunk, amire szükség lehet, a résztvevőknek semmit nem szükséges magukkal hozni. Még festőkötényt is adunk, bár ennek ellenére célszerű olyan ruhában jönni, amit

Olvass tovább »
főoldaleseményekwebshopkosármenü