Amikor az élményfestést illetik kritikával, sokszor jönnek elő azzal az érvvel az emberek, hogy ez az egész nem más, mint egyszerű másolás és semmiképp nem nevezhető művészetnek. Igen ám, de attól még, hogy egyszerű másolásnak nevezzük az élményfestést, attól még igenis lehet értékes időtöltés, amely nem csak szórakoztató, hanem fontos része lehet egy olyan tanulási folyamatnak is, amelynek egy előrehaladott szakaszában már elmondhatjuk, hogy az addig festmények másolásával nem kevés időt töltő és gyakorló festő tanonc a megszerzett és elmélyített technikai tudás birtokában képessé válhat saját elgondolása alapján új alkotások létrehozására.
A másolás nem lopás
Picasso már elismert és keresett művész volt, amikor állítólag elhangzott tőle az a mondat, hogy „A középszerű művész másol, a zseniális pedig lop.” Nem tudjuk, hogy valóban mondott-e ilyet, de az biztos, hogy érdemes egy kicsit átgondolnunk, hogy mit is jelent ez a gyakorlatban? Mi a különbség a másolás, a hamisítás és a plagizálás között?
Másolásnak azt a gyakorlatot nevezzük, amikor az általában kezdő művészek korábban élt és alkotott mesterek műveit próbálják lemásolni és ezt leginkább gyakorlás céljából teszik. A másolás egy fontos alkotórész a festészetben, hiszen a tanuló ezáltal új technikákat ismerhet meg, és gyakorlatban is el tudja sajátítani a festészet különböző szakmai fogásait és ábrázolási módszereit. A másolás minden korszakban természetes részét képezte a művészeti tanulmányoknak. A régebbi időkben szinte minden képtárban és múzeumban voltak olyan napok, amikor a kezdő művészek bejárhattak a kiállított műveket másolni. Előfordult olyan helyszín is, ahol a látogató jegyen kívül ún. “másoló jegy” is létezett.
Hamisítás az, amikor valaki kifejezetten anyagi haszonszerzés céljából, megtévesztő módon megpróbálja reprodukálni, hihetően leutánozni más alkotók művészetét. Kétféle hamisítás van, az egyik mikor egy létező és ismert vagy egy létező, de elveszettnek hitt művet másol le a hamisító. A másik típus pedig az, amikor egy sohasem létezett alkotást hoz létre a hamisító egy adott művész stílusában, úgy, mintha az egy hirtelen előkerült, eddig nem ismert műve lenne az illetőnek. Mindkét módszer bűncselekménynek számító csalás, lebukás esetén a törvény szigorúan bünteti.
Plagizálásnak azt a gyakorlatot nevezzük, amikor valaki lemásol egy már létező alkotást vagy annak egyes részleteit és a végeredményt a sajátjának tünteti fel. Ez sem etikus eljárás, sőt a hamisítás mellett a másik olyan jogsértés a témához kapcsolódóan, amelyről törvény is rendelkezik.
Híressé lett festők gyakorlási módszere
A már létező, galériákban vagy múzeumokban kiállított képek másolásának gyakorlata tehát korántsem újkeletű dolog, egyáltalán nem a mai kor és az élményfestés kitalálóinak érdeme.
A régebbi időkben is másolással tanultak és gyakorolták a különböző ecsetkezelési vagy ábrázolási technikákat a – még az amúgy akadémiai képzésben is résztvevő – festők. Ennél is jelentősebb azonban azoknak a művészeknek a létezése, akik semmilyen hivatalos festőiskolába nem jártak, amit tanultak a festészetről, az ábrázolásról és az alkalmazható technikákról, azt mind saját maguknak köszönhették, a kitartó gyakorlásnak és a másolásnak, amivel hosszú órákat töltöttek a múzeumokban. Őket autodidakta művészeknek nevezzük.
Az autodidakta festők
Gustave Courbet
Az egyik jelentős önképző festőművész Gustave Courbet (1819-1877) volt, akit a franciaországi realizmus egyik vezéralakjának is tekintünk. Ő az életében és a művészetében is a szabadság élharcosa volt, elvből nem vett részt a művészeti akadémia oktatási rendszerében, helyette inkább a Louvre kiállítótermeiben töltötte el a napjait, ahol a nagy mesterek műveit másolta.
A realista stílus nem csak az ecsetkezelésben nyilvánult meg nála, hanem az általa választott témákban is. Festményein az akkor élt parasztemberek mindennapjait mutatta be, mert fontosnak tartotta, hogy a tehetősebb emberek is lássák a szegényebbek életét. Zsenialitása abban rejlett, hogy kendőzetlen őszinteséggel tudott nyúlni a korábban még senki által nem ábrázolt témákhoz, néha teljesen szembe helyezkedve a kor erkölcsi felfogásával. Ez utóbbi miatt sajnos a saját korában nem igazán értékelték a művészetét, csak néhány olyan fiatal követője, akik mesterüknek tekintették, illetve szívesen tanultak is tőle.
A budapesti Szépművészeti Múzeumban is megtalálható egy 1875-ben festett képe, a Neufchateli-tó című.
Henri Rousseau
Egy másik festő, aki sosem tanulta a festészetet Henri Rousseau (1844-1910). Abban a korban élt, amikor a híres impresszionisták is alkottak, de neki egészen más elképzelései voltak arról, hogy milyen képeket szeretne festeni és valami egészen új dolgot hozott létre.
Egyébként hivatalnokként dolgozott, a szabadidejében pedig járt a Louvre-ba a kiállított képeket másolni és sok időt töltött botanikus kertekben is, ahol megfigyelhette a legnagyobb ihletforrását, a természetet. Az anatómia, a perspektíva és a kompozíció ismerete nélkül alkotta meg a saját képeit, amelyeken ösztönösen rendezte el a színeket és a formákat. Gyermekinek tartott kifejezésmódját sok kritika érte és azok a festők, akik iskolákban fejlesztették a tudásukat tanulatlannak és képzetlennek tartották, a kor fiatal avantgárd művészei viszont rajongtak érte. Képei ma a világ legnagyobb galériáiban tekinthetők meg New Yorktól Párizsig, főleg az Egyesült Államokban nagyon népszerű és keresett művész.
Az élményfestés, mint gyakorlás
Mint azt az előbbiekből is láthatjuk, senkiből nem lesz azonnal művész, még abból sem, aki iskolában tanulja a művészeti fogásokat. Sok gyakorlás is kell ahhoz, hogy a kezdő festő elsajátítsa a biztos ecsetkezelést, megismerje a különböző stílusokat és irányzatokat valamint rátaláljon a saját útjára mindezek után.
Az élményfestés egy kellemes időtöltés és remek lehetőség a gyakorlásra, akár teljesen kezdő valaki, akár pedig már van némi tapasztalata a festészet terén.
főoldal
események
kosár
menü