Élményfestés – Fess nyulat húsvét alkalmából!

A kereszténység legnagyobb ünnepére, a húsvétra hangolódva sokan díszítik otthonukat az ünnepkör jelképeivel. A tojás és a nyúl szinte minden háztartásban megjelenik, de megtalálhatóak az üzletek polcain csokifigurák képében is. Ismerkedjünk meg a húsvét egyik szimbólumának eredetével, a húsvéti nyúl háttértörténetével.

 

A tavaszi napéjegyenlőség mindig ünneplésre késztette az emberiséget

Mint oly sok más keresztény ünnephez kapcsolódó szimbólum és az ünnep időzítése is a kereszténység előtti időkből gyökereztethető. A tavaszi napéjegyenlőség idején a világ minden táján a legkülönbözőbb vallású emberek összegyűlnek ünnepelni. A tavaszi ünnepnek több ezer éves hagyománya van, hiszen a természet ébredése és az egyre hosszabb nappalok az embereket az újjászületés és a fény megünneplésére sarkallták.

 

A nyúl szimbólum eredete 

Mivel Jézus keresztre feszítésének és feltámadásának ideje nagyjából  egybeesett a pogány újjászületéssel kapcsolatos szokásokkal, a korábbi vallási elemek és szokások beépültek a keresztény ünnepbe. Az angol ‘Easter’ és a német ‘Ostern’ szavaknak is pogány eredetük van, mivel az ősi kelta napéjegyenlőségi ünnepre, az Ostarára (Eostréra) utalnak. Úgy tartják, hogy Ostara, a kelta termékenység istennő szent állata a mezei nyúl volt, így az egyik magyarázat az, hogy a jelkép a pogány ünneppel együtt került át a keresztény húsvétba.

A nyúl szimbólum elterjedését segíthette, hogy a középkorban úgy vélték, hogy a mezei nyulak szűzként is képesek megfoganni – ez az elem pedig jól illeszkedett a keresztény Mária-kultuszba.

A húsvéti nyúl elterjedésének másik magyarázata, hogy egy félreértés kapcsán került a húsvéti ünnepkör jelképei közé. Egyes német területeken szokás ugyanis gyöngytyúkot ajándékozni egymásnak, annak tojásaival együtt. A gyöngytyúkot németül Haselhuhnnak mondják, rövidebben Hasel. A nyúl német neve pedig Hase, így emiatt a félrehallás miatt is indulhatott a húsvéti nyúl töretlen és népszerű karrierje.

 

Nem mindenki rajong a húsvéti nyusziért

Érdekesség, hogy van egy ország, ahol a húsvéti nyuszi nem túl népszerű. Ausztráliában a nyúl behurcolt állatnak számít, és kártevőként tartják számon. Volt olyan törekvés, hogy a húsvéti nyulat megpróbálták lecserélni a húsvéti erszényesnyúlra, a bilbyre. Ez egy nyúlhoz nagyon hasonló őslakó erszényes állatfaj. Bár az ausztrál áruházak polcain húsvét táján tipikus látvány a csokoládé húsvéti bilby, nem tudta kiszorítani a klasszikus húsvéti nyulat. Ezzel a kihalás fenyegette, kis emlőssel ugyanis a gyerekek nagyon ritkán találkoznak.

 

A húsvéti nyúl szerepe

Sok európai országban és a német kivándorlóknak hála, az USA-ban is a húsvéti nyúl hozza a fészekbe a színes tojásokat. A fészekrakás valószínűleg onnan eredeztethető, hogy a nyugati kultúrákban ábrázolt nyúl általában a Lepus fajhoz tartozik. Ez a nyuszi abban különbözik más nyúlfajoktól, hogy nem üregben él, hanem fészket rak, ide születnek nyitott szemű kicsinyei is. Másik jellegzetes külső jegye, hogy a teste nagyobb és füle hosszabb.

Franciaországban és Belgiumban nem a nyuszira bízzák a színes tojások szállítását, az ottani hagyomány szerint a húsvéti harangok pottyantják le őket. A harangok a katolikus szertartásban ugyanis nagypénteken “Rómába szállnak”, tehát a szertartás egy pontján megkondulnak, majd egészen vasárnapig, a feltámadást felidéző pillanatig csendben maradnak. Ekkor nagy zúgás-búgással térnek vissza Rómából, és ezek szerint tojásokkal.

 

Manapság már nem csak tojást, vagy csokifigurát hoz a húsvéti nyúl. Családonként eltérő, hogy az egészen apró meglepetéstől a komoly ajándékig mit rejt a nyuszi az előre elkészített fészekbe. Mindenesetre aki szeretne idén a megszokotthoz képest mást adni, annak jó alternatíva lehet az élményfestés. Kínálatunkban megtalálható a húsvét egyik kedvelt állata, a nyuszi, de számos tavaszi virágcsokor megfestésére is alkalmat kínálunk.

Blog

Élményfestés – Húsvét

A tavaszi időszak, sőt talán az egész esztendő legjelentősebb keresztény ünnepe a húsvét. A Biblia szerint Jézus – pénteki keresztre feszítése után – a harmadik napon, vasárnap feltámadt. A kereszten elszenvedett halálával nem szabadította meg a világot a szenvedéstől, de megváltotta minden ember bűnét, feltámadásával pedig győzelmet aratott a halál felett. A vallási vonatkozáson túl ez az időszak a tavaszvárás, a tavasz eljövetelének ünnepe is, amelyet minden évben március vagy április hónapban (a Hold állásának megfelelően) tartanak. A húsvét egybeesik a tavaszi nap-éj egyenlőség idején tartott ókorból származtatható termékenységi ünnepekkel is, amelynek fő motívumai szintén a feltámadás és az újjászületés.   A név eredete A katolikus kereszténységben böjtnek nevezett, valójában „húshagyó” táplálkozási időszak után ezen a napon szabad először húst enni. Erre utal a magyar húsvét szó, a hús magunkhoz vételének első napja. Az angol Easter szó eredete a német Ostern szóval együtt keresendő. A kifejezés egy germán istennő, Ostaranak, a tavasz keleti (angolul East, németül Ost) úrnőjének ünnepére vezethető vissza, amely a tavaszi napéjegyenlőség idején volt. Ostarához kapcsolódik a tojás szimbólum eredete is. Dél-Németországból ismert az a húsvéti népszokás, hogy (elsősorban) a felnőttek tojásokat rejtenek el a fűben, amelyeket a gyerekeknek kell megtalálniuk.   Húsvéti népszokások Magyarországon Húsvétvasárnap Ehhez

Olvass tovább »

Alkotni nem csak a vászonra lehet – Jolita Vaitkute

Egy hihetetlenül tehetséges és zavarba ejtően fiatal művész munkásságát mutatjuk be mai cikkünkben. Ez a 26 éves litván alkotó  installációkat, performanszokat, illusztrációkat és portrékat készít igen szokatlan anyagok felhasználásával. Alkotásait  ételből, földből, falevélből, erdei termésekből, de olykor szemétből  készíti. Az 1995-ös születésű litván nő meglehetősen védi a magánéletét, így nem sokat lehet tudni családi körülményeiről, életének eddigi fordulatairól. A művész alkotásai a politikai és társadalmi élet aktuális kérdéseit dolgozzák fel. Reflektálva az világ folyamatos változására, Jolita legtöbb alkotása rövid életű. A kiállítás után azonnal megsemmisül, ha installációról van szó,  viszont amennyiben ételből készül, azt a fotózás után megeszik.   A portrék virtuóza Kedvelt témája a portrék készítése, melyeket rendkívül változatos alapanyagokból készít. A tányérra rajzolt híres emberek portréinak készítéséről így nyilatkozott: “Ezen ismert emberek portréit csokoládé, különféle fűszerek, ketchup, sajt és néhány egyéb termék felhasználásával készítettem. Általában szeretek portrékat rajzolni, így szinte mindegy, hogy milyen anyagot használok az ábrázoláshoz. Eleinte az ablakpárkányomat használtam vászonnak, mert a felülete sima és ragyogó fehér volt. Általában 2-6 órát vesz igénybe egy darab elkészítése, méretétől függően. A legnehezebb a portrékat tisztán és felismerhetően tartani.” A sorozatban többek közt készült Obamáról ketchupból portré, Putyint borsból formázta meg, Conchita Wurst-ot  pedig csokipudingból alakította ki. De Albert

Olvass tovább »

Ajándékozz élményfestést karácsonyra!

Eljött az évnek az a szakasza, amikor szinte mindenki azon töri a fejét, hogy mit ajándékozzon a szeretteinek, a rokonainak, a barátainak vagy akár a kollégáinak. Az utóbbi pár évtizedben kicsit túlzottan is arra helyeződött át a hangsúly a karácsonyi ünnepekkel kapcsolatban, hogy kit, milyen meglepetéssel kápráztassunk el. A családtagok egymást túllicitálva igyekeznek minél nagyszerűbb ajándékokat választani az üzletekben és a webáruházakban. Szeretnénk ajánlani egy alternatívát a megszokott, sablonos ajándékok ellenében. A sokadik pizsama, alsónadrág csomag vagy éppen parfüm helyett egy olyan megoldást, amely azon kívül, hogy életre szóló, maradandó élményt ad, még egy csodás – saját készítésű – festmény birtokosává is teszi a megajándékozottat. Ráadásul, ha kedve tartja, ő még tovább ajándékozhatja a képet.   Ajándékozz kreatív élményt karácsonyra! Az élményfestés egy egész délelőttöt vagy délutánt betöltő izgalmas, kreatív kikapcsolódás, amelynek a végeredménye egy csodás kép. Mi is lehetne ennél jobb ajándék karácsonyra? Magyarországon is egyre népszerűbbek az élményfestés foglalkozások, amelyek egyesítik magukban a kikapcsolódást a mindennapokból a kreatív energiákat aktivizáló időtöltéssel. Az alkalmak során egy ismert vagy kevésbé ismert, de előre bemutatott festmény alapján készíthetik el a résztvevők a saját műalkotásaikat. Közben pedig igényes környezetben és jó társaságban telik el a három óra, a feltöltődés pedig garantált. A

Olvass tovább »
főoldaleseményekwebshopkosármenü