Ősszel és télen valahogy mindig több figyelem irányul a szarvasokra. A szarvasbőgés és az egymásnak csapódó agancsok zaja az őszi erdő alapzajai közé tartoznak. Télen, az ünnepek közeledtével pedig a szarvasok a Mikulás és a karácsony kapcsán is felbukkanó szereplők, dekorációként is sok otthonnak válnak díszévé ebben az időszakban.
De vajon mennyire vagyunk tisztában a szarvas motívum történetével, annak eredetével és a különböző népek, vallások életében betöltött szerepével? Szeretnénk egy kis eligazítást nyújtani olvasóinknak a szarvassal, mint jelképpel kapcsolatban.
A szarvasok a természetben
A szarvas a szarvasfélék családjába tartozó emlősállat. Ennek a családnak a tagja a jávorszarvas, az Észak-Amerikában karibunak nevezett rénszarvas faj és a vapiti szarvas is. Néhány szarvasfaj társas életmódot folytat, míg mások magányosan élnek. A hím szarvast bikának, a nőstényt tehénnek nevezzük, a kicsinyüket pedig a borjúnak. Ausztráliát ás az Antarktiszt kivéve minden kontinensen előfordulnak.
A szarvasok elsősorban növényevő állatok, bár néha előfordul, hogy elfogyasztanak egy-egy madárfiókát. Kedvtelve legelik le a zsenge növényzetet, a leveleket, hajtásokat, ágakat és a füvet. Mint bármelyik szarvasmarha, a szarvas is a kérődzők alrendjéhez tartozik, így a durván megrágott táplálékot visszaöklendezi, majd újra megrágja és lenyeli. Ez teszi lehetővé, hogy az alacsony tápértékű táplálékból nagy mennyiséget is el tudjon fogyasztani.
A szarvas jelkép az indiánoknál
A szarvas az indián mondavilágban a kifinomultság, a gondoskodás és a jóság jelképe. A hiedelem szerint a szarvasban lakozó szellem kedvessége és kifinomultsága képviseli a Nagy Szellem mindannyiunkra és mindenre kiterjedő szeretetét. A szarvas megtanítja az embereket arra, hogy hogyan találják meg azt a lelki nyugalmat, amely minden sebet begyógyít és arra is, hogy ne próbáljanak megváltoztatni másokat, hanem fogadják el őket olyannak amilyenek.
Egy történet is kapcsolódik a szarvashoz az indián mondavilágban. Eszerint a szarvasborjút magához hívatta a Nagy Szellem. Útközben találkozott egy visszataszító démonnal, aki arról igyekezett meggyőzni a halott lelkeket, hogy a Nagy Szellem nem akar bajlódni velük. Amikor a szarvasborjú megpillantotta a démont, aki csúf volt, tüzet okádott és szörnyű hangokat hallatott, inkább kíváncsiságot érzett, mint félelmet. Arra kérte a démont, hogy engedje őt tovább, mert neki segítenie kell a lelkeknek. A démont meghatotta a szarvasborjú jósága és vakmerősége, kemény szíve megenyhült és teste diónyira zsugorodott. A borjúban lakozó női szellem kedvessége és gondoskodása, felszabadította az utat a Nagy Szellem összes gyermekei számára, hogy félelem nélkül eljuthassanak a birodalmába.
A szarvas jelkép a keltáknál
A kelták a szarvast természetfeletti lénynek tekintették és a „tündérek marhái” néven emlegették. A kelta hagyomány akárcsak a medve és a vaddisznó esetében két szemlélet alapján csoportosította a szarvas jelképet, egyet jelentett a hím- és mást a nőstény szarvas.
A kelta mítosz szerint az istenek egy fehér szarvastehenet vagy bikát küldtek, hogy az a kiválasztott embereket a birodalmába vezesse. A kelta papok gyakran tettek arcukra szarvas maszkot pogány szertartásaikon vagy szarvasbőrből készült amulettet hordtak, mert hitük szerint a bőrben a szarvas ereje lakozott. Eilidh, a szarvastehén a kecsesség, a kifinomultság és a nőiesség jelképe volt. Damh, a szarvasbika pedig a függetlenség, a büszkeség és a megtisztulás szimbóluma. Ő az erdők királya, minden lény védelmezője, valamint a Nap, a harcos férfiasság és a termékenység képviselője is egyben.
A szarvas a görög mitológiában
Az ókori görög mitológiában a Hold istennőjéhez, Artemiszhez köthető ez a fenséges, impozáns vadállat. Artemisz képviselte ugyanis az egyediséget és a bátorságot, a szarvas pedig egy ilyen fajta állat.
A szarvas a magyar mondavilágban
A csodaszarvas a hun – magyar mondakörben és a magyar népi hagyományokban is felbukkanó mitikus vezérállat. Arról is nevezetes, hogy aranyfényű koronájának csillogásával csalogatva átvezette Hunort és Magort, valamint száztagú csapatukat egy másik világba.
Feltételezhető, hogy a Kárpát-medencébe a honfoglaló magyarok magukkal hozták a keletről származó csodaszarvasmondát, amely később a keresztény Szent Eustachiusnak és Szent Hubertusnak a vadászok és az erdészek védőszentjének történeteivel keveredett.
A középkori krónikákban aztán többször ismétlődő motívum, hogy egy csodálatos szarvas mutatja meg az embereknek, hogy hol kell templomot vagy kolostort építeniük.
A szarvas ábrázolása a festményeken
A középkori és a reneszánsz festményeken ábrázolt állatok általában rejtett jelképek képviselői. A festő ily módon közvetítette titkos gondolatait azok felé, akik értelmezni tudták ezeket a szimbólumokat.
A szarvas és az őz békés és eléggé félénk állatok, ezért kerülik a harcot, kivéve, ha azt egymás között kell megvívniuk a dominanciáért. Így lettek ők a béke és a harmónia jelképei a festményeken. Az ősi keresztény hitvilágban a szarvas magát Krisztust jelképezte.
főoldal
események
kosár
menü