Mesterséges intelligencia – Műalkotáselemzés a jövőben

A jövőben arra számíthatunk, hogy egy mesterséges intelligencián alapuló gép fogja elmagyarázni az érdeklődőknek, hogy mit érdemes tudniuk egy-egy műalkotásról. Vagy legalábbis arról, hogy milyen stílusba sorolhatók be és mire hasonlítanak. Az új fejlesztéseknek azonban sokkal fontosabb felhasználási területei is lehetnek, például a hamisítványok kiszűrésében.

 

Kutatás a képzőművészeti alkotások összehasonlításával

Történt, hogy az MIT (Massachusettsi Műszaki Egyetem) egyik hallgatója egy kiállításon felfigyelt rá, hogy két művészeti alkotás mennyire hasonló jegyeket hordozhat annak ellenére is, hogy egyébként nincs köztük semmilyen kimutatható összefüggés. A kurátorok tudatos választása következményeként az informatikus hallgató egymás mellett láthatta Francisco de Zurbarán Szent Serapion című festményét és Jan Asselijn Fenyegetett hattyú című képét. Ennek az élménynek a nyomán pedig elkezdte vizsgálni azokat a rejtett kapcsolatokat, amelyek felfedezhetők lehetnek a művészettörténet tanulmányozásával. A kutatás egészen odáig jutott, hogy egy saját kutatócsoportot toborzott, aztán pedig a Microsoft támogatását is elnyerve próbálta algoritmizálni a felfedezéseket.

A kutatás célja a képkereső technológiák továbbfejlesztése a napjainkig a világon keletkezett több millió festmény feldolgozásával, illetve a lehetséges párhuzamok feltárásával azok témái, motívumai és vizuális jellegzetességei között. A kidolgozott rendszer jelenleg a New York-i Metropolitan Művészeti Múzeum és az amszterdami Rijksmuseum adatbázisával dolgozik, és mostanra már annyira hatékony, hogy egy adott képet, festményt vizsgálva könnyen behatárolja a lehetséges kulturális környezetet vagy médiumokat, és viszonylag gyorsan meghatározza az eredeti kereséshez leginkább hasonló munkákat.

Érdekes példa a rendszer működésére, hogy egy 18. századi holland házikabát képére adott találatok legelsőként egy kínai kerámiafigurához vezetnek. Ezzel tulajdonképpen indirekt módon feltárta a kínai porcelánok és ikonográfia megjelenését a hollandiai művészetben és közéletben a 16. századtól fellendülő kereskedelem nyomán.

 

További lehetőségek a mesterséges intelligencia segítségével

A mesterséges intelligencia használata természetesen nem csak a múlt feldolgozására alkalmas. A technológia, amelyet az előbbiekben felvázolt rendszer is használ, széles körben elterjedt a tárgyak hasonlóságainak azonosításában, így például az internetes kereskedelemben felbukkanó termékajánlásokban. Ennek a már korábban is használt módszernek azonban megvannak a maga korlátai. Ha a festményeknél maradunk, akkor azt láthatjuk, hogy csak az adott művész alkotásai között zajlik a keresés, vagy más esetekben feltétel nélküli kereséseket is lehet indítani, amikor a kismillió találat közül a felhasználó választja ki a számára legmegfelelőbbet.

Az újonnan kidolgozott rendszer újdonsága, hogy a feltételes keresésekhez az algoritmus maga rendeli hozzá az olyan szükséges szűrőket, mint amilyen a textúra, a tartalom, a színek vagy a pózok. Ezt egészen addig folyamatosan végzi, amíg nem jut az értékelése szerinti legpontosabb eredményekre. Az algoritmus a vizsgálat során fastruktúrába rendezi az egymáshoz hasonló tételeket. Ezen a fán egyre feljebb haladva alkalmazza az újabb és újabb szűrőket. Ezzel a folyamattal – a kutatók szándéka szerint – eddig nem érzékelt és nem nyilvánvaló összefüggéseket tárhat fel a műalkotások között.

Az új technológia valószínűleg alkalmas lesz a hamisított fotók és videók leleplezésére is, de nekünk nem elsősorban ezért érdekes. Inkább azon lehetőségek miatt, amely az emberiség története folyamán felhalmozott hatalmas mennyiségű művészeti alkotás elemezhetőségét jelentik. Az alkotók és alkotásaik összehasonlíthatósága olyan eddig nem észrevehető hasonlóságokat és összefüggéseket tárhat fel, amelynek segítségével sokkal többet megtudhatunk és megérthetünk a művészek munkáiról.

Az eredetiségükben vitatott művek is újra elővehetők és megvizsgálhatók lesznek. Ezzel nagy eséllyel eloszlatva a velük kapcsolatos kétségeket.

 

KreatívLiget alkotások

A nálunk készülő alkotások minden kétséget kizáróan ahhoz a személyhez kapcsolódnak, aki elkészíti őket. Frissen, még az élményfestés napján hazavihető és akár elhelyezhető a falon vagy elajándékozható.

Ha saját magunk készítette festményt helyezünk a falra vagy ajándékozunk egy számunkra kedves személynek, az biztosan garantáltan egyedi lesz. Egy korábbi bejegyzésünkben részletesen írtunk róla, hogy milyen szempontok alapján érdemes kiválasztani a megfestendő képet. Ezeket a tanácsokat átolvasva és figyelembe véve választhatsz a Kreatívliget Élményfestő Stúdió kínálatából. Az Események menüpontban találhatsz egy számodra kedves képet és a 3 órás foglalkozás alatt pedig elkészítheted azt.

Szeretettel várunk a foglalkozásaink valamelyikén!

Blog

Élményfestés – Férfi és nő

Vannak olyan dolgok, amelyek múlhatatlan és örök érvényű témák az emberi művészet történetében. Ilyen a szerelem, a misztikus kapcsolat férfi és nő között és az ehhez kapcsolódó érzések. Lehetünk boldogok vagy éppen boldogtalanok egy szerelem hatására. Ha pedig már benne vagyunk a kapcsolatban, biztosan lesznek benne szép és örömteli élményeink, de ugyanígy lesznek fájdalmas és nehéz pillanataink is. A művészek nem mindig a boldog pillanatokat örökítik meg a két nem kapcsolatából, de ha a saját otthonunk falára szeretnénk egy szép páros képet, akkor jobban tesszük, ha pozitív üzenettel és tartalommal ruházzuk fel azt és nem fájdalommal, meg az elmúlás érzésével.   A szeretet ábrázolása a festészetben A múlhatatlan témák közül az egyik legfontosabb a szeretet, amely, ha férfi és nő között áll fenn, akkor legtöbbször szerelemnek nevezzük. Minden bizonnyal mindig is volt, és mindig is lesz ilyen téma mindenfajta művészetben. A szeretet a létezés egyik értelme, a mitológiákban is megjelenő érzelem, az ember vágyának örök tárgya. Ahogy az átlagemberek, úgy a képzőművészek is annyiféleképpen tekintenek erre az érzelemre. Lehet mámorító boldogságunk forrása, de ugyanúgy szomorúságot és pokoli gyötrelmeket is okozhat a szerelem, attól függően, hogy az érzelem viszonzásra talál-e a vágyott partner oldaláról vagy sem.   Érzékiség és csókok Mi

Olvass tovább »

A legtöbbször lefestett emberek – Kiki de Montparnasse

Mai cikkünkben egy nagyon sokoldalú, sok művészt megihlető nőt mutatunk be. Kiki de Montparnasse Alice Ernestine Prin néven született francia kabaré-előadóművész, festőművész és művész múzsa. Az első világháború utáni szabados Párizs sokakat inspiráló személyisége volt.  Billy Klüver és Julie Martin, Kiki életrajzírói úgy jellemezték, hogy ő volt az évszázad egyik első valóban független nője. Egy másik híres francia múzsa, Suzy Solidor után ismerjük meg Kiki de Montparnasse-t.   Alice-nek fiatalon kellett felnőnie Prin egy fiatal egyedülálló anya gyermekeként született egy vidéki francia kisvárosban, Châtillon-sur-Seine-ben 1901-ben. Nagymamája nevelte, mivel édesanyja Párizsba költözött, hogy szerencsét próbáljon és új életet kezdjen. A kis Alice 12 évesen követte anyját a fővárosba, ahol folytatta tanulmányait. Egy év múlva felhagyott a tanulással, hogy ő is pénzkereső lehessen, kezdetben boltokban, pékségekben dolgozott kisegítőként. 1917-ben úgy döntött, hogy szerény keresetét szobrászoknak való meztelen modellkedéssel egészíti ki. Ez konfliktushoz vezetett édesanyjával, aki dühében kitagadta és az utcára tette az akkor 16 éves lányt.   Hajléktalan lányból ünnepelt modell  Az utcán élve felfedezte a Montparnasse-t, az akkori Párizs bohém művésznegyedét és hamarosan összebarátkozott Chaim Soutine művésznővel. Ő volt az, aki bevezette az ottani művész társadalomba, s Alice hamarosan olyan alkotók barátságát élvezte, mint Maurice Utrillo, Jean Cocteau, Moïse Kisling, Fujita

Olvass tovább »

Levendulás élményfestés

A levendula méltán népszerű gyógy-, fűszer-, és dísznövény, amely élénk lila színével és nyugtató illatával kényezteti érzékeinket. Európában a rómaiak segítségével terjedt el, az ókori szépségápolás egyik meghatározó alapanyaga volt. Illatát használták nyugtató fürdőhöz, de szappan is készült belőle, a virágját földre szórva pedig a szobákat illatosították vele. A görögök a levendula illatával próbálták csillapítani isteneik dühét, az egyiptomiak a balzsamozás során használták, Angliában pedig a pestisjárvány idején csuklóra kötve reméltek védelmet tőle.   A levendula hazánkban Magyarországon a középkor óta van jelen, de csak kolostorok gyógy- és fűszernövény ültetvényein volt megtalálható. Az 1920-as évek közepén Bitter Gyula, korának neves gyógynövényszakértője telepítette az első levendulaültetvényt. A tihanyi apátságtól bérelt ehhez területet, a szaporítóanyagot pedig egyenesen Franciaországból hozatta. Ez lett az első ipari célú levendulaültetvény-telepítés, ami olyannyira jól sikerült, hogy a Tihanyban aratott levendula illóolaj tartalma magasabb lett, mint az eredeti franciáé. Ezen sikeren felbuzdulva Bitter Gyula 100 hektárra növelte a telepítés nagyságát. Az, hogy a levendula ennyire jól érzi magát Tihanyban, a hely speciális, félsziget-jellegének köszönhető. Az egyik leggazdagabb hely Magyarországon a napsütéses órák számát tekintve, míg a csapadékmennyiségéről pont az ellenkezője mondható el. Ez a fél-mediterrán éghajlat, a déli tájolás és a vulkáni alapkőzet teszi a helyet oly ideálissá

Olvass tovább »
főoldaleseményekwebshopkosármenü