A mai cikkünkben egy középkori flamand festő, Hugo van der Goes életét és fő művét mutatjuk be. Sok tekintetben volt újszerű a munkássága, szinte megszállottan törekedett arra, hogy elődeit meghaladja, a festészetet megújítsa. Mint oly sok zseninek, neki sem adatott meg a kiegyensúlyozott lelkiállapot, élete vége felé egyre többet küzdött démonaival. Művei azonban inkább géniuszának állítanak emléket. Képeinek realizmusa, részletgazdagsága, az emberi testbeszéd és mimika jól eltalált finomságai mind-mind kiemelik őt kortársai közül.
A korai éveiről nem sokat tudunk
Születésének, halálának pontos időpontját nem tudjuk, annyi bizonyos, hogy a 15. században élt és alkotott. 1435-1440 között születhetett Gentben, halála pedig Brüsszelben következett be 1482 környékén. A genti festő céh megbecsült tagja lett és Gent város művészeti életében vezető szerepet töltött be. A mesteri címet 1467-ben nyerte el. Az irányú törekvése, hogy az adott kor festészeti sémáit meghaladja, fényesen sikerült neki.
Kolostorban lelt menedékre, de lelki nyugalmát itt sem találta
A mesteri címe megszerzése után 10 évvel a Brüsszel melletti Ágoston rendi Vörös kolostorba vonult el egyre gyakoribb őrültségi rohamai miatt. Az itt töltött idejéről egy szerzetes részletes írásos megemlékezései tudósítanak bennünket. Kezdetben folytatta a festést és a barátai látogatásait is fogadta, 1480-ban még Habsburg Miksa is tiszteletét tette nála. Időközben azonban felerősödött benne az a rögeszméje, hogy ő elkárhozott és öngyilkos gondolatokat forgatott a fejében. Az szerzetes elöljáró zenehallgatással próbált segíteni ingadozó kedélyállapotán. Végül 1482-ben hunyta örök álomra szemét, zavaros elméje végleg nyugalomra lelt.
Nagy újító volt
Már az egyik első művén, a Krisztus siratása című alkotáson a finom festési mód jelenik meg, amely arányos kompozícióban, világos rajzban, térhatás érzékeltetésében jelenik meg. Mindez az alakok lelki világának differenciált ábrázolásával párosul. Ennek a képnek egy másolata a Szépművészeti Múzeum képtárában fellelhető, de jelenleg nincs kiállítva.
Festési technikájának fejlődését és az embertípusok ábrázolásának képességét jól mutatja nagy oltárképe, amely jelen cikkünk borítóképe. Ez az okirattal is hitelesített műve, a firenzei Uffizi-ben található szárnyas oltár. Ezt 1470 körül rendelte meg tőle Tommaso Portinari firenzei származású bankár a firenzei Santa Maria Nuova kórház temploma számára. A Portinari oltárkép nagy középső képén az újszülött Jézus imádása látható, mellette édesanyja, Mária, valamint a hódolatukat kifejező pásztorok. Flandriában, majd Itáliában is csodálatot váltott ki ez a három elemből álló kép. A képet olyan neves olasz festők tanulmányozták és méltatták, mint Filippo Lippi és tanítványa Boticelli, így van der Goesnak közvetlen hatása is volt az itáliai festészetre.
A Portinari oltárkép szimbolikája
Ez az oltárkép azért újító szemléletű, mert előtte nem lehetett találkozni olyan Madonna-ábrázolással, amely ennyire nőies, kifinomult, egyszerű, és nem utolsó sorban teljes egészében érzelmeket sugárzó lett volna. Lenyűgöző a hódolatát kifejező három pásztor együttese, akiknek minden egyes alakja külön jellemmel bír Van der Goes ábrázolásában. Az idős ember mosolya édesen ragyog fel az évek dúlta arc vonásain. A hátrébb álló fiatal pásztor arca kétséget tükröz, a középkorú pásztor rajongása pedig szinte határtalan.
Az oltár középső képének előterében egy gyönyörű csendélet található, mely a vallási szimbólumokat jelképezi. A két vázában lévő virág mögött található köteg búza az utolsó vacsora szimbóluma, ahol Jézus megtörte a kenyeret. Az egyik vázában a fehér írisz a tisztaság jelképe, a vörös liliom a vérre utal, a másik vázában a lila írisz a Szűzanya hét bánatát jelképezi, a szegfű pedig a Szentháromság szimbóluma. A képen nagyon sok rejtett részlet található, többek között bal fent a várandós, szállást kereső, szamáron ülő Mária alakja, akit József vezet. A középső képen jobb oldalon fent pedig a pásztoroknak hírt adó angyali jelenést festette.
Ezen a képen, és a további képein is kitűnik egyéni felfogású ábrázolása. A festmények alakjai kitűnő jellemábrázolások, így Hugo van der Goes tartalmas alkotásaival messze kiemelkedett a Van Eyck-testvéreket követő kortársak közül. Széles ecsetkezelésével, naturalisztikus ábrázolásmódjával, nagy formátumú képeivel jócskán meghaladta az egész ó-németalföldi festészet miniatúraszerű kötöttségeit.
főoldal
események
kosár
menü