Élményfestés – Káprázatos ló

A ló már 4000 éve társa az embernek. Sokan vélik úgy, hogy a ló a legszebb, legszabadabb teremtmények egyike, aki harmonikus mozgásával, intelligenciájával és hihetetlen érzékenységével nyűgözi le a lovak szerelmeseit. Bár az ember a lovat kezdetben hadi célok miatt, később a szállítmányozás és mezőgazdasági munka megkönnyítése végett édesgette magához, napjainkban a háziállatként tartott lovak legtöbb esetben társak, az ember mellé rendelt lények.

A mai cikkben összegyűjtöttünk néhány kevésbé ismert érdekességet a lovakról.

 

A lovaknak rendkívül kifinomultak az érzékszerveik

A lovak olyan lények, akik mind az öt érzékkel rendelkeznek. Tehát fejlett az íz, tapintás, hallás, szaglás és a látás érzékelésük. Ezeknél a csodás állatoknál felfedezhető még egy titokzatos hatodik érzékelés, amely a tájékozódásban nyújt nekik segítséget. Ez a képesség nagyon ritkán van jelen az embereknél.

A szárazföldi emlősök közül a ló van a legnagyobb szemmel megáldva, így rendkívül nagy a látótere. A közhiedelemmel ellentétben a lovak is látják a színeket.

A ló szaglása kiváló, hiszen ez a kapcsolatteremtés és a tájékozódás szempontjából is elengedhetetlen tulajdonság. Kifinomult  orrával kiszagolja lovasa keze alapján, ha az ideges. Az érzékeny szaglást kihasználva a tapasztalt kiképzők illatos folyadékkal kenik be kezüket, ha nehezen idomítható lovakkal van dolguk. A vér szagára az állat nyugtalan és ideges lesz.

Ami a tapintást illeti, a ló legfontosabb tapintó érzékszervei a hosszú érzékelő szőrszálakkal ellátott, puha ajkak. Evés közben a ló szőrszálai segítségével gondosan megvizsgálja, ami elébe került, enélkül semmit sem vesz a szájába. A kapcsolatteremtéshez is használja ezt a szervét, ugyanis nemcsak a többi lovat, de minden más élőlényt is ezzel „mér fel”.

Akinek volt szerencséje hosszabb időt tölteni egy ló társaságában, biztosan észrevette, hogy a füle szüntelen mozgásban van. Az éber állat fülei előre merednek, olykor mindkettőt hátralapítja, de az is előfordulhat, hogy az egyik fülével előre, a másikkal hátra hallgatózik. Ez biztosítja azt, hogy a lovak még a leghalkabb zörejt is meghallják, mindegy, hogy milyen irányban van a hang forrása.

 

Érdekességek a lovak étkezéséről

A lovak állandóan esznek, mivel a gyomruk  kicsi (mindössze 8-15 literes), hamar megéheznek. Bár egy átlagos ló mérete 2 méter, a belei elképesztően hosszúak,  hiszen a ló emésztőrendszere a szájától a végbeléig akár 30 méter hosszú is lehet. Az elfogyasztott alacsony kalóriatartalmú, rostokban azonban rendkívül gazdag fűből, illetve szénából nem egyszerű kinyerni a tápanyagokat és az energiát. Ez az oka annak, hogy a lónak hatalmas, 28-36 literes vakbele és több, mint 100 liter térfogatú vastagbele van, amiben akár 100-150 kilónyi béltartalom is lehet. Ebben a terjedelmes bélben baktériumok sokasága segít feldolgozni az elfogyasztott szénát.

Érdekesség, hogy a lovak egyáltalán nem tudnak hányni, mert a nyelőcső beszájadzási helye és szöge a gyomorba ezt lehetetlenné teszi. Ha szükség van a ló gyomrának kiürítésére, mert mondjuk túlette magát, ahhoz speciális állatorvosi segítségre van szüksége.

A táplálék folyamatos rágása miatt a lovaknak nagyon erős és nagy fogakra van szükségük. Olyannyira nagyra, hogy a fogaik jóval több helyet foglalnak el a koponyájukban, mint az agyuk. A lovak fogai életük végéig folyamatosan nőnek, tolódnak ki a fogmederből és a rágás következtében kopnak. A fogaik koptatását  leghatékonyabban és legegészségesebben a fű, illetve széna fogyasztása biztosítja.

 

A lovak szíve hatalmas – nem csak képletesen

A ló szíve nyugalomban 35-40-et ver percenként  és szívverésenként mindkét szívfél 1000 ml vért pumpál ki magából. Azonban ha maximális a terhelés, akkor mindkét szívfél 1700 ml vért lövell ki egy-egy összehúzódással, ilyenkor a ló pulzusa akár 200-220 dobbanás lehet percenként.

A ló nagyon tud ragaszkodni a gazdájához, sok lovasnak különleges, belsőséges kapcsolata van a hátasával. Azért emberi érzéseket nem szabad nekik tulajdonítani, de egyfajta barátság, kölcsönös rokonszenv kialakulhat.

Május elején lehetőséget nyújtunk a lovak csodálóinak arra, hogy maguk is megfessék ezt a páratlan párosujjú patást. A Káprázatos ló című kép megfestésében profi instruktoraink lesznek a segítségetekre, hogy mindenképp sikerélménnyel és kedvenc állatotok portréjával gazdagabban térhessetek haza. Amennyiben más kép után áhítozol, válassz kedvedre helyszíni élményfestő alkalmaink, vagy otthoni videós szettjeink közül!

Blog

Színkombinációk

A blogon olvasható bejegyzés a színek jelentéséről és a színkeverés módozatairól is. A mostani cikkben pedig arról lesz szó, hogy milyen színpárosok „működnek” jól a képzőművészetben vagy akár a lakberendezésben. Ezek azok a színpárosítások vagy színhármasok, amelyek együttes használata mindenképp harmonikus eredményt ad. Ha egy ilyen festményre vagy akár helyiségre ránézünk, nem biztos, hogy tudatában vagyunk, hogy miért, de azt érezzük, hogy minden a helyén van.   A színek harmóniája Aki a színek harmóniájáról beszél, két vagy több szín együttes hatását ítéli meg, amely minden esetben szubjektív. A tapasztalatok és a kísérletek, amelyeket a témában végeztek azt bizonyítják, hogy a harmónia és diszharmónia megítélésében az emberek véleménye igencsak eltérhet egymástól a színek esetében is. Az átlag szemlélő többnyire azokat a színösszeállításokat nevezi harmonikusaknak, amelyekben hasonló karakterű színek szerepelnek, vagy különböző színek azonos tónusértékei. Ezek a színek erős kontrasztok nélkül állnak egymás mellett. A színek harmóniájára és diszharmóniájára vonatkozó kijelentések általában csak a kellemes-kellemetlen és szimpatikus-antipatikus benyomások érzelmi vetületére vonatkoznak. Az efféle kijelentések csupán személyes véleménynek tekinthetők, és nincs objektív értékük. Ki kell emelnünk a színharmónia fogalmát a szubjektívan meghatározott érzelmi kötődésből, és áthelyezni az objektív törvényszerűségek közé, hogy megértsük a működését. A harmónia egyensúlyt jelent, az erők szimmetriáját. A színes

Olvass tovább »

Élményfestés – Nagyvárosok

Városban élni nem mindenki szerint a legjobb dolog a világon, de vitathatatlan tény, hogy azért van jó pár előnye. A modern életvitel minden vívmánya és szükséges eleme elérhető közelségben van és jó esetben rendelkezésre állnak az elvonulás, a kikapcsolódás és a természetjárás lehetőségei is. Ha tudományosan vizsgáljuk, akkor megállapíthatjuk, hogy a város az emberi településformák legmagasabb szerveződési szintje. Az ember számára a város az egyetlen olyan élőhely típus, ahol számban és sűrűségben élnek a benne szereplő egyedek, és mint ilyenek lényegében természetesen vannak jelen.   A városok történelme Az első állandó emberi települések és a letelepedett életmód a sikeres mezőgazdasági technikai fejlődés egyeneságú következményei voltak. Mintegy 9000 évvel ezelőtt az egyre hatékonyabbá váló földművelési módszerekkel – az emberiség történetében először – tartósan felesleg keletkezett az élelmiszerek területén. Ez a változás aztán lehetővé tette más munkaformák, más tevékenységek fejlődését is. Az állandó települések sikere abban állt, hogy bennük egyszerre több, egymást kiegészítő tevékenység koncentrálódott. Ez pedig a fejlődő kézműipar és a kereskedelem fokozódását is lehetővé tette. Nem mellékes tény, hogy városok fejlődésén át vezetett a kereskedelmi útvonalak, így a kereskedő városok hálózatának kialakulása is. A városok és a falvak közti különbség azonban nem pusztán azok méretében vagy az ott lakók számában

Olvass tovább »

Élményfestés – Férfi és nő

Vannak olyan dolgok, amelyek múlhatatlan és örök érvényű témák az emberi művészet történetében. Ilyen a szerelem, a misztikus kapcsolat férfi és nő között és az ehhez kapcsolódó érzések. Lehetünk boldogok vagy éppen boldogtalanok egy szerelem hatására. Ha pedig már benne vagyunk a kapcsolatban, biztosan lesznek benne szép és örömteli élményeink, de ugyanígy lesznek fájdalmas és nehéz pillanataink is. A művészek nem mindig a boldog pillanatokat örökítik meg a két nem kapcsolatából, de ha a saját otthonunk falára szeretnénk egy szép páros képet, akkor jobban tesszük, ha pozitív üzenettel és tartalommal ruházzuk fel azt és nem fájdalommal, meg az elmúlás érzésével.   A szeretet ábrázolása a festészetben A múlhatatlan témák közül az egyik legfontosabb a szeretet, amely, ha férfi és nő között áll fenn, akkor legtöbbször szerelemnek nevezzük. Minden bizonnyal mindig is volt, és mindig is lesz ilyen téma mindenfajta művészetben. A szeretet a létezés egyik értelme, a mitológiákban is megjelenő érzelem, az ember vágyának örök tárgya. Ahogy az átlagemberek, úgy a képzőművészek is annyiféleképpen tekintenek erre az érzelemre. Lehet mámorító boldogságunk forrása, de ugyanúgy szomorúságot és pokoli gyötrelmeket is okozhat a szerelem, attól függően, hogy az érzelem viszonzásra talál-e a vágyott partner oldaláról vagy sem.   Érzékiség és csókok Mi

Olvass tovább »
főoldaleseményekwebshopkosármenü