Híres női festők – Margaret Keane

A napokban bejárta a világhálót a hír, hogy 2022. június 26-án, 94 éves korában elhunyt Margaret Keane, a híres amerikai festőnő, aki a nagy szemű gyerekeket ábrázoló portréiról volt híres. Ki is volt ő?

 

Korai évek

Peggy Doris Hawkins néven látta meg a napvilágot 1927-ben. Két éves korában egy elrontott műtét következtében maradandó halláskárosodást szenvedett, emiatt ő sokkal figyelmesebben szemlélte az emberek arcát, szemét beszéd közben. Valószínűleg ez is erősen közrejátszott abban, hogy a nagy szemű portréiról lett híres. 10 évesen festette első olajfestményét két kislányról, melyen az egyik sír, a másik nevet. A képet a nagymamájának adta ajándékba.

Az 1950-es években kezdetben ruhákat és babaágyakat festett, majd belekezdett a portréfestésbe. Főként gyerekeket, nőket és állatokat ábrázoló képei születtek.

 

Találkozása Walter Keane-nel

Margaret már házas volt, és volt egy gyermeke is, amikor találkozott az ingatlanértékesítéssel és hamisított képek eladásával foglalkozó Walter Keane-nel.  A férfi úgy mesélte el találkozásuk történetét, hogy amikor megpillantotta őt egy jól ismert north beach-i bisztróban, a nő nagy szemei szinte mágnesként vonzották. 1955-ben házasodtak össze.

 

A férj, mint csaló

Walter a sajátjaként kezdte árulni felesége képeit. Egyre nagyobb népszerűségre és haszonra tett szert. Míg ő tündökölt a dicsfényben, felesége otthon festette a képeket, szinte futószalag szerűen. A férfi elhitette vele, hogy az ő nevével sokkal könnyebb eladni a képeket, kisgyermekes és már egyszer elvált nő pedig nem mert ellentmondani neki. Évekig a férje zsebelte be az elismerést és a pénzt, utazgatott, bulizott és falta a nőket, míg Margaret fogoly volt a saját lakásában.

A férfi nem volt jó festő, de kétségkívül sikeres marketinges volt. Tévé interjúkban, újságokban szerepelt, saját kiállítást nyitott. Rájött, hogy nem csak az eredeti képeket tudja eladni, hanem az azokról készült posztereket is veszik, mint a cukrot. Képeit különböző ajándéktárgyakon, pólókon, bögréken, képeslapokon is árusították.

Az 1960-as évektől a világ legnépszerűbb és anyagilag legelismertebb festője lett.  A képeket számtalan galériában kiállították, San Franciscóban, New Yorkban, Chicagóban, New Orleansban. Hírességek arcképei készültek el, sztárok néztek le a vászonról nagy szemekkel: Gábor Zsazsa, Natalie Wood, Kim Novak, Robert Wagner, Joan Crawford, Dean Martin, Jerry Lewis mind kaptak egy-egy képet Walter Keane-től.

 

Sajátos festészeti stílus 

Margaret festményeit a rajtuk szereplők túlméretezett, őzike szerű szemeiről könnyedén fel lehet ismerni. Margaret azt nyilatkozta, hogy mindig is érdekelték a szemek. “ A gyerekeknek nagy szemeik vannak. Amikor portrét készítek, akkor a szemek lesznek az arc legkifejezőbb részei. És csak egyre nagyobbak és nagyobbak lesznek.” Margaret Keane munkásságára nagy hatással volt többek között Van Gogh, Gustav Klimt, Picasso és Amedeo Modigliani.

Egyes kritikusok túl giccsesnek találták a képeit. Azonban az eladási statisztikák azt bizonyították, hogy a többség megőrül Keane festményei után. “Az emberek vagy utálják, vagy szeretik a festményeimet, középút általában nincs” – nyilatkozta egyszer Margaret.

 

Az igazság is kiderült

Margaret 1964-ben végre elhagyta Waltert, majd egy évvel később, 1965-ben elváltak. A volt férje továbbra is a saját neve alatt reklámozta és adta el jó pénzért a festményeket, Margaret csak részesedést kapott. Az igazságot még évekig nem fedte fel egy titkos megállapodásnak, és férje fenyegetéseinek köszönhetően. 1970-ben Margaret Keane egy rádióadásban a világ elé tárta, hogy ő az igazi alkotója azoknak a festményeknek, amelyeket volt férjének, Walter Keane-nek tulajdonítottak.

Ezután nem sokkal Bill Flag, a San Francisco Examiner riportere nyilvános festést rendezett a San Francisco-i Union Square-en, amelyen a média előtt festett volna egyszerre Margaret Keane és Walter Keane, ám Walter nem jelent meg az alkalmon. Margaret perre vitte a dolgot, és 1986-ben a honolului bíróságon a bíró arra kötelezte őket, hogy mindketten fessenek ott helyben a tárgyalóteremben egy jellegzetes nagy szemű portrét. Margaret 53 perc alatt készítette el a festményt, Walter azonban vállsérülésére hivatkozva egy ecsetvonást sem tett. A szakértők megállapították, hogy a híres képeket valóban Margaret Keane festette. Walter Keane élete végéig kitartott hazugsága mellett, miszerint ő készítette a híres képeket, és feleségét csalónak tartotta, aki meglopja őt. 2000-ben szegényen és magányosan halt meg.

 

Saját életet kezdeni

A válás után Margaret Hawaiira költözött, itt ismerkedett meg Dan McGuire sportújságíróval, aki 1970-ben feleségül vette. Margaret Keane több mint 25 évig élt Hawaiin, majd 1992-ben Kaliforniába költözött, megnyitotta saját galériáját San Franciscoban.

A festőnő életéről 2014-ben film is készült Amy Adams és Christopher Waltz főszereplésével. A filmet Tim Burton rendezte, a címe: Nagy szemek (Big Eyes).

 

Ha Te is szeretnéd kipróbálni egyedi stílusodat, gyere el hozzánk élményfestéseinkre, vagy válassz egyet az otthoni festő szettjeink közül.

Blog

Élményfestés – Sarki fény

A sarki fény (az északi féltekén: északi fény (aurora borealis), a déli féltekén: aurora australis) a Föld északi és déli sarkánál a légkörbe behatoló töltött részecskék (elsősorban protonok és elektronok) által keltett időleges fényjelenség. Leginkább késő ősztől kora tavaszig figyelhető meg gyakrabban (de nem állandóan) az északi sarkkörtől északra, illetve a déli sarkkörtől délre. Magyarországról általában nem látható. Kivéve azokban a különleges esetekben, amikor a geomágneses vihar intenzitásával eléri azt a szélességi kört is akár, ahol hazánk található. De honnan ered a sarki fény jelensége? A magyarázathoz a Nap felszínéig kell utaznunk gondolatban, ahol időközönként ún. koronakidobódás történik, ami a csillag természetes működésének része. Ekkor nagy mennyiségű, töltött részecskékből álló plazmafelhő távozik a felszínről, majd napokkal később éri el a Földet, mint egy geomágneses vihar.   Mi a magyarázat a sarki fény kialakulására? Sarki fény akkor keletkezik, amikor a napszél annyira felkavarja a magnetoszférát, hogy töltött részecskék hatolnak be a napszélből és a magnetoszférából a felső légkörbe, a Föld mágneses mezejének vonzására, ahol energiájuk egy részét átadják a légkörnek. A légkör összetevői emiatt ionizálódnak és gerjesztődnek, így fényt bocsátanak ki különböző színekben. Formáját az ionizálódott összetevők mozgása határozza meg. A beérkező protonok elektronbefogással hidrogénatomokká alakulnak, így a gerjesztett hidrogénatomokra jellemző

Olvass tovább »

Alkotni nem csak a vászonra lehet – Jolita Vaitkute

Egy hihetetlenül tehetséges és zavarba ejtően fiatal művész munkásságát mutatjuk be mai cikkünkben. Ez a 26 éves litván alkotó  installációkat, performanszokat, illusztrációkat és portrékat készít igen szokatlan anyagok felhasználásával. Alkotásait  ételből, földből, falevélből, erdei termésekből, de olykor szemétből  készíti. Az 1995-ös születésű litván nő meglehetősen védi a magánéletét, így nem sokat lehet tudni családi körülményeiről, életének eddigi fordulatairól. A művész alkotásai a politikai és társadalmi élet aktuális kérdéseit dolgozzák fel. Reflektálva az világ folyamatos változására, Jolita legtöbb alkotása rövid életű. A kiállítás után azonnal megsemmisül, ha installációról van szó,  viszont amennyiben ételből készül, azt a fotózás után megeszik.   A portrék virtuóza Kedvelt témája a portrék készítése, melyeket rendkívül változatos alapanyagokból készít. A tányérra rajzolt híres emberek portréinak készítéséről így nyilatkozott: “Ezen ismert emberek portréit csokoládé, különféle fűszerek, ketchup, sajt és néhány egyéb termék felhasználásával készítettem. Általában szeretek portrékat rajzolni, így szinte mindegy, hogy milyen anyagot használok az ábrázoláshoz. Eleinte az ablakpárkányomat használtam vászonnak, mert a felülete sima és ragyogó fehér volt. Általában 2-6 órát vesz igénybe egy darab elkészítése, méretétől függően. A legnehezebb a portrékat tisztán és felismerhetően tartani.” A sorozatban többek közt készült Obamáról ketchupból portré, Putyint borsból formázta meg, Conchita Wurst-ot  pedig csokipudingból alakította ki. De Albert

Olvass tovább »

Festők fordulatos élete – Leonid Afremov

Ha a helyszíni élményfestő alkalmaink, vagy az otthoni élményfestő szettjeink között válogattok, egyaránt találhattok Leonid Afremov képet. A festő élénk színhasználata, impesszionista stílusa és lelket nyugtató témái olyan sajátos stílusjegyekké váltak, amely alapján messziről ki lehet szúrni, ha egy Afremov festményt látunk. Nem véletlenül népszerűek alkotásai, melyek közül jópárat nálunk is elkészíthetsz. Ismerjük meg jobban ezt a milliók életére hatással lévő művészt.   Orosz-zsidó gyökerek A kis Leonid 1955-ben látta meg a napvilágot a fehéroroszországi Vitebskben, zsidó szülők gyermekeként. Szülei munkások voltak, apja cipészként, anyja egy közeli gyárban kereste a kenyerét. Hamar kiderült, hogy az átlagnál sokkal jobban rajzol, szülei támogatták a fejlődésben, így miután felcseperedett, grafikus szakra ment egyetemre. Itt szeretett bele a 19. századi francia impesszionizmusba, valamint különösen nagy hatással voltak rá Chagall, Picasso, Dalí és Modigliani alkotásai. Egyetemi tanulmányai idején rendezte első kiállítását, ahol néhány képet sikerült is értékesítenie.   A szerelem hamar rátalált Fiatalon, 20 évesen házasodott meg Inessa Kagannal, és hamarosan családdá váltak fiuk érkezésével. Kezdetben Afremov családját abból tartotta el, hogy címkéket tervezett a helyi likőrgyár termékeinek. Később színházi díszleteket festett, propaganda posztereket készített, kommunista ünnepek falfestményeit alkotta meg. Habár egyértelműen tehetséges volt, zsidó származása miatt nem vették be helyi művészeti szervezetekbe, így képeit

Olvass tovább »
főoldaleseményekwebshopkosármenü