Gautama Sziddhárta egy sákja nemzetségbeli király fiaként született, a mai Nepál területén található Lumbiniben, a hagyomány szerint időszámításunk előtt 563-ban. Huszonkilenc évesen feleségét és fiúgyermekét elhagyva az igazság keresésének szentelte életét.
Több évi remeteség után rájött, hogy testének kínzásával inkább elhomályosítja az elméjét, ahelyett, hogy közelebb jutna az igazi bölcsességhez, ezért felhagyott az aszkéta életmóddal. Végül a Bódhifa alatt meditálva buddhává, azaz „megvilágosodottá” vált. Életének további részében Észak-Indiát bejárva terjesztette életfilozófiáját, és már haláláig is ezrek váltak a követőivé.
Buddha felismerte, hogy semmi sem állandó, és mint ilyen végső soron nem kielégítő, csakis feltételek függvényében, átmenetileg létezik. A tanításának alapja az, hogy felismerjük: semmilyen világi érték – sem a test, sem a pénz, sem a hírnév vagy a hatalom, sem a kapcsolataink nem óvnak meg minket az elmúlástól, a fájdalomtól, az elégedetlenségtől és a kiábrándulástól.
Buddha ráébredt arra, hogy belső erőforrásaink megfelelő felismerése és használata révén a tartós boldogság mégis elérhető és megvalósítható. Az igazi buddhista tanítás szerint élvezetek hiábavaló hajszolása helyett energiáinkat érdemes a tudatunkban rejlő lehetőségek kibontakoztatására fordítanunk.
Hogy nézett ki Buddha valójában?
A nyugati kultúrából felszínesen kitekintve a keleti tradíciókra és filozófiákra hajlamosak vagyunk a jelképeket is felületesen szemlélni. Így lehetséges az is, hogy a felületes szemlélő számára ismert Buddha ábrázolások sokszor egy kövér, de legalábbis nem éppen karcsú, meghatározhatatlan korú, kopasz, nagyfülű, mosolygós embernek mutatják be a megvilágosodott vallásalapítót.
Turisták ezrei hoznak haza egzotikus útjukról szerencsehozó vagy nevető Buddha szobrocskát, abban a hitben, hogy tudják: kit ábrázol. Ezek az alkotások azonban valójában nem Buddhát, hanem egy X. században élt kínai szerzetest, Pu-tajt ábrázolják, aki afféle buddhista Mikulásként azért lett híres, mert a legenda szerint egy nagy zsákból osztogatta a gyerekeknek az ajándékot.
És hogy miért lett Pu-taj karakteréből mégis ennyi szobor? Ehhez azt kell tudni róla, hogy a köré szőtt legendának köszönhetően nagyon népszerű népmesei figurává vált a kora középkorban Ázsiában, sőt, sokan hisznek abban, hogy ő nem egy „egyszerű” megvilágosodott szerzetes, hanem maga Buddha reinkarnációja. Pu-taj alakja összefonódott a gazdagsággal, a szerencsével, a nagylelkűséggel, a bölcsességgel, a boldogsággal és az élettel való megelégedettséggel, illetve ezeknek egyfajta védőszentje lett. Ilyen minőségében került a szobra a buddhista szentélyek bejárataihoz és a turistáknak szánt ajándékboltokba.
Buddha fizikai megjelenése és jellemzői
A valódi Buddháról nem készült semmilyen ábrázolás egészen az időszámításunk szerinti II. századig, mert a buddhizmusnak ebben a korai szakaszában csak szimbólumokkal (üres trón, lovas nélküli felszerszámozott ló, lábnyom, dharma kerék) ábrázolták a megvilágosodottat.
A buddhista művészet ezen korszakát anikonikusnak nevezzük, mely elnevezést az 1980-as évektől használjuk, amikor kutatók alaposabban kezdték el tanulmányozni a buddhizmus művészettörténeti vonatkozásait. Egyesek szerint az anikonizmus annak kapcsán alakult ki, hogy nem illett olyanokat ábrázolni, akik megvilágosodtak és elérték a nirvánát.
1990-ben Susan Huntington amerikai kutatónő cáfolta az anikonizmus fogalmát a buddhizmusban. Szerinte a korai buddhizmus időszakában ábrázolt és anikonistának mondott alkotások valójában nem Buddha életéből való történeteket mutatnak be, hanem ereklyék, amelyeket a hívők a történelmi helyszíneken újra felavattak. Ez a vita a mai napig nem zárult le a kutatók között .
A Buddhát ábrázoló első szobor és mellszobor a mai Afganisztán területén, Kandahár régióban készült. Buddha fizikai testének jellemzése néhány korai buddhista írásból ismert. Ezekből meríthették ihletüket a korai Buddha szobrok és domborművek készítői is. Főleg a páli kánonban szereplő „Egy nagyszerű ember 32 jellemzője” írás volt nagy hatással a művészekre, amely konkrétumokkal határozta meg, hogy milyen is volt a megvilágosodott.
Buddha ábrázolások az ókortól napjainkig
Ahány kultúra és nép, amelyek a buddhista vallást elfogadták sajátjuknak, annyi féle ábrázolás és jellegzetes buddhista alkotás keletkezett az idők során. Még felsorolni is nehéz lenne mindazt a művészeti és építészeti értéket, amely a buddhizmus elterjedésének köszönhető. Ezért mi is csak érintőlegesen írunk erről a témáról, akit különösen érdekel a buddhista művészet, sok jó olvasni- és néznivalót találhat az interneten.
Lábnyom
Ázsiában sok helyen találhatunk különböző korból származó Buddha lábnyomokat. Egy buddhista legenda szerint Buddha még életében elrepült (!) Srí Lankára és a Sri Pada hegyen otthagyta a lábnyomát, hogy ezzel is jelezze Srí Lanka fontosságát tanításainak terjesztésében. Ugyanilyen módon hagyta lábnyomait több különböző ázsiai helyszínen, ahol a tanításait később tényleg el is ismerték.
Festmények és szobrok
Az időszámításunk előtti második századtól a szobrok már egyértelmű jeleneteket ábrázoltak Buddha életéből és tanításaiból. Ezek a plasztikus ábrázolások általában sztúpák díszítésében, szegélydíszeken vagy fogadalmi táblákon jelentek meg. Jellemzőjük még, hogy a jeleneteket igen, de magát Buddhát nem jelenítették meg. A művészek idegenkedtek Buddha ember alakú ábrázolásától, ezért kifinomult szimbolizmust fejlesztettek ki még az olyan jelenetek esetében is, ahol más embereket viszont ábrázoltak.
Egyes feltételezések szerint létezhettek Buddha emberalakban történő, fából készült szoborábrázolásai. Ezek azóta tönkremehettek a nem túl tartós és kezeletlen alapanyag miatt, de ezt a verziót eddig régészeti leletekkel még nem sikerült bizonyítani.
Később két fő irányzat alakult ki a szobrászatban és így a Buddha szobor ábrázolásokban is. A gandhárai szobrászati iskola jellemzője volt többek között a hullámos haj, a mindkét vállat fedő szerzetesi ruházat, a lábbeli, úgy, mint cipő és szandál, az akantuszfű leveleivel való díszítés és más jellegzetes buddhista szimbólumok.
A másik irányzat, a Mathura művészete pedig az ősi indiai hagyományokra épült és olyan isten-szerű lények ember alakban történő ábrázolására, mint például a jáksák. Az ábrázolás stílusa archaikusnak mondható Buddha későbbi ábrázolásaihoz képest. Az irányzat egyedi jellegzetessége volt Buddha muszlin kendővel eltakart bal válla, a tenyéren ábrázolt dharmacsakra (életkerék) vagy a lótuszülésben történő ábrázolás.
A falfestmények tekintetében az adzsantai barlangtemplomokban talált leletek igazán különlegesek. Indiában máshol ilyen méretű és összefüggő felületű alkotások nem maradtak fenn. A falakra készített festmények kiemelkedő művészi színvonalúak. Megtalálhatók közöttük magasztos, kegyetlen, erotikus vagy titokzatos történetek egyaránt. Buddha alakján kívül zenészek, táncosok, nők és démonok is feltűnnek a képeken.
Modern kori Buddha ábrázolások
Általánosságban elmondhatjuk, hogy az ázsiai országokban az újabb keletű buddhista festmények, vallási tárgyak, szobrok és épületek is mind hagyományos irányultságúak. A Buddha ábrázolások jellemzői, mint például a test- és kéztartás, a kilyukasztott fülcimpák, a haj elrendezése és a szimbólumok (bódhifa, lótusz, dharmacsakra) kanonizáltak, és így a legapróbb részletekig kötöttek.
Tehát az új művészeti alkotások is a hagyományos mintákat követik. Ezeknek megfelelően kiemelkedő fontosságú a szimbolizmus és csak másodlagos szempont a művészi kifejezés egyedisége. Ennek ellenére láthatjuk, hogy Japánban, Thaiföldön, Dél-Koreában, Srí Lankán és Balin a nyugati világgal történő intenzív élmény és tapasztalat megosztás hatására a helyi művészek már nyitottabbá váltak a nyugatról érkező irányzatok és lehetőségek felé. Ennek eredményeként kialakultak új, regionális stílusok, megjelentek a Buddha ábrázolásban is új irányzatok.
főoldal
események
kosár
menü