Élményfestés – Naplemente

Biztosak vagyunk benne, hogy sokaknak a nyár a kedvenc évszaka. Ilyenkor a hőmérséklet már esténként sem kellemetlenül hűvös, többet süt a nap és később nyugszik le. Ezzel sokat javíthat a kedélyállapotunkon, mert a nappalok jó hosszúak és szép naplementéket is megcsodálhatunk.

Ebben az időszakban véget ér az iskolákban a tanítás, senkit nem terhel már a tanulás kényszere. Akik pedig már hosszú évek óta dolgoznak, tudhatják, hogy mekkora megkönnyebbülést hozhat a számukra, amikor belátható távolságra kerül a nyári szabadság időszaka.

Ebben a felszabadult időszakban igyekeztünk sok szép festménnyel készülni a foglalkozásainkon, közbeiktatva olyanokat, amelyek témájukban is a nyarat és a tengert idézi. Jó, ha ezeket elkészítve később is vissza tudunk gondolni a meleg, napsütötte napjainkra és a nyári élményeinkre.

 

Balatoni tájképek

Nekünk magyaroknak a Balaton nem egy egyszerű tó, hanem inkább már fogalom. Gyermekkori nyarak szép emléke, szerelem és csodálatos naplementék, színek, illatok, élmények kavalkádja a fejünkben és a szívünkben. Akár az északi, akár a déli part áll inkább közelebb a szívünkhöz, abban egyetérthetünk, hogy a Balaton egy jelkép.

A magyarországi festők az 1850-es évektől fokozatosan fedezték fel maguknak a tó szépségét és jelenítették aztán meg a festményeiken, hogy a nagyközönség számára is megmutassák azt. A leghíresebb magyar festőművészek, akik képeket készítettek a Balatonról Szinyei Merse Pál, Mészöly Géza, Csók István, Egry József, Bernáth Aurél, Mikus Gyula, Brodszky Sándor, Telepy Károly, Iványi-Grünwald Béla.

 

Naplementés festmények

Azt a csodás pár percet, amikor a Nap olyan közel kerül a horizonthoz, hogy már majdnem eltűnik a szemünk elől, de még elidőzik ott egy kicsit, miközben elképesztő színárnyalatokat produkálva festi meg az eget, sokan és sokféleképpen megfestették már, amióta világ a világ. Ezzel pedig megsokszorozták azt az élményt, amit nehezen tudnánk csak elmagyarázni egy olyan embertársunknak, aki nem láthatja a saját szemével, mert születése óta vak.

A naplemente látványa már régóta alkotásra csábítja a művészeket. Persze nem mindig a napnyugta folyamatának megfestése volt a cél. Mint háttér sokszor megjelenik olyan festményeken is, amikor az elsődleges téma valami más. Ennek ellenére akármennyire is máshol van a fő hangsúly, nem elhanyagolható az a tény, hogy az alkotó a képet a lemenő nap fényével, árnyalataival és hangulatával készíti el.

Az érzéki narancssárga

Ennek a csodás színnek a szimbolikus jelentése a kreativitás, az ötletgazdagság és a művészet maga. Összhang, szépség, érzékiség, nevetés, öröm, boldogság kapcsolódik hozzá. Vidám, társaságot kedvelő emberek vonzódnak hozzá leginkább, hiszen az érzelem, a boldogság és az életöröm színe is a narancssárga és különböző árnyalatai.

Narancssárga dominancia jellemzi a vitorlást a naplementében. Ha egy hazai élmény emlékét szeretnénk viszontlátni a falunkon, akkor a balatoni naplementét fessük meg. Ha romantikusabb vizekre eveznél, válaszd a párosban is megfesthető együtt a csónakban című képünket.

 

Ha szeretnéd az otthonodban is viszontlátni a leghangulatosabb nyári képeket, akkor a legjobb, amit tehetsz, hogy festesz magadnak egyet a KreatívLiget Élményfestő Stúdióban. Az aktuális kínálatot az Helyszíni élményfestések menüpontban találod. Szeretettel és csodás képekkel várunk!

Blog

Fess velünk pávát!

Az egyik legdekoratívabb madárfaj a világon, nem csoda, hogy népszerű témát ad a fotósoknak és a képzőművészeknek is. Általában nem túl sokat tudunk azonban erről a madárról és a hozzá kapcsolódó hiedelmekről, ezért ebben a bejegyzésben összegyűjtöttünk pár érdekes információt és tudnivalót.   Szebb a páva, mint a pulyka A pávák feje tollas, a fejtetőn felmereszthető tollbóbitával. A csőre vastag, szárnyai rövidek, lekerekítettek, de ennek ellenére jól repül, bár elég nagy zajt csap közben. A vadon élő pávák éjszakára fák vagy bokrok ágaira röppenek fel és ott ülnek reggelig. A hím páva a farkát képes legyező szerűen felmereszteni, ezzel támasztva alá a módosult, színes felső farkfedőket, amelyek végén a pompás, kékes színű foltokat, az úgy nevezett pávaszemeket láthatjuk. A fejdíszét aranyos zöld fémfényű tollak teszik, háta zöldesen fénylő, néhol kék, hasa barnás-zöldes. A pávakakas dísztollainak kialakulása kétéves korában kezdődik, a teljesen kifejlett uszályt a harmadik évtől láthatjuk. A tojó madár mindig egyszerűbb színű, jellemzően barnás, esetleg kis mértékben színezett más árnyalatúra, a melle és a hasa fehér. A pávák hangja igen kellemetlen, szinte rikácsoló. A páva az a díszmadár, amely az idők során a kevélység és a nagyravágyás jelképe, valamint szólások alapja is lett. A fehér páva egy alkalmanként felbukkanó

Olvass tovább »

Élményfestés párban

Gondoltál már arra, hogy milyen jó lenne valakivel úgy megosztani az alkotás élményét, hogy a készülő művet közösen készítitek el? Ha a válaszod erre a kérdésre igen, akkor Neked ajánljuk azokat az élményfestés foglalkozásainkat, amelyeken a meghirdetett képet az egyéni festések esetén szokásos 40×50 cm-es méret mellett 55×70 cm-es méretben, ketten közösen is megfesthetitek. A közös alkotás pszichológiája Szülő – gyermek élményfestés A szülő és a gyerek közös festése a legtöbb esetben elsősorban a gyerekről szól. Az ő alkotásának folyamatát a felnőtt csak kíséri és támogatja, a magát nem előtérbe toló közreműködésével segíti és kiegészíti azt. A szülő igyekszik maximálisan figyelembe venni, hogy a gyerek mit szeretne és mit tud elvégezni a „feladatból”, amely előttük áll. A felnőttre hárul nagy részben annak a felelőssége is, hogy előtudja-e segíteni, hogy a kreatív foglalkozás, a közös alkotás inkább élménnyé váljon, ne pedig küzdelemmé.   Páros élményfestés felnőtteknek Ha két felnőtt embernek kell együtt dolgoznia egy képen, annak egészen más lefolyása és hatásai vannak, mint amiket a szülő-gyermek élményfestéseken tapasztaltunk. Teljesen más a dinamikája egy foglalkozásnak is. A felnőtteknél mindig van egy gát az alkotással szemben, aminek tulajdonképpen át kell szakadnia. Ez alól csak azok a személyek kivételek, akiknek ez a szakmája, vagy

Olvass tovább »

Ajándékozz élményfestést karácsonyra!

Eljött az évnek az a szakasza, amikor szinte mindenki azon töri a fejét, hogy mit ajándékozzon a szeretteinek, a rokonainak, a barátainak vagy akár a kollégáinak. Az utóbbi pár évtizedben kicsit túlzottan is arra helyeződött át a hangsúly a karácsonyi ünnepekkel kapcsolatban, hogy kit, milyen meglepetéssel kápráztassunk el. A családtagok egymást túllicitálva igyekeznek minél nagyszerűbb ajándékokat választani az üzletekben és a webáruházakban. Szeretnénk ajánlani egy alternatívát a megszokott, sablonos ajándékok ellenében. A sokadik pizsama, alsónadrág csomag vagy éppen parfüm helyett egy olyan megoldást, amely azon kívül, hogy életre szóló, maradandó élményt ad, még egy csodás – saját készítésű – festmény birtokosává is teszi a megajándékozottat. Ráadásul, ha kedve tartja, ő még tovább ajándékozhatja a képet.   Ajándékozz kreatív élményt karácsonyra! Az élményfestés egy egész délelőttöt vagy délutánt betöltő izgalmas, kreatív kikapcsolódás, amelynek a végeredménye egy csodás kép. Mi is lehetne ennél jobb ajándék karácsonyra? Magyarországon is egyre népszerűbbek az élményfestés foglalkozások, amelyek egyesítik magukban a kikapcsolódást a mindennapokból a kreatív energiákat aktivizáló időtöltéssel. Az alkalmak során egy ismert vagy kevésbé ismert, de előre bemutatott festmény alapján készíthetik el a résztvevők a saját műalkotásaikat. Közben pedig igényes környezetben és jó társaságban telik el a három óra, a feltöltődés pedig garantált. A

Olvass tovább »
főoldaleseményekwebshopkosármenü