Festészeti stílusok, irányzatok – 2. rész

Ez a második része a festészeti stílusokról és irányzatokról szóló cikkünknek. Az első részben sorra vettük a legjelentősebbeket a X. századtól, amelyek több művészeti ágban és így a festészetben is megjelentek és értékes művek születtek az égiszük alatt. Ebben a fejezetben az irányzatok bemutatásával a XIX. század második felétől indulunk, amikor annyi új és egymásból ugyan következő, de merőben eltérő stílus alakult ki, hogy nem is győzzük felsorolni őket. Lesz egy harmadik rész is, amelyben bemutatjuk a XX. században kialakult legújabb kori irányzatokat.

 

Stílusok a festészetben (XIX. század)

A realizmus

Az elnevezés a latin ’realis’, azaz valós szóból ered és a valóság átfogó, hű, és a jellemző vonásokat kiemelő ábrázolására törekvő művészeti irányzatot jelenti.

A kialakulása az 1850-es évekre tehető, amikor elérkezett a kapitalista társadalomból és annak a kedvenc ábrázolásmódjából, a romantikából való általános kiábrándulás időszaka.

A realizmus a pillanatnyi jelenségekkel, a felszínes és tünékeny dolgok ábrázolásával szemben a valóság lényeges elemeit hangsúlyozza. A lényegi összefüggések megmutatása céljából elkerüli a véletlenszerű elemek ábrázolását és a mondanivalót tömöríti, egyszerűsíti. A tájfestésben részletmentesen, összefogott ecsetkezeléssel, nagy egységekben adja vissza az eléje táruló valóságot, inkább megpróbálkozik a belső lényeg érzékeltetésével is.

A realista ábrázolás elfordult a romantikában meglévő történelemszemlélettől is. A hősi eposz szerű témákat felváltotta a mindennapi élet és az abban bekövetkező történések objektív bemutatása. A festményeken egyszerű emberek, dolgozó parasztok, kétkezi munkások jelennek meg, mint társadalmi osztályuk jellegzetes képviselői.

A realizmus különálló stílusának egy korai előfutára a festészetben a barbizoni iskola. Ők az addig egyeduralkodó akadémikus szabályok ellen kialakították saját szabályaikat és kivonultak a természetbe festeni, felhagyva a műtermi festés gyakorlatával. A barbizoniak tevékenysége nélkül elképzelhetetlen lett volna az impresszionizmus kialakulása.

Az ún. kritikai realizmus nagy alakja volt Gustave Courbet francia festő, aki nemcsak a témaválasztásaiban volt teljesen újszerű, hanem az általa használt festék anyagiságával, sűrűségével, dombormű szerű felrakásával is kifejezte, hogy az ő művészete alapjaiban más, mint a romantika alkotásai. A képeihez nem csak ecsetet, hanem festőkést is használt. Nevesebb képei: Ornans-i temetés, Kőtörők, Szajnaparti kisasszonyok. Amikor az 1851. évi párizsi Salon kiállításról kiutasították a képeit, azokat egy fából összetákolt bódéban állította ki és az igazán egyedi kiállításnak a Realizmus címet adta.

 

A szimbolizmus

A realizmussal szembeforduló művészeti irányzat a XIX. század második felében. Gyökerei a romantikába nyúlnak vissza és szoros kapcsolatban áll a kortárs irodalommal, filozófiával és zenével, saját szerepét is a művészetek szintézisének és egységének keretében határozza meg. A szimbolista mozgalom hivatalos bemutatkozását 1886-ra teszik. A szimbolizmus nemzetközi irányzat, egész Európában megjelent, de változatai nagyon különbözően alakultak. Közös bennük nem annyira a stílusazonosság, mert a realizmussal való szakítás nem mindenütt járt együtt a tárgyias ábrázolás elvetésével és egy új festői nyelv kidolgozásával, hanem inkább az, hogy elutasították a jelenkor és a mindennapok témáit, a tárgyukat irodalmi, mitológiai és lélektani utalásokkal jelenítették meg.

Magyarországon Rippl-Rónai József és Csontváry Kosztka Tivadar nevét érdemes megemlítenünk ezzel az irányzattal kapcsolatban, utóbbi festőművész több híres képével is találkozhatsz a KreatívLiget Stúdió élményfestésein.

 

A preraffaelita festészet és a szecesszió

A preraffaeliták egy angol művészcsoport voltak, akik azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy koruk festészetét kivezessék az általuk felületesnek megítélt akadémizmusból. Céljuk a mélyebb élmények őszinte kifejezése volt. Példaképüknek a Raffaello munkásságát megelőző XV. századi toszkán festők művészetét tekintették. Erősen bírálták koruk polgári társadalmát és annak felszínességét, romantikus felhangokkal idealizálták a középkort, és a korai naiv művészetet próbálták feltámasztani. Misztikus szimbolizmus és erős stilizáltság jellemezte művészetüket.

A William Rosetti vezetésével egészen 1854-ig működő művészeti csoport vitathatatlanul hatással volt a szecesszióra és annak művészetére.

A preraffaelita képek gyakran ábrázoltak irodalmi, történelmi vagy vallásos jeleneteket, és sokszor erkölcsi tanítást is fűztek a fontos társadalmi kérdésekhez. Gazdag textúrájú, aprólékos részletességgel ábrázolt képek születtek, amelyek különös figyelmet szenteltek a növények és a textíliák nyújtotta díszítési lehetőségeknek, előfutáraként a szecesszió irányzatának.

A szecesszió kivonulást, elkülönülést jelent, utalva arra, hogy 1897-ben Bécsben művészek egy csoportja kivonult a városi művészeti központból, hogy új művészeti irányt hozzon létre. A századforduló jellegzetes képző- és iparművészeti, valamint irodalmi irányzata stílusként eleinte nehezen értelmezhető, historizmus- és eklektikaellenes mozgalommá alakult, ami minden országban másként nyilvánult meg. Sokáig a XIX. század kicsit összekuszálódott végének vagy a XX. század tisztázatlan kezdetének tekintették.

A stílus főbb jellemzői a nagymértékű stilizálás, a virág motívumokra vagy geometrikus mintákra építő hullámzó ornamentika és hangsúlyos, élénk árnyalatok alkalmazása.

A leghíresebb szecessziós festőművészek Alfons Mucha és Gustav Klimt, utóbbi néhány képét megtalálod a KreatívLiget Stúdió élményfestés foglalkozásainak kínálatában is.

 

Az impresszionizmus

A fényképészet fejlődésével és egyre szélesebb körben való elterjedésével párhuzamosan eljött az az időszak, amikor a festők – felszabadulva a valósághű ábrázolásra való törekvés kényszere alól – új irányt adtak a művészetnek. Az 1860-as évek Franciaországában kibontakozóban volt egy újfajta festészeti stílus, amelyet a későbbiekben Claude Monet egyik festménye (Impresszió, a felkelő nap) nyomán impresszionizmusnak kezdtek nevezni, a művelőit pedig impresszionistáknak.

Az impresszionista festőművészek a napból érkező fény ragyogásában ezer színben és árnyalatban játszó természet magával ragadó megjelenését ünnepelték és mindezeket próbálták a képeiken is megjeleníteni. Akár hajnali, nappali vagy alkonyati fényről volt is szó, az impresszionista alkotókat elbűvölte a fény és színek közötti kapcsolat. Tiszta festékkel, szabad ecsetvonásokkal igyekeztek festményeiken visszaadni a későbbi szemlélőnek a pillanatnyi élményt, amit ők maguk valójában átéltek. Témaválasztásuk is radikálisan eltért a korábbiakban népszerű témáktól, ők kerülték a hagyományos történelmi, vallási és romantikus témákat, ezek helyett inkább tájképeket és a mindennapi életből ellesett jeleneteket jelenítettek meg a képeiken.

 

A posztimpresszionizmus

Ez a korszak volt az impresszionizmus után következő művészettörténeti periódus (’post’ latin elöljárószó, jelentése: valami után). Nem jelentett egységes stílust, sokkal inkább azt a törekvést fogalmazta meg, hogy bizonyos festők az impresszionizmustól eltávolodva járják a saját útjukat, megmutatva a művészetüket.

Három nagy festő egyéniséggel kezdődött ez az irányzat és egyúttal a modern festészet is. Paul Cézanne munkássága a kubizmust, a futurizmust és az absztrakt művészetet alapozta meg, Paul Gauguin és Vincent van Gogh az expresszionizmus nagy lehetőségeit és az alkalmazható színek sokféleségét villantotta fel a kor festői előtt.

 

A kubizmus

A XX. század legelején kialakult művészeti mozgalom, amely Pablo Picasso és Georges Braque képeivel kezdődött az 1900-as évek elején és lényegében az első világháború kitörésével egy időben, 1914-ben véget is ért. A rövidsége ellenére látásmódja máig hatással van a művészetre. Az elnevezés a ’cube’ (kocka) szóból ered.

A kubizmus abban volt újító, hogy a klasszikus térszemlélet, perspektíva és képszerkesztés helyébe új megoldást próbál állítani. A rövid idő alatt, ami a kubizmust jelenti három periódust is megkülönböztetünk. Az elsőben a Paul Cézanne által kialakított elvek nyomán a forma geometrikus átfogalmazása történik meg, de ekkor még nem szakítanak teljesen a klasszikus perspektívával és annak szabályaival. A második periódusban megjelenik a szimultanizmus, ami azt jelenti, hogy ugyanazon a képen többféle nézőpontot láthatunk, ugyanazt a tárgyat különféle nézőpontból vizsgálja meg az alkotó, tulajdonképpen kiteríti a vászonra és így egyszerre láthatjuk például egy térbeli tárgy vagy akár egy emberi arc több oldalát. A harmadik periódusban már ilyen kötöttség sincs, a naturális tárgyak utánzó ábrázolását már szabadon kitalált művészeti jelzések használata helyettesíti. Ebben az esetben is több perspektivikus nézőpontba helyezkedünk egyszerre, ami által az ábrázolt testek tömege még inkább eltűnik a síkban. A második korszak föld színű tónusai helyett itt már gazdagabb színkészletet találunk. A kompozíciókban megjelenik a mozgalmas ritmikusság, a statikusság helyett a mozgás kap sokkal nagyobb hangsúlyt.

 

Az expresszionizmus

Az a művészi irány, mely a XX. század elejétől a polgári társadalom elleni tiltakozása jeléül céljának tekintette, hogy a valóság látszatának puszta ábrázolása helyett a valóságról kialakuló érzéseit, gondolatait fejezze ki, lehetőleg közvetlen hatásokkal, minden fegyelmezően közbeiktatott megkötöttség nélkül.

Az expresszionista festőkre a nyugtalan ecsetvonások és a bátor, olykor meghökkentő színkezelés a jellemző, a szín a láthatatlan belső tartalmat próbálja megmutatni a láthatósága segítségével.

 

A következő részben további festészeti irányzatokat mutatunk be a XX. század szerteágazó stílusaiból. Tarts akkor is velünk és találd meg a kedvencedet közülük!

Ha pedig egy saját festmény elkészítésén gondolkodsz, akkor is jó helyen jársz. Keresd fel az Események oldalt és gyere el a KreatívLiget Stúdióba egy élményfestésre.

Blog

Híres női festők – Tamara de Lempicka

Korábban már írtunk egy bejegyzést, amely egy válogatás volt a legnevesebb női festőkből. Már abban a cikkben is szerepeltettük jelen cikkünk főszereplőjét, Tamara de Lempickát. Lengyel emigráns festő, az első olyan női művész, aki komoly karriert futott be a képeivel és sok pénzt is keresett. Festményei súlyos dollárszázezrekért cserélnek gazdát, számos hollywoodi híresség birtokolja büszkén a műveit. Kubista hatásokkal indulva végül az art deco mestere lett.   De Lempicka festészetének kezdetei Az eredeti nevén Tamara Gurwick-Gorska, ha igazak a fellelhető információk, 1898-ban született. Édesanyja gazdag lengyel család sarja volt, édesapja révén pedig orosz származású. Minden jóval bőségesen ellátott, kultúrával átitatott gyermekkorának az 1917-es oroszországi forradalom vetett hirtelen és drámai véget. Ekkor kényszerült első ízben emigrációra. Közben férjhez ment, és így már, mint férjes asszony Tadeusz Lempickivel Párizsban telepedett le. Elsősorban pénzkereset céljából kezdett el festeni, de ezt rövid idő alatt sikerült összhangba hozni azzal a vágyával, hogy társadalmilag is elismerjék a munkásságát. Elvégezte az Académie de la Grande Chaumiere-t. Kubista mesterei, mint André Lhote és Maurice Denis ugyanúgy hatottak a művészetére, mint azok a gyermekkori emlékei, amelyeket a reneszánsz művészetéről a nagymamájával többször megismételt olaszországi utazásokon szerzett. A Louvre kiállítótermeiben tett gyakori látogatások, és a régi mesterek klasszikus egyszerűsége egyaránt

Olvass tovább »

Festők fordulatos élete – Amadeo Modigliani

A híres festők életét bemutató sorozatunknak több olyan eleme is volt már, amelyben nem éppen vidám életútról és végkifejletről írtunk. Sok olyan művésze volt az egyetemes művészettörténetnek, akik nem vetették meg a káros szenvedélyeket és a veszélyes életet, illetve jó néhányan szenvedtek valamilyen pszichés problémától is. Ez utóbbi erőteljes lenyomatot hagyott aztán az egész életükön is, nem kímélve azokat az embereket sem, akik hosszabb vagy rövidebb ideig társul szegődtek egy ilyen – saját korában nem eléggé értékelt – művésznek. Érdekes kérdés, hogy egy művész életpályájához mennyit tesz hozzá vagy mennyit vesz el belőle, hogy ő maga milyen ember. Modigliani esetében sajnos az látszik, hogy hiába a tehetség, a siker és a fokozatosan elért ismertség, ezekkel jól kell tudni együtt élni, a megkeresett javakra pedig tudni kell vigyázni, különben elveszhetnek.   Modigliani élete Amadeo Modigliani 1884. július 12-én született Livornóban. Kereskedő édesapja korán tönkrement, francia származású édesanyja azonban fontos szerepet játszott abban, hogy fia művész pályára került. 1898-ban kezdte meg művészeti tanulmányait, 1902-ben Firenzébe utazott és beiratkozott a Szabad Akt Iskolába. 1903-ban már Velencében élt, ahol tanulmányozhatta a reneszánsz művészetet és találkozott Umberto Boccionival és Ardengo Sofficivel, a futurizmus vezéralakjaival. 1906-ban Párizsba költözött, és a párizsi iskolához csatlakozott. Modigliani ekkor kezdte

Olvass tovább »
Élményfestés gyerekeknek

Élményfestés gyerekeknek

Korábbi cikkeinkben már részletesen írtunk arról, hogy mi az élményfestés, a kreativitás fejlesztésének lehetőségeiről és arról, hogy milyen hatásai vannak az élményfestésnek az agyunkra. A leírtakat elsősorban felnőttekre vonatkoztattuk, pedig a gyermekek esetében még inkább előnyös lehet, ha egy számukra is kellemes időtöltés közben az agyuk, a kreativitásuk, a kézügyességük és a rajzkészségük is fejlődni tud.   Milyen szempontokat tartunk szem előtt, amikor gyerekeknek szervezünk élményfestést? A gyerekeket különösen körültekintően vezetjük be az élményfestés „tudományába”, hiszen fontos számunkra az, hogy örömmel fessenek és sikeresen tudják befejezni az elkezdett képet az élményfestés foglalkozás előre meghatározott ideje alatt, kapkodás és sürgető kényszer nélkül. Ezért válogatjuk az elkészíthető képeket úgy, hogy azok a kezdő festőpalánták számára is megvalósíthatók legyenek, sikerélményt adva és lehetővé téve, hogy a foglalkozás végén egy csodás saját alkotást vihessenek haza.   Milyen képeket választottunk a gyerekeknek szervezett élményfestésre? Fontos, hogy a gyerekek sikerként éljék meg egy kép elkészítését, hiszen ahogy az az elnevezésből is kiderül, ennek a foglalkozásnak az élményszerzés a lényege, nem pedig az, hogy valamilyen megvalósíthatatlannak látszó teljesítményre kényszerítsük a fiatalságot. Ezért is igyekeztünk olyan képeket választani, amelyek látványosak és dekoratívak, de az elkészítésük nem igényel nagy erőfeszítést, hanem inkább kimondottan élvezetes és szórakoztató. Emellett viszont tanulásra

Olvass tovább »
főoldaleseményekwebshopkosármenü