Híres női festők – Mary Cassatt

Mai cikkünkben ismét egy amerikai festőt és grafikust, ezúttal az imresszionista Mary Stevenson Cassatt-et mutatjuk be. Alkotásain legtöbbször a nők kaptak szerepet, különös érzékenységgel ábrázolta az anya-gyermek közötti meghitt kapcsolatot.

 

Mary, a világlátott gyermek

1844-ben született Pennsylvaniaban. Apja, Robert Simpson Cassatt jómódú bróker volt, édesanyja, Katherine Kelso Johnston pedig bankár családból származott. Hét gyermek született a családban, azonban abból kettő még csecsemőként elhunyt. A gazdag szülők kitűnő oktatásban részesítették gyermekeiket, és úgy gondolták, hogy az oktatás fontos része a világ megismerése. A család öt évet töltött Európában. Ezalatt az idő alatt megfordultak Londonban, Berlinben és Párizsban is. Mary művészeti nevelése is Európában kezdődött, a zenéléssel és a rajzolással is itt kezdett ismerkedni, emellett megtanult franciául és németül.

 

Mary Cassatt tanulmányai

15 éves volt, mikor hazatértek Amerikába, és bár szülei nem örültek neki, ő beiratkozott a Pennsylvaniai Képzőművészeti Akadémiára. Tanulmányait az amerikai polgárháború évei alatt sem szakította meg, pedig nem volt elégedett az ottani oktatással. A diákok mindössze 20 %-a volt nő és férfi társaikhoz képest több hátrányos megkülönböztetés is érte őket. A nők nem rajzolhattak akkoriban például élő modellről.

Cassatt megelégelve a helyzetet végül félbeszakította tanulmányait és diploma nélkül távozott az iskolából. Nagy nehezen rábeszélte családját, hogy térjenek vissza Párizsba 1866-ban. Mivel a párizsi École des Beaux-Arts-on (Szépművészeti Iskola) abban az időben nők nem tanulhattak, Mary magánórákat kezdett venni az ott oktató tanároktól. A Louvre-ba napi rendszerességgel járt, hogy az ottani festmények másolásával és tanulmányozásával minél több gyakorlatot szerezzen a festészet területén. A múzeum egyfajta társadalmi találkozóhelyként is szolgált az amerikai diáklányok számára, akik nem látogathatták azokat a kávézókat, ahol az avantgárd művészek összegyűltek. A múzeumban azonban lehetőségük volt ismeretségeket kötni.

1866 vége felé csatlakozott egy neves művész, Charles Chaplin osztályához, majd 1868-ban Thomas Couture-nél is tanult. Az utóbbi művész gyakran vitte osztályát vidékre kirándulni, hogy a parasztok mindennapi életébe nyerhessenek bepillantást, majd fessék meg a látottakat. Az első képét, melyet a Művészeti Szalon kiválasztásra érdemesnek ítélt, ebben az időben festette. Ez az alkotás egy mandolinon játszó fiatal lányt ábrázol.

 

A siker sokáig váratott magára

1870 nyarának végén a francia-porosz háború kitörésekor Mary visszatért hazájába. Mivel apja továbbra sem volt oda az ötletért, hogy lánya hivatásos művész legyen, csak a legszükségesebb költségeit állta. A festészethez szükséges eszközökre már nem adott pénzt. Cassatt két festményét is kiállították a New York-i Galériában, ahol sokan a csodájára jártak az alkotásoknak, de megvásárolni senki sem akarta őket. Ebben az időben már azt is fontolóra vette, hogy végleg felhagy a festéssel. Vágyott vissza Európába, de apja támogatása nélkül nem volt esélye visszatérni. Végül Chicagóba ment szerencsét próbálni, ahol aztán az 1871-es chicagói tűzvészben néhány képe is áldozatul esett.

Az Európába való utazás lehetősége azonban szerencsére nem váratott sokáig magára. A Pittsburgh-i érsek felkérte, hogy utazzon Olaszországba, hogy Correggio festményeket másoljon Pármában. Megelőlegezte számára az utazása és az ott tartózkodása összegét. Nagy örömmel és izgatottan kelt útra egy művész családból származó barátnőjével, Emily Sartainnel együtt.

 

Megtalálta a helyét az impresszionisták között

1871 őszén, alig néhány hónappal azután, hogy visszatért Európába, sikerült eladnia egy képét, mely két nőt ábrázol, akik a farsangi mulatságon virágot dobálnak. Pármában ez a kép nagy sikert aratott, az ottani művész közösség felkarolta és támogatni kezdte Cassatt munkásságát. 1871-ben volt egy spanyolországi kitérője, itt alkotta meg a népviseletbe öltözött spanyol táncosnő portréját, több más spanyol témájú képével egyetemben.

1874-ben aztán úgy döntött, Franciaországba teszi át székhelyét, ahol nővérével, a szintén hajadon, betegségre hajlamos Lydiával lakott. Sok konfliktusa volt a kortárs művészekkel szókimondó természete miatt, ugyanis nagyon kritikusan szemlélte az akkori alkotásokat. Külön dühítette, hogy a női festőket egyáltalán nem vették komolyan, csak protekcióval lehetett érvényesülni. Márpedig ő nem volt hajlandó hajbókolni és megalázkodni, befolyásos emberek kegyeiért esedezni.

A karrierje kezdett megfenekleni, de ekkor kapott meghívást Edgar Degas-tól, hogy műveivel mutatkozzon be az impresszionistáknál. Ez a művészeti irányzat akkoriban kezdett szárnyra kapni és nagyon magával ragadta Cassatt-ot. Az élénk színek használata olyannyira újdonságnak számított, hogy Henry Bacon, Cassatt egyik barátja azzal humorizált, hogy az impresszionisták valamilyen rejtélyes szembetegségben szenvednek. Mindenesetre a fiatal művésznő úgy érezte, hogy megtalálta azt a közeget, amiben igazán jól érzi magát.

1877-ben szülei meglátogatták a Cassatt testvérpárt Párizsban, aminek a lányok nagyon örültek. Apja továbbra is ragaszkodott hozzá, hogy a festészettel kapcsolatos költségeit Mary teremtse meg magának, azonban bevételei csekélyek voltak. Abban a reményben, hogy anyagilag megerősödhet, Mary jelentkezett, hogy néhány minőségi festményt készítsen a következő impresszionista kiállításra. Ennek eredménye három legelismertebb munkája 1878-ból: A művész arcképe (önarckép), a Kislány kék karosszékben és a Figarot olvasó  anyja arcképe.

Az 1890-es években volt Cassett a legtermékenyebb. Bár az impresszionisták csoportja feloszlott, ő továbbra is tartotta a kapcsolatot számos jelentős művésszel. Nagy szerepet vállalt abban, hogy képeiket megismerjék, illetve a művészeket  amerikai múzeumok és kiállítótermek is támogassák.

A századfordulón számos irányzatot kipróbált, de végül képeinek témája az anya-gyermek kapcsolat ábrázolása felé fordult. Ikonikus képei közül kiemelendő  A fürdő című alkotás, az Anya és gyermeke, vagy a Fürdő nő.

 

Élete vége betegségben telt

1910-ben derült fény több súlyos betegségére. Diabétesz, reuma és neuralgia mellett szürke hályogot állapítottak meg nála. Mindezek ellenére nem lassított életritmusán, de 1915-ben kénytelen volt felhagyni a festéssel, mert addigra teljesen megvakult. Élete végéig egyetértett a szüfrazsett mozgalommal, támogatta elképzeléseiket, a feminizmus egyik meghatározó alakja lett. Soha nem ment férjhez, úgy gondolta, hogy az ezzel járó kötelességek és a családi élet nem lenne összeegyeztethető a karrierjével.

1926-ban halt meg a Beaufresne kastélyban, Párizs mellett.

 

Ha kedvet kaptál te is a festéshez, de nincs ötleted hogyan fogj hozzá, ne keresgélj tovább! Válassz helyszíni élményfestő alkalmaink közül, vagy otthonod kényelmében készítsd el első képedet a vászonra.

Szeretettel várunk!

Blog

Élményfestés ajándékba? Igen!

Hiába múlt el a karácsony már lassan három hónapja, azért az év más időszakaiban is törhetjük azon a fejünket, hogy mit ajándékozzunk szeretteinknek, rokonainknak, barátainknak vagy akár kollégáinknak születésnapra, névnapra, évfordulóra, nyugdíjba vonulásra stb. Szeretnénk ajánlani egy alternatívát a megszokott, sablonos ajándékok ellenében. A sokadik váza, robotgép vagy éppen étkészlet helyett egy olyan megoldást, amely azon kívül, hogy életre szóló, maradandó élményt ad, még egy csodás – saját készítésű – festmény birtokosává is teszi a megajándékozott személyt.   Kreatív élményfestést ajándékba Az élményfestés egy egész délelőttöt vagy délutánt betöltő izgalmas, kreatív kikapcsolódás, amelynek a végeredménye egy csodás festmény lesz. Mi is lehetne ennél jobb ajándék egy kreatív személynek, akit szeretnénk meglepni valami eredeti ötlettel? Magyarországon is egyre népszerűbbek az élményfestés foglalkozások, amelyek egyesítik magukban a kikapcsolódást a mindennapokból, a kreatív energiákat aktivizáló időtöltéssel. Az alkalmak során egy ismert vagy kevésbé ismert, de a résztvevők számára előre bemutatott festmény alapján készíthető el a saját műalkotás. Minden esetben instruktor vezeti a folyamatot, aki lépésről lépésre segít a festmény elkészítésében, a festő tanoncok pedig bepillanthatnak az akrilfestékekből történő színkeverés és a különböző festési technikák rejtelmeibe. Remek ajándék lehet egy élményfestés tehát bármely korosztálynak, mert ez a kikapcsolódási forma nincs sem korhoz, sem pedig

Olvass tovább »

Élményfestés – Macskák és cicák

Az egyik legnépszerűbb háziállat napjainkban is a cica, ami nem véletlenül van így. Több ezer éve társa az embernek ez a barátságos, hízelgő, pihe-puha állat, amely sokaknak a magányán enyhít, vagy éppen teljesebbé tesz egy családot a jelenlétével. A legtöbb macskatartó arról számol be, hogy kedvence mindig megérzi, hogy milyen a gazdája hangulata, és eszerint keresi a kapcsolatot vele. Ha kell játszani hívja, bújik hozzá, hízeleg dorombol, vagy éppen rá se hederít. A következőkben néhány érdekességet sorolunk fel erről a páratlan állatról.   Az első bizonyíték a macska-ember barátságra Ez a rendkívül ügyes ragadozó egyes tudósok szerint körülbelül 10 000 éve kezdett az ember társaságában élni. Erre 2004-ben talált bizonyítékot egy francia kutató, Jean-Denis Vigne egy ciprusi sírban. A  körülbelül 9500 éves holttest mellett egy macska csontváza is feküdt a földben. Mivel a cicák nem voltak őshonosak Cipruson, az állat a közeli levantei partokról kerülhetett oda. Ez a lelet bizonyítéka a tudatos macska-ember együttélésnek, és ez a felfedezés nagyjából összhangban van a genetikai kutatások eredményeivel, amelyek szintén ezt a földrajzi és időbeni eredetet valószínűsítik a macskák háziasításával kapcsolatban.   A macskák világhódító útja Az ókori Egyiptomból 4000 évvel ezelőttről vannak írásos bizonyítékok arra, hogy az ott és akkor élő emberek

Olvass tovább »

5 tévhit az élményfestésről

Sokan hallottak már az élményfestésről és van, aki már ki is próbálta vagy folyamatosan jár ilyen foglalkozásokra, de sokan még nem is ismerik ezt a fajta kreatív kikapcsolódási és hobbi lehetőséget, illetve sokakban tévhitek élnek azzal kapcsolatban, hogy mit is jelent ez a fajta festészet és hogyan kell elképzelni egy ilyen foglalkozást. Ezeket a tévhiteket szeretnénk most egyszer és mindenkorra eloszlatni.   1. tévhit Az élményfestés nem más, mint egy festőtanfolyam Valójában egy élményfestés foglalkozáson nem kimondottan képzőművészeti oktatás zajlik és nem képzőművészeti alkotásokat hoznak létre a résztvevők. A folyamat során nem az adott mű és annak tartalma a fontos, hanem maga az alkotás öröme. Az élményfestés meghozza az alkotókedvet és további festésre sarkall. Ez az élmény főleg azoknak új és érdekes, akik korábban még nem végeztek ilyen szabadidős tevékenységet, ami inkább szórakozást és kikapcsolódást jelent, mint munkát vagy feladatot.   2. tévhit Csak az jöhet el egy élményfestés foglalkozásra, aki már tanult vagy tud festeni Valójában mindig úgy vannak felépítve a foglalkozások, hogy azokon annak is sikerélményben lehet része, aki még soha életében nem fogott ecsetet a kezében vagy legalábbis utoljára az iskolai rajzórán tette ezt, amikor pedig kötelező volt és soha nem okozott neki különösebb örömet. Ezt az

Olvass tovább »
főoldaleseményekwebshopkosármenü