A tökéletes karácsonyi ajándék nyomában

A lassan 2 éve velünk lévő koronavírus világjárvány alapjaiban változtatta meg a karácsonyunkat és az ezzel járó ajándék vásárlási szokásainkat. A tavalyi karácsonyhoz képest idén kevesebb korlátozással kell szembenéznünk, hiszen az összegyűltek létszáma nincs limitálva, valamint nem kell este 8-ig hazaérnünk. Ugyanakkor a baráti, családi összejövetelek szervezését a legtöbb esetben nagyobb körültekintés előzi meg. Az ajándékok kiválasztásában fontos szempont lett, hogy akár online is meg tudjuk vásárolni, esetleg otthon készíthessük el, vagy a megajándékozott elsősorban otthona biztonságában tudja élvezni a meglepetést.

 

Az ajándékozás funkciója

Az ember szociális lény, szeret mások társaságában lenni, az ajándékozás pedig szociális cselekedet, az emberi kapcsolataink mélyítésére, megtartására szolgálhat. Az ajándékozással az a célunk, hogy az általunk szeretett személyt boldogabbá tegyük, kifejezésre juttassuk szeretetünket.

Tudományosan igazolt tény, hogy a magukat boldognak tartó személyek szoros emberi kapcsolatokkal rendelkeznek és naponta bő egy órával több időt töltenek szeretteikkel. Az ajándékozás kapcsolatépítő funkcióval is bír, hiszen mind az ajándékozót, mind az ajándékozottat boldogabbá teszi. Hogy ez hatás érvényesülhessen, olyan ajándékot érdemes választani, amelyre rápillantva, vagy a mindennapokban használva sokszor emlékezteti a megajándékozottat az ajándékozóra.

 

A DIY ajándékok virágkorát éljük

Ami az ajándékokat illeti, felértékelődtek a kézzel készített ajándékok. Ezek egyrészt könnyebben személyre szabhatóak, másrészt az ajándékozott számára szívet melengető a tudat, hogy valaki a legdrágább tulajdonából adott neki az ajándék készítése közben – az idejéből. Jó ajándék lehet egy saját készítésű társasjáték, vagy kártyajáték. A házi gasztro ajándékok is népszerűek, egy helyes üvegbe zárt házi mogyorókrémnek, teának, teasüteménynek, vagy forrócsoki pornak szinte bárki örülhet. Népszerűek a fényképpel díszített tárgyak, mint a  naptárak, vászonképek, bögrék, díszpárnák. Az magunk által készített ajándékoknak csak a képzeletünk, no meg az időnk szabhat határt.

 

A másokon segítés, mint ajándék

Bár ideális esetben az ember szociális érzékenysége és társadalmi felelősségvállalása egész évben nem a fogasra akasztva nyugszik, karácsony idején több lehetőségünk van a jótékonykodásra. Több adománygyűjtő pont van a lakókörnyezetünkben és a szervezetek is nagyobb kampányt folytatnak a támogatásért. Jó kezdeményezés, ha a családi/baráti körünkben megbeszéljük, hogy az egymásnak ajándékra szánt összeget valamely jótékony szervezet számára juttassuk el.

Sok prémium minőségű gourmet terméket, kozmetikumot, de akár használati tárgyat, vagy design dísztárgyakat is lehet vásárolni jótékony szervezetektől. Ezeket a termékeket általában megváltozott munkaképességű emberek, a munkaerőpiacon nehezebben boldoguló személyek készítik.

A karácsony előtti nagytakarítás is jó lehetőséget ad arra, hogy felülvizsgáljuk az otthonunkban lévő tárgyakat. Sok minden lenne mások számára használható és szükséges, amit mi esetleg nem használunk ki, vagy amit az időközben megváltozott élethelyzetünk miatt már nem veszünk igénybe. Az adományboltok örömmel fogadnak minden ilyesmi tárgyat, hogy aztán az eladott dolgok bevételéből, vagy a tárgyak megfelelő célba juttatásával támogassák a rászorulókat. Ezzel pedig nem csak magunknak teszünk jót azáltal, hogy nem kerülgetjük tovább a már nem használt holmit, hanem a rászorulóknak és nem utolsósorban a környezetünknek. Ha már ott vagyunk az adományboltban, érdemes körülnézni, hiszen számos kincsre bukkanhatunk jóval a piaci ár alatt. Használtan venni jó állapotú és minőségű tárgyakat sokkal környezetkímélőbb, olcsóbb és fenntarthatóbb, mint újonnan a boltból.

 

A tudás, mint ajándék

Sokszor egy jó könyv is nagy örömet tud okozni, azonban az új regények polcán túl érdemes körbenézni az új ismereteket kínáló könyvek között. Egy jó szakácskönyv, egy megbízható szerző önismereti könyve, vagy például a kertészkedés szerelmeseinek egy növénygondozási könyv mind-mind jó ötletnek bizonyulhatnak. A vírus miatti távolságtartás rengeteg online tanfolyamot generált, érdemes körbenézni szerettünk érdeklődési területei mentén. Már egyszemélyes és páros masszázs tanfolyamok, főzőtanfolyamok, nyelvtanfolyamok, kalligráfia workshopok, fotós anyagok érhetőek el online a saját otthonunkban, a saját időbeosztásunk szerint. Ha online kurzust, vagy új ismeretet átadó könyvet választunk, akkor tudást adunk. Így az ajándék nem, vagy csak nagyon lassan használódik el, ezzel folyamatosan emlékeztetve az ajándékozottat arra, akitől kapta.

 

Élményfestés, mint ajándék

A fenti felsorolásba tökéletesen illeszkedik az élményfestést nyújtó szolgáltatásunk. Hiszen akár helyszíni élményfestő alkalommal, akár otthoni élményfestő szettel, akár szabadon levásárolható ajándékutalvánnyal lepjük meg szerettünket, tudást, élményt és tárgyat is adunk neki ajándékba. Tudást, mert a vászonra festés alapjait, az ecsetkezelést és festékkel való bánásmódot tanulhatják meg nálunk a résztvevők. Élményt, hiszen egy új dolgot próbálhatnak ki akár egyedül, akár párosan azok, akik minket választanak. Tárgyat, hiszen a végterméket mindenki hazaviheti és nap, mint nap gyönyörködhet benne. Ha pedig úgy döntünk, mi magunk festünk egy képet, azzal mindenki jól jár: az ajándékozó új élményre tehet szert, az ajándékozott pedig gyönyörködhet a képben.

Blog

A legtöbbször lefestett emberek – Marie Antoniette

Manapság senkinek nem jelent gondot a fontos pillanatok és személyek megörökítése az okostelefonok korában. Bármikor korlátlanul tudunk fényképet, videókat készíteni és a következő percben már meg is oszthatjuk akár a világ másik oldalán élő szeretteinkkel. Nem is olyan rég még szalagra fotóztunk és epedve vártuk, hogy megérkezzenek az előhívott képek. Sokunk nosztalgiával nézegeti az albumokba rendezett megfakult képeket, gyermekkorunk emlékeinek őrzőit. Az ilyenfajta múltidézés a fényképezőgép megjelenése és elterjedése előtt csak a kiváltságosok luxusa volt. Luxusból pedig jutott bőven Marie Antoinette-nek, a kezdetben rendkívül népszerű, majd később közutálat tárgyát képező francia királynőnek, akit az egyik legtöbbször lefestett nőként tartanak számon.   Marie Antoinette korai évei Mária Terézia tizenhat gyermeke közül a tizenötödikként látta meg a napvilágot. Anyja fontos szerepet szánt neki, az osztrák-francia kibékülés érdekében elintézte, hogy lánya a későbbi XVI. Lajos felesége legyen. A tizennégy és fél éves kis hercegnő 1770. május 16-án mondta ki a boldogító igent egy fényűző esküvőn a tizenhat éves trónörökösnek. A  fiatal Habsburg-lány érkezését a francia udvarban mély bizalmatlanság fogadta. Sokan úgy tartották, hogy a barátság álcája alatt Bécs valójában Franciaország meggyengítésére szeretné használni. De ekkor még, „dauphine”-ként Marie Antoinette közkedvelt volt: a fiatal, kecses és csinos lány könnyen beilleszkedett a francia udvarba.  Gyönyörűen

Olvass tovább »

Adventi készülődés élményfestéssel

Lassan ráfordulunk az év utolsó hónapjára. A december rengeteg örömöt, de az átlagnál jóval több tennivalót és stresszt is tartogathat sokunknak. Sok munkahelyen van év végi zárás, a Karácsony közeledtével az ünneppel kapcsolatos teendőink is sokasodnak. Az ajándékok beszerzése, a háztartások kitakarítása, a menü megtervezése, az ajándékok beszerzése, a rokoni, baráti találkozók szervezése mind-mind elvileg örömteli feladatok, de ugyanakkor tűnhetnek egy végtelen maratonnak is.   Senki sem tud kimaradni a Karácsonyból A sok teendő, amit december tartogat számunkra, sokszor elvonja a figyelmet a Karácsony lényegéről. A keresztények Jézus születésében Isten végtelen szeretetét látják megnyilatkozni. Úgy tartják Isten elküldte fiát a Földre, ezáltal Isten is emberré lett, megtestesült. A Karácsonyt a nem hívő emberek is meg szokták ünnepelni, sokan a család és a szeretet ünnepeként tekintenek erre a jeles eseményre. Akárhogy is viszonyulunk a téli napfordulóhoz igazított ünnephez, decemberben mindenképp valamilyen formában kapcsolatba kerülünk vele. A fényes dekorációk, a karácsonyi vásárok, a kidíszített kirakatok,  az adventi koszorúk a lakásokban, a karácsonyi zene és hangulat a boltokban és bevásárlóközpontokban mind a Karácsony előhírnökei. Sokan készítenek gyermekeiknek, vagy párjuknak adventi naptárat is, amely minden napra tartogat valamilyen meglepetést. A legkézenfekvőbb megoldás az ajándékok tekintetében sokaknak valamilyen apró édesség szokott lenni. Azonban egyre nagyobb

Olvass tovább »

Élményfestés – balerinák

Kislány korában majdnem minden nő álmodozott arról, hogy balett-táncos lesz belőle és csodálatos piruettek után vastapsot kap a színpadon állva. A balerinák mindig szépek, kecsesek, hajlékonyak, a közönség imádja őket és gyönyörűen mutatnak a fényképeken, a filmvásznon és a festményeken is.   Balerinák a festészetben A leghíresebb festő, aki balett-táncosnőket festett, Edgar Degas volt. Az 1870-es évektől az Egyesült Államokból való visszatérését követően számos vázlatot készített balerinákról. Az impresszionisták első kiállításán, 1874-ben bemutatta a ’Balettpróba a színpadon’ című munkáját, 1875-76 körül pedig készre festi ’A táncteremben’ című képét. Degas több mint negyedszázadon át folyamatosan balett-táncosnőket festett, vázlatokat és szobrokat készített róluk. Életművének érdekes kiteljesítése volt a szobrászat felé tett kitérője és munkássága. Már 1881-ben kiállított egy kb. egy méteres magasságú balerina szobrot, amelyre a ruhát valódi tüllből varratta rá. A közönség és a kritikusok felháborodtak a próbálkozáson. Részben a mintázás és a mozdulat realitását és esetlenségét, részben pedig a felhasznált anyagok keverését, a képzőművészet és a textilipar tömeggyártású portékájának gátlás nélküli összevegyítését kifogásolták. Nehéz volt a választás, hogy végül is Degas-ban a briliáns ecsetnek, a hamvas színezésnek, a fény szuverén kezelésének, vagy a könnyed mozdulat meggyőző ábrázolásainak mesterét ünnepeljük-e inkább. Hiszen alkotásain valamennyinek jelentős szerep jutott. A tárgyila­gos vizsgálatok eredménye

Olvass tovább »
főoldaleseményekwebshopkosármenü