A híres festők életét bemutató sorozatunknak több olyan eleme is volt már, amelyben nem éppen vidám életútról és végkifejletről írtunk. Sok olyan művésze volt az egyetemes művészettörténetnek, akik nem vetették meg a káros szenvedélyeket és a veszélyes életet, illetve jó néhányan szenvedtek valamilyen pszichés problémától is. Ez utóbbi erőteljes lenyomatot hagyott aztán az egész életükön is, nem kímélve azokat az embereket sem, akik hosszabb vagy rövidebb ideig társul szegődtek egy ilyen – saját korában nem eléggé értékelt – művésznek.
Érdekes kérdés, hogy egy művész életpályájához mennyit tesz hozzá vagy mennyit vesz el belőle, hogy ő maga milyen ember. Modigliani esetében sajnos az látszik, hogy hiába a tehetség, a siker és a fokozatosan elért ismertség, ezekkel jól kell tudni együtt élni, a megkeresett javakra pedig tudni kell vigyázni, különben elveszhetnek.
Modigliani élete
Amadeo Modigliani 1884. július 12-én született Livornóban. Kereskedő édesapja korán tönkrement, francia származású édesanyja azonban fontos szerepet játszott abban, hogy fia művész pályára került. 1898-ban kezdte meg művészeti tanulmányait, 1902-ben Firenzébe utazott és beiratkozott a Szabad Akt Iskolába.
1903-ban már Velencében élt, ahol tanulmányozhatta a reneszánsz művészetet és találkozott Umberto Boccionival és Ardengo Sofficivel, a futurizmus vezéralakjaival. 1906-ban Párizsba költözött, és a párizsi iskolához csatlakozott. Modigliani ekkor kezdte el élni a bohém művészek életét – igaz, a kábítószerrel és az alkohollal már Velencében megismerkedett.
36 évesen, 1920. január 24-én hajnalban halt meg a TBC-vel összefüggő agyhártyagyulladásban.
Modigliani művészete
Más avantgárd művészekkel ellentétben, leginkább aktokat és valószerűtlenül hosszúkás arcú, mandulavágású szemű, melankolikus hangulatú portrékat festett. Ezzel kivívta többek között a futuristák ellenérzését, akik szerint túl maradiak voltak képei. Ezzel az állítással persze vitatkozhatunk, de az biztos, hogy Modiglianit nem is lehet besorolni sehová. Olyannyira egyéni utat járt be a művészettörténeten és a modernizmuson belül is.
Modigliani szerelmei
A jóképű Modigliani a közhiedelemmel ellentétben épp csak annyira szerette a nőket, mint minden más művészember. Első múzsájával, a nála öt évvel idősebb Beatrice Hastings ausztrál írónővel két évig élt együtt. Az intelligens, művelt és nem utolsósorban tehetős hölggyel való kapcsolat nagy hatással volt mind művészére, mind anyagi lehetőségeire.
Az első találkozásuk idején még kiskorú Jeanne Hébuterne-nel való kapcsolata viszont a művészszerelmek egyik legszomorúbb epizódja: a szintén tehetséges, ámde visszahúzódó festőnövendékkel viharos életük volt. Mikor aztán Modigliani egy januári napon végül elhunyt, Jeanne nem bírt tovább élni nélküle, és 21 évesen, második gyermeküket várva 8 hónapos terhesen levetette magát az ötödik emeletről.
A pár egy kétéves kislányt hagyott hátra, akit végül Modigliani nővére vett magához és nevelt fel. Jeanne Modiglianiból felnőttként művészettörténész lett, és könyvet is írt édesapjáról ’Modigliani legendák nélkül’ címmel.
Modigliani és Picasso
A két művész ismerte, és a közhiedelemmel ellentétben nagyra becsülte egymást. Mindketten aktív résztvevői voltak a századforduló utáni pezsgő párizsi művészvilágnak. Modigliani sok más művésszel egyetemben Picasso portréját is megfestette többször is, a katalán zseni pedig csak olyanoktól vásárolt képet, akikre felnézett. Az egyik ilyen alkotás volt Modigliani egyik festménye 1930-ban.
Picasso egyike volt azoknak, akik nagy hatással voltak Modiglianira. Ő ugyanis egész pályája során figyelte a kortársak munkáit, magába szívva minden hatást, amelyekből kialakította saját, senki máshoz nem hasonlítható stílusát.
Modigliani végzete
Modigliani mindössze 36 évet élt, és nagyjából 13 év alatt alkotott meg egy jelentős festői életművet. Közben pedig folyamatosan pusztította a saját egészségét alkohollal és drogokkal is.
Még gyerekkorában lett TBC-s, amiből valószínűleg sose gyógyult fel teljesen. Az életét úgy élte, mint aki tudja, hogy nem fog sokáig élni. Talán ezért is volt szüksége mindenféle “doppingszerre”, hogy minél többet alkothasson. A közhiedelemmel ellentétben egyáltalán nem volt mellőzött festő. Egyrészt mindig volt mecénása, és a sajtóban is írtak róla, másrészt pedig a műveit el tudta adni, ami a kortársakat nézve egyáltalán nem annyira magától értetődő dolog. Csak éppen Modigliani nem gazdálkodott jól, az eladott művek után kapott pénzt rendszeresen elverte.
Modigliani emlékezete
A fiatalon elhunyt festő életének utolsó hónapjaiban megkezdődött egy cinikus gyűjtői és kritikusi játszma, aminek egyetlen célja az volt, hogy felhajtsa a művész alkotásainak árát. Tették ezt úgy, hogy egy konstruált történetbe, a bohém művész sztorijába csomagolva adják majd el a képeit.
A Modiglianit hosszú évek óta támogató műgyűjtőt, Zborowszkit még arra is megkérték, hogy ne adja el a művész képeit egészen addig, amíg a festő meg nem hal.
Arról valószínűleg ezek a száz évvel ezelőtti ügyeskedők sem álmodtak, hogy Modigliani Kék párnán fekvő akt című festményét 95 évvel később a világ egyik legdrágább festményeként adják majd el. A képért egy kínai milliárdos több mint 170 millió dollárt volt hajlandó fizetni.
Rögtön a halála után beindult a mítoszgyártás. Olyan jelzős szerkezeteket aggattak rá, miszerint ő volt az utolsó bohém, a különc festő, akinek sorsa talán az utolsó romantikus tragédia.
főoldal
események
kosár
menü