3 híres állatos festmény

Az állatok képi ábrázolása majdnem egykorú az emberiséggel. A kezdetekben persze teljesen más okból és céllal rajzolt vagy festett állatokat az ősünk a barlangok falára. Képeinek elsődleges értelme a bőséges vadászzsákmány iránti elkötelezettség volt, nekünk pedig – több ezer évvel később – értékes információforrás elődeink életéről és körülményeiről.

Ahogy fejlődött az emberiség, úgy lett egyre sokszínűbb az állatok ábrázolása is, amely sok esetben összefüggött az adott népcsoport hitvilágával, vallási nézeteivel. Ezzel kapcsolatban elég például az egyiptomi kultúrára gondolnunk, ahol a különböző állatokkal megszemélyesített istenekről készült szobrok, festmények és rajzok nagy számban maradtak fenn az utókor számára vagy akár azokra az indiánokra, akik totemállatok „használatával” látták biztosítva a jövőjüket.

 

 Híres állatos festmények

Olyan képeket szeretnénk bemutatni, amelyeket biztosan mindnyájan ismertek, de mégis jó feleleveníteni a háttértörténeteket, amelyek ezekhez a festményekhez tartoznak.

Hölgy hermelinnel

A kép Leonardo da Vinci egyik leghíresebb festménye, Hermelines hölgy néven is szokták említeni. A híres művész korai munkái közé tartozik ez a kép, és újítást hozott az itáliai festészetben, mert egyike volt az első olajfestményeknek. Egyes vélemények szerint, bár a kép címe szerint a hölgy egy hermelint tart a kezében, az állat valójában inkább egy vadászgörény. Ebben sajnos nem tudunk igazságot tenni, de az biztos, hogy minden apró részlete figyelemreméltó az állatot tartó kéztől kezdve, a hölgy ruhájának mintázatáig.

Aranyhalak

Henri Matisse több képet is festett ezzel a témával, mindegyiken változtatva valamit vagy mást helyezve a kép fókuszpontjába. Az ábrázolásmód azért különleges, mert a fauvizmusban (az irányzat, amelynek Matisse az egyik meghatározó alakja volt) lemondtak a perspektíva alkalmazásáról. A képfelületen kiterülő, kétdimenziós tiszta színfoltokra bízták, hogy együttes hatásuk a nézőben a térbeliség élményét váltsa ki. Összességében elmondható, hogy a színek térhatást keltő tulajdonságait kutatták a festményeiket használva kísérleti terepnek.

Pókerező kutyák

Cassius Marcellus Coolidge egy egész sorozatot festett kártyázó kutyákról, amely képek készülésük idején egyáltalán nem arattak osztatlan sikert. Alkotójuk idős korára értékké váltak, sőt, halála után jópár évtizeddel egyenesen híressé váltak és innentől kezdve rekord árakon keltek el.

 

Állatos festmények napjainkban

A mai kor embere leginkább azért rajzol és fest állatokat, mert ebben örömét leli. Az állatok világa olyan sokszínű, hogy mindenki megtalálhatja benne a számára kedves fajtákat vagy egyedeket. Van, akit a vadállatok nyűgöznek le és van, akit pedig a megszelídített, a háziasított és az emberi élethez szoktatott állatok.

Az alkalmazott technikák és az ábrázolás lehetőségei manapság olyan választékban állnak rendelkezésre, hogy az alkotni vágyó embert néha hatalmába keríti a bőség zavara. Ilyenkor érdemes átgondolni, hogy milyen szempontok alapján dönthető el, hogy mit és hogyan fessünk. Általánosságban igaz az, hogy a legtöbben olyan módszert szeretnének, amelynek a segítségével viszonylag könnyen érhető el látványos végeredmény.

Erre leginkább az élményfestés alkalmas, sikerélményhez juttatva akár a kezdő festőket is. Az egyik legjobb témakör pedig az állatos festmények, hiszen a sokszínűség adott és ebben a körben mindenki megtalálhatja a kedvére való „portréalanyt”.

 

Élményfestés a KreatívLigetben

Ha állatportrét vagy valamilyen állatos festményt szeretnél készíteni, nézz körül a Kreatívliget Élményfestő Stúdió foglalkozásai között és találd meg a Neked tetszőt.

Már biztosan kedvet kaptál alkotni vagy éppen kitaláltad, hogy kinek adj ajándékba saját magad által festett állatos képet. Bármelyik állítás is igaz, a legjobb helyen jársz. A KreatívLiget Élményfestő Stúdió választékában többféle állatos témájú festményt is megtalálsz. Keresd ezeket az Események menüpontban, ahol dátumok és festmények szerinti bontásban láthatod egymás mellett az alkalmakat, megkönnyítve ezzel a döntésedet.

Blog

Legtöbbször lefestett emberek – Marilyn Monroe

A huszadik század egyik legnagyobb ikonjának sorsa közel se volt olyan ragyogó és csodás, mint amit a róla készült fényképek, festmények és filmek alapján elképzelünk. Marilyn Monroenak nem adatott meg a nyugodt gyermekkor és felnőtt évei alatt sem találta meg tartósan a harmóniát. Rövid élete alatt több mélység jutott neki, mint magasság, 36 évesen elhunyt. Örökre hátrahagyva Hollywood hamis csillogását.   Marylin gyerekkora Marilyn Monroe – eredeti nevén Norma Jeane Mortenson Baker – 1926. június 1-jén született, harmadik gyermekként. Édesanyja, Gladys Monroe két exférjének vezetéknevét adta kislányának, ám az, hogy valójában ki az édesapja, máig rejtély maradt. Még az is meglehet, hogy egy harmadik férfi, Stanley Gifford lehetett a vér szerinti apa. Ő Gladys Monroe kollégája volt, de soha nem vállalta fel hivatalosan, hogy viszonya lett volna a kislány édesanyjával. A kis Norma édesanyja skizofréniában szenvedett, ezért még csecsemőkorában a Bolender házaspárra bízta a lányát. Bolenderék nagyon megszerették a kislányt, de Gladys Monroe sosem mondott le róla hivatalosan, így az örökbefogadás meghiúsult. Az édesanya hatalmas adósságot halmozott fel az évek alatt, ez a helyzet pedig betegségére is rossz hatással volt, ezért egy pszichiátriai intézetbe került. A kislányt ekkor kiemelték a szerető közegből és Grace McKee, az édesanyja egyik barátnője vette

Olvass tovább »

Élményfestés – Fluid art technika

Egy kép akkor is tud gondolkodásra sarkallni minket embereket vagy emlékeket, érzelmeket előhívni bennünk, ha nonfiguratív. A KreatívLiget Élményfestő Stúdió kínálatában eddig csak megadott képek újrafestése volt elérhető. A közelmúltban azonban bővítettük a választékunkat a folyatásos technikával, ahol garantáltan nem születik két egyforma kép. A végeredmény mindenkinél különböző lesz és a képre tekintve mindenkiben más asszociációkat fog ébreszteni. Ha eljössz a foglalkozásunkra, akkor megismerkedhetsz a fluid art, azaz a „folyékony művészet” varázslatos világával!   Mit jelent a fluid art technika? A fluid art egyfajta absztrakt festészeti technika. Akril festéket vegyítünk speciális hígítóval, ettől a festék folyóssá válik, de a konzisztenciáját megőrzi. Ez azt jelenti, hogy ez a speciális folyadék úgy hígítja a festéket, hogy annak színe és fedőképessége szinte változatlan marad. Ezentúl kondicionálja is a festéket, így kevésbé valószínű, hogy a száradás során a festményen repedések keletkeznek. A kép teljes száradás után teljesen vízálló lesz.   Hogyan készül egy fluid art kép? A festéket nem ecsettel visszük fel a vászonra, hanem folyatjuk, így a különböző színű festékek gyönyörű színátmeneteket képezve keverednek össze.  Egy-egy keverékbe olajat is csepegtetünk, ettől nagyon érdekes cellás és hálós elemeket lehet képezni az alkotásban. A kiöntött festékben több rétegben vannak a színek, az olaj pedig –

Olvass tovább »

Élményfestés – Tenger

Mit nevezünk tengernek? Földünk valamivel több mint kétharmad részét tengerek és óceánok borítják. A tenger (vagy óceán) egy nagy kiterjedésű sós víztömeg, amely lehet peremtenger, beltenger, vagy egy nagy sósvízű tó, valamelyik kontinens belsejében. A peremtenger olyan típusa a sós vizeknek, amelyet a vízáramlatok valamelyik óceánhoz kapcsolnak. A beltenger csak vékonyabb csatornákon érintkezik az óceánnal. A tengerek meghatározása a felsorolt meghatározások ellenére nem egyértelmű, ezért több tenger, illetve tó besorolása vitatott. Hétköznapi értelemben tengernek nevezhetjük például az óceánt is a sós vize és a beláthatatlan távolságai miatt. Gyakran tenger megnevezést kapnak sós-, vagy akár édesvizű tavak is, illetve az is előfordul, hogy a széles körben tengernek tekintett vizeket mások tónak tartanak. A Kaszpi-tengert például nevezik Kaszpi-tónak is, az Aral-tavat pedig Aral-tengernek is, a jóval kisebb Holt-tengert viszont egyáltalán nem szokták tónak nevezni.   A tengerek illata A legtöbb embernek a nyaralás, a vízpart romantikája, a hajózás és csupa kellemes emlék jut eszébe, ha megérzi a tengerillatot. Főleg így van ez, ha az év nagy részében teljesen más körülmények között tölti az idejét, például egy nagyváros kellős közepén. De mi is az a sós, de egyébként nehezen körülírható és meghatározható illat, amelyet akkor érzünk, ha a tengerparton üldögélve beleszippantunk a levegőbe?

Olvass tovább »
főoldaleseményekwebshopkosármenü