Érdekességek

Érdekességek az Eiffel-toronyról

Élményfestő alkalmaink közül töretlen népszerűségnek örvendnek Párizs ikonikus tornyát, az Eiffel-tornyot megfestő foglalkozások. Nem csoda, hiszen a világ egyik legromantikusabb városának jelképe ez. Párizs sokszínűsége, történelme, a művészetek iránti nyitottsága sokakat magával ragad. Aki járt már Párizsban, az visszavágyódik, aki nem, az odavágyódik. Azonban azt kevesen tudják, hogy Párizs egyik jelképét, az Eiffel-tornyot a történelem talán legügyesebb szélhámosa, Victor Lustig eladta. Ráadásul kétszer is. A karrierje a lebukás után sem tört derékba, hanem csak utána indult be igazán.   Victor Lustig, a csalókat átverő

Olvass tovább »

Fess velünk bonsait!

Manapság gyakran találkozhatunk gyönyörű tálba ültetett mini fákkal, melyek a japán bonsai (ejtsd bonszáj) nevet viselik. A szó jelentése: fa egy edényben.  A bonsait választók a fákat a harmónia, az egyensúly, a türelem vagy akár a szerencse szimbólumaként tekintik. Mások egyszerűen a cserepes fákat élő díszként használják otthonuk dekorálásához, míg egyesek – például a zen buddhisták – úgy vélik, hogy a bonsai meditáció során a szemlélődés tárgya lehet. Bonsait nevelni nagy öröm, de nem kis feladat. Sok türelemre és szakértelemre kell szert tenni, ha

Olvass tovább »

Élményfestés – Éjszakai ragyogás

A Holdról mára rengeteg információ áll rendelkezésre, de ez az égitest valamelyest mindig  misztikum marad az emberiség számára. Jelenléte állandó, de formája minden nap változó. Lehet parányi és hatalmas, fénye lehet megnyugtató, utat mutató és lehet borzongató és félelmetes. Valószínűleg nincs olyan látó ember a Földön, aki nem tekintett volna fel az égboltra a ragyogó Holdat megcsodálni. A Hold az emberiség egyik közös kincse, nem csoda, hogy szinte minden műfajú művészeti alkotásban megjelenik. Természetesen a festészet egyik kedvelt témája, nem csoda, hogy a KreatívLiget

Olvass tovább »

Élményfestés – Éjjeli szarvas

Az évnek a hűvösebb felében, a karácsony közeledtével valahogy mindig több figyelem irányul a szarvasokra. A szarvasbőgés és az egymásnak csapódó agancsok zaja már az őszi erdő csendjét felverik. Télen pedig, az ünnepek közeledtével a szarvasok a Mikulás érkezése és a karácsony kapcsán is felbukkanó szereplők, dekorációként, hangulatelemként is sok otthonnak válnak díszévé ebben az időszakban.   Tudnivalók a szarvasokról A szarvas a párosujjú patások közé tartozó emlősállat. A szarvasok legtöbb faja az őzekkel együtt a szarvasfélék családjába tartozik. Egyes nyelveken egyazon szó jelöli

Olvass tovább »

Élményfestés – Repülő lámpások éjszakája

Az egyik legnépszerűbb festmény, amely időről időre felbukkan a KreatívLiget Élményfestő Stúdió megfesthető képei között a kínálatban a ’Repülő lámpások éjszakája’ című. Ez egy olyan kép, amely nagy kedvence lehet mindenkinek, aki a távol-keleti kultúrát közel állónak érzi magához.   A repülő lámpások eredeti szerepe A festményen is ábrázolt papírballonokat repülő lámpásnak, azaz Tiang Dengnek, vagy más néven kívánság lámpásnak is nevezik, eredetük pedig több száz évvel ezelőttre nyúlik vissza. A Távol-Keleten kora egyik legismertebb katonai stratégájaként, Kong Ming (más néven Zhuge Liang, ejtsd

Olvass tovább »

A tánc, mint festmény téma

A tánc egy olyan művészeti ág, amely a testek – jellemzően ritmikus, zenére történő – mozgásával tud kifejezni érzelmeket, építhet társadalmi kapcsolatokat, de spirituális mondanivalóval is bírhat. A tánc elsősorban az emberek közötti nonverbális kommunikáció eszközének tekinthető, de vannak módozatai, amelyek az állatok különböző közösségeiben is léteznek. Ilyenek például a méhek tánca a levegőben vagy a párzási időszakban megfigyelhető pávatánc. Az ehhez hasonló megnyilvánulások más madárfajok esetében is előfordulnak. A sportok közül a torna, a műkorcsolya, a jégtánc, illetve a szinkronúszás is tartalmaz táncos

Olvass tovább »

Állatos festmények a nagyvilágban

Az állatok képi ábrázolása majdnem egykorú az emberiséggel. A kezdetekben persze teljesen más okból és céllal rajzolt vagy festett állatokat az ősünk a barlangok falára. Képeinek elsődleges értelme a bőséges vadászzsákmány iránti elkötelezettség volt, nekünk pedig – több ezer évvel később – értékes információforrás elődeink életéről és körülményeiről. Ahogy fejlődött az emberiség, úgy lett egyre sokszínűbb az állatok ábrázolása is, amely sok esetben összefüggött az adott népcsoport hitvilágával, vallási nézeteivel. Ezzel kapcsolatban elég például az egyiptomi kultúrára gondolnunk, ahol a különböző állatokkal megszemélyesített istenekről

Olvass tovább »

Élményfestés 3D-ben

Amikor azt olvassuk vagy halljuk, hogy a festészet is lehet 3D, akkor elsőre lehet, hogy valami virtuális valóságban végzett alkotó tevékenység jut eszünkbe, amit az emberek a jövőben fognak végezni, speciális szemüvegben. Biztosan van ilyen kezdeményezés is, de amiről ebben a bejegyzésben szó lesz, az egy kicsit nagyobb hagyományokkal rendelkező technika, mint a 21. század futurisztikus elképzelései. Valójában a 3D festészet évszázadok óta létező dolog, ráadásul nem is egyféle technika létezik. Ezek segítségével elérhetjük, hogy a kétdimenziós vászonból a festményünk bizonyos részei kiemelkedjenek a

Olvass tovább »

Élményfestés – Világító festékkel

Festeni már önmagában is nagy élmény, de vannak eszközeink, amelyek további értéket adnak ehhez az nagyszerű kikapcsolódási formához. Azon kívül, hogy sokféle festményből lehet válogatni nálunk, amelyeket megfesthetők a foglalkozásainkon, időről időre beiktatunk az eseménynaptárba olyan alkalmakat is, amikor a már megszokott akrilfestéken kívül más anyagokat is kipróbálhatnak a résztvevők. Ilyen anyag például a világító festéknek is nevezett foszforeszkáló festék, amellyel igazán különleges hatásokat érhetünk el az elkészített festményen.   Foszforeszkáló festék Ha ilyen festéket is használunk az akrilfestéken kívül, akkor az elkészült kép

Olvass tovább »

Élményfestés – Fluid art technika

Egy kép akkor is tud gondolkodásra sarkallni minket embereket vagy emlékeket, érzelmeket előhívni bennünk, ha nonfiguratív. A KreatívLiget Élményfestő Stúdió kínálatában eddig csak megadott képek újrafestése volt elérhető. A közelmúltban azonban bővítettük a választékunkat a folyatásos technikával, ahol garantáltan nem születik két egyforma kép. A végeredmény mindenkinél különböző lesz és a képre tekintve mindenkiben más asszociációkat fog ébreszteni. Ha eljössz a foglalkozásunkra, akkor megismerkedhetsz a fluid art, azaz a „folyékony művészet” varázslatos világával!   Mit jelent a fluid art technika? A fluid art egyfajta

Olvass tovább »
főoldaleseményekwebshopkosármenü