Ősszel és télen valahogy mindig több figyelem irányul a szarvasokra. A szarvasbőgés és az egymásnak csapódó agancsok zaja az őszi erdő alapzajai közé tartoznak. Decemberben pedig az ünnepek közeledtével a szarvasok a Mikulás és a karácsony kapcsán is felbukkanó szereplők. Dekorációként is sok otthonnak válnak díszévé ezek a gyönyörű állatok ebben az időszakban.
De vajon mennyire vagyunk tisztában a szarvas motívum történetével, annak eredetével és a különböző népek, vallások életében betöltött szerepével? Szeretnénk egy kis eligazítást nyújtani olvasóinknak a szarvassal, mint jelképpel kapcsolatban.
Szarvasok a természetben
A szarvas a szarvasfélék családjába tartozó emlősállat. Ennek a családnak a tagja a jávorszarvas, az Észak-Amerikában karibunak nevezett rénszarvas faj és a vapiti szarvas is. Néhány szarvasfaj társas életmódot folytat, míg mások magányosan élnek. A hím szarvast bikának, a nőstényt tehénnek nevezzük, a kicsinyüket pedig a borjúnak. Ausztráliát és az Antarktiszt kivéve minden kontinensen előfordulnak szarvasok.
Ezek a gyönyörű állatok elsősorban növényevők, néha azonban előfordul, hogy elfogyasztanak egy-egy madárfiókát. Kedvtelve legelik le a zsenge növényzetet, a leveleket, hajtásokat, ágakat és a füvet is. Mint bármelyik szarvasmarha, a szarvas is a kérődzők alrendjéhez tartozik, így a durván megrágott táplálékot lenyeli, visszaöklendezi, majd alaposan megrágja és újra lenyeli. Ez a módszer teszi lehetővé, hogy az alacsony tápértékű táplálékból nagy mennyiséget is el tudjon fogyasztani, jóllakatva ezzel az állatot.
Jelkép az indiánoknál
A szarvas az indián mondavilágban a kifinomultság, a gondoskodás és a jóság jelképe. A hiedelmük szerint a szarvasban lakozó szellem kedvessége és kifinomultsága képviseli a Nagy Szellem mindannyiunkra és mindenre kiterjedő szeretetét. Ez a csodálatos állat megtanítja az embereket arra, hogy hogyan találják meg azt a lelki nyugalmat, amely minden sebet begyógyít. A másik tanítás pedig az, hogy ne próbáljanak megváltoztatni másokat, hanem fogadják el őket olyannak amilyenek.
Egy történet is kapcsolódik a szarvashoz az indián mondavilágban. Eszerint a szarvasborjút egyszer magához hívatta a Nagy Szellem. Útközben találkozott egy visszataszító démonnal, aki arról igyekezett meggyőzni a halott lelkeket, hogy a Nagy Szellem nem akar bajlódni velük. Amikor a szarvasborjú megpillantotta a démont, aki csúf volt, tüzet okádott és szörnyű hangokat hallatott, inkább kíváncsiságot érzett, mint félelmet. Arra kérte a démont, hogy engedje őt tovább, mert neki segítenie kell a lelkeknek. A démont meghatotta a szarvasborjú jósága és vakmerősége, kemény szíve megenyhült és teste diónyira zsugorodott. A borjúban lakozó női szellem kedvessége és gondoskodása felszabadította az utat. A Nagy Szellem összes gyermekei számára lehetővé vált, hogy félelem nélkül eljuthassanak a birodalmába.
A szarvas a keltáknál
A kelták a szarvast természetfeletti lénynek tekintették és a „tündérek marhái” néven emlegették őket. Az ő hagyományuk szerint – akárcsak a medve és a vaddisznó esetében – két szemlélet alapján csoportosította a szarvas jelképet, egyet jelentett a hím, és egy másikat a nőstény szarvas.
A kelta mítosz szerint az istenek egy fehér szarvastehenet vagy bikát küldtek, hogy az a kiválasztott embereket a birodalmába vezesse. A papok gyakran tettek arcukra szarvas maszkot pogány szertartásaikon vagy szarvasbőrből készült amulettet hordtak. Az ő hitük szerint a bőrben a szarvas ereje lakozott. Eilidh, a szarvastehén a kecsesség, a kifinomultság és a nőiesség jelképe volt. Damh, a szarvasbika pedig a függetlenség, a büszkeség és a megtisztulás szimbóluma. Ő az erdők királya, minden lény védelmezője, valamint a Nap, a harcos férfiasság és a termékenység képviselője is egyben.
A magyar mondavilág szarvasa
A csodaszarvas a hun – magyar mondakörben és a magyar népi hagyományokban is felbukkanó mitikus vezérállat. Arról is nevezetes, hogy aranyfényű koronájának csillogásával csalogatva átvezette Hunort és Magort, valamint száz főből álló csapatukat egy másik világba.
Feltételezhető, hogy a Kárpát-medencébe a honfoglaló magyarok magukkal hozták a keletről származó csodaszarvas mondát, amely később a keresztény Szent Eustachiusnak és Szent Hubertusnak a vadászok és az erdészek védőszentjének történeteivel keveredett.
A középkori krónikákban aztán többször ismétlődő motívum lett, hogy egy csodálatos szarvas mutatja meg az embereknek: hol kell templomot vagy kolostort építeniük.
Szarvasok ábrázolása a festményeken
A középkori és a reneszánsz festményeken ábrázolt állatok általában rejtett jelképek képviselői. A festő ily módon közvetítette titkos gondolatait azok felé, akik értelmezni tudták ezeket a szimbólumokat.
A szarvas és az őz békés és eléggé félénk állatok, ezért kerülik a harcot, kivéve, ha azt egymás között kell megvívniuk a dominanciáért. Így lettek ők a béke és a harmónia jelképei a festményeken. Az ősi keresztény hitvilágban a szarvas magát Krisztust jelképezte.
főoldal
események
kosár
menü