Fessünk egzotikus tájképeket!

Az egzotikus tájak több okból is lehetnek szívünknek kedvesek. Vagy azért, mert már jártunk ilyen tájon, és szeretjük felidézni az ott megszerzett élményeket. Másik esetben pedig pont azért, mert még sosem jártunk ilyen helyen, de nagyon szeretnénk vagy nagyon tetszenek ezek a helyek. A visszaemlékezés vagy akár az álmodozás, tervezgetés időszakában is jó az egzotikus tájképeket nézegetni, illetve még jobb azokban egy alkotó folyamat keretein belül elmerülni.

 

Mi az, ami egzotikus?

Az egzotikus jelentése: távoli vidékről való. Lehet az akár nép, növény, állat vagy akár egy beszélt nyelv is egzotikus. A jelző távoli, tengerentúli, főleg forró égövi vidéken élő emberek, növények vagy tenyésző állatok, illetve velük kapcsolatos, hozzájuk tartozót jelent.

Átvitt értelemben lehet rendkívüli vagy különös is, a megszokottól nagyon eltérő és rendszerint egy távoli világrész hangulatát sugalló.

 

Egzotikus festészet

Elsőre Paul Gauguin jutott eszünkbe erről a témáról, nem véletlenül. A párizsi születésű Eugène Henri Paul Gauguin a 19. századi festészet méltán ismert alakja. Az ő festményei méltó helyet érdemelnek a posztimpresszionizmus igazi alkotásai között Cézanne és Van Gogh művei mellett. Gauguin a színekkel merészen bánt és folyamatosan kísérletezett.

A festő élete igazán kalandos volt, élt Peruban, Panamában, Tahitin, de a Marquise- és Martinique-szigeteken is. Nem túl hosszú élete során volt tengerész és tőzsdeügynök, festeni csak később kezdett el, már 28 éves volt, amikor az első tájképét kiállították. Van Gogh-al való barátsága számos műalkotást és némi stílusváltozást is eredményezett. Később azonban a két festő megszakította a kapcsolatot, amelynek egyik oka minden bizonnyal a levágott fület eredményező veszekedésük lehetett.

Gauguin a bennszülöttekkel való együttélése Tahitin festészetének legdominánsabb tematikáját, életének pedig talán legmeghatározóbb élményét adta.

A festő Martinique szigeteken töltött hónapjai alatt is készített tájképeket. Ebben az időszakban térben messzire került impresszionista festőtársaitól, de a stílusra jellemző vonásokat mégis megőrizte, és játékos vonalakkal tette kiemelkedővé a sziget élővilágát. Képein megelevenítette az erős fényeket és ragyogó színeket, amelyek vonzóvá tehetik a szem számára a buja növényzetet.

A trópusi tájak és tengerpartok a jelenkor művészeinek is elegendő ihletet szolgáltatnak ahhoz, hogy különleges és szemet gyönyörködtető képek születhessenek a témában.

 

Alkoss Te is egzotikus tájképet!

Az aktuális kínálatot megtalálod az Események menüpontban, ahol a festmények időpontokhoz rendelve vannak felsorolva és eszerint választhatsz közülük olyat, amely minden szempontból megfelel az igényeidnek. Egzotikus és más tájképekkel is folyamatosan készülünk, ezek a témák a legkedveltebbek közé tartoznak a hozzánk érkező alkotók körében.

Tartozz Te is a KreatívLiget Élményfestő Stúdió kreatív közösségéhez és csatlakozz a Facebook oldalunk követőihez!

Blog

Alkotni nem csak a vászonra lehet – Virágágyások madártávlatból

A tavasz érkeztével színesebb lesz a világ körülöttünk. Napról-napra egyre több virágban gyönyörködhetünk, a természet a téli álom után színpompásan ébred újra. Ha hagyunk magunknak időt ahhoz, hogy alaposan szemügyre vegyünk egy virágot,  akkor rájöhetünk, hogy tulajdonképpen egy csodás és tökéletes művészeti alkotás nő a lábaink előtt. A virágok rendkívül változatos szín- és formavilággal rendelkeznek, nem csoda, hogy sokakat inspirálnak alkotásra. Gyönyörű festmények, installációk  és fotók születnek nap, mint nap a virágokról, de egy lenyűgöző virágoskertet megálmodni és megvalósítani is művészeti tevékenység. Mai cikkünkben olyan virágoskerteket mutatunk be, amelyek madártávlatból fantasztikus impresszionista festményként hatnak.   Európa legnagyobb virágoskertje, a Keukenhof A Keukenhof kerteket 1949-ben alapította a város akkori polgármestere. Az volt a célja, hogy a hollandiai és európai virágtermelők kiállíthassák termékeiket és hogy segítse a holland exportot. A Keukenhof, ami magyarul konyhakertet jelent, a hollandiai Lisse városka mellett található, Haarlemtől délre, Amszterdamtól délnyugatra. A 32 hektáros parkban nagyjából 7 millió virághagymát ültetnek el évente. Ez a különleges park néhány hétig pompázik, ezért március utolsó hetétől, május közepéig látogatható. A kertben a tavasz valamennyi hírnöke otthonra lel. Aki arra jár, az illatozó jácintok, színpompás krókuszok, nárciszok, gyöngyikék, kockás liliomok és rhododendronok között élvezheti a tavaszi szín és illat kavalkádot. A kert

Olvass tovább »

Festők fordulatos élete – Pablo Picasso

A legtöbbet emlegetett spanyol származású festőről már találhattok egy bejegyzést a blogon, ahol a festészetéről és az egymást követő korszakairól írtunk részletesen. Ebben a cikkben kicsit „bulvárosabbra” vesszük a figurát és olyan részleteket mutatunk be Picasso életéből, amelyek megmutatják az esendő embert is a világhírű festmények mögött és talán azokat is egy kicsit más megvilágításba helyezik. Picasso, a sérült zseni Amikor Picasso 1881. október 25-én (éppen 138 éve) megszületett, lila volt és nem lélegzett. A legenda szerint már éppen halottnak akarták nyilvánítani a csecsemőt, amikor aztán a nagybátyja orrfacsaró szivarfüstjére mégis életjeleket mutatott és felsírt. A hosszan tartó oxigénhiányos állapot azonban nem kímélte az agyát és a bal agyféltekéje olyan mértékben károsodott, hogy az a működésére is kihatott. Az már kiskorától nyilvánvaló vált, hogy örökölte apja tehetségét a rajzolásban, de minden más nagyon nehezen ment neki. A logikus gondolkodás, az írás, az olvasás, a számolás, szinte a fogyatékosságig nehezített volt számára, amíg a kreativitásért felelős jobb agyfélteke teljes gőzzel dolgozott a bal helyett is és a kreativitásban, a festésben és a rajzolásban felülmúlhatatlan lett. Pablo soha nem tudta elsorolni az ábécé betűit, képtelen volt számokat összesorozni és azokkal osztani. 14 éves korában aztán végre eljött az ő ideje. Az édesapja beíratta

Olvass tovább »

Nyári élményfestő programok

Sok embernek a nyár a kedvenc évszaka. Ilyenkor a hőmérséklet már esténként sem kellemetlenül hűvös, és nappal pedig egyértelműen többet süt a nap, mint bármelyik másik évszakban. Sokat javíthat a kedélyállapotunkon az is, hogy a nappalok jó hosszúak. Ebben az időszakban véget ér az iskolákban a tanítás, a fiatalságnak több szabadideje lesz. Akik pedig már hosszú évek óta dolgoznak, tudhatják, hogy mekkora megkönnyebbülést hozhat a számukra, amikor belátható távolságra kerül a nyári szabadság időszaka. Ebben a felszabadultságban igyekeztünk sok szép festménnyel készülni a foglalkozásainkon, közbeiktatva olyanokat, amelyek témájukban is a nyarat és a tengert idézi. Jó, ha ezeket megfestve később is vissza tudunk gondolni a meleg, napsütötte napjainkra és a nyári élményeinkre.   Nyári festmények Görög hangulat a festményeken Aki járt valaha Santorini szigetén, élőben is láthatta az igazi loulaki kéket. Senki sem gondolná, hogy a képeslapokon látható görög nyaralóhelyeken, amelyek olyan elérhetetlennek tűnnek sokak számára a templomok kék kupolái egy olyan festékkel vannak festve, amely nagyjából minden háztartásban megtalálható. A régi időkben az emberek olyan színt használtak festésre, amit találtak. Ezek közül a kék volt a leggyakoribb, amelynek az oka egy régen használt, ’loulaki’ néven ismert, élénk kék színű tisztítószer volt. A neve szó szerinti fordításban magyarul indigót jelent. Ez

Olvass tovább »
főoldaleseményekwebshopkosármenü