Élményfestés – Walt Disney

A képalkotás módozatainak fejlődésében a fényképezés hozta el az igazán nagy változást, amely aztán a mozgókép megjelenésével teljesedett ki. Ez az új technika nem csak a valós történések és kitalált történetek valós szereplőkkel való eljátszásának a rögzítésére volt alkalmas, hanem arra is, hogy rajzolt képeket kis eltérésekkel egymás után helyezve a filmkockákra és egyben levetítve egy rajzfilmet kapjunk.

Persze a laterna magica (’bűvös lámpás’, a modern diavetítő elődje) segítségével már a 17. században lehetséges volt rajzolt képeket úgy kivetíteni, hogy azok a mozgás illúzióját keltsék. Ennek ellenére tény, hogy a 19. század második feléig az átlagember nem igazán láthatott minőségi, színes képet semmilyen témáról. Ezekben az időkben leginkább templomban vagy képtárakban találkozhatott képekkel. A 19. század végén a technika – azon belül is különösen a nyomdatechnika és a fényképészet – ugrásszerű fejlődésével terjedhettek el a családi fotók, a képeslapok és a képes újságok. Így a mindennapi élet részévé váltak a képek. Ezzel egyidőben megteremtődtek a mozgóképgyártás technikai és esztétikai alapfeltételei is.

 

 

Az első rajzfilmek

A rajzfilmek esetében igazán jó esélyek mutatkoztak már a kezdetekben is a szárnyaló fantázia képeinek megjelenítésére. A rajzfilmeknél az ötleteket a rajz és a filmkamera együttes jelenlétével valósítják meg. A művész megrajzolja a cselekmény színterét, és szereplőit mozgás közben, de fázisonként külön-külön. Ahhoz, hogy a mozgás láthatóvá váljon, egy legalább 24 rajzból álló sorozatot kell készíteni úgy, hogy minden következő rajzon a mozdulat másik mozzanata látszódjon. Ezután minden egyes rajzot kamerával rögzítenek, s így lesz készen a 24 rajzból valamilyen mozgásfolyamat egy másodpercre.

Az első rajzfilmet a francia Émile Cohl készítette 1908-ban Fantasmagorie címmel. Az 1914-es Gertie the Dinosaur (Gertie, a dinoszaurusz) Winsor McCay rendezésében volt az egyik első sikeres animációs film. Ezt tartják az első igazi képviselőjének a karakterközpontú animációnak.

 

 

Walt Disney életműve

Teljes nevén Walter Elias Disney amerikai rajzfilmrendező, producer, és forgatókönyvíró. A mai napig ő a világ leghíresebb rajzfilmkészítője és egyik legnagyobb producere. Ő alkotta meg a Disneyland vidámparkot és hozta létre fivére, Roy O. Disney segítségével a Walt Disney Company-t. Ő és csoportja alkotta meg a világon ma legsikeresebb rajzfilmfigurák többségét, köztük Disney saját figuráját, Mickey egeret, később pedig a párját, Minnie-t.

 

Mickey egér születése

Számtalan változatban kering a történet, hogy hogyan is találta ki Disney a mókás egér karaktert, igazán nem tudjuk, hogy mi a valódi háttere Mickey egér születésének. Állítólag Disney-nek egyszer a vonaton jutott eszébe New Yorkból hazafelé tartva, az az ötlet, hogy egy jövőbeli rajzfilmje hőséül egy rágcsálót, konkrétan egy egeret válasszon. Disney először a Mortimer Mouse nevet adta a legújabb rajzfilmes karakternek. Ezt később a felesége javaslatára Mickey Mouse-ra (Miki Egérre) változtatta meg. Az emberi tulajdonságokkal felruházott egér megalkotása nem ment túl könnyen. Több változatot megrajzoltak, Disney és néhány embere, és több száz méternyi filmet is elpazaroltak, mire létrejött a megfelelő karakter, 1928. novemberében. Az első Miki Egér rajzfilm ’A bolond repülő’ volt.

Talán a Miki egér rajzfilm sem lett volna sikeresebb, mint a korábbi Disney alkotások, ha nem jön abban az időben egy olyan technikai újítás, amely forradalmasította a filmkészítést.

1927. október 6-án a Warner Brothers filmstúdió bemutatta az első hangosfilmet, The Jazz Singer (A jazzénekes) címmel. Már 1923 óta ismerték a hangosítást, de ez volt az első olyan film, amely sikeres volt a nézők körében és ezzel sikerült megtörnie a filmszakma ellenállását a hangosítással szemben. 1928 tavaszára már minden filmstúdió átállt a hangosfilmek gyártására.

A sorban a harmadik Miki Egér rajzfilm a ’Willi Gőzhajó’ volt 1928-ban, amelyet Disney már úgy készített el, hogy hang is legyen hozzá. A filmben a mozgásokat is a zene ritmusára igazították, és a megvalósításhoz készítettek egy speciális kottát a zene és a hangeffektek későbbi felvételéhez és összehangolásához.

Innen már a kezdeti anyagi nehézségek ellenére sem volt megállás a világhírnév felé. 1931-től már színesben készültek a rajzfilmek és sorra megszületett Plútó kutya, Goofy, Donald kacsa és Daisy karakterei. Jöttek az egész estés rajzfilmek is, majd az élményparkok és Disney vagyona is szépen gyarapodni kezdett.

 

Walt Disney inspirálta képek

A Kreatívliget Élményfestő Stúdió kínálatában is felbukkannak időről időre a Walt Disney által vagy a későbbi időkben a nevét viselő stúdió által megalkotott karakterek.

Keresd az aktuális lehetőségeket időpontokkal az Események menüpontban. Gyere el hozzánk egy remek programra, ahol elkészítheted a saját Walt Disney inspirálta festményedet. Szeretettel várunk!

Blog

Élményfestés – Star Wars

A Csillagok háborúja (Star Wars) eredetileg egy több filmből álló sci-fi (vagy más megközelítésben) fantasy sorozat, amely George Lucas filmrendező ötletein alapszik és ő volt az, aki, az első forgatókönyveket írta. Az elkészült filmek cselekménye a „réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban…” élő szereplők történetét meséli el.   A Star Wars filmek története Az első filmet 1977-ben mutatták be, ez volt a ’Csillagok háborúja’, a film gyorsan megkerülhetetlen klasszikussá vált, amolyan kult-filmmé, amely számos más filmre és tudományos-fantasztikus műre is hatással volt. Az első filmet két további sikeres folytatás követte, az 1980-ban bemutatott ’A Birodalom visszavág’, illetve az 1983-ban bemutatott ’A Jedi visszatér’. Ez a három film alkotja az eredeti Star Wars trilógiát. Az első három filmet 1999 és 2005 közötti bemutatókkal egy előzmény trilógia követte, amely nem egyértelműen csak jó reakciókat váltott ki a rajongókból és a kritikusokból. 2015-ben újabb trilógia vette kezdetét, amely ’A Jedi visszatér’ című rész eseményei után játszódik és ’Az ébredő Erő’ című epizóddal indult, majd ’Az utolsó Jedik’ című résszel folytatódik és jelenleg a harmadik részt, a ’Skywalker kora’ címűt várjuk. A Star Wars filmek összességében hatalmas sikernek bizonyultak, az összes bemutatott film együttvéve már több mint 8,5 milliárd dollár bevételt termelt a mozik kasszáinál. Az

Olvass tovább »
Híres virágos festmény

A 8 leghíresebb virágos festmény

Virágokat festeni és rajzolni egészen hamar „megtanulunk”. Kisgyermekként az egyik első olyan motívum, amelyet szerepeltetni tudunk a saját műveinken. A népi művészeti ágaknál is sokféle módon előfordulnak a virágok, legyen az akár díszítőfestés egy tárgyon, egy hímzés a ruházaton vagy valamilyen lakástextilen. A virágok sokfélesége a természetben lenyűgöző. Mint látvány és mint ihletadó vagy „alapanyag” a legszebb festményekhez. Minden kornak és stílusnak megvoltak a maga virágcsendéletei vagy más olyan alkotásai, amelyeken valamilyen formában megjelennek a virágok. Ezek közül a nagyszerű művek közül választottunk ki most 8-at, amelyek talán a leghíresebbek, de mindenképp egytől egyig kiemelt figyelemre méltóak.   1. Claude Monet – Vízililiomok (Tavirózsák) Tulajdonképpen nem is egy képről van szó, hanem egy teljes sorozatról, amelyek Monet leghíresebb képei közé tartoznak. Összesen mintegy 250 festményt készített erről a csodás témáról. Kevesen tudják, hogy Monet szenvedélyes kertész volt és amikor a sikeres festményeladások lehetővé tették a számára anyagilag, vásárolt egy telket, amin egy tó is volt, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy gyönyörű kertet varázsoljon belőle. Ez a tó és kert lett később festményeinek fő témája is. Élete utolsó 30 évében a saját kertje lett a fő művészi témája, itt festette a vízililiomokról szóló sorozatát is. Monet tavirózsás festményei megtalálhatók a

Olvass tovább »

Élményfestés – Vincent van Gogh

Ő az a holland származású festő, akinek a nevét még azok is hallották már, akik nem érdeklődnek különösebben a művészetek és a festészet iránt. Még az is lehet, hogy ismerik néhány alkotását, például az egyik legnépszerűbbet, az 1888-ban festett Napraforgók címűt vagy valamelyik önarcképét, amelyből több is készült, 1886 és 1889 között harmincnál is több képet festett magáról.   Születés és gyermekkor Vincent van Gogh élete később sincs híján a bizarr fordulatoknak, de egy ilyennel már születésével kapcsolatban is szembesülhetünk. A festő anyja korábban várandós volt egy fiúgyermekkel, aki sajnos szülés közben meghalt. Egy évvel később, 1853. március 30-án pontosan ugyanazon a napon született meg Vincent, aki ugyanazt a nevet kapta, mint egykor bátyja. Első rajzai még 1862-ből származnak, de komolyabban festeni csak 1879 körül kezdett el. Iskolába csak 1861-től 1868-ig járt, de nem is egy helyen tanult. Saját anyanyelve mellett tanult angolul, németül és franciául is.   A művészetek és a teológia hatásai 1869. július 30-án elkezdett a híres hágai Goupil & Cie Galériában dolgozni. 1871 januárjában apját, aki református lelkipásztor volt áthelyezték Helvoirt-be és az egész család vele költözött. Vincent az 1870-es évek elején Brüsszelbe költözött, ahol a Galéria ottani üzletében, majd májustól a Londonban kezdett el dolgozni.

Olvass tovább »
főoldaleseményekwebshopkosármenü