Festők fordulatos élete – Hugo van der Goes

A mai cikkünkben egy középkori flamand festő, Hugo van der Goes életét és fő művét mutatjuk be. Sok tekintetben volt újszerű a munkássága, szinte megszállottan törekedett arra, hogy elődeit meghaladja, a festészetet megújítsa. Mint oly sok zseninek, neki sem adatott meg a kiegyensúlyozott lelkiállapot, élete vége felé egyre többet küzdött démonaival. Művei azonban inkább géniuszának állítanak emléket. Képeinek realizmusa, részletgazdagsága, az emberi testbeszéd és mimika jól eltalált finomságai mind-mind kiemelik őt kortársai közül.

 

A korai éveiről nem sokat tudunk

Születésének, halálának pontos időpontját nem tudjuk,  annyi bizonyos, hogy a 15. században élt és alkotott. 1435-1440 között születhetett Gentben, halála pedig Brüsszelben következett be 1482 környékén. A genti festő céh megbecsült tagja lett és Gent város művészeti életében vezető szerepet töltött be. A mesteri címet 1467-ben nyerte el. Az irányú törekvése, hogy az adott kor festészeti sémáit meghaladja, fényesen sikerült neki.

 

Kolostorban lelt menedékre, de lelki nyugalmát itt sem találta

A mesteri címe megszerzése után 10 évvel a Brüsszel melletti Ágoston rendi Vörös kolostorba vonult el egyre gyakoribb őrültségi rohamai miatt. Az itt töltött idejéről egy szerzetes részletes írásos megemlékezései tudósítanak bennünket. Kezdetben folytatta a festést és a barátai látogatásait is fogadta, 1480-ban még Habsburg Miksa is tiszteletét tette nála. Időközben azonban felerősödött benne az a rögeszméje, hogy ő elkárhozott és öngyilkos gondolatokat forgatott a fejében. Az szerzetes elöljáró zenehallgatással próbált segíteni ingadozó kedélyállapotán. Végül 1482-ben hunyta örök álomra szemét, zavaros elméje végleg nyugalomra lelt.

 

Nagy újító volt

Már az egyik első művén, a Krisztus siratása című alkotáson a finom festési mód jelenik meg, amely arányos kompozícióban, világos rajzban, térhatás érzékeltetésében jelenik meg. Mindez az alakok lelki világának differenciált ábrázolásával párosul. Ennek a képnek egy másolata a Szépművészeti Múzeum képtárában fellelhető, de jelenleg nincs kiállítva.

Festési technikájának fejlődését és az embertípusok ábrázolásának képességét jól mutatja nagy oltárképe, amely jelen cikkünk borítóképe. Ez az okirattal is hitelesített műve, a firenzei Uffizi-ben található szárnyas oltár. Ezt 1470 körül rendelte meg tőle Tommaso Portinari firenzei származású bankár a firenzei Santa Maria Nuova kórház temploma számára. A Portinari oltárkép nagy középső képén az újszülött Jézus imádása látható, mellette édesanyja, Mária, valamint a hódolatukat kifejező pásztorok. Flandriában, majd Itáliában is csodálatot váltott ki ez a három elemből álló kép. A képet olyan neves olasz festők tanulmányozták és méltatták, mint Filippo Lippi és tanítványa Boticelli, így van der Goesnak közvetlen hatása is volt az itáliai festészetre.

 

A Portinari oltárkép szimbolikája

Ez az oltárkép azért újító szemléletű, mert  előtte nem lehetett találkozni olyan Madonna-ábrázolással, amely ennyire nőies, kifinomult, egyszerű, és nem utolsó sorban teljes egészében érzelmeket sugárzó lett volna. Lenyűgöző a hódolatát kifejező három pásztor együttese, akiknek minden egyes alakja külön jellemmel bír  Van der Goes ábrázolásában. Az idős ember mosolya édesen ragyog fel az évek dúlta arc vonásain. A hátrébb álló fiatal pásztor arca kétséget tükröz, a középkorú pásztor rajongása pedig szinte határtalan.

Az oltár középső képének előterében egy gyönyörű csendélet található, mely a vallási szimbólumokat jelképezi. A két vázában lévő virág mögött található köteg búza az utolsó vacsora szimbóluma, ahol Jézus megtörte a kenyeret.  Az egyik vázában a fehér írisz a tisztaság jelképe, a vörös liliom a vérre utal, a másik vázában a lila írisz a Szűzanya hét bánatát jelképezi, a szegfű pedig a Szentháromság szimbóluma. A képen nagyon sok rejtett részlet található, többek között bal fent a várandós, szállást kereső, szamáron ülő Mária alakja, akit József vezet. A középső képen jobb oldalon fent pedig a pásztoroknak hírt adó angyali jelenést festette.

Ezen a képen, és a további képein is kitűnik egyéni felfogású ábrázolása. A festmények alakjai kitűnő jellemábrázolások, így Hugo van der Goes tartalmas alkotásaival messze kiemelkedett a Van Eyck-testvéreket követő kortársak közül. Széles ecsetkezelésével, naturalisztikus ábrázolásmódjával, nagy formátumú képeivel jócskán meghaladta az egész ó-németalföldi festészet miniatúraszerű kötöttségeit.

 

Ha te is kedvet kaptál az alkotáshoz, válassz helyszíni élményfestő alkalmaink, vagy otthoni élményfestő szettjeink között kedvedre valót. Profi instruktoraink bevezetnek a festés varázslatos világába, hogy te is átélhesd a vászonra alkotás örömét.

Blog

Híres női festők – Remedios Varo Uranga

Híres női alkotókat bemutató sorozatunk új részében egy nem mindennapi tehetségű spanyol származású festőnőt mutatunk be. Remedios Varo Uranga leginkább szürrealista, posztmodern alkotásairól híres, ezek víziószerűen jelenítik meg kedvelt témáit, melyeket a tudomány, természet és mitológia ihletett.   Szüleitől széles látókört örökölt Remedios Varo Uranga egy spanyol-argentin család középső gyermekeként látta meg a napvilágot a spanyolországi Anglesben 1908-ban. Édesapja Rodrigo Varo y Zajelva vízmérnök volt, munkája miatt sokat költözött a család Spanyolországon belül, de Észak-Afrikában is éltek egy ideig.  Apja volt az, aki korán felfigyelt Varo tehetségére és megtanította kislányát szakmájának eszközeivel rajzolni. Felkeltette benne azt a szemléletet, hogy precízen rajzoljon és a részletekre összpontosítson, ez a fajta aprólékosság későbbi művészetében is tetten érhető. Édesanyja, Ignacia Uranga Bergareche is formálta Varo művészetét azáltal, hogy mélyen vallásos katolikusként az okkultizmus világa is nagyon érdekelte. Innen eredeztethető, hogy Varo alkotásain sokszor visszaköszönnek természetfeletti, misztikus lények.  A gyermekek szüleiktől a természet, a tudomány, a vallás és a világ dolgai iránt való érdeklődést kapták örökül.   Az elveihez hű volt, még ha ez veszélybe is sodorta Tehetsége olyan szembeötlő volt, hogy szülei mindössze 15 évesen íratták be a madridi  San Fernando Akadémiára, ahol elsajátította a rajz és festészet alapjait. Itt ismerte meg későbbi férjét,

Olvass tovább »

Kreatív ajándék az élményfestés

Hiába múlt el a karácsony, ami a leginkább az ajándékozáshoz kapcsolódó ünnepünk, azért az év más időszakaiban is törhetjük azon a fejünket, hogy mit ajándékozzunk a szeretteinknek, a rokonainknak, a barátainknak vagy akár a kollégáinknak születésnapra, névnapra, évfordulóra, nyugdíjba vonulásra stb. Szeretnénk ajánlani olvasóink figyelmébe egy alternatívát a megszokott, sablonos ajándékok ellenében. A sokadik váza, robotgép vagy éppen étkészlet helyett egy olyan megoldást, amely azon kívül, hogy életre szóló, maradandó élményt ad, még egy csodás – saját készítésű – festmény birtokosává is teszi a megajándékozott személyt.   Kreatív élményt ajándékba Az élményfestés egy egész délelőttöt vagy délutánt betöltő izgalmas, kreatív kikapcsolódás, amelynek a végeredménye egy csodás kép. Mi is lehetne ennél jobb ajándék egy kreatív személynek, akit szeretnénk meglepni valami eredeti ötlettel? Hazánkban is egyre népszerűbbek az élményfestés foglalkozások, amelyek egyesítik magukban a kikapcsolódást a mindennapokból a kreatív energiákat aktivizáló időtöltéssel. Az alkalmak során egy ismert vagy kevésbé ismert, de előre bemutatott festmény alapján készíthetik el a résztvevők a saját műalkotásaikat. Az elmúlt hónapokban sokat dolgoztunk azon, hogy lehetővé tegyük a foglalkozások online elérését, a feltöltődés pedig így is garantált. Minden esetben instruktor vezeti a folyamatot, aki lépésről lépésre segít a festmény elkészítésében, a résztvevők pedig bepillanthatnak az akrilfestékekből történő

Olvass tovább »

Élményfestés – Kolibri

A kolibri Földünk egyik legkülönlegesebb élőlénye, egészen biztosan nincsen hozzá fogható. A szíve ezerkétszázat dobban egy perc alatt, egyetlen másodpercben nyolcvanat csap a szárnyával, és ha a szárnyait lefogod, hogy ne repülhessen, akkor tíz másodpercen belül meghal… Ismerjük meg jobban ezt a páratlan madárkát, akit nálunk is lefesthetsz, ha kedved támadna rá.   Változatos helyeken élnek A kolibrik természetes körülmények között az amerikai kontinensen, és a hozzá közeli szigeteken fordulnak elő, tehát Alaszkától egészen Tűzföldig találkozhatunk velük. A több mint 330 kolibrifajnak rendkívül változatos az élőhelye: a mérsékelt övi lombhullató erdők, a sivatagok, az esőerdők, az Andok 5000 méteres hegyei mind otthont nyújtanak e madaraknak. Azonban a kolibri fajok nagy része Közép- és Dél-Amerikában fordul elő az óriási biodiverzitású esőerdőkben.   A kolibri vidám örökmozgó Ez a madárka apró termetű, a legkisebb közülük mindössze 6 cm, a legnagyobb teste a fecske méretéhez hasonlítható. Változatos tollszínekkel bírnak, mely fémesen csillog. Csőrük hosszú csőszerű, de előfordul görbült forma is, melyből megnyúlt, hosszú nyelvével veszi magához a virágok nektárját. Miközben szárnyaival egy helyben lebeg és szürcsöli a nektárt, a virágok beporzásában is aktív szereplővé válik. Némely kolibrifaj rovarokkal táplálkozik, de a többségre nem ez a jellemző. Repülő életmódot folytat, ez azt jelenti, hogy

Olvass tovább »
főoldaleseményekwebshopkosármenü