Tévhitek az élményfestésről

Sokan hallottak már az élményfestésről és van, aki már ki is próbálta vagy folyamatosan jár ilyen foglalkozásokra. Sokan azonban még nem is ismerik ezt a fajta kreatív kikapcsolódási és hobbi lehetőséget, illetve sokakban tévhitek élnek azzal kapcsolatban, hogy mit is jelent ez a fajta festészet és hogyan kell elképzelni egy ilyen foglalkozást. Ezeket a tévhiteket szeretnénk most egyszer és mindenkorra eloszlatni.

 

Az élményfestés nem más, mint egy festőtanfolyam

Valójában egy élményfestés foglalkozáson nem kimondottan képzőművészeti oktatás zajlik és nem képzőművészeti alkotásokat hoznak létre a résztvevők. A folyamat során nem az adott mű és annak tartalma a fontos, hanem maga az alkotás öröme. Az élményfestés meghozza az alkotókedvet és további festésre sarkallja a résztvevőket. Ez az élmény főleg azoknak új és érdekes, akik korábban még nem végeztek ilyen szabadidős tevékenységet. Az egész inkább szórakozást és kikapcsolódást jelent, mint munkát vagy feladatot.

Csak az jöhet el egy élményfestés foglalkozásra, aki már tanult korábban festeni

Valójában mindig úgy vannak felépítve a foglalkozások, hogy azokon annak is sikerélményben lehet része, aki még soha életében nem fogott ecsetet a kezében. Vagy utoljára az iskolai rajzórán tette ezt, amikor pedig kötelező volt és soha nem okozott neki különösebb örömet.

Ezt az állapotot úgy tudjuk elérni, hogy a bonyolultabb festményeket előrajzoljuk vagy segítünk olyan vázrajzot készíteni, aminek az alapján már könnyebben lesz megfesthető a kép. Az eseményt lebonyolító instruktor pedig a festés közben folyamatosan lépésről-lépésre magyarázva vezeti a kép elkészítésének menetét.

A jelentkezőknek kell vinni a vásznat, a festékeket és az ecseteket

Valójában a szervezők előre felkészülnek minden élményfestés alkalomra, előkészítik az állványokat és a festővásznakat, az ecseteket és a festmény elkészítéséhez szükséges összes egyéb eszközt és kelléket. A jelentkezőknek csak a lelkesedésüket kell magukkal vinniük és az esemény végén egy saját maguk által készített képpel fognak távozni.

A festmény nem szárad meg időben, ezért nem lehet egyből magunkkal vinni, hanem vissza kell érte mennünk később

Valójában ez is tévedés, mert a képek nem olajfestékkel készülnek, hanem akrillal. Az akril pedig adottságaiban (színek, állag) ugyan nagyon hasonlít az olajfestékre, de annál egy sokkal gyorsabban száradó festék. Az akrilfesték száradási ideje mindössze néhány perc, a vászonra való felhordástól számítva.

Az akrilfesték kijön a ruhából

Az előző pont alapján már sejthető, hogy van egy rossz hírünk: nem jön ki. Vagyis csak teljesen friss állapotában lehet kimosni, azonnal cselekedve tudjuk kisuvickolni. Ha megszárad, már semmilyen anyag nem tudja nyom nélkül eltávolítani a szövetből. Ezért is érdemes a foglalkozások alkalmával feltűrni az hosszú ingek/felsők ujját vagy eleve olyan ruházatot választani, aminek nem baj, ha festékes marad. A fő lényeg az, hogy kényelmes ruhában érkezzünk, amiben 3 órán keresztül is jól érezzük magunkat, nem szorít, nem dörzsöl, és nem szúr. Az élményfestés foglalkozásokon minden résztvevőnek biztosítunk kötényt, ami elölről megvédi a ruházatot a festéknyomoktól.

 

Reméljük, hogy most már biztosabb vagy a dolgodban, hogy tudod mire vállalkozol, ha azt hallod, hogy élményfestés. Gyere el hozzánk egy foglalkozásra, trenírozd velünk a jobb agyféltekédet és élvezd a kreatív energiád felébredését örömmel!

Az aktuális lehetőségeket az Események menüpontban találod.

Blog

Festmények világító festékkel

Festeni már önmagában is nagy élmény, de vannak eszközeink, amelyek további értéket adnak ehhez az nagyszerű kikapcsolódási formához. Azon kívül, hogy sokféle festményből válogathatsz nálunk, amelyeket megfesthetsz a foglalkozásainkon, időről időre beiktatunk az eseménynaptárba olyan alkalmakat is, amikor a sima akrilfestéken kívül más anyagokat is kipróbálhatsz. Ilyen anyag például a világító festéknek is nevezett foszforeszkáló festék, amellyel igazán különleges hatásokat érhetünk el az elkészített festményen.   Foszforeszkáló festék Ha ilyen festéket is használunk az akrilfestéken kívül, akkor az elkészült kép nagyon látványos lesz, mert a felvitt foszforeszkáló festék nappali fényben feltöltődve egész éjszaka világítani fog. Egészen különleges hatásokat érhetünk el ezzel a technikával. Nappal csak egy szép festménynek látszik az ezzel a technikával elkészített képed, aztán amikor leszáll az éj és sötét lesz a helyiségben, ahová elhelyezted, akkor a különleges festékkel dekorált részek világítani fognak. Használható a technika azon részek kiemelésére, amelyek egy éjszakai tájképen tényleg a legfényesebbek, ilyenek például a Hold és visszatükröződése mondjuk egy vízfelületen, a csillagok az égen vagy a messziről látszódó házak belső fényei, de játszhatunk azzal is, hogy váratlan helyekre viszünk fel foszforeszkáló festéket vagy készítünk egy feliratot a képre, amit ajándékba adunk és amit az ünnepelt csak esti fényviszonyok mellett fog meglátni.   A

Olvass tovább »
Suzy Solidor festmény

A legtöbbször lefestett emberek – Suzy Solidor

1900-ban Suzanne Louise Marie Marion néven látta meg a napvilágot a Suzy Solidor művésznevű  francia énekes- és színésznő. A 20. század egyik legtöbbször lefestett nőalakja lett, az emancipáció szimbóluma. Az első nők egyike, aki nagy nyilvánosság előtt felvállalta leszbikusságát és ezt a művészetében is megjelenítette.  Annak ellenére, hogy rengeteg festményen láthatjuk, sokszor nem is gondolnánk, hogy ugyanaz a modell néz ránk a képről. Mindez nem a festők ügyetlenségét mutatja, hanem azt a tényt, hogy Suzy különleges leleményességgel tudta változtatni a külalakját. 225 festő készített róla portrét, többek között Tamara de Lempicka, Pablo Picasso, George Braque, Francis Picabia.   Egy sikeres élet nehéz kezdetei Gyermekkoráról és korai éveiről nem sokat tudni, édesanyja egyedülálló anyaként vállalta Suzyt.  Anyja bejárónőként dolgozott, többek között annál a férfinél is, aki Suzy apja volt. A  férfi sosem vállalta fel a lányát, Solidor azonban fontosnak és érdekesnek tartotta származását. Apja ugyanis Robert Surcouf kalóz leszármazottja volt, és ezt a tényt Suzy nagyon izgalmasnak találta, számos alkalommal készíttetett festményt magáról tengerhez kapcsolódó környezetben. Anyja 1907-ben végül megházasodott, így a kislányt nevelőapja nevére vette, ezután Suzy Rocher néven élte tovább életét. 17 éves volt, mikor az első világháború kitört, ekkor Suzy önkéntesnek állt, mentőautó vezető lett.   Kitartott szeretőből

Olvass tovább »

Élményfestés gyerekeknek – Mesehősök

Korábbi cikkeinkben már részletesen írtunk arról, hogy mi az élményfestés, a kreativitás fejlesztésének lehetőségeiről és arról, hogy milyen hatásai vannak az élményfestésnek az agyunkra. A leírtakat elsősorban felnőttekre vonatkoztattuk, pedig a gyermekek esetében még inkább előnyös lehet, ha egy számukra is kellemes időtöltés közben az agyuk, a kreativitásuk, a kézügyességük és a rajzkészségük is fejlődni tud.   Élményfestés gyerekeknek A gyerekeket különösen körültekintően kell bevezetnünk az élményfestés „tudományába”. Velük kapcsolatban kiemelten fontos számunkra az, hogy örömmel fessenek és sikeresen tudják befejezni az elkezdett képet az élményfestés foglalkozás előre meghatározott ideje alatt, kapkodás és sürgető kényszer nélkül. Ezért válogatjuk az elkészíthető képeket úgy, hogy azok a kezdő festőpalánták számára is megvalósíthatók legyenek, sikerélményt adva és lehetővé téve, hogy a foglalkozás végén egy csodás saját alkotást vihessenek haza. Azért fontos, hogy a gyerekek sikerként éljék meg egy kép elkészítését, mert – ahogy az az elnevezésből is kiderül – ennek a foglalkozásnak az élményszerzés a lényege. Nem pedig az, hogy valamilyen megvalósíthatatlannak látszó teljesítményre kényszerítsünk bárkit is. Ezért igyekeztünk olyan képeket tenni a választékunkba, amelyek látványosak és dekoratívak, de az elkészítésük nem igényel nagy erőfeszítést, ehelyett inkább kimondottan élvezetes és szórakoztató. Ezen kívül alkalmasak arra, hogy segítségükkel tanulásra és tapasztalásra biztassuk a gyerekeknek

Olvass tovább »
főoldaleseményekwebshopkosármenü