Kiállításajánló – El Greco

Első alkalommal láthat a magyar nagyközönség El Greco életművét átfogóan bemutató kiállítást Budapesten. A tárlat célja, hogy széles körű áttekintést adjon az európai művészet történetének egyik legkiemelkedőbb mestere, El Greco, azaz Domenikosz Theotokopulosz (1541–1614) életművéről. Bemutatva a festő teljes formai komplexitását és nagy ívű stílusfejlődését. Az összesen csaknem hetven művet bemutató kiállításon a látogatók több mint félszáz alkotást láthatnak a spanyol-krétai mestertől.

 

A Szépművészetiben látható El Greco festmények

A Szépművészeti Múzeum őrzi a kontinens egyik legjelentősebb spanyol festészeti gyűjteményét, benne többek között Spanyolországon kívül Európában a legtöbb, öt darab saját kezű El Greco festménnyel. A Szépművészetiben látható művek mellett erre a tárlatra több mint negyven magán- és közgyűjtemény, például a madridi Museo Nacional del Prado és a Museo Nacional Thyssen-Bornemisza, a toledói Museo del Greco, a párizsi Musée du Louvre és a londoni National Gallery kölcsönzött alkotásokat.

A nagyszabású bemutatóra olyan kiemelkedő művek érkeznek Budapestre, mint például a Szent Sebestyén a palenciai katedrálisból, a Krisztus megkeresztelése a madridi Pradóból, a Szent Lajos francia király egy apróddal a párizsi Louvre-ból, A kufárok kiűzése a templomból a londoni National Gallery-ből, az Idősebb Szent Jakab mint zarándok a  toledói Érsekséghez tartózó San Nicolás de Bari-templomból, vagy szintén Toledóból, a Santo Domingo el Antiguo-kolostorból kölcsönzött, Krisztus feltámadása című oltárkép, amely eddig még sosem hagyta el a várost.

A tárlat időrendben vezeti végig a nézőt azokon a földrajzi helyeken, művészeti központokon, ahol a mester megfordult. Különös tekintettel a festői formálódását döntően befolyásoló itáliai városokon. Velencén és Rómán keresztül egészen Toledóig, ahol élete több mint felét töltötte és ahol művészete a maga teljességében kibontakozott. A 2023. február közepéig nyitva tartó tárlat hét tematikus szekcióban és kronológiai sorrendben mutatja be a kiállított műveket.

A kiállításon látható félszáz saját kezű remekmű a művész korai, itáliai éveiben, a bizánci ikonfestészet hagyományait még erősen magukon hordozó, kis méretű fatáblákra festett képeitől indulva a már Spanyolországban készült, nagy méretű oltárképeken, a magánáhítatot szolgáló, közvetlenebb vallásos ábrázolásokon, valamint világi portrékon át, egészen utolsó korszakának látomásszerű alkotásaiig mutatja be munkásságát és páratlan stílusfejlődését, köztük több emblematikus, már El Greco életében nagy népszerűségnek örvendő kompozícióval.

A nagyszabású kiállítás El Greco életművének átfogó bemutatásán túl kitér a különböző művészeti közegekre is, amelyekben a művész élt és tanult. Továbbá ismerteti két, biztos attribúciójú művekkel rendelkező tanítványa, Luis Tristán, illetve fia, Jorge Manuel Theotokopuli munkáit is.

 

El Greco története

El Greco Kréta gazdag művészeti közegében nőtt fel és tanult. A szigeten a 16. század közepén számos festőműhely működött. Ezek főként hordozható ikonok készítésével foglalkoztak. Az ábrázolások szemléletmódjukban és szimbolikus jellegükben egyrészt a bizánci művészet hagyományaihoz kötődtek, másrészt már a nyugati, főként itáliai reneszánsz újfajta formanyelve és kompozíciós modelljei is feltűntek rajtuk. El Greco a kis méretű táblákon temperával dolgozott, ötvözve a helyi tradíciókat a velencei festésmód iránti érdeklődésével. Itáliai tartózkodása alatt egyre jobban megismerte a nyugati művészetet. A Velencében töltött három év meghatározó iskolának bizonyult számára. Bár Itália más részein, főként Rómában is folytatott hosszas és jelentős tanulmányokat.

A vászonalapú olajfestésben szerzett jártasság mellett a nyugati művészet más alapvető aspektusait is elsajátította. Többek között a színkezelést, a jelenetfelépítést, vagy a táj és a tér koncepciójának beható vizsgálatát. El Grecónak Spanyolországban nyílt lehetősége kibontakoztatnia egy érett festő teljes alkotóképességét és eszköztárát. Első toledói megbízásai a nagyszabású és bonyolult kompozíciójú művek kivitelezésében szerzett rendkívüli képességről tanúskodnak.

El Greco az 1580-as évek elejére vitathatatlanul a toledói vallásos művészeti közeg meghatározó alakjává vált. Letelepedésétől 1614-ben bekövetkezett haláláig egy kisebb műhelyt vezetett. Itt a bonyolult kivitelezésű retablók (oltárfelépítmények) mellett vallási témájú képeket is festettek. A művész a kor kasztíliai vallásosságának leghatásosabb témáinak képi megjelenítéseit alkotta meg. A Szent Család-, a Keresztvivő Krisztus-, a Krisztus az Olajfák hegyén-, az Angyali üdvözlet- vagy a Krisztus a kereszten-jelenetekről számtalan ismétlés és replika készült a műhelyben.

Szintén gyakoriak voltak a szenteket ima vagy eksztatikus látomás közben, félalakos és a nézőhöz közeli beállításban ábrázoló festmények, melyek intenzív kifejezőerejüknek köszönhetően nagymértékben előrevetítették a spanyol barokk esztétikáját. El Greco tudatában volt e művei kedvező fogadtatásának. Minden bizonnyal a nagy itáliai mesterek (Raffaello, Tiziano, Michelangelo) példájára – rézmetszetek útján próbálta művészetét és hírnevét tágabb körben terjeszteni. Ez a fajta önreklámozás kétségkívül elősegítette legnépszerűbb kompozícióinak sikerét.

 

Portréfestészet El Greco módra

El Grecónak köszönhető Toledóban egy olyan műfaj bevezetése, amely Spanyolországban a király környezetében és az udvarban született. Ez a világi portré. A festő a velencei arcképfestészet eszközeit a spanyol ízléshez és igényekhez igazítva, élénk kifejezőerővel teli portrétípusokat alkotott. Ezek a reneszánsz legjelentősebb arcképfestői közé is emelték.

A Szépművészetiben látható kiállítás El Greco végső alkotószakaszára koncentráló válogatással zárul. Utolsó korszakában egyre inkább műhelye jelentős közreműködésével dolgozott. Ugyanakkor ebből a periódusból származik néhány leginkább zavarba ejtő alkotása is, amelyek bizonyítják, hogy szüntelenül kereste az új kifejezésmódokat. Késői művein a tér és az alakok formai játékokká olvadnak össze, amivel évszázadokkal előre megelőlegezte a modern művészet megközelítésmódját.

A kiállítás különlegessége, hogy a krétai-spanyol mester életművéből csupán négy rajz maradt fenn, ezekből kettő, a Keresztelő Szent János és a Szent János evangélista című alkotások is megcsodálhatók a tárlaton.

Blog

Élményfestés – Hangolódás a tavaszra

A tavasz sokunk kedvenc évszaka, ami nem csoda, hiszen a természet újjászületésénél és virágba borulásánál kevés szívderítőbb látvány és hozzá kapcsolódó érzés van a világon. A kipattanó rügyek és virágok illata, a megjelenő lombkoronák színei igazán jó hatással vannak mindenkire a tél hideg és szürke napjai után. Nem véletlen, hogy a téltemető és tavaszváró népszokások még napjainkban is nagy népszerűségnek örvendenek. A tél után mindenki vágyik már a melengető napsütésre és a tavasszal együtt járó jóságokra. Van egy jó ötletünk! A tavaszi hangulatú képek segítségével akár egész évben megőrizhetjük otthonunkban ennek az évszaknak az üdeségét és frissességét.   A tavasz színei A tavaszi virágok éppen akkor jelennek meg, és vidítanak fel bennünket, amikor a legnagyobb szükségünk van rájuk – a tél vége felé. Finom pasztellszíneikkel és vidám foltjaikkal változtatják a környezetünket üde csodává szinte pár nap alatt, amikor megérkeznek az első virágbontogató, melengető napsugarak. Ahogy a ruháink vagy a bútoraink színét is mi magunk választjuk ki, ugyanígy érdemes a környezetünkben megtalálható virágok színét is jól meghatároznunk. Jó, ha oda tudunk figyelni a színek jótékony hatására, ha épp rosszkedvűek vagyunk vagy akár depresszióra hajlamosak a napfény hiánya miatt. A színeknek különböző frekvenciái vannak és a fény egyfajta energiaforrás is egyben. Így

Olvass tovább »

Alkotni nem csak a vászonra lehet – A homokanimáció

A homokanimáció nem más, mint a homok formálása, amikor az alkotó homok felhasználásával egy képsorozatot hoz létre. A homokot egy világító asztalra szórják, a művész számos módon tudja alakítani a homokot a felületen ezáltal homokból alkotott sziluettek képeket alkotnak. A homokanimációt gyakran zenével kombinálják,  így mesélvén el egy történetet. Az egymásba fonódó alkotások szinte végtelen lehetőségeket rejtenek, akár improvizációról, akár előre kitalált történetről legyen szó. Ez a fajta alkotás tulajdonképpen a performansz-művészethez áll közel, amelyben maga a művész a megtekintett mű központi eleme. A homokanimáció során a művész legtöbbször tiszta felületet használ, amelyet alulról világít meg és ezt a megvilágított felületet vetítik ki a közönség számára jól látható helyre. Az “animáció” kifejezés helyénvaló, mivel a művész által megalkotott formák az előadás során változnak, és pár perc alatt el lehet mesélni egy történetet képek sorozata által.   A homokanimáció nagy úttörői A homokanimációs technikát Caroline Leaf hozta be a köztudatba még 1968-ban a Harvard Egyetem művészet szakos hallgatójaként. Első filmjét  (Homok vagy a Péter és a farkas 1968) a tengerparti homok fénydobozra öntésével, valamint a homokszemek formázásával hozta létre, így alakokat, textúrákat és mozgásokat tudott megjeleníteni néhány egyszerűnek tűnő kézmozdulattal. Nem sokkal később más is kedvet kapott a műfajhoz, a hetvenes

Olvass tovább »

Élményfestés – Különleges technikák, látványos felületek

Festeni már önmagában is nagy élmény, de vannak eszközeink, amelyek további értéket adnak ehhez az nagyszerű kikapcsolódási formához. Azon kívül, hogy sokféle festményből válogathatsz nálunk, amelyeket megfesthetsz a foglalkozásainkon, időről időre beiktatunk az eseménynaptárba olyan alkalmakat is, amikor a sima akrilfestéken kívül más anyagokat is kipróbálhatsz.   Valódi homok a festményen Egy tengerparti hangulat megjelenítése a vásznon mindig különleges élmény. Visszaidézi kedves emlékeinket egy-egy elmúlt nyaralásról és készítése közben már hangolódhatunk a következőre. Ha valódi homokot használunk az akrilfesték mellett, akkor a festményünk szinte megelevenedik, a fókusz áthelyeződik és egy ilyen anyag segítségével bevonjuk a harmadik dimenziót is az ábrázolásba. Kísérletező kedvűek tovább fokozhatják a hatást azzal, hogy a nyaralásról hazahozott kagylókat és csigákat a megfestett képre szépen megkomponálva helyezik, ezzel is emléket állítva a nyári élményeknek.   Arannyal festés Gustav Klimt a szecessziós festészet nagy alakja alkalmazta előszeretettel a képein az arannyal festést, A legszebb színű nemesfémmel való kapcsolata egészen a gyerekkoráig nyúlik vissza, az édesapja ugyanis aranyművesként dolgozott. Ahhoz, hogy tökéletesítse az arany használatának festményeken történő technikáját Klimt Olaszországba, Ravennába és Velencébe utazott, hogy bizánci művészek munkáját tanulmányozza. A csók című híres alkotásához nem csak aranyfestéket, hanem valódi laparanyat is használt, ezzel téve még hatásosabbá az árnyalatot. Ez

Olvass tovább »
főoldaleseményekwebshopkosármenü