Élményfestés – medúzák

Ha nyaraltál valaha tengernél, az is lehetséges, hogy láttál már partra vetett medúzákat. Sőt, lehet, hogy közelebbről is megvizsgáltad a kocsonyás, zselészerű, teljesen áttetsző testet.

Természetesen a tengervízben lebegve, még élő állapotban sokkal érdekesebbek ezek a különleges állatok, mint kisodródva a partra és kilapulva a homokban. Ismerkedjünk meg egy kicsit alaposabban ezekkel a különös állatokkal.

 

A medúza testfelépítése

Első ránézésre azt is gondolhatnánk, hogy a medúzáknak nincs is igazi teste, csak a zselészerű anyag, amiből áll, rendelkezik egy erősebb, vastagabb külső résszel, ami az egész állatot egyben tartja.

Valójában a medúzákat felépítő sejtek valódi szöveteket alkotnak. Testszerveződésük viszont meglehetősen egyszerű, két sejtréteg található bennük és a 97%-uk tulajdonképpen nem más, mint víz. Az állatok ernyő alakúak, mely forma peremén tapogatókkal rendelkeznek. A medúzák testének kültakarója egyrétegű, amely réteget hengerhámsejtek alkotják.

 

A medúza táplálkozása

Testükön egyetlen szájnyílás van, amelyet űrbélnek is nevezünk. Ennek a szájnyílásnak a peremén tapogatók helyezkednek el. A kisebb medúzák planktonokkal, a nagyobb méretű fajok kisebb rákokkal táplálkoznak úgy, hogy tapogatóikkal tengervizet áramoltatnak szájnyílásuk felé, azt beszippantják és így szűrik ki belőle a táplálékot. A táplálkozási folyamat végén az emésztetlen salakanyag aztán szintén a szájnyíláson keresztül távozik.

A medúzákon belül megkülönböztetünk ragadozó és planktonevő fajokat. Egyes medúzák aktív vadászok, csalánsejteket tartalmazó tapogatóik vannak, amelyekkel megmérgezik áldozataikat. Ezek a zsákmányállatok akár halak is lehetnek. A nagyobb falatokat jelentő áldozatokat is egészben juttatják az űrbelükbe, majd ott megemésztik.

 

A medúzák veszélyei

Mivel a csalánozók törzsébe tartoznak, van egy olyan tulajdonságuk, hogy a tapogatóik végén apró csalánsejtek találhatóak. Ezek az emberi bőr felületével érintkezve allergiás reakciót válthatnak ki, főleg az arra érzékeny személyeknél. A csípések, amelyek eleinte veszélytelennek tűnhetnek, egy óra elteltével már görcsöket és erős fájdalmakat okozhatnak. A csípés hatására a vérnyomás hirtelen felszökhet, esetenként agyvérzést vagy szívbénulást okozva a medúzacsípést elszenvedőnek.

Ha medúzacsípést tapasztalunk magunkon, akkor azonnal jöjjünk ki a vízből és keressük meg a strandon az elsősegélynyújtó helyiséget vagy személyt, mert rendkívül fontos, hogy a csípést követő 15–20 percen belül orvosi segítséget kapjunk.

A kockamedúzát a világ ötödik legveszélyesebb állatának tartják. Ennek a fajtának a csalánsejtjeitől már többen is meghaltak.

A másik komoly probléma ezekkel az élőlényekkel kapcsolatban, hogy a medúzák elszaporodása a tengerek élővilágának megváltozásával járhat. A túlszaporodott medúzák a halak ikrájával táplálkozva akár egyes fajok kihalását eredményezhetik.

 

Medúza a mitológiában

A régi görög mítosz szerint a Medúza egy szárnyas szűz volt, akinek a személye mindenkiben félelmet keltett. A világ végén élt, a feje sárkánypikkelyekkel volt borítva, haj helyett pedig kígyók tekeregtek rajta. A szájából óriási vadkanszerű agyarak álltak ki, kezei vasból, szárnyai aranyból voltak. Medúza hintóját egyesek szerint szárnyas sárkányok vontatták. Úgy tartották, hogy aki bele mert nézni a Medúza arcába, az azonnal kővé vált. Elrettentő külsejére nem lévén tekintettel, Perszeusz mégis le tudta győzni. Eleve az volt a célja, hogy elvigye Medúza fejét Polüdektésznek, aki Szeriphosz szigetének királya volt.

Polüdektész azért küldte Medúza után Perszeuszt, hogy így próbáljon megszabadulni az útjában álló fiútól. Azonban Perszeusz, egy Hermésztől kapott fegyver és egy Athénétől kapott tükör segítségével veselkedett neki a küzdelemnek. Mivel a tükör használatával nem kellett a tekintetét a szörnyre emelnie, így már könnyedén le tudta győzni, egy jó irányzott suhintással levágta a fejét.

A Medúza nyakából kiserkenő vérből született Pégaszosz (szárnyas ló) és Khrüszáorde. Más változatok szerint Medúza vérének minden cseppjéből egy-egy kígyó született.

A történet vége sem teljesen egyértelmű. Van olyan leírás, amelyikben Perszeusz a levágott fejet, amely bárkit kővé tudott változtatni, átadta Athénének, de más elbeszélésekben pedig az ifjú a levágott fejjel visszatér Polüdektészhez, és az addig letakart fejről végül lerántva a leplet, mindenkit kővé változtatott.

 

Tudományos kutatások a medúzákkal kapcsolatban

A 2008-as kémiai Nobel-díjat két amerikai tudós, valamint egy japán kutató kapta a különleges tulajdonságú fehérjék kutatásában végzett munkásságukért és a zöld fluoreszkáló fehérje felfedezéséért. Ezt a fluoreszcens anyagot elsőként a Kristály medúzából tudták izolálni.

A zölden fluoreszkáló fehérjének különleges hordó alakja van, ez pedig megóvja a fehérje közepén található kromofórt, így annak világító képessége a környezeti behatásokra sem csökken.

Ez a felfedezés azért volt nagyon fontos, mert a fluoreszkáló fehérje láthatóvá tudja tenni az élő szervezetek sejtjeinek változását és mozgását, egyfajta jelzőrendszerként működve. Kitűnően megvilágítja az élő szervezetekben zajló folyamatokat, ezáltal meg lehet figyelni például az agysejtek működését,  a sejtek öregedését, romlását vagy a rákos sejtek fejlődését.

 

Medúzák a festményeken

Ha az interneten medúza fotókat böngészünk, azt is láthatjuk, hogy mennyi színben pompáznak és áttetszőségük sokféleségével milyen különleges témául szolgálnak a természetfotósok számára. Ugyanilyen különleges dolog megfesteni a medúzákat, ezért is került több festmény a Kreatívliget Élményfestő Stúdió kínálatába, amelyeken ezeket a különleges állatokat láthatjuk. A foglalkozásokon pedig kicsik és nagyok is kipróbálhatják, hogy milyen komoly odafigyelést igényel egy ilyen kép megfestése.

Az aktuálisan elérhető képeket megtalálod az Események menüpontban naptári napok szerinti bontásban.

Blog

Élményfestés – Francia bulldog

A kutyák már nagyon hosszú ideje közel kerültek az emberhez és ezáltal bekerültek a festményeken ábrázolt témák közé. Régebben elsősorban vadászat közben mutatták be a kutyákat vagy egy tekintélyt sugárzó emberalakot ábrázoló képen abszolút mellékszereplőként. Azóta ez a helyzet már régen megváltozott és egy festmény főszereplője is lehet kutya, a kutyabarát művészetek iránt rajongók legnagyobb örömére. Ebben a bejegyzésben egy különleges, bohókás kutyáról lesz szó, amely sokak kedvencévé vált az elmúlt időszakban és mint ilyen, bekerült a KreatívLiget Élményfestő Stúdió festmény kínálatába is.   A francia bulldog története A 19. század végén jobb megélhetést remélő csipkeverők települtek át Angliából Normandiába, és magukkal vitték a már akkor is kis méretű bulldogjaikat. Míg a fajta a szigeten hanyatlásnak indult, a család francia ága felvirágzott, és Párizs környékén sok rajongója volt. Ott terrierekkel és griffonokkal keresztezték őket, és olyan új típust alkottak meg, amely temperamentumában és küllemében is egyértelműen elkülönült az addig ismert bulldogoktól. A fajta hivatalos elismeréséig azonban még hosszú volt az út, mert a denevérfülű, alacsony testű, előreugró állkapcsú kutyák tenyésztésével Párizs egyszerű emberei foglalkoztak: kézművesek, utcai árusok és szolgálók. A „bouledogue français” csak akkor vált „szalonképessé”, amikor VII. Eduárd brit király is vett egy ilyen kutyát magának.   Milyen kutya

Olvass tovább »

Munkácsy 180 – Kiállítás ajánló

Munkácsy Mihály a 19. századi magyar képzőművészet legismertebb alakja, a realizmus megújítója, a modern kiállítási technikák alkalmazásának egyik úttörője, életformájában pedig valóságos nagypolgár. A mester születésének 180. évfordulója alkalmából a Szépművészeti Múzeum nagyszabású emlékkiállítást rendez a tiszteletére. Több mint félszáz műalkotás, archív fotók, dokumentumok és kultusztárgyak segítenek feltárni Munkácsy életét, sikereit és páratlanul gazdag életművét.   Munkácsy 180 éve született A Párizsban élő művész elsősorban a Krisztus élettörténetét bemutató óriásképeivel vált nemzetközileg ismertté. Ő maga köztiszteletnek örvendő közéleti személyiség volt, akit már életében mérhetetlen nagyrabecsülés és hódolat övezett. Kiemelkedő mesterségbeli tudása mellett hírnévéhez legalább annyira hozzátartozott a művész-személyiség tudatosan felépített képe, a szegény árvaságból a társadalmi ranglétra csúcsára jutó művész fejlődéstörténeti legendája is. A kiállítás Munkácsy jól ismert főbb művei mellett a kevésbé ismert, idehaza ritkán vagy szinte sosem látott alkotásaiból is válogatást ad. A magángyűjteményekből és külföldről kölcsönzött, rejtőzködő remekműveken keresztül világítja meg azokat a társadalom- és kultúrtörténeti tényezőket, amelyek hozzájárultak hírnevéhez és a máig töretlen Munkácsy-kultusz kialakulásához.   Munkácsy leghíresebb festményei Ásító inas Munkácsy Ásító inas című képe Düsseldorfban készült. A stílusában az életképfestészet és erős realista hatások érződnek. A festmény kiválóan adja át az ébredés utáni nyújtózkodás és ásítás pillanatait, szépítés nélkül mutatja meg a fáradt arc

Olvass tovább »

Festők fordulatos élete – René Magritte

Belgiumba születni eleve egy furcsa dolog, mert olyan, hogy belga ember, nincs is. Ott vagy flamand valaki, vagy vallon, de esetleg még lehet német származású is. Ennek ellenére mindenhol azt olvashatjuk, hogy René Magritte belga szürrealista festő. Tudjátok, ő az, aki kalapos, kabátos önarcképet festett magáról egy az arca előtt lebegő, szép, kerek zöldalmával. Ez talán a legismertebb festménye, de a többi is igazán figyelemre méltó, ahogy az élete is, amit most igyekszünk bemutatni nektek.   René Magritte származása és művészetének alapjai Magritte anyja kalaposnő, apja pedig szabómester volt. Ha ránézünk a fennmaradt fotóira, talán ennek az információnak a birtokában az is jobban érthető, hogy miért látjuk olyan gyakran a művészt kifogástalan öltönyben és keménykalapban. Ezeket a motívumokat a festményein is megtalálhatjuk, vissza-visszatérnek valamilyen formában. Életének meghatározó tragédiája volt, hogy tizennégy éves korában az édesanyja öngyilkos lett. A közeli folyóból halászták ki őt, arcát elfedte a rátekeredő hálóing. René fiatal fiúként jelen volt a holttest kiemelésénél, amely élmény életre szólóan bevésődött az emlékezetébe. Lepellel takart fejű és testű alakok, vízparton fekvő élettelen testek olyan motívumok, amelyek jó néhányszor ismétlődnek a képein a későbbiekben. Először egy tapétagyárban dolgozott, majd később kedvező szerződést kapott egy galériától, így onnantól kezdve csak a festészetnek

Olvass tovább »
főoldaleseményekwebshopkosármenü