A KreatívLiget Élményfestő Stúdióban akrilfestéket használunk, de időről időre felmerül a kérdés a foglalkozásaink résztvevőiben, hogy milyen festéket válasszanak és vásároljanak, amikor otthon szeretnének festeni. Ebben a blogbejegyzésben a festékválasztás témakörét járjuk körbe és adunk pár támpontot a döntés meghozásához.
A festékválasztás szempontjai
Csak úgy tudunk jól választani, ha végig gondoljuk, hogy milyen képet szeretnénk készíteni és azt mekkora anyagi és időráfordítással tudjuk kivitelezni. Ezeken kívül az sem baj, ha tisztában vagyunk a saját képességeinkkel, illetve azzal, hogy melyik technika az, amelyik igazán közel áll hozzánk.
Érdemes akár többféle technikát és festéket is kipróbálni, mielőtt letesszük a voksunkat valamelyik mellett, bevásárolva a festékekből és a hozzá való eszközökből. Keressünk lehetőségeket a kipróbálásra és a gyakorlásra, valamint konzultáljunk a nálunk tapasztaltabb ismerősökkel, a művészellátó boltok eladóival vagy az élményfestés instruktoraival a témáról.
Most két alapvető festéktípust fogunk összehasonlítani, hogy megkönnyítsük a döntést. A vízfestéket, mint lehetőséget most nem tárgyaljuk, hiszen a használata nagyban különbözik az itt említett másik két festéktípusétól.
Az olajfesték
Ennek a festéktípusnak a korai elődeit a XV. században élt flamand festő Jan van Eyck kezdte el alkalmazni a képeihez. A használat során fokozatosan kísérletezte ki a számára legideálisabb összetételt, amely lehetővé tette, hogy hosszabb száradási idővel számolhasson és így a képet fokozatosan tudja alakítani a kedve szerint.
A XVI. században a Velencében élő és alkotó Tiziano Vecellio továbbfejlesztette a Jan van Eyck által kidolgozott receptúrákat és technikát, amely hírnevének egyik fő oka lett. A művészettörténészek az olajfestészetet Tiziano előtti és Tiziano utáni korra is szokták osztani. Ezzel elismerve a mester új technikáját és festékreceptjét. Ennek az volt a lényege, hogy nem híg állagú olajlazúrral dolgozott, hanem félig pépes állagú jobb fedőképességű festékrétegeket rakott egymásra.
A XVII. századtól beszélhetünk tiszta olajfestészetről. Rembrandt, a kor kiemelkedő festője olyan sűrű és „vastag” festékekkel dolgozott, amelyeknek az állaga és összetétele már nagyon hasonlított a ma ismert és használt olajfestékekéhez.
A XVIII. században már külön szakma volt a festékek keverése. A festők ezektől a szakemberektől tudták megvásárolni a készre kevert színeket. A festékeket már gyakran tárolták fecskendő szerű tubusokban, de előfordultak a sertéshólyagból készült festékes tömlők is. A festékek kikeverése hasonlatos tevékenység volt akkoriban, mint mondjuk egy gyógyszer összeállítása. Így lett az orvosok és a képzőművészek védőszentje ugyanaz a személy, Szent Lukács.
A XIX. században elterjedt a tubusos olajfestékek használata. Még úgy is, hogy esetenként az idő múlásával a festék összetevői szétosztályozódtak, ezzel rontva a minőséget és esetenként megváltoztatva a színt is. Az igazán egyedi és megismételhetetlen alkotásokat maguk elé célul kitűző művészek ismét visszatértek ahhoz a módszerhez, hogy saját maguk keverték ki a festékeket a képeikhez.
Vincent van Gogh például olyan fényes és sűrű állagú festékkel kísérletezett, amely lehetővé tette a számára, hogy az átlagosnál jóval több festéket vigyen fel a vászonra. Szinte dombormű szerű felületeket hozott létre így, amelyek határozottan kiemelkednek a síkból. A sűrű festék felviteléhez legtöbbször nem is ecsetet, hanem ún. festőkést használt.
Az olajfesték összetétele
A különböző színű por állagú festékeket hordozóanyagokkal keverik össze és ezt a keveréket töltik bele tubusokba, ahogy aztán a festék kereskedelmi forgalomban is kapható. Az olajfestékek általában lenolajat, gyantát és paraffint (méhviaszt) tartalmaznak. Tehát ezek a festékek nem vízbázisúak, nem oldódnak vízben, hígításuk lenolajjal, terpentinnel vagy gyantával történhet.
Előnyök és hátrányok, mint a választás szempontjai
Az olajfestékkel készült képek megfelelően előkészített alapra felhordva és fixálva nagyon tartósak, elég, ha a több évszázaddal ezelőtt készült és a mai napig is ragyogó festményekre gondolunk.
Jól alkalmazható apró részletek kidolgozására és a fény-árnyék, világos-sötét kontrasztok megjelenítésére, kiemelésére a vásznon. A színek jól keverhetők, a fény több rétegen keresztül is megfelelően verődik vissza, nagy felületek esetén is jól használható.
Ha a hátrányait kell sorra vennünk akkor az egyik dolog az ára, a másik pedig a nagyon hosszú száradási ideje. Az utóbbi szempont természetesen akár előny is lehet. Abban az esetben, ha valaki sokáig szeret dolgozni egy képen, esetleg többször belejavítva a munkájába utólag is. Egy olajfestékkel készített kép teljes száradási ideje akár 6-12 hónap is lehet.
Az akrilfesték
Ezzel a festéktípussal kapcsolatban nem nagyon tudunk történelmi távlatokat feltárni, mivel a használatuk nagyjából fél évszázadra vezethető vissza. Ezért nem tudunk a tartósságáról sem túl sokat, nincsenek még több évszázadra visszanyúló tapasztalataink az akrilfestékekkel kapcsolatban.
Az akrilfesték összetétele
Ez a festéktípus egy műanyag alapú diszperzió, amely vízzel hígítható, de a száradási folyamat során nem csak a benne lévő vizet párologtatja el, hanem erős keresztkötéseket hoz létre a molekulái között. Ezt a folyamatot térhálósodásnak is szokták nevezni.
Az akrilfesték fedőképessége ideális, matt és fényes változatokban is kapható. Hobbi felhasználásra ideális választás lehet.
Előnyök és hátrányok, mint a választás szempontjai
Az olajfestékeknél jelentősen kedvezőbb áron hozzájuthatunk. A munkához használt eszközöket pedig a festék száradásáig vízzel könnyedén takaríthatjuk. Így nem kell az egészségünkre is veszélyes oldószereket alkalmaznunk.
Nagy felületekre is használható, gyorsan szárad, ami előny is hátrány is lehet. Utóbbi abban az esetben, ha még javítani szeretnénk valamit rajta vagy össze szeretnénk dolgozni a részeket. Okosan felépített és tervszerűen kidolgozott képeknél ilyen veszéllyel nem kell számolnunk. Ezek a technikák és módszerek megtanulhatók és gyakorolhatók.
főoldal
események
kosár
menü