Élményfestés – Leonid Afremov

Leonid Afremov - Séta a tónál

Ha egy csodálatosan színes, tudatosan megkomponált foltokból álló festményt találsz az interneten, amely még akkor is szinte ragyog, ha történetesen egy esőáztatta utcát ábrázol esti fényekkel, akkor majdnem biztos lehetsz benne, hogy Leonid Afremov egyik munkájához van szerencséd.

Ő az a festő, akit szoktak a 21. század impresszionistájának is nevezni és tudható róla, hogy a munkáinak elterjedéséhez és kedvező fogadtatásához nagy részben hozzájárult az internet és az olyan – világhálón bárki számára elérhetővé váló – értékesítési csatornák, mint az Amazon vagy az eBay. Ez utóbbi segítségével sikerült eladni az első olyan festményeit, amelyeket nem megrendelésre, hanem a saját elgondolása és akarata szerint készített, a saját emlékei, érzései, benyomásai alapján.

 

A kezdetek

A későbbi sikerek még egyáltalán nem látszottak a nehéz kezdet idejében. Leonid Afremov Fehéroroszországban született és élt egészen 1990-ig, amikor családjával Izraelbe költözött. Később Amerikában is éltek egy ideig, végül pedig Mexikóban, egy Playa del Carmen nevű üdülővárosban telepedtek le. A 90-es években még főleg vízfestményeket készített és megrendelésre dolgozott, képei értékesítésében egyik fia segítette, aki az megrendeléseken felül elkészülő festményekkel házalt és próbálta azokat eladni. A próbálkozások sikeresebbnek bizonyultak, mint amikor galériákon keresztül próbálkoztak képeket eladni, így elérkezett az az idő, amikor a művész már saját kedvtelése szerint festhetett és megnyithatta saját galériáját is.

 

A folytatás

2004-ben jött el az igazán nagy fordulat, amikor Afremov világviszonylatban is ismert és keresett művésszé vált. Képeit már egészen jelentős összegekért, akár több száz vagy ezer dollárért tudta értékesíteni az internet segítségével és az elismertsége olyan mértéket öltött, hogy amerikai tévéműsorok rendszeres szereplőjévé vált, ahová azért hívták meg, hogy a különleges képeiről beszélgessenek vele.

 

Mitől olyan különleges Afremov művészete?

Ecset helyett legtöbbször festőkéssel dolgozott, nagy foltokban felhordva a rendkívüli színekben pompázó festékrétegeket, ezzel elérve azt a harmonikus végeredményt, amelyet a képein megcsodálhatunk. Festményeinek nincs különösebb vagy mély mondanivalója, esetleg mögöttes tartalma, az azokon feltűnő tájak, emberek, utcaképek pusztán emlékek, és a látottak hatására kiváltott érzelmek reflexiói, megnyilvánulásai egy csodálatos látásmódnak, e mögött pedig egy érző léleknek.

A festményei, mint feszültségoldó képek jelentek meg nem csak művészeti magazinokban, hanem egészségügyi és a gyógyászat több területével is foglalkozó kiadványokban is, mert a hatásukat neves pszichológusok és pszichiáterek mondták pihentető és megnyugtató hatásúnak. Olyannyira komolyan gondolták ezt egyes orvosok, hogy a saját praxisukban is elkezdték használni Afremov képeit pszichológiai terápiákhoz és pszichiátriai gyógykezelésekhez.

Cikkünknek az ad különösen szomorú aktualitást, hogy a képeivel gyógyító művész önmagát nem tudta meggyógyítani, 2019. augusztus 19-én egy váratlanul jött szívroham következtében elhunyt. Szerencsére a csodás, optimistán sokszínű képei örökké velünk maradnak és tovább gyönyörködtetik a befogadó sokaságot.

Fia elmondása szerint az édesapja 3 éves korában kezdett el festeni, és ezzel a tevékenységével a haláláig nem állt le, minden nap festett. Csodálatos dolog az, ha egész életedben azt teheted, amit szeretsz.

 

Élményfestés a KreatívLigetben Leonid Afremov stílusában

Az összetéveszthetetlen Afremov tájképek és utcai látképek színes látványa igazán felüdítő hatású mindenkire, arra csábít, hogy végre kipróbálhassuk a technikát, amit ő alkalmazott.

 

A KreatívLiget Élményfestő Stúdióban a következő Afremov képekből választhatsz:

  • Séta a tónál
  • Mediterrán kikötő
  • Vitorlás napfelkeltében
  • Napsütötte utcácska
  • Velence

Gyere el hozzánk Te is egy élményfestés alkalomra és fejleszd magadat és a tudásodat instruktoraink segítségével! A festhető képek közül az Események menüpontban tudod kiválasztani a Neked kedves festményt és jelentkezni az időpontok valamelyikére. Szeretettel várunk!

Blog

10 kérdés az élményfestésről

Kérdések és válaszok a kedvenc témánkról, ami nem más, mint az élményfestés. Őszintén reméljük, hogy minden érdeklődő megtalálja a magában feltett kérdésekre a válaszokat és ezek alapján sokkal magabiztosabban és izgalmas várakozással telve fog eljönni hozzánk egy élményfestés foglalkozásra.   1. Mit nevezünk élményfestésnek? Ez egy kreatív tevékenység, amely nem igényel különösebb előképzettséget, egyszerűen csak bele kell feledkezni az élménybe, hiszen bármelyikünk tud értéket teremteni, alkotni és elmélyülni egy olyan művészeti tevékenységben, ami nem megterhelő, de a résztvevők agyát is különleges módon stimulálja.   2. Mi a különbség az élményfestés és egy festőtanfolyam között? Egy élményfestés foglalkozáson nem kimondottan képzőművészeti oktatás zajlik és nem képzőművészeti alkotásokat hoznak létre a résztvevők. A folyamat során nem az adott mű és annak tartalma a fontos, hanem maga az alkotás öröme. Az élményfestés meghozza az alkotókedvet és további festésre sarkall. Ez az élmény főleg azoknak új és érdekes, akik korábban még nem végeztek ilyen szabadidős tevékenységet, ami inkább szórakozást és kikapcsolódást jelent, mint munkát vagy feladatot.   3. Mennyi ideig tart egy foglalkozás? Az élményfestés alkalmanként 3 órás elfoglaltságot jelent, amely időben egy szünet van tervezetten közbeiktatva, de természetesen a résztvevők bármikor felállhatnak és lazíthatnak egy kicsit, amennyiben úgy látják jónak.   4. Mit

Olvass tovább »

Élményfestés – Párizs

Az európai kontinens egyik legnépszerűbb városa Párizs, és nemcsak idegenforgalmi szempontból, hanem jellemző részleteivel ábrázolt képzőművészeti témaként is. Ez az a hely, ahol már hosszú évszázadok óta otthonra találhatnak szinte bármilyen művészeti ág művelői, legyenek akár írók, költők, festők, szobrászok vagy valamely színházi szakma képviselői. Nincs ez másként a XXI. században sem. Párizs mindenkit megihlet és magával ragad.   Párizs, mint festészeti téma Franciaország fővárosába a XIX. század elejétől áramlottak a festők és más művészek. Fénykorát az 1870-es évektől az első világháború kitöréséig élhette meg, ez volt a boldog békeidők (Belle-Époque) névvel illetett kor. Ebben az időszakban a Montmartre negyedben élt többek között Claude Monet, Henri Toulouse-Lautrec, Pierre-Auguste Renoir, Vincent van Gogh, Pablo Picasso, Maurice Utrillo, Salvador Dalí és Munkácsy Mihály is. A készülő festményekhez jó „alapanyagot” szolgáltatott a város és a benne élő emberek. A hangulatok és a színek buja kavalkádja Párizs, a táncosnők és a mulatók világa. A bohém életet élő művészek és modelljeik világa, akik az önmegsemmisítő életmódjuk ellenére végül maradandót alkottak, ezzel megmutatva a saját korukat az utókornak.   Párizs épületei festményeken A festményen legtöbbször megörökített párizsi építmény természetesen az Eiffel-torony, ilyen témájú képet a KreatívLiget Élményfestő Stúdióban is készíthetsz, többféle változatban. Keresd az aktuális lehetőségeket

Olvass tovább »

Élményfestés – Vitorlások

Ha nyár, akkor vízpart. Ha vízpart, akkor vitorlások mindenfelé. Ez a látvány különösen gyakori azok számára, akiknek a magyarok tengere, a Balaton mellett van szerencséjük a nyári pihenésüket tölteni. Tekintsük hát át, hogyan alakult a vitorláshajók több ezer évre visszanyúló történelme.   A hajók, mint a történelem fontos alakítói Manapság a vitorláshajók kifejezetten fenntartható és környezetbarát járművek, hiszen szélenergiát használják ki haladásuk során, még ha ma már motorok is segítik haladásukat szélcsend idején. Ezt megelőzően viszont több száz évig csak a természet erőire hagyatkozhattak a vitorlások legénységei. Vitorláshajók már több ezer éve szelik a világ vizeit. Az ókori kínaiak, egyiptomiak, görögök és rómaiak hajózásáról rengeteg a szakirodalom áll rendelkezésre. Az emberiség egész történelme másként alakul, ha a vízen való közlekedés nem teszi lehetővé, hogy az első telepesek eljussanak Amerikába, vagy Ausztráliába.   A hollandok voltak a hajózás úttörői Van Európában egy ország, amely különösen élen jár a vitorlázáshoz szükséges két természeti elem, a víz és a szél felhasználásában, valamint az ellenük vívott küzdelemben – ez Hollandia. A holland vitorlázás fénykora a XVII. század második felében, a harmincéves háború után, a Holland Királyság függetlenné válásakor kezdődött. Ebben az időben az ország tengeri flottája, hajós szakértelme és iskolái verhetetlenek voltak. Vitorlásaik eljutottak

Olvass tovább »
főoldaleseményekwebshopkosármenü