Élményfestés gyerekekkel közösen

Több bejegyzésben írtunk korábban arról, hogy mit jelent az élményfestés, illetve arról is, hogy milyen hatással vannak a kreatív tevékenységek az agyunkra és hogyan fejleszthető a kreativitás.

 

Ezekből a korábbi cikkekből is látszik, hogy az élményfestés egy nagyszerű kreatív tevékenység, amely nem igényel különösebb előképzettséget sem, művelése közben egyszerűen csak bele kell feledkezni az élménybe.

Egy ilyen alkalmon bármelyikünk tud értéket teremteni, alkotni és elmélyülni egy olyan művészeti tevékenységben, ami nem megterhelő, de a résztvevők agyát stimulálja és rendkívüli módon fejleszti.

Ezért nem hagyhatjuk ki ebből az örömből a gyerekeket sem és ezért indítottuk el a szülők és gyerekek közreműködésével zajló szülő-gyerek élményfestés alkalmakat.

 

Tudnivalók a szülő-gyerek élményfestésről

A szülő-gyermek festésre nagy szeretettel várjuk a gyerekeket akár már 6-7 éves kortól és a szülőket vagy a nagyszülőket. Az Események menüpontban meghirdetett alkalmak során a résztvevők páronként együtt alkotják meg kedvenc festményüket. Remek lehetőség ez a közös időtöltésre, ahol a vidám hangulat garantált már az első pillanattól fogva.

Az elkészült festmény pedig mindig emlékeztetni fogja az alkotókat az átélt közös élményre. A festéshez minden olyan eszközt biztosítunk, amire szükség lehet, a résztvevőknek semmit nem szükséges magukkal hozni. Még festőkötényt is adunk, bár ennek ellenére célszerű olyan ruhában jönni, amit nem kell sajnálni, ha véletlenül festékes lesz. Sajnos ugyanis az élményfestések alkalmával a foglalkozásokon használt akrilfesték száradás után nem mosható ki a ruhából.

Az esemény időtartama kb. 2,5-3 óra, amely idő alatt egy teljes festményt elkészítenek a résztvevők. Abban az esetben, ha egy szülő és egy gyerek egy közös vászonra fest, akkor elég egy jegyet vásárolni. Amennyiben pedig a szülő és a gyerek is külön vászonra szeretne festeni, akkor két jegy vásárlása szükséges. Ez utóbbi módozat választása esetén a megjegyzés rovatba kérjük beírni, hogy ’külön szeretnénk festeni’.

 

Választható festmények a szülő-gyerek élményfestésen

Olyan képeket igyekeztünk kiválasztani ezekre a különleges alkalmakra, amelyek nagy örömet jelenthetnek a gyerekeknek, de a felnőtt résztvevők is élményként és kihívásként élik meg az elkészítésüket.

Több festménynél előkerülnek a különleges anyagok is, mint például a foszforeszkáló festék az úgynevezett világító festéseknél. Ha ilyen festéket is használunk a szokásos akrilfesték mellett, akkor az elkészült kép nagyon látványos lesz, mivel a vászonra felvitt foszforeszkáló festék a nappali fénynél feltöltődik és ezért egész éjszaka világít.

Nappal lehet, hogy csak egy szép festménynek látszik az ezzel a technikával elkészített képed is, de aztán amikor leszáll az éjszaka és sötét lesz a helyiségben, ahová a művedet elhelyezted, akkor a különleges festékkel dekorált részek világítani fognak.

A technika használható azon részek kiemelésére, amelyek egy éjszakai tájképen tényleg a legfényesebbek lehetnek, ilyenek például a Hold és visszatükröződései mondjuk egy vízfelületen, a csillagok az éjszakai égbolton vagy a messziről a házakból kiszűrődő belső fények, de játszhatunk egy kicsit azzal a lehetőséggel is, hogy váratlan helyekre viszünk fel foszforeszkáló festéket vagy készítünk vele egy feliratot a képre, amit ajándékba szánunk. Képzeljük el azt a pillanatot, amikor az elrejtett üzenetet a megajándékozott személy csak esti fényviszonyok mellett fogja észrevenni.

 

Jelentkezés a szülő-gyerek élményfestésre

Ha gyermekedet is be szeretnéd vezetni az élményfestés csodálatos világába, gyertek el közösen egy szülő-gyerek festésre! Keresd a lehetséges alkalmakat az Események menüpontban!

Ha pedig már annyira lelkes a gyermeked, hogy egyedül is bátran csatlakozik egy festő csoportunkhoz, akkor ajánljuk neki a kimondottan gyerekek számára meghirdetett alkalmainkat. Ezeket szintén az Események menüpont naptárában találhatod meg.

Élményfestés és születésnap egyben

Születésnapokat is szívesen lebonyolítunk, felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt. Ne feledd, a közös élmény öröménél nincs maradandóbb ajándék. Töltsetek el együtt egy vidám, jó hangulatú délutánt vagy estét a családdal és a barátokkal! Mi pedig garantáljuk, hogy az ünnepeltnek a legnagyobb boldogságot szerzitek ezzel.

Jelentkezni és részleteket egyeztetni a Privát események menüpont alatt található űrlap kitöltésével lehet.

Blog

Élményfestés – A kis herceg és a róka

Az egyik legismertebb mesekönyv a világon, amelynek nem népmesei motívumok az alapjai és ismerjük az íróját, ’A kis herceg’ című regény. 1943-ban jelent meg először, Antoine de Saint-Exupéry francia író könyveként, azóta pedig 345 különböző nyelvre fordították le és a 80 millió eladott példánnyal bekerült a világ 50 legolvasottabb könyve közé. Ez a könyv egy nagyon fontos mű, az emberi társadalom elé tart görbe tükröt, ugyanakkor több dologra is figyelmezteti az olvasót, úgy, mint az ősi bölcsek tanításának örökké tartó igazságára, amelyet sokszor azóta is semmibe vesz az emberiség.   A kis herceg története A könyv az ajánlás szerint gyermekeknek íródott, a felnőttek számára is jelentős üzenetet hordoz, ráadásul a számukra már sokkal inkább befogadható és értelmezhető is ez az üzenet. A történet szerint a könyv írója balesetet szenved, lezuhan a repülőgépével és ájultan álmodik, amiről tájékoztatja az olvasót. Ebben persze végig nem lehetünk teljesen biztosak, hogy álom vagy valóság mindaz, ami történik. Az író a baleset bekövetkezése után találkozik a kis herceggel a sivatagban, egy apró, törékeny, aranyhajú kisfiúval, aki rendkívüli módon érdeklődő és kíváncsi természet. Addig kérdez, amíg nem kap a kérdéseire megnyugtató választ. A kis herceg szemén keresztül feltárul előttünk a világ egy másik látásmódja, amelyet a

Olvass tovább »

Élményfestés Gyermeknap alkalmából

A legtöbb gyerek epedve várja május utolsó vasárnapját, a gyereknapot. Ezen a napon ugyanis végre (majdnem) minden úgy alakulhat, ahogy csak ők szeretnék. Ezzel sok szülő vitatkozna, hiszen a kisgyerekes családok élete rendszerint a gyerekek körül forog, de ilyenkor legalább nem kell lobbiznia az utódoknak az extra fagyiért, programért, élményért. A gyereknap mindenki számára ismert ünnep, de vajon hányan tudják, hogy honnan ered, mi célból jött létre és hogyan ünneplik szerte a világban? Nézzünk utána!   Több, mint száz éves hagyománya van e napnak Magyarországon 1906-ban rendezte meg első Gyereknapját az Országos Gyermekvédő Liga, ezzel teremtve évtizedes  hagyományt  a II. világháborúig. 1931-ben már egy egész hetet szenteltek a gyermekeknek, azonban a második világháború után parkolópályára tették ezt a kezdeményezést. Az Egyetemes Gyermeknapot az ENSZ közgyűlése 1954-es javaslata alapján tartják meg minden országban. Az ünnep arra hivatott, hogy megemlékezzenek a világ gyermekeinek testvériségéről, másrészt a gyermekek jóléte érdekében kifejtett küzdelem előtti tisztelgés a cél. A  kormányoknak azt javasolták, hogy maguk jelöljék ki a napját, így szerte a világban  más-más dátum fűződik a gyereknaphoz. A legtöbben a június 1-jét, vagy a május utolsó vasárnapját választották, de a november 20-án is megülik ezt az ünnepet, főként az európai országok, vagy az Egyesült Arab

Olvass tovább »

A legtöbbször lefestett emberek – Marie Antoniette

Manapság senkinek nem jelent gondot a fontos pillanatok és személyek megörökítése az okostelefonok korában. Bármikor korlátlanul tudunk fényképet, videókat készíteni és a következő percben már meg is oszthatjuk akár a világ másik oldalán élő szeretteinkkel. Nem is olyan rég még szalagra fotóztunk és epedve vártuk, hogy megérkezzenek az előhívott képek. Sokunk nosztalgiával nézegeti az albumokba rendezett megfakult képeket, gyermekkorunk emlékeinek őrzőit. Az ilyenfajta múltidézés a fényképezőgép megjelenése és elterjedése előtt csak a kiváltságosok luxusa volt. Luxusból pedig jutott bőven Marie Antoinette-nek, a kezdetben rendkívül népszerű, majd később közutálat tárgyát képező francia királynőnek, akit az egyik legtöbbször lefestett nőként tartanak számon.   Marie Antoinette korai évei Mária Terézia tizenhat gyermeke közül a tizenötödikként látta meg a napvilágot. Anyja fontos szerepet szánt neki, az osztrák-francia kibékülés érdekében elintézte, hogy lánya a későbbi XVI. Lajos felesége legyen. A tizennégy és fél éves kis hercegnő 1770. május 16-án mondta ki a boldogító igent egy fényűző esküvőn a tizenhat éves trónörökösnek. A  fiatal Habsburg-lány érkezését a francia udvarban mély bizalmatlanság fogadta. Sokan úgy tartották, hogy a barátság álcája alatt Bécs valójában Franciaország meggyengítésére szeretné használni. De ekkor még, „dauphine”-ként Marie Antoinette közkedvelt volt: a fiatal, kecses és csinos lány könnyen beilleszkedett a francia udvarba.  Gyönyörűen

Olvass tovább »
főoldaleseményekwebshopkosármenü