A tánc, mint festmény téma

A tánc egy olyan művészeti ág, amely a testek – jellemzően ritmikus, zenére történő – mozgásával tud kifejezni érzelmeket, építhet társadalmi kapcsolatokat, de spirituális mondanivalóval is bírhat.

A tánc elsősorban az emberek közötti nonverbális kommunikáció eszközének tekinthető, de vannak módozatai, amelyek az állatok különböző közösségeiben is léteznek. Ilyenek például a méhek tánca a levegőben vagy a párzási időszakban megfigyelhető pávatánc. Az ehhez hasonló megnyilvánulások más madárfajok esetében is előfordulnak.

A sportok közül a torna, a műkorcsolya, a jégtánc, illetve a szinkronúszás is tartalmaz táncos elemeket. A különböző harcművészetek formagyakorlatait is gyakran hasonlítják táncokhoz, illetve a lépéskombinációk tánchoz való hasonlóságára hívják fel a figyelmünket.

Az anyanyelvünk gyakran élettelen tárgyak mozgását is táncként írja le. Például táncolhatnak a fáról lehulló száraz levelek, ahogy kavargatja „őket” a szél, vagy akár a gyertya lángja  is táncol a légmozgástól.

 

A balett

Majdnem minden táncstílus alapja. A balett megjelenése előtt a táncok esetlenebbek voltak és sokkal inkább ösztönszerűek. Ez az újfajta mozgásstílus sokkal lágyabb, sokkal finomabb mozdulatokat jelenít meg, ezzel is segítve az egyensúlyérzék, valamint a mozgás koordináció fejlesztését és fejlődését.

A balerinák sok kislány álmát testesítik meg, egyfajta ideális nőképet sugallva a számukra. Egy korábbi bejegyzésben a balerinák festészetben betöltött szerepéről írtunk részletesen, kiemelve Edgar Degas francia impresszionista festő műveit. Róla kevesen tudják, hogy a kifejező táncos mozdulatokat szobrok segítségével is nagyon érzékletesen tudta megjeleníteni.

 

Táncos festmények

A régi, nagy nevek mellett szeretnénk megemlíteni két kortárs festőművészt, akiknek a képei között több tánchoz kapcsolódót is találhatunk. Ezek a festmények mind nagyszerű példái a szenvedélyes mozgás ábrázolásának, és mint ilyenek, érdemesek a figyelemre.

Jack Vettriano

Egy skót festő, aki az 1992-ben festett ’The Singing Butler’ (Az éneklő komornyik) című képével, illetve annak kiemelkedő áron való eladásával mindörökre beírta magát a figyelemre méltó művészek közé. A mai napig is ez az egyik legkelendőbb művészeti nyomat a briteknél, miközben az alkotó jónéhány képet festett azóta. Ezek között az egyik kiemelt téma a tánc, a parti hangulatban ábrázolt emberek és az éjszakai élet a maga erotikus felhangjaival együtt.

Kissé talán szürrealista módon, de ugyanakkor elmélyülő szenvedéllyel és romantikával fűszerezve ábrázolja a táncot és a táncoló embereket.

Leonid Afremov

Ha egy csodálatosan színes, tudatosan megkomponált foltokból álló festményt látsz, amely még akkor is szinte ragyog, ha történetesen egy eső áztatta utcát ábrázol esti fényekkel, akkor majdnem biztos lehetsz benne, hogy Leonid Afremov egyik munkájához van szerencséd.

Ő az a festő, akit szoktak a 21. század impresszionistájának is nevezni és tudható róla, hogy a munkáinak elterjedéséhez és kedvező fogadtatásához nagy részben hozzájárult az internet és az olyan – világhálón bárki számára elérhetővé váló – értékesítési csatornák, mint az Amazon vagy az eBay. Ez utóbbi segítségével sikerült eladni az első olyan festményeit, amelyeket nem megrendelésre, hanem a saját elgondolása és akarata szerint készített, a saját emlékei, érzései, benyomásai alapján.

A tőle megszokott színpompában libbenő táncosokkal is találkozhatunk a festményein. Ezeken kifinomult érzékkel mutatja meg a mozgás dinamikáját és érzéki mivoltát.

 

Táncosok az élményfestés alkalmakon

Ahogy Picassot, Matisse-t vagy Henri de Toulouse Lautrec-t, úgy minket is igencsak megihlettek a kecses táncosnők és fess partnereik, amikor a Kreatívliget Élményfestő Stúdióban megfesthető képek kínálatát állítottuk össze. Így aztán többféle táncos festményt is találhatnak a Helyszíni élményfestések menüpontban böngésző érdeklődőink, ahol dátumok és festmények szerinti bontásban láthatók egymás mellett az alkalmak, talán némileg megkönnyítve ezzel a választást.

 

Gyere el hozzánk és fesd meg Te is a magad táncosait!

A festésre hívd el családtagjaidat, barátaidat, kollégáidat, de szervezhetsz nálunk lánybúcsút, legénybúcsút, szülinapi partit is, a felhőtlen szórakozás és a kikapcsolódás garantált. Ha egyedül jössz, akkor is nagyon jó társaságban tölthetsz el pár órát. Akár hozzád hasonló érdeklődésű emberekkel is megismerkedhetsz nálunk. Várunk nagyon sok szeretettel stúdiónkban!

A korábbi foglalkozásokon készült fotókat a KreatívLiget Élményfestő Stúdió Facebook oldalán tudod megnézni. Legyél részese hamarosan Te is egy ilyen élménynek!

Blog

Élményfestés gyerekeknek – otthon

A gyerekeknek szóló élményfestés foglalkozások egyik lényeges eleme az, hogy a résztvevők egy kis közösségben együtt alkothatnak. Az élményhez valóban hozzátesz, hogy a gyerekek inspirálják és lelkesítik egymást, az instruktor pedig jelen idejű segítséget tud nyújtani annak, aki ezt kéri. Igen ám, de ez az év megmutatta nekünk, hogy a korábban teljesen természetesnek vett szokásaink és életünk egy megváltozott helyzetben egyáltalán nem olyan magától értetődő. Ráadásul az egészségünk megőrzése érdekében tett óvintézkedések új kihívásokat jelentettek nekünk, amelyekre új – az addigi gyakorlattól merőben eltérő – megoldásokat kellett kitalálnunk.   Élményfestés otthon A fent leírtak szellemében hívtuk életre a KreatívLiget Webshopot, melynek segítségével házhoz rendelhetitek a festéshez szükséges kellékeket egy csomagban akár gyerekek számára is. Az otthoni festést magyarázó videóval segítjük, hogy az mindenki számára érthető legyen és ezáltal meg tudjon valósulni az élmény, akár otthoni körülmények között is. Velünk bármit megfesthet a gyermeked is, hidd el. Festő szettjeinkben minden szükséges eszközt megtalálhattok ahhoz, hogy a festmény otthon is tökéletesen sikerüljön. A szettekhez készített, bármikor megállítható és visszatekerhető videónkban minden instrukciót elmondunk és lépésről-lépésre együtt festjük meg a képet. Ezzel garantáljuk, hogy rajztudás vagy előképzettség nélkül is tökéletesen sikerül a mű. Rendeld meg és várd a futárt!   Élményfestés a KreatívLiget

Olvass tovább »

Élményfestés – Bonsai fa

Manapság gyakran találkozhatunk gyönyörű tálba ültetett mini fákkal, melyek a japán bonsai (ejtsd bonszáj) nevet viselik. A szó jelentése: fa egy edényben.  A bonsait választók a fákat a harmónia, az egyensúly, a türelem vagy akár a szerencse szimbólumaként tekintik. Mások egyszerűen a cserepes fákat élő díszként használják otthonuk dekorálásához, míg egyesek – például a zen buddhisták – úgy vélik, hogy a bonsai meditáció során a szemlélődés tárgya lehet. Bonsait nevelni nagy öröm, de nem kis feladat. Sok türelemre és szakértelemre kell szert tenni, ha valaki minden nap gyönyörködni szeretne benne. Amennyiben szívesen nézegetnél otthonodban egy ilyen kis fát, de nincs türelmed, vagy lehetőséged a gondozásához, gyere el hozzánk és fess nálunk bonsai-t!   A bonsai kultúra Kínából ered A bonsai nevelésnek körülbelül 1300 éves hagyománya van. A monda szerint a Han-dinasztia (ie. 206-220) uralkodása alatt élt egy varázsló, Jiang-feng, aki azzal a különleges képességgel volt megáldva, hogy a hegyeket, a fákat, a folyókat, a házakat, az állatokat és az embereket lekicsinyítve egy tálcára varázsolta. Ha valóban létezett ilyen varázslat, annak a császár Csin Si Huang Ti nagy hasznát vehette, mivel az ellenségeivel keményen leszámoló uralkodó joggal tarthatott merénylettől. Sokszor még legközelebbi bizalmasai sem tudták, hogy éppen 50 kastélya közül melyikben

Olvass tovább »

Rémisztő festmények – Halloweeni válogatás

A globalizáció hatására egyre több világszerte megült ünnep lesz. Kezdetben az angolszász halloweeni tematikájú filmek magyarra fordított verziói által, később az internet bárki számára elérhetővé válásával beszivárogtak hozzánk a Halloweennel kapcsolatos szokások. Az élelmiszerboltok polcai roskadoznak az ijesztgetős tematikájú édességekkel, de jelmezeket, dekorációt és kiegészítőket is szinte bárhol vásárolhatunk októberben.   Ünnepelni, vagy figyelmen kívül hagyni – ez itt a kérdés Egyesek tárt karokkal fogadják ezt az új szokást, még egy alkalmat látnak arra, hogy kilépjenek a hétköznapok szürkeségéből és barátaikkal, gyermekeikkel együtt jól érezzék magukat. Az ünneppel kapcsolatos tradícióknak sokan nem tulajdonítanak szerepet, nem teszik magukévá az ezt megalapozó mitológiát, egyszerűen egy tematikus buliként fogják fel. Mások értetlenül állnak a jelenség előtt, mivel nincsen ennek az ünnepnek magyar hagyománya. Idegennek érzik a jelenséget és az ehhez kapcsolódó szimbólumokat. Félnek, hogy ez a hatalmas Halloween kultusz háttérbe szoríthat olyan ünnepeket, amely a magyarság számára fontos, meghatározó volt. Az ijesztő jelmezbe bújás, vagy az a szokás, hogy a gyermekek finomságokért jókívánságokat mondanak, üres kézzel távozva pedig rosszat kívánnak a házigazdának, a magyar néphagyományban is ismeretesek. Gondoljunk csak a busójárásra, ahol a farsangi időszakban ijesztő maszkokkal űzik el a telet. A Luca napi kántálás során pedig a gyerekek házról házra járva énekelnek

Olvass tovább »
főoldaleseményekwebshopkosármenü