Picasso nevét még azok is ismerik, akik nem igazán érdeklődnek a képzőművészet és a festészet iránt, de az biztos, hogy nem a teljes nevét, mert az úgy hangzik, hogy Pablo Diego José Francisco de Paula Juan Nepomuceno María de los Remedios Cipriano de la Santísima Trinidad Ruiz y Picasso. Nem mindennapi név, ugye? Ahogy Picasso művészete sem nevezhető mindennapinak. Spanyol születésű képzőművészként vált a párizsi iskola kiemelkedő képviselőjévé és lett a XX. század egyik legjelentősebb avantgárd alkotója.
Eredetileg az édesapja is festőművész volt, de ő a családját csak úgy tudta eltartani, hogy a tudását rajtanárként adta tovább a következő generációnak, ezzel keresve pénzt. Picasso majdnem meghalt már a születésekor, súlyos oxigénhiányos állapotba került, nem lélegzett és teljesen elszíneződött a teste. Ez a súlyos helyzet későbbi életére is kihatással volt, hiszen a bal agyféltekéje olyan mértékben károsodott, hogy az olvasás, az írás és a számolás alapjait is csak 10 éves kora után tudta elsajátítani, magántanár segítségével. Sokáig gondolták őt értelmi fogyatékosnak, de a kreativitásért és különleges látásmódért felelős jobb agyféltekéje már ekkor tökéletesen működött és tehetsége is megmutatkozott már egészen fiatal korában.
Picasso festészetének korszakai
A korai évek
Picasso már 14 éves korában portrékat rajzolt és festett, amelyeket mind a mai napig a spanyol festészet remekeinek tartanak a művészettörténészek. Madridban és Barcelonában is tanult az ottani művészeti akadémiákon, elsajátította mindazt a tudást, amit csak a festészetben lehetett. Az iskolák és az édesapja hatására ebben a korszakban készült képeit a realizmus irányzatába sorolhatjuk be leginkább.
Ezután az időszak után Picasso művészetének korszakai párhuzamosan alakulnak az életében bekövetkezett eseményekkel, amelyek érzelmileg is megérintették a festőművészt.
A kék korszak (1901 – 1904)
1901. februárjában öngyilkos lett Picasso barátja, Carles Casagemas, amely esemény nagy erővel hatott a festészetére és kezdetét vette a kék korszak. Ebben az időszakban a szegénység személyes megtapasztalása, annak társadalomra gyakorolt hatása és saját belső gyötrelmei ihlették a képeit.
A szegények és elesettek mindennapjait, a magányosság semmihez sem hasonló érzését és az anyaság fájdalmát próbálta megmutatni a festményein, amelyeken zömmel kékes árnyalatokat használt, innen a korszak elnevezése is.
Ebben az időszakban Párizs, Madrid és Barcelona között ingázott és létrejött első önálló kiállítása, amelynek köszönhetően kezdték megismerni a nevét és olyan új barátságokat kötött, amelyek nemcsak inspirálták, de támogató közegként is jól működtek. Többek között jó barátja lett Max Jacob és Guillaume Apollinaire, párizsi műterme pedig fokozatosan az avantgárd művészek központjává vált.
A rózsaszín korszak (1904 – 1906)
A kék korszak után egy sokkal színesebb és már nem annyira depresszív korszak következett, amelyet a jellemzően használt árnyalatok miatt rózsaszín korszaknak nevezünk.
Ebben az időszakban vándorkomédiásokat és harlekin bohócokat ábrázolt a képein, egy egész sorozat készült a különleges figurákról, Komédiások címmel.
Negrista korszak (1907 – 1909)
Mindössze két évig tartott az a meghatározó korszak, amelyben Picasso a védjegyévé vált erős és határozott vonalakat helyezte művei középpontjába. Az afrikai szobrászat inspirálta leginkább (innen ered a korszak elnevezése is), de hatással volt rá Paul Cézanne művészete is.
Az ebben az időben készült alkotásokban kezdett el kiteljesedni Picasso egyedülálló látásmódja. Negrista korszakának, de sokat szerint egész munkásságának legjelentősebb alkotása az Avignoni kisasszonyok című kép. Ez volt az első olyan festmény, amellyel Picasso teljesen eltávolodott a hagyományos európai festészettől, és alkalmazta a primitivizmust, valamint a képein egyszerre ábrázolt két dimenziót, mintegy egymás mellé kiterítve a különböző síkokat. Az új irányzatot és a konkrét festményt nem fogadta kitörő lelkesedéssel a közönség, mert nem értették azt, de még a barátok sem tudták igazán, hogy egy egészen új látásmód egyik első megnyilvánulásával állnak szemben, a képpel, amely elvezette Picassot a kubizmus felé.
Kubizmus (1909 – 1919)
Ez egy olyan korszak, amely radikálisan eltért az ezt megelőzőktől. Ezekben az években Picasso már megengedhette magának, hogy kényelmes és nagy műterme legyen. Ekkor jelent meg a művein először a kollázs technika, valamint a valóság és az illúzió kettőssége. Az alkalmazott színekkel, geometrikus alakjaival és a teljesen egyedülálló ábrázolásmódjával egyszerűen megváltoztatta művészetének irányát, és ezzel a tettével a jövő generációi számára is megmutatta egy új stílus lehetőségét.
Sajnos ebben az időszakban is tragédia árnyékolta be az életét. Eva Gouel, aki akkor a szerelme volt, meghalt 30 évesen rákban, amely depressziós állapotot idézett elő nála. Egy különleges munka, amelyre Jean Cocteau javaslatára hívták meg, kisegítette ebből a hangulatból, és lehetővé tette, hogy Rómába utazzon, ahol részt vett a Parade című balett megelőző munkálataiban. Ez a kaland végzetesnek bizonyult a számára, ekkor ismerte meg ugyanis az orosz származású Olga Koklova-t, aki a balettkar egyik tagja volt és akit végül 1918-ban Picasso feleségül is vett.
Neoklasszicizmus és szürrealizmus (1920 – tól)
Fia születésével nagyjából egy időben Picasso elkezdett érdeklődni a neoklasszicizmus és a szürrealizmus iránt. Olaszországban tett látogatása meghatározó hatással volt a művészetére és bár a szélsőségesen modernista stílusát megőrizte, felfedezte magának a szürrealizmust.
A felesége által követett konvencionális polgári ízlés Picassot bosszantotta, és zavarta az asszony megszállott féltékenysége is. Ezek az érzések hatottak a művészetére is, a 20-as években készült munkáiból sugárzik a nőgyűlölet. Feleségétől eltávolodva 1932-ben már egy új szerető karjaiban találta magát, aki még nem is volt nagykorú abban az időben. Végül Marie-Thérése Walter 4 évvel később egy kislányt szült a festőnek, de „megtartani” ő sem tudta a kapcsolatukat. Dora Maar személyében ismét új nő jelent meg a színen, aki nemcsak szeretőként, de művészként is megfelelő társa lett pár évre a középkorú művésznek. A fotográfusként és szürrealista festőként alkotó Dora egy új korszakot hozott Picasso életében és művészetében egyaránt.
1937-ben festette meg egyik leghíresebb művét, a Guernicát, ami egy hatalmas festmény, egy háborúellenes alkotás és a modern művészet meghatározó darabjává vált. Eredetileg a párizsi világkiállítás spanyol pavilonjába készült, majd később több helyen is kiállították a világban. Sokaknak a fasizmus elítélését és a véres harcok befejezésének támogatását jelenítette meg az alkotás.
A háború utáni időszak (1945 – től)
A háború után Picasso visszaköltözött a francia Rivériára. Dora Maar helyét a 21 éves festőnő, Francoise Gilot foglalta el. A Femme fleur portrék sorozata ünnepelte a kapcsolatukat és a festő rajongását a nála sokkal fiatalabb nő iránt. Szerelmükből két gyermek is született, 1947-ben Claude, 1949-ben pedig Paloma, akit egyébként a későbbi munkássága alapján a parfümjeiről ismerhetünk.
Egy idő után Francoise is ugyanarra a sorsra jutott, mint elődei. Picasso megcsalta őt és a viszonyuk megromlott. 1953-ban a nő a két gyerekkel együtt elhagyta a festőt, ráadásul 11 évvel később könyvet jelentetett meg Életem Picassoval címmel, amely nagy botrányt kavart és még jobban magára haragította az idősödő művészt, aki a saját gyerekeivel sem volt hajlandó szóba állni ezek után.
Picasso új irányt keresett a művészetében is, a helyi fazekas iparág kezdte érdekelni. 1961-ben feleségül vette Jacqueline Roque-ot. Ekkor már 80 éves volt és bár kiváló egészségnek örvendett, 1965-ben túlesett egy prosztata műtéten, amely elhozta számára a kétségbeesést, hogy véglegesen megöregedett.
Az avantgárd művészvilággal lévő kapcsolatát is ekkor kezdte elveszíteni. Élete utolsó nagy kiállítását 1970-ben, Avignonban rendezte meg, de ezt a kritikusok nem fogadták túl jól, bár ekkorra Picasso már rég túl volt azon, hogy bárki véleményére is adnia kellett volna.
Hatása az utókorra
Picasso megkerülhetetlen alakja a XX. századi képzőművészetnek, hatása alól nem tudjuk kivonni magunkat és azok a művészek sem tudták, akiket képei, rajzai és szobrai saját alkotások elkészítésére inspirált. Egymás után következő korszakainak változatossága, a különböző technikákkal és művészeti ágakkal való kísérletező kedve és az elkészült műveinek hihetetlen mennyisége emeli őt a valaha élt legnagyobb művészek sorába.
78 éves pályafutása alatt több mint tízezer festményt, mintegy 34 ezer grafikát és illusztrációt, valamint több mint 100 ezer metszetet és nyomatot készített. Több mint 700 szobra is fennmaradt, azonban ezek közül csak azok ismertek, amelyek közterületen állnak, a többi kevésbé, mert ezeket haláláig magánál tartotta, – a képeivel és grafikáival ellentétben – nem eladásra szánta.
főoldal
események
kosár
menü