Nyári élményfestő programok

Sok embernek a nyár a kedvenc évszaka. Ilyenkor a hőmérséklet már esténként sem kellemetlenül hűvös, és nappal pedig egyértelműen többet süt a nap, mint bármelyik másik évszakban. Sokat javíthat a kedélyállapotunkon az is, hogy a nappalok jó hosszúak. Ebben az időszakban véget ér az iskolákban a tanítás, a fiatalságnak több szabadideje lesz. Akik pedig már hosszú évek óta dolgoznak, tudhatják, hogy mekkora megkönnyebbülést hozhat a számukra, amikor belátható távolságra kerül a nyári szabadság időszaka.

Ebben a felszabadultságban igyekeztünk sok szép festménnyel készülni a foglalkozásainkon, közbeiktatva olyanokat, amelyek témájukban is a nyarat és a tengert idézi. Jó, ha ezeket megfestve később is vissza tudunk gondolni a meleg, napsütötte napjainkra és a nyári élményeinkre.

 

Nyári festmények

Görög hangulat a festményeken

Aki járt valaha Santorini szigetén, élőben is láthatta az igazi loulaki kéket. Senki sem gondolná, hogy a képeslapokon látható görög nyaralóhelyeken, amelyek olyan elérhetetlennek tűnnek sokak számára a templomok kék kupolái egy olyan festékkel vannak festve, amely nagyjából minden háztartásban megtalálható.

A régi időkben az emberek olyan színt használtak festésre, amit találtak. Ezek közül a kék volt a leggyakoribb, amelynek az oka egy régen használt, ’loulaki’ néven ismert, élénk kék színű tisztítószer volt. A neve szó szerinti fordításban magyarul indigót jelent. Ez a szín képviseli a jellegzetes görög kék színt. A ’loulaki blue’ színt használják a hagyományos kék-fehér házak külső színeként a festésre.

Görögország kék fehér stílusa leginkább a Kikládokra jellemző. A Kiklád-szigeteken erőszeretettel használják ezt a színkombinációt a turisták legnagyobb örömére. Az ország többi részén is megtalálható a két szín, de nem olyan jellemző, mint ezeken a területeken.

 

Balatoni tájképek

Nekünk magyaroknak a Balaton nem egy egyszerű tó, hanem inkább már fogalom. Gyermekkori nyarak szép emléke, szerelem és csodálatos naplementék, színek, illatok, élmények kavalkádja a fejünkben és a szívünkben. Akár az északi, akár a déli part áll inkább közelebb a szívünkhöz, abban egyetérthetünk, hogy a Balaton egy jelkép.

A magyarországi festők az 1850-es évektől fokozatosan fedezték fel maguknak a tó szépségét és jelenítették aztán meg a festményeiken, hogy a nagyközönség számára is megmutassák azt. A leghíresebb magyar festőművészek, akik képeket készítettek a Balatonról Szinyei Merse Pál, Mészöly Géza, Csók István, Egry József, Bernáth Aurél, Mikus Gyula, Brodszky Sándor, Telepy Károly, Iványi-Grünwald Béla.

 

Naplementés festmények

Azt a csodás pár percet, amikor a Nap olyan közel kerül a horizonthoz, hogy már majdnem eltűnik a szemünk elől, de még elidőzik ott egy kicsit, miközben elképesztő színárnyalatokat produkálva festi meg az eget, sokan és sokféleképpen megfestették már, amióta világ a világ. Ezzel pedig megsokszorozták azt az élményt, amit nehezen tudnánk csak elmagyarázni egy olyan embertársunknak, aki nem láthatja a saját szemével, mert születése óta vak.

A naplemente látványa már régóta alkotásra csábítja a művészeket. Persze nem mindig a napnyugta folyamatának megfestése volt a cél, de mint háttér sokszor megjelenik olyan festményeken is, amikor az elsődleges téma valami más. Ennek ellenére akármennyire is máshol van a fő hangsúly, nem elhanyagolható az a tény, hogy az alkotó a képet a lemenő nap fényével, árnyalataival és hangulatával készíti el.

 

Tengerek és hajók

A tenger ábrázolása igen népszerű és hálás téma a festményeken és már képzőművészeti alkotásokon. Az ábrázolt tenger milyenségétől függően nagyon békés és nyugodt hangulatú tájképet és vadul háborgó vizet tajtékzó hullámokkal is jelenthet. Pont ez benne a csodálatos, hogy a sokszínűségét, amilyen a valóságban, azt remekül megmutathatjuk a festmények segítségével.

Akár ​a tánc, a vadászat vagy a közös étkezés élménye, úgy a hajózás is az ősidők óta foglalkoztatja a történések megörökítőinek és a művészeknek a képzeletét. Amióta az ember első, egyszerű csónakjain kimerészkedett a tavakra, átszelte a folyókat, és végül tengerre szállt, képzőművészetinek tekinthető alkotások sora örökítette meg ezt a romantikusnak mondható témát.

 

Kék ég felhőkkel

Felhőket festeni egyáltalán nem könnyű dolog. A felhők sosem egyszínűek és a látszólagos felületükön sokféle fényhatás érvényesül egyszerre. Attól függően, hogy milyen napszak van, illetve, hogy süt-e a nap és ha igen, akkor a fénye milyen szögből és irányból éri el a fodros-bodros égi képződményeket.

Ami biztos, hogy fehér és kék akrilfestékre szükségünk lesz a felhők festéséhez. Persze még sok másra is, de ezeket bárki megtanulhatja. Válassz az aktuális kínálatból egy olyan képet, amelyen felhők is vannak és gyere el hozzánk festeni.

 

Ha szeretnéd az otthonodban is viszontlátni a leghangulatosabb nyári képeket, akkor a legjobb, amit tehetsz, hogy festesz magadnak egyet a KreatívLiget Élményfestő Stúdióban. Az aktuális kínálatot a Helyszíni élményfestések menüpontban találod. Szeretettel és csodás képekkel várunk!

Blog

Élményfestés – Mostantól az otthonodban is

Hisszük és valljuk, hogy az élményfestés foglalkozások egyik lényeges eleme az, hogy egy kis közösségben együtt alkotunk. Az élményhez valóban hozzátesz, hogy a résztvevők inspirálják és lelkesítik egymást, az instruktor pedig jelen idejű segítséget tud nyújtani annak, aki ezt kéri. Igen ám, de ez az év megmutatta nekünk, hogy a korábban teljesen természetesnek vett szokásaink és életünk egy megváltozott helyzetben egyáltalán nem olyan magától értetődőek. Ráadásul az egészségünk megőrzése érdekében tett óvintézkedések új kihívásokat jelentettek nekünk, amelyekre új – az addigi gyakorlattól merőben eltérő – megoldásokat kellett kitalálnunk.   Élményfestés otthon A fent leírtak szellemében hívtuk életre a KreatívLiget Webshopot, melynek segítségével házhoz rendelhetitek a festéshez szükséges kellékeket egy csomagban. Az otthoni festést magyarázó videóval segítjük, hogy az tényleg mindenki számára érthető legyen és ezáltal meg tudjon valósulni az élmény része, akár otthoni körülmények között is. Velünk bármit megfesthetsz, hidd el. Festő szettjeinkben minden szükséges eszközt megtalálsz ahhoz, hogy a festményed az otthonodban is tökéletesen sikerüljön. A szettekhez készített, bármikor megállítható és visszatekerhető videónkban minden instrukciót elmondunk és lépésről-lépésre veled együtt festjük meg a képet. Ezzel garantáljuk, hogy rajztudás vagy előképzettség nélkül is tökéletesen sikerül a műved. Nincs más hátra, már csak ki kell választanod, melyik képet festenéd meg. Ajándékba

Olvass tovább »

Híres magyar festők – Rippl-Rónai József

Jellegzetes festményei közül biztosan Te is fel tudsz idézni párat. A fejét támasztó Babits portré, az ibolyacsokrot szorongató nénike vagy a kalitkát tartó hölgy olyan alkotások, amelyeket mindenki megjegyez, aki akár egyszer is látta őket. Fontos alkotóelemei a 19. század végén és a 20. század elején a magyarországi poszt-impresszionista és szecessziós irányzatoknak. Rippl-Rónai életrajz Sváb származású, római katolikus vallású, első generációs értelmiségi apa és horvát ősökkel is rendelkező anya fiaként született Kaposváron, Rippl József néven. Családnevét apját és két testvérét egy évvel később követve 1889-ben változtatta meg Rippl-Rónaira. Művészi pályafutásának kibontakozása előtt a pécsi Arany Sas patikában és Kaposváron, az Arany Oroszlán Gyógyszertárban volt patikussegéd, majd Budapesten gyógyszerész mesteroklevelet is szerzett. Gyógyszerészi tevékenységéhez köthető baleset érte, amelyben élete végéig megmaradó sérülést szerzett, amikor kénsavval leöntötte bal kézfejét. 1882-ben már Zichy Ödön családjánál házitanítóskodott, élt Szurdon és Kalksburgban is, közben pedig rajzórákat vett. 1884-től a müncheni Művészeti Akadémiára járt. 1887-ben Párizsba ment és az ott élő Munkácsy Mihálynál tanult, akinek később a segédje is lett. Festészetén eleinte meglátszott mestere hatása, akinek a stílusát utánozta is. Franciaországi tartózkodása alatt megismerkedett az új, kibontakozóban lévő stílusirányzatokkal. Miután hazatért Franciaországból, 1900-ban kiállítása volt Budapesten, majd 1902-ben Kaposváron is, ahol végül egy Fő utcai házban

Olvass tovább »

Festők fordulatos élete – El Greco

Leginkább Spanyolországban élt és alkotott, de görög származású volt, ahogy azt a neve is mutatja. El Greco ugyanis azt jelenti, hogy ’A görög’. Életéről a legtöbb esetben nincsenek pontos adataink, csak feltételezések alapján áll össze valamiféle életút és a magánéletére vonatkozó elemek.   A kezdeti évek Először egy 1566-os íráson olvasható neve, melyből valószínűsíthető, hogy már ebben az időszakban is alkotott, miniatűr freskó és táblaképek készítésével foglalkozott, és ezeket sokszor értékesítette. A bátyja adószedő volt Velencében, minden valószínűség szerint rajta keresztül szerezte 1568-ban azt a munkáját, amiben az volt a feladata, hogy egy velencei térképész munkáit készítse elő, rajzolja át. Ebben az időszakban készült munkái közül érdemes kiemelni a ’Vak meggyógyítása’ című képét, amely magán hordozza a helyi festészet elemeit, a velencei hatást. Magával hozta a bizánci ikonfestészet gyökereit, és felvette a kapcsolatot Rómában Tizianoval, aki ebben a korban már elismert festő volt, de volt kapcsolata Tintorettoval és Jacopo da Ponte Bassanoval is. Gulio Clovo, a befolyásos és gazdag miniatúrafestő pártfogolta őt, és Alessandro Farnese bíboros figyelmébe ajánlotta. Bár a festés alapjait Tizianotól tanulta meg, soha nem azonosult a látásmódjával. Korai képei sok hasonlóságot mutatnak Jacopo da Ponta és Tintoretto műveivel is. Átvette a manieristák szabad szerkesztésmódját, az alakok megnyújtással

Olvass tovább »
főoldaleseményekwebshopkosármenü