Graham Gercken képek a KreatívLigetnél

Amikor az élményfestés alkalmainkon elkészíthető festményeket válogatjuk, mindig szem előtt tartjuk azt, hogy a kortárs festészetből is meg tudjuk mutatni az értékes és jól reprodukálható darabokat. Így kerültek bele a KreatívLiget Élményfestő Stúdió kínálatába Graham Grecken ausztrál származású kortárs festőművész képei.

 

Az autodidakta festő

A festészetben az évszázadok alatt hatalmas tudás és tapasztalat halmozódott fel. Ezeket a korszakoknak megfelelően műhelyekben, iskolákban, művészeti akadémiákon igyekeztek is továbbadni a következő generáció művészeinek. Emellett természetesen minden kornak megvoltak az önfejlesztéssel tanuló művészei, akik közül néhány ismertebb festőművészről már egy korábbi bejegyzésünkben is olvashattatok.

Az 1960-ban Queensland-ben született Graham Grecken is önmagát képző és fejlesztő festőművész. Mostanra – a már több mint 30 éve tartó aktív, festészettel töltött idő után – több rangos művészeti díjat is a magáénak tudhat.

Karrierje kezdetén még inkább a megélhetés motiválhatta az alkotásban. 24 éves korában a Sydney-től mintegy 50 km-es távolságra található Kék-hegységbe költözött és az elkészült képeit az arra járó turistáknak értékesítette.

 

Graham Grecken tájképfestészete

Minden művésznek megvannak azok a témakörei, amelyek közegében a legotthonosabban mozog és ezáltal ezekben a legsikeresebb. Aki remekbe szabott tájképeket fest, nem biztos, hogy portré ábrázolásban is ugyanolyan jó és fordítva. Graham Grecken művészete a tájképfestészetben tudott kiteljesedni. Ebben a tárgykörben lett lehetősége arra, hogy az általa alkalmazott technikákat tökélyre fejlessze.

Persze – mint minden művész – ő sincs híján a kísérletező kedvnek és a vágynak, hogy új dolgokat ismerjen meg és általa még nem alkalmazott technikákat tanuljon meg.

Ilyen indíttatásból jöhetett létre az a tanulmányút, amely 2003-ban kezdődött Graham számára és 4 teljes évig tartott. Ezalatt az idő alatt Kínában tanulmányozta az ottani festészeti technikákat. Nagyszerű kínai művészekkel találkozott és dolgozott együtt, elsajátítva az általuk használt speciális tintamosás technikát. Ez egy akvarellfestéshez hasonlító módszer. Az a lényege, hogy a felhasznált tintákat vízzel hígítva világosabb és áttetszőbb színeket tudunk létrehozni és nagyobb felületeket tudunk színekkel kitölteni, ezzel a vászon vagy papír egészét bevonva az alkotásba.

 

Keresd a Graham Grecken tájképeket a KreatívLiget Élményfestő Stúdió kínálatában a Helyszíni élményfestések menüpontban és találd meg a számodra megfelelő időpontot! Várunk szeretettel foglalkozásainkon! A képen látható Arany folyó című képet is megtaláljátok a novemberi alkalmak között, valamint többször is lesz a másik kedvenc, a Ketten az erdőben, amelynek eredetije szintén Grecken műve.

Blog

Híres női festők – Nákó Kálmánné Gyertyánffy Berta

A 19. századi Magyarország egyik legműveltebb és legnépszerűbb hölgyeként tartják számon ezt a több területen igen tehetséges nőt. Bobdai Gyertyánffy Bertának igen kalandos élete volt, a zongorázásban és festészetben egyaránt kiemelkedő művésznő esküvőjén egy legenda szerint a papot pisztollyal kellett kényszeríteni arra, hogy az ifjú párt összeadja.   Rajzolás és a szerelem Berta az örmény származású, Erdélyben tevékenykedő nemes bobdai Gyertyánffy családba született 1819-ben. A Sankt Pölten-i Angolkisasszonyok zárdájában tanult rajzolni. Első mestere egy német festő, Friedrich Baudri volt, aki Magyarország kastélyait bejárva ajánlotta fel rajztanítói szolgálatait a nemes családoknak. A tizenkilenc éves Bertát is ő vezette be a festés és rajzolás világába. Azonban a közös munka során a mester és a tanítvány egymásba szeretett, amit Berta apja nem nézett jó szemmel, így Baudrinak el kellett hagynia a Gyertyánffyak kastélyát.   A boldog házassághoz pisztoly is kellett Szerelmi csalódása után két évvel, 1842-ben ismerkedett meg egy bálon gróf Nákó Kálmán politikussal. Az ismeretségből románc szövődött, amelyet aztán frigy koronázott meg 1842 nyarán. Leendő apósa és anyósa nem támogatta a házasságot, mert a Gyertyánffy család nem rendelkezett főnemesi ranggal. Nákó Kálmánt (a leendő férjet) viszont nem abból a fából faragták, hogy ez bármiben megakadályozza. Úgy tartja a legenda, hogy a gróf

Olvass tovább »

Ajándékozz élményfestést!

Hiába múlt el a karácsony már több, mint egy hónapja, azért az év más időszakaiban is törhetjük azon a fejünket, hogy mit ajándékozzunk a szeretteinknek, a rokonainknak, a barátainknak vagy akár a kollégáinknak születésnapra, névnapra, évfordulóra, nyugdíjba vonulásra stb. Egyelőre ebben az évben is még határozatlan ideig elmaradnak a nagy, közös ünneplések, a köszöntések, helyette mindenki maximum szűk családi vagy baráti körben köszöntheti fel az ünnepeltet. Szeretnénk ajánlani egy alternatívát a megszokott, sablonos ajándékok ellenében, a sokadik váza, robotgép vagy éppen étkészlet helyett egy olyan megoldást, amely azon kívül, hogy életre szóló, maradandó élményt ad, még egy csodás – saját készítésű – festmény birtokosává is teszi a megajándékozott személyt.   Kreatív élményt ajándékba Az élményfestés egy egész délelőttöt vagy délutánt betöltő izgalmas, kreatív kikapcsolódás, amelynek a végeredménye egy csodás kép. Mi is lehetne ennél jobb ajándék egy kreatív személynek, akit szeretnénk meglepni valami eredeti ötlettel? Magyarországon is egyre népszerűbbek az élményfestés foglalkozások, amelyek egyesítik magukban a kikapcsolódást a mindennapokból a kreatív energiákat aktivizáló időtöltéssel. Az alkalmak során egy ismert vagy kevésbé ismert, de előre bemutatott festmény alapján készíthetik el a résztvevők a saját műalkotásaikat. Az elmúlt hónapokban sokat dolgoztunk azon, hogy lehetővé tegyük a foglalkozások online elérését, a feltöltődés pedig

Olvass tovább »

Élményfestés – Kolibri

Egy apró méretű, áramvonalas kismadár, csodás színekben játszó tollakkal és különleges repülési képességekkel: ez a kolibri. Sajnos Magyarországon nem élnek kolibrik, csak fogságban, de például egy róluk készült alkotással a közelünkben tudhatjuk ezt a karakteres madárkát és jó kedvre derülhetünk a segítségével.   A kolibri élőhelyei A kolibrik az amerikai kontinensen, és a hozzá közeli szigeteken élnek. Alaszkától egészen Tűzföldig találhatunk kolibriket. A több mint 330 kolibrifaj a legkülönbözőbb élőhelyeken is előfordul. A mérsékelt övi lombhullató erdőtől a sivatagokon át, az esőerdőkön keresztül az Andok 5000 méteres hegyein is megtaláljuk e madarak valamely alfaját. A kolibri fajok nagy része Közép- és Dél-Amerikában fordul elő az óriási biodiverzitású esőerdőkben. Sokan Európában is látni véltek már kolibriket, de általában csak a kolibriéhez hasonló repülési szokásokkal rendelkező rovarokat azonosítják kolibriként, tévedésből. Magyarországon a kacsafarkú szender nevű lepkefajt tévesztik össze leggyakrabban a kolibrikkel, mert messziről nézve eléggé hasonlítanak a körvonalaik.   A kolibri típusai A Costa kolibri Kalifornia és Arizona sivatagjaitól Mexikó északnyugati részéig honos. Élőhelyei a sivatagok, a szubtrópusi vagy a trópusi síkvidéki száraz területek, illetve ezen kívül előfordul még a városi területeken és a vidéki kertekben is. A bíbortorkú kolibri a Karibi szigetvilág keleti szigetein fordul elő a trópusi és a szubtrópusi

Olvass tovább »
főoldaleseményekwebshopkosármenü