Festők fordulatos élete – Leonardo da Vinci

A világ egyik leghíresebb több száz évvel ezelőtt élt művésze Leonardo da Vinci, aki nem csak festő volt, hanem annál sokkal több. Sokoldalúságát rengeteg rajz, vázlat, terv, írás és tanulmány bizonyítja.

Ezekből szerencsére elég gazdag gyűjtemény maradt az utókorra, amit mindenekelőtt Francesco Melzinek, hűséges tanítványának és munkatársának köszönhetünk. Melzi a művész halála után a ráhagyott könyveket, kéziratokat, rajzokat és szerszámokat Milánóba vitte. Azóta is itt őrzik egy hegyikristály ládikában munkásságának leggazdagabb gyűjteményét, a Codex Atlanticust, melyet Pompeo Leoni állított össze.

Leonardo 1452. április 15-én a Vinci város melletti Anchianóban született. Édesapja a városka jegyzője volt. Édesanyjáról, Caterináról úgy tudni, hogy fiatal parasztlány volt, aki az egyik helyi előkelő családnál szolgált. Mások azonban azt valószínűsítik, hogy valójában rabszolgalány volt, akit a janicsárok az akkor még el nem foglalt területekről (pl. Magyarországról) raboltak el, és értékesítettek.

 

Leonardo Milánóban

1482-ben elnyerte Ludovico Sforza herceg udvari tudósának és művészének állását Milánóban. A herceg megbízta apja, Francesco Sforza herceg lovasszobrának megformálásával is, de csak a mű hatalmas agyagmodellje készült el (1493-ban), amelyet aztán a Milánót megszálló francia katonák 1499-ben elpusztítottak. A szobor makettje a Szépművészeti Múzeumban látható.

Leonardót éveken át elhalmozták megrendelésekkel: ezek közül a legjelentősebb a Santa Maria delle Grazie-kolostor refektóriumában megfestett freskója, ez ’Az utolsó vacsora’ című kép, amellyel 1498-ban készült el. A freskót azonnal a téma legtökéletesebb megjelenítéseként kezdték méltatni. Elkészülése óta a nyugati világ egyik főműveként tartják számon. Nem csupán a mesteri módon felépített jelenetek miatt, hanem azért is, mert a kompozíció, a színhasználat a megvilágítás, az egyes alakok tartása és mozdulatai is a bibliai történésekben játszott szerepükre utal.

A művész külön egyéniségként és jellemüket elemezve ábrázolta az apostolokat. Az áruló Judást a gesztusok eszközeivel kirekesztettnek ábrázolta a közösségből, úgy, hogy mégis ellenpontja lett Jézus méltóságteljes alakjának.

Az ötszáz éves falképet folyamatosan romló állapota miatt napjainkban különleges klímaberendezéssel és a látogatók számának meghatározásával igyekeznek megvédeni.

 

Leonardo Firenzében

A Sforza hercegek bukása után Leonardo rövid kitérővel Firenzébe költözött, hírneve itt, ebben az időszakban érte el tetőfokát. 1502-ben Cesare Borgia szolgálatába állt, és vele tartott a romagna-i hadjáratban. Ebből az időszakból származnak közismert erődítmény- illetve hadigépezet vázlatai is. 1503-ban Firenzében kezdte el festeni a Mona Lisát. A munka egészen 1506-ig húzódott, állítólag a hároméves alkotómunkából két évet vett el Mona Lisa híres mosolyának megalkotása.

Ezzel párhuzamosan dolgozott a Palazzo Vecchio tanácstermében az Anghiari csata című freskón, amelynek megfestésére a firenzei köztársaság kérte fel. A festmény később a helytelennek bizonyult, viaszos alapozás miatt tönkrement, koncepcióját csak a kartonjairól készített másolatokból ismerhetjük. A mű befejezése után Leonardo újult érdeklődéssel fordult a geológia és az anatómia felé, ezért ilyen tárgyú stúdiumokat vett Milánóban.

1506-ban Charles d’Amboise marsall, a Milánói Hercegség francia kormányzója újra Milánóba hívta Leonardót, aki 1507–1508-ban itt festette a Sziklás Madonna egyik változatát és a Szent Anna harmadmagával című képet.

D’Amboise marsall megrendelésére Leonardo vízvezetékeket és új kormányzói palotát is tervezett. Egyik korai, 1478–1482 között készült táblaképét, a Madonna virággal címűt D’Amboise megvásárolta.

 

Leonardo Franciaországban

1517-ben a Milánót meghódító francia király, I. Ferenc meghívására Leonardo Franciaországba költözött. Az Amboise melletti cloux-i 8 szobás kastélyban lakott. A király első festője, mérnöke és építésze cím évenkénti 1000 écu (aranyból vert francia pénzérme) járadékkal párosult.

Élete alkonyán Leonardo igazán nagy tiszteletben részesült. Az uralkodó, aki többször is látogatást tett nála. A művészt ebben az időszakban újra a tudományok és a találmányok kötötték le. Csatornázással, zsilipek, malomszerkezetek, térképek rajzolásával foglalatoskodott. Két évet töltött itt, majd 1519-ben megbetegedett, és meghalt.

 

Leonardo és a Vitruvius tanulmány

Az emberi test a művészetekre tett hatását és arányait Leonardo a Vitruvius-tanulmány munkájában foglalta össze. A témáról való gondolkodásnak az emberi test felépítésének feltárásában is úttörő szerepe volt. Gyakran végzett – akkoriban az egyház által tiltott – boncolásokat is.

A Leonardo-tanulmány az i. e. I. században élt építész, Marcus Vitruvius Pollio munkásságára utal vissza. Vitruvius főműve a De architectura című építészeti tanulmánykötet. Ez a mű a mai napig is a művészettörténet egyik legfontosabb forrása. E művében Vitruvius kifejtette, hogy az építész/művész által megalkotott szabályok a racionálisan megismerhető törvényszerűségeket, az emberi test harmóniáját kell kövessék.

Az 1490 körül tükörírással készült tanulmány eredetijét a velencei Gallerie dell’Accademia képtár őrzi.

Az írás szövege a következő: „Vitruvius, az építész azt mondja az építészetről szóló művében, hogy az emberi test méretei a következők: 4 ujj tesz ki 1 tenyeret, és 4 tenyér tesz ki 1 lábat 6 tenyér tesz ki 1 könyököt; 4 könyök teszi ki egy ember magasságát. Ezen túl 4 könyök tesz ki egy lépést, és 24 tenyér tesz ki egy embert. Az ember kinyújtott karjainak hossza megegyezik a magasságával. A haja tövétől az álla hegyéig terjedő szakasz egytizede a magasságnak; az álla hegyétől a feje tetejéig terjedő szakasz egynyolcada a magasságának; a mellkasa tetejétől a haja tövéig egyhetede az egész embernek. A könyöktől az ujjhegyig az egyötöde az embernek; és a könyöktől a hónalj hajlatáig egynyolcada az embernek. A teljes kézfej az egytizede az embernek. Az áll hegyétől az orrig, illetve a hajtőtől a szemöldökig terjedő távolsága egyforma, s a fülhöz hasonlóan az arc egyharmada.”

 

Leonardo, mint mérnök

1482 körül Leonardo elnyerte a milánói udvar művészének és mérnökének állását. A hivatallal járó kötelmei (színházi díszletek és jelmezek tervezése, csatornázás stb.) csak ideje kis részét töltötték ki. Tudományos kísérletei alapján aztán új eljárásokat fejlesztett ki. Számos kéziratából egyet sem dolgozott ki kiadásra alkalmas szintig, így ezek tartalma évszázadokig rejtve maradt. Leonardo felismeréseinek zömét újra fel kellett fedezni, és ezért fény derült arra is, hogy más kutatók szereztek hírnevet a természet olyan törvényeinek kiderítésével, amelyeket ő már felfedezett korábban.

1482 körül az optika és a vonalperspektíva foglalkoztatta. Ahogy növekedett a tudása, úgy egyre több minden kezdte érdekelni. 1500 körül már a csatornaépítés, a folyószabályozás, az öntözőrendszerek, a víztározók és hidak legkeresettebb szakértőjévé vált.

1514-ben alapos tanulmányokat készített a Róma környéki mocsarak kiszárítására, ezekből azonban semmi sem valósult meg.

Az építész Leonardónak számos vázlata maradt fenn, ezek közül többet mások meg is építettek, de mindig módosításokkal, így egyetlen fennmaradt épület sem tulajdonítható egyértelműen neki.

 

Leonardo, mint tudós

Szülőfalujában a művészet kedvéért behatóan tanulmányozta a természeti környezetet. Számos értékes megfigyelése alapján több tudományág is legjelentősebb előfutárjai között tartja számon.

Felismerte a földkéreg függőleges mozgásait és azt, hogy a földtörténeti múlt számos eseményére következtethetünk az ősmaradványok vizsgálatából. „Ami valamikor tengerfenék volt, most hegycsúcsként emelkedik a magasba – írta. – Erről tanúskodnak a tengeri kagylóhéjak, osztrigák és korallok, amelyeket most a hegyek csúcsán találunk.”

Milánóban a művészi emberábrázolás tökéletesítésének szándékával fogott bele a tudományos igényű boncolásba. Látta, hogy az emberi viselkedés és mozgás hűséges ábrázolásához nélkülözhetetlen annak a belsőnek a teljes ismerete, ami alapvetően meghatározza a külső megjelenést is.

A perspektíváról, a festészetről alkotott tudományos írásait nem gyűjtötte tudatosan össze, mint ahogy a filozófiáról, az anatómiáról szóló munkáinak kiadása is csak terv maradt.

 

Leonardo festészete

Az olasz Leonardo da Vinci a reneszánsz embereszményét testesítette meg. Egy személyben volt festő, szobrász, építész, mérnök, fizikus, feltaláló, valamint még zenész és zeneszerző is.

Leonardo képein világosan láthatjuk festői hitvallását, mely szerint a látás azonos a felismeréssel és a megértéssel. Nevéhez fűződik a kontúrok elmosásával kialakított ködös festészeti mód kifejlesztése.

Ha tetszett, amit olvastál: merülj el a festészeti stílusokban és sok más festészettel kapcsolatos írásban, olvasd a KreatívLiget Élményfestő Stúdió blogját!

Ha pedig festeni támadt kedved: nézz körül a webshopunkban és válassz a számos lehetőség közül! Akár kész festményt, akár otthon is megfesthető változatot szeretnél, jó helyen jársz.

Blog

Élményfestés – A flamingó

Sok különleges madár van a világon, amelyek szinte kikövetelik maguknak, hogy festmények témái legyenek és közkedvelt dekorációk is egyben az otthonokban. A páváról már írtunk egy korábbi bejegyzésben, most következzen egy másik különleges madár, a flamingó és amit tudni lehet vagy érdemes róla.   A flamingók típusai Korábban azt gondolták, hogy az összes, különböző helyeken élő flamingó ugyanaz a faj, de 2002 óta külön fajként beszélünk a rózsás flamingóról, a karibi flamingóról és a chilei flamingóról. A rózsás flamingó Dél-Európában, Délnyugat-Ázsia és Dél-Ázsia tengerparti vidékein, valamint Afrika egy részén honos. A tengerek, sós vízű tavak és folyótorkolatok a legjellemzőbb tartózkodási helyei. A Kárpát-medencében, így Magyarországon is ritkán fordul elő. A karibi flamingó elterjedési területe Dél-Amerika, ezen belül Kolumbia és Venezuela partvidéke, a Karib-szigetek és Mexikó Yucatán-félszigeti területe, valamint Dél-Florida és nem utolsó sorban a Galápagos-szigetek. A chile flamingó Dél-Amerika dél-nyugati, tengerhez közel eső vidékein honos, de erősen veszélyeztetett faj, szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján. Állatkertekben is élnek chilei flamingók, de ritka madárnak számítanak ilyen szempontból is.   A flamingók életmódja Hosszú lábaikkal a sekély vízben gázolva, horgas csőrükkel szántják az iszapot. Nyelvükkel kiszorítják a vizet és a finom iszapot, ezáltal a csőrükben lévő szűrők segítségével kiszűrik az apró rovarokat,

Olvass tovább »

Híres magyar festők – Ferenczy Károly

1862. február 8-án Bécsben született Ferenczy Károly festőművész, a nagybányai művésztelep és festőiskola egyik alapítója, a 19. század végi és a 20. század eleji magyar festészet kiemelkedő képviselője. Viszonylag későn az elvégzett jogi, majd mezőgazdasági tanulmányok után, távoli, idősebb távoli nőrokona, Fialka Olga festőnő hatására kezdett komolyabban foglalkozni a festészettel. A hölgyet végül 1885 novemberében feleségül vette, és később három gyermekük született, akik felnőtt korukban mindannyian művészi pályát választottak. Valér szintén festőművész, Béni szobrász, Noémi pedig gobelinművész lett.   A festői pálya kezdetei 1884-ben egy római út érlelte meg benne az elhatározást a rendszeres művészeti tanulmányok folytatására. 1885-ben, pár hónapos müncheni tartózkodás után Nápolyban iratkozott be a festészeti akadémiára. 1886-ban rövid időre visszatért Münchenbe, ahol megismerkedett Hollósy Simonnal és Csók Istvánnal. 1887 és 1889 között a párizsi Julian Akadémián William-Adolphe Bouguereau és Tony Robert-Fleury növendéke volt. 1889–92 között Szentendrén dolgozott, 1893-ban pedig a már öttagúra bővült családjával együtt Münchenbe költözött. Innen telepedett át 1896-ban Nagybányára, a Hollósy-iskola kíséretében érkező kolóniaalapítók egyikeként. Ettől kezdve a nyarakat Nagybányán, a teleket Budapesten töltötte. 1902-től a Nagybányai Szabad Festőiskola, 1906-tól haláláig a budapesti Mintarajziskola (1908-tól Képzőművészeti Főiskola) tanára volt.   Ferenczy festői korszakai Ő volt a magyarországi impresszionizmus legjobb mestere. Festészete több korszakra bontható.

Olvass tovább »

A legtöbbször lefestett emberek – Viktória királynő

Kétszázkét éve, 1819. május 20-én látta meg a napvilágot “Európa nagyanyja”, a leghosszabban uralkodó brit királynő, Viktória. A korán megözvegyült, apró termetű, mindössze 150 cm magas királynő a kor legtöbbször lefestett uralkodója volt. Nevével és személyiségével egybefonódtak a viktoriánus korszak puritán eszméi, az iparosítás, az imperializmus. Az ő uralkodása idején lett elterjedt  a fényképezés is, ezért a rengeteg festmény mellett számos fénykép is megőrizte élete fontos pillanatait. Intelligens nő lévén, hamar felismerte, hogy a róla készült ábrázolások fontos szerepet játszhatnak az alattvalóival való kapcsolatában. Egyesek úgy tartják, hogy ő volt az eső uralkodó, akik felismerte a fényképezésben rejlő potenciális erőt és politikai fegyverként fel is használta azt. Ismerjük meg jobban ezt a nem mindennapi asszonyt!   Aranykalitkában töltött gyermekkor A kis Viktória egész gyermekkorában szinte ki sem tette a lábát a Kensington-palotából, ahol rendkívül szigorú, poroszos nevelésben részesült. A 19. század elején Martin Archer Shee (1769–1850) készített róla portrét, melyen Viktória egészséges, rózsás arcú gyermekként jelenik meg, aki vadvirágokat tart. Viktóriát azonban szinte sosem engedték szabadon és vadul szaladgálni a természetben. Tudjuk, hogy gyermek évei szigorúan felügyelet alatt, többnyire a palota zárt ajtaja mögött teltek. Kora gyermekkorából származik az anyjával készült közös festmény is, melyet William Beechey (1753-1861) alkotott. Apja,

Olvass tovább »
főoldaleseményekwebshopkosármenü