Élményfestés – Hajó

Földünk valamivel több mint kétharmad részét tengerek és óceánok borítják. Ezeken a nagy kiterjedésű és általában egymással összeköttetésben lévő vízfelületeken kívül tavak és folyók szép számmal akadnak a szárazföldek belsejében is. Ennek eredményeképpen az emberiség előtt álló egyik legnagyobb kihívás már évezredek óta az, hogy valahogy át tudjon kelni a vizeken, illetve a távolságot ne csak a szárazföldön tudja legyőzni. Ennek érdekében olyan eszközöket kellett építenie már őseinknek is, amelyek egyszerre alkalmasak vízi járműnek és szállítóeszköznek, rosszabb esetben hadászati céloknak is megfelelnek.

Megszülettek tehát a csónakok, a hajók és a vitorlások, amelyek az évszázadok folyamán sokféle módozatban és stílusban fejlődtek. Nincs mit csodálkoznunk azon, hogy a hajók megihlették a képzőművészeket is, amelynek eredményeként csodás festmények és más alkotások készültek minden történelmi korban.

A hajózás történetének kezdetei

A régészeti leletek és fennmaradt ábrázolások alapján is csak nagyjából tudjuk meghatározni, hogy mióta használ az ember vízi járműveket. Az első vízen használt emberi eszközök kidőlt fákból vagy hordalék fatörzsekből „készültek”, ezeket tulajdonképpen a természet szolgáltatta, nem is kellett velük különösebben semmit tenni.

Az épített hajók felé vezető úton a következő lépés a helyi alapanyagoktól függően valamilyen fatörzsből vájt csónak vagy vékonyabb fatörzsek, esetleg nád összekötözésével létrehozott tutaj lett. Az erdővel fedett területeken a fatörzsből kivájt bödönhajó, nádasok közelében, így például Egyiptomban, Mezopotámiában és a Titicaca-tó vidékén is a nádtutaj, nádcsónak válhatott vízi közlekedőeszközzé, hiszen ezeket tudták elkészíteni helyben. Ahol se nád, se semmilyen fa vagy uszadékfa nem fordult elő, ott a vízi járműveket állatbőrök és nagyobb csontok felhasználásával állították elő. Ilyenek például az eszkimók különleges kajakjai.

Az ember eleinte halászatra (végső soron élelem szerzésre) és szállításra találta ki és alkalmazta a hajóit, amelyeknek kezdetben különösebb irányítási lehetősége sem volt. Fokozatosan alakult ki, hogy miként is lehet azokat irányítani és evezőkkel hajtani. Ahogy egyre nagyobb távolságok megtételére vállalkozott az ember és lett egyre leleményesebb, hamarosan megjelentek az első vitorlák is a hajókon, amelyek a szél erejét kezdték el használni ahhoz, hogy haladjanak a vízen.

 

A hajók fejlődése az ókorban

Az ókori Egyiptom

Az egyiptomiak már az i. e. 3. évezredben elkezdtek hajókat építeni, amelyekkel a Níluson, valamint a Vörös- és a Földközi-tenger partvidékén hajóztak. Csónakjaikat és kisebb folyami hajóikat nádból építették, a nagyobb hajókhoz először helyi, később Föníciából importált faanyagot használtak.

Egyiptom klímája nem kedvezett a hajóépítéshez alkalmasabb fafajok fejlődésének, ezért az egyiptomi hajóknál a korai időszakban használt helyi fából csak rövid fadarabokból tudták összeállítani a külhéjat, amelyeket csapokkal vagy kötelekkel szorítottak össze, majd növényi rostokkat tömítettek. Az egyiptomi fahajók alakja hasonlított az általuk használt nádcsónakokra, illetve ennek a formának az egyes elemeit (például az ívben előre hajló hajófart) később a föníciaiak és a görögök is használták.

A föníciai hajózás

A föníciaiak voltak az ókor legjobb hajóépítői. Az összeomló krétai hatalom helyét átvéve előbb a Földközi-tenger keleti medencéjére terjesztették ki befolyásukat, majd folyamatosan előretörte nyugat és az Indiai-óceán felé is.

Több újítás fűződik a föníciaiak nevéhez. Ilyen a kétevezősoros hajtás és az evezősök fölé emelt fedélzet is, amelyen a harcosok tartózkodtak. Megjelenik az árbóckosár is, amelyet kötélhágcsón érnek el a matrózok. A föníciai hajók minden kétséget kizáróan bordaszerkezettel készültek, ezt bizonyítja a döfőorr a hadihajókon és az egyiptomiaknál látott merevítő kötélzet hiánya.

Az ókori görögök hajói

A görögöknél is kétféle hajótípust különböztethetünk meg, a gyors járású evezős gályákat és a vitorlás teherhajókat. A teherhajók általában 10-20 méter hosszú, egy-, ritkábban kétárbócos hajók voltak, árbóconként egy-egy négyszögletes vitorlával.

A római hajók

A rómaiak az első pun háború idején építettek először hajókat, amelyeket bizonyíthatóan a karthágóiak hajóiról másoltak. Viszonylag rövid idő alatt aztán hatalmas saját flottát építettek. A legenda szerint egy partra sodródott karthágói hadihajó mintájára építették meg a 100 hajóból álló flottájukat. A későbbiekben épülő két- és háromevezősoros hajótípusokat sem ők találták vagy fejlesztették ki, csak átvették a görögöktől birema és trirema néven.

 

A hajók fejlődése a későbbi korokban

A középkor hajói

A középkort a hajózás terén lassú, de folyamatos fejlődés jellemezte. Számos technológiai újítás jött létre, a flották létszáma és a hajók mérete is folyamatosan nőtt. Annak ellenére azonban, hogy a kereskedelemben és az áruszállításban a hajózásnak Európa szerte nagy fontossága volt, a hajók többsége nem merészkedett ki a nyílt óceánra, mert nem is voltak igazán alkalmasak erre.

A felfedezések kora és az ipari forradalom

A 16. századtól a nagy földrajzi felfedezések korában a hajózás globálissá vált, az ún. tengerész nemzetek száma ötre nőtt. Az angolok, a franciák, a hollandok, a portugálok és a spanyolok egyaránt jelentős flottával rendelkeztek.

A megteendő nagy távolságok és a hajótestben szállított értékes rakományok miatt a hajóknak képeseknek kellett lenniük az önvédelemre. Ezért ebben a korban úgy alakult, hogy nem vált el egymástól a hadihajó és a kereskedelmi hajó. A kötelező tartozékként megjelenő ágyúk ebben a korban alapvetően megváltoztatták a hajók kialakítását. A folyamatosan tökéletesedő tűzfegyverek számára a hajók ideális platformnak bizonyultak, de ehhez konstrukciós változásokat kellett tenni.

A 18. század folyamán a fregatt volt a legjellegzetesebb hajótípus. Ezeket a hajókat általában 24-28 ágyúval szerelték fel. A kor legnagyobb hajói ebben az időszakban akár több mint 100 ágyút is vihettek.

A 19. századi ipari forradalom és a dinamikusan fejlődő világkereskedelem a hajózásban is forradalmi változásokat okozott. Mivel a világ kereskedelmének meghatározó hányada vízen bonyolódott és a gyarmatokkal a kapcsolattartás leginkább tengeri úton volt lehetséges, a hajózás továbbra is a korszak meghatározó tényezője maradt. Ehhez hozzájárult a technológiai fejlődés számos olyan eredménye is, amely a hajózást közvetve vagy közvetlenül érintette és annak hatékonyságát is nagyban segítette.

A gőzhajók és a modern kori hajózás

A 19. század legnagyobb, a hajózás és a hajók jövőjét máig meghatározó újdonsága a gőzgép volt. Robert Fulton építette az első gőzgéppel hajtott hajót 1807-ben. Ez a hajó egyébként természetesen fából készült. Az első gőzhajókat elsősorban folyami és part menti hajózásban alkalmazták.

1819-ben a Savannah nevű hajó volt az első gőzzel is hajtott hajó, amellyel átkeltek az Atlanti-óceánon. Az egy hónapos út alatt a gőzgépek mindössze 85 órát dolgoztak, nagyobb részben a vitorlákra volt bízva a hajó. A gőzgépeket, hajókazánokat folyamatosan fejlesztették, így növelni tudták a gőz hasznosítható nyomását, ezzel pedig gazdaságosabbá tudták tenni a gőzgépeket. A folyami gőzhajókat lapátkerekek vitték előre. A lapátkerekek azonban nem váltak be a tengeren és az óceánon. Egészen 1845-ig kellett arra várni, hogy megjelenjen az első hajócsavarral ellátott hajó, amely már alkalmasnak bizonyult a folyamatos tengeri használatra.

1822-ben jelentek meg az első fémépítésű hajók, de csak a 19. század második felében terjedtek el. Először a hajógerinc, a bordák és a fedélzeti gerendák készültek vasból.

A dízelmotort 1904-ben szerelték először hajóba. Érdekesség, hogy 1911-ben Amundsen norvég sarkkutató a Fram nevű hajójába dízelmotort építtetett Déli-sarki útjára, így ez volt az egyik legkorábbi tengeri alkalmazása.

 

Hajók a képzőművészetben

Akár ​a tánc, a vadászat vagy a közös étkezés élménye, úgy a hajózás is az ősidők óta foglalkoztatja a történések megörökítőinek és a művészeknek a képzeletét. Amióta az ember első, egyszerű csónakjain kimerészkedett a tavakra, átszelte a folyókat, és végül tengerre szállt, képzőművészetinek tekinthető alkotások sora örökítette meg ezt a romantikusnak is mondható témát.

Amennyiben kedvet kaptál Te is hajókat, vitorlásokat vagy csónakokat festeni, keresd az ilyen és ehhez hasonló témájú képeket a KreatívLiget Élményfestő Stúdió kínálatában. Az aktuálisan elérhető lehetőségeket mindig az Események menüpontban találod meg, dátum szerinti bontásban a megfesthető képekkel illusztrálva.

Blog

Fessünk szarvasokat!

Ősszel és télen valahogy mindig több figyelem irányul a szarvasokra. A szarvasbőgés és az egymásnak csapódó agancsok zaja az őszi erdő alapzajai közé tartoznak. Decemberben pedig az ünnepek közeledtével a szarvasok a Mikulás és a karácsony kapcsán is felbukkanó szereplők. Dekorációként is sok otthonnak válnak díszévé ezek a gyönyörű állatok ebben az időszakban. De vajon mennyire vagyunk tisztában a szarvas motívum történetével, annak eredetével és a különböző népek, vallások életében betöltött szerepével? Szeretnénk egy kis eligazítást nyújtani olvasóinknak a szarvassal, mint jelképpel kapcsolatban.   Szarvasok a természetben A szarvas a szarvasfélék családjába tartozó emlősállat. Ennek a családnak a tagja a jávorszarvas, az Észak-Amerikában karibunak nevezett rénszarvas faj és a vapiti szarvas is. Néhány szarvasfaj társas életmódot folytat, míg mások magányosan élnek. A hím szarvast bikának, a nőstényt tehénnek nevezzük, a kicsinyüket pedig a borjúnak. Ausztráliát és az Antarktiszt kivéve minden kontinensen előfordulnak szarvasok. Ezek a gyönyörű állatok elsősorban növényevők, néha azonban előfordul, hogy elfogyasztanak egy-egy madárfiókát. Kedvtelve legelik le a zsenge növényzetet, a leveleket, hajtásokat, ágakat és a füvet is. Mint bármelyik szarvasmarha, a szarvas is a kérődzők alrendjéhez tartozik, így a durván megrágott táplálékot lenyeli, visszaöklendezi, majd alaposan megrágja és újra lenyeli. Ez a módszer teszi lehetővé, hogy az

Olvass tovább »

Az örök festmény téma – Párizs

Az európai kontinens egyik legnépszerűbb városa Párizs, és nemcsak idegenforgalmi szempontból, hanem jellemző részleteivel ábrázolt képzőművészeti témaként is. Ez az a hely, ahol már hosszú évszázadok óta otthonra találhatnak szinte bármilyen művészeti ág művelői, legyenek akár írók, költők, festők, szobrászok vagy valamely színházi szakma képviselői. Nincs ez másként a XXI. században sem. Párizs mindenkit megihlet és magával ragad.   Párizs, mint festészeti téma Franciaország fővárosába a XIX. század elejétől áramlottak a festők és más művészek. Fénykorát az 1870-es évektől az első világháború kitöréséig élhette meg, ez volt a boldog békeidők (Belle-Époque) névvel illetett kor. Ebben az időszakban a Montmartre negyedben élt többek között Claude Monet, Henri Toulouse-Lautrec, Pierre-Auguste Renoir, Vincent van Gogh, Pablo Picasso, Maurice Utrillo, Salvador Dalí és Munkácsy Mihály is. A készülő festményekhez jó „alapanyagot” szolgáltatott a város és a benne élő emberek. A hangulatok és a színek buja kavalkádja Párizs, a táncosnők és a mulatók világa. A bohém életet élő művészek és modelljeik világa, akik az önmegsemmisítő életmódjuk ellenére végül maradandót alkottak, ezzel megmutatva a saját korukat az utókornak.   Párizs épületei festményeken A festményen legtöbbször megörökített párizsi építmény természetesen az Eiffel-torony, ilyen témájú képet a KreatívLiget Élményfestő Stúdióban is készíthetsz, többféle változatban. Keresd az aktuális lehetőségeket

Olvass tovább »

Színkombinációk

A blogon olvasható bejegyzés a színek jelentéséről és a színkeverés módozatairól is. A mostani cikkben pedig arról lesz szó, hogy milyen színpárosok „működnek” jól a képzőművészetben vagy akár a lakberendezésben. Ezek azok a színpárosítások vagy színhármasok, amelyek együttes használata mindenképp harmonikus eredményt ad. Ha egy ilyen festményre vagy akár helyiségre ránézünk, nem biztos, hogy tudatában vagyunk, hogy miért, de azt érezzük, hogy minden a helyén van.   A színek harmóniája Aki a színek harmóniájáról beszél, két vagy több szín együttes hatását ítéli meg, amely minden esetben szubjektív. A tapasztalatok és a kísérletek, amelyeket a témában végeztek azt bizonyítják, hogy a harmónia és diszharmónia megítélésében az emberek véleménye igencsak eltérhet egymástól a színek esetében is. Az átlag szemlélő többnyire azokat a színösszeállításokat nevezi harmonikusaknak, amelyekben hasonló karakterű színek szerepelnek, vagy különböző színek azonos tónusértékei. Ezek a színek erős kontrasztok nélkül állnak egymás mellett. A színek harmóniájára és diszharmóniájára vonatkozó kijelentések általában csak a kellemes-kellemetlen és szimpatikus-antipatikus benyomások érzelmi vetületére vonatkoznak. Az efféle kijelentések csupán személyes véleménynek tekinthetők, és nincs objektív értékük. Ki kell emelnünk a színharmónia fogalmát a szubjektívan meghatározott érzelmi kötődésből, és áthelyezni az objektív törvényszerűségek közé, hogy megértsük a működését. A harmónia egyensúlyt jelent, az erők szimmetriáját. A színes

Olvass tovább »
főoldaleseményekwebshopkosármenü