A legtöbbször lefestett emberek – Marie Antoniette

Manapság senkinek nem jelent gondot a fontos pillanatok és személyek megörökítése az okostelefonok korában. Bármikor korlátlanul tudunk fényképet, videókat készíteni és a következő percben már meg is oszthatjuk akár a világ másik oldalán élő szeretteinkkel.

Nem is olyan rég még szalagra fotóztunk és epedve vártuk, hogy megérkezzenek az előhívott képek. Sokunk nosztalgiával nézegeti az albumokba rendezett megfakult képeket, gyermekkorunk emlékeinek őrzőit. Az ilyenfajta múltidézés a fényképezőgép megjelenése és elterjedése előtt csak a kiváltságosok luxusa volt. Luxusból pedig jutott bőven Marie Antoinette-nek, a kezdetben rendkívül népszerű, majd később közutálat tárgyát képező francia királynőnek, akit az egyik legtöbbször lefestett nőként tartanak számon.

 

Marie Antoinette korai évei

Mária Terézia tizenhat gyermeke közül a tizenötödikként látta meg a napvilágot. Anyja fontos szerepet szánt neki, az osztrák-francia kibékülés érdekében elintézte, hogy lánya a későbbi XVI. Lajos felesége legyen. A tizennégy és fél éves kis hercegnő 1770. május 16-án mondta ki a boldogító igent egy fényűző esküvőn a tizenhat éves trónörökösnek.

A  fiatal Habsburg-lány érkezését a francia udvarban mély bizalmatlanság fogadta. Sokan úgy tartották, hogy a barátság álcája alatt Bécs valójában Franciaország meggyengítésére szeretné használni. De ekkor még, „dauphine”-ként Marie Antoinette közkedvelt volt: a fiatal, kecses és csinos lány könnyen beilleszkedett a francia udvarba.  Gyönyörűen táncolt, és szerette a zenét, a kártyajátékot sem vetette meg és mindig kapható volt egy kis szórakozásra.

 

Az el nem hált házasság

XV. Lajos halála után alig 18 évesen, 1774-ben királyné lett, ekkor népszerűsége csökkenni kezdett. Amit ugyanis még elnéztek a dauphine-nak, az már nem volt elfogadható viselkedés a királynénak. Ráadásul az is sok suttogásra adott okot, hogy a fiatal pár a házasságának 7 évig nem volt gyümölcse. Egyesek úgy tartják, hogy Lajost sógora, II. József beszélte rá, hogy műtesse meg fitymaszűkületét, mely a házassági kötelességében gátolta, de erre a mai napig nincsen bizonyíték. Valószínűleg csak arról volt szó, hogy a két tinédzser teljesen különböző érdeklődésű ember volt, és nem estek szerelembe, bár az évek alatt egészen megkedvelték egymást.

Mindennek folyománya az lett, hogy Marie Antoinette-et nem kötötték le terhességei, szülései, a gyermekágyas időszak és az utódok nevelése. Így rengeteg szabadidejében zabolátlan, fényűző, pazarló életet élt és ennek férje sem szabott gátat. Hagyta, hogy felesége nélküle járjon el szórakozni, ami kitűnő muníciót adott a rosszindulatú pletykáknak. A párnak végül négy gyermeke született, melyek közül csak egy lány érte meg a felnőttkort.

 

Élete fiatal királynőként

A királyné gyermekei születése után egyes történészek szerint intim viszonyt tartott fenn egy 1774-es maszkabálon megismert svéd nemessel, Fersen gróffal. Az a pletyka is elterjedt róla, hogy a hölgy társaságot sem veti meg.

Ugyanakkor XVI. Lajosnak nem volt állandó szeretője, pedig elődei udvarában ez természetesnek számított. Furcsa módon ez ártott Marie Antoinette megítélésének, hiszen régi hagyomány volt az udvarban és a nép körében is a király szeretőjét hibáztatni mindenért. A királyi szerető az indulatok egyfajta levezető szelepeként is funkcionáltak. Őt lehetett hibáztatni a nem megfelelő emberek kinevezéséért, a költségvetési hiányért, rossz döntésekért. Szerető híján a királyné került a népharag kereszttüzébe.

 

Marie Antoinette menedéke

A királyné idővel megpróbált szabadulni Versailles nyomasztó légkörétől. Igyekezett privát életet élni, egy olyan korban, amikor még a szülése sem lehetett meghitt esemény. Az udvar szorításától mentesen próbált gyermekeivel időt tölteni. Ennek érdekében, amikor csak tehette, átvonult a nagy palotától mintegy három kilométerre fekvő Kis (Petit) Trianon-palotába, amelyet még apósa épített szeretőjének, Madame de Pompadournak. Ide csak a tényleg hozzá legközelebb állók tehették be a lábukat.

Marie Antoinette saját világot alakított ki, saját szabályokkal.  A hölgyeknek például a Versailles-ban hordott nehéz, kényelmetlen selyemruhák helyett könnyed, laza szabású fehér muszlinruhákat varratott, amelyet szalmakalappal egészítettek ki. A napjaikat a kastély körül létrehozott mesterséges tavakon és dombokon csónakázva és sétálgatva töltötték. Még egy “műfalut” is építtetett rusztikus stílusban, ahol volt saját baromfiudvar, kert, és tejgazdaság is. Később magánszínházat is kialakított itt, ahol a legnevesebb társulatok adták egymásnak a kilincset.

 

Stílust teremtett 

Fejébe vette, hogy ő lesz a legelegánsabb francia nő, ezért hihetetlenül sok pénzt költött ruhákra. Annak ellenére, hogy rengeteg bírálat érte a királynét, számos nemes hölgy és polgárlány követte az öltözködési stílusát. A róla fennmaradt ábrázolások gazdag száma annak is köszönhető, hogy a kor divatlapjaiban rendszeresen szerepelt. Az egyszerű muszlinruhája is divatot teremtett az arisztokrácia körében, így a selyemruhák ideje leáldozott. Történészek szerint több ezer lyoni takács maradt így munka nélkül eme divathullám kapcsán. Korábban a divatot nem a királynék, hanem az alacsony származású nők, színésznők, prostituáltak, királyi kegyencek diktálták.

 

A királyi pár halála

XV. Lajos az évek során visszavonult a politikai felelősségtől, súlyos depresszióba esett. A francia állam ügyei közben megállíthatatlanul romlottak, a kincstár lassan kiürült, és az uralkodó egyre több kritikát kapott mind a néptől, mind pedig a francia arisztokráciától. 1789-ben kitört a francia forradalom, és két év múlva az uralkodópár a Temple börtön kapuja mögött találta magát. A királyt 1793. januárjában lefejezték, az özvegy Marie Antoinette-et elszakították két, életben maradt gyermekétől és börtönbe vetették. Élete utolsó időszakában az egykor felületes királynő teljesen megváltozott: kitűnő diplomáciai készségét kihasználva mindent megtett, hogy megmentse családja életét. Az akkor még csak a harmincas évei végén járó királynő a megpróbáltatások és megaláztatások hatására alig pár hét alatt teljesen megőszült. Ő ugyanezen év októberében követte férjét a halálba, a királynőt egy jelöletlen tömegsírba temették. Fényűző és botrányoktól sem mentes életét megszámlálhatatlanul sok kép, portré örökítette meg.

Ha te is ki szeretnéd próbálni a portréfestés művészetét, válogass kedvedre a meghirdetett események közül. Az otthoni élményfestő szettek között is találsz szép számmal női portrékat készítő kurzusokat. Csatlakozz te is azok táborába, akik nem csak digitálisan, hanem vásznon is hagynak képeket hátra az utókornak! Szeretettel várunk!

Blog

Kiállítás ajánló – TechnoCool

Október végétől látható a TechnoCool című kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában. A tárlat annak az 1990-es években indult művészgenerációnak a gondolkodásmódját járja körül, amely a rendszerváltozás utáni évtized gazdasági és kulturális nyitottságát felszabadító élményként élte meg. Ebben az elektronikus zenék forradalmasító szemlélete, a DJ-kultúra és a partik új látványvilága meghatározó inspirációt jelentett, ami a művek vizualitásában, az általuk felvetett kérdésekben is megjelent. A kiállítás több mint félszáz alkotó művein keresztül a különböző médiumok – festészet, objekt, fotó, print, videó és kis mértékben a számítógép-alapú művészet – kilencvenes évekbeli alakulását mutatja be.   Új irányok a kilencvenes évek magyar képzőművészetében A kiállításon bemutatott magyar művészek a rendszerváltás után a művészetben új önkifejezési lehetőséget láttak. A hagyományos médiumok mellett az új képi eszközök, a képszerkesztő programok és a számítógép kínálta lehetőségek egy egész generáció számára jelentették az önmeghatározás új formáit. A tematikus tárlat szekciói olyan témaköröket mutatnak be, amelyek ma is frissen és relevánsan hatnak a szemlélőre. A műalkotásokat a korszakban Magyarországon nagy hatású külföldi alkotók, Muntean/Rosenblum, Pippilotti Rist, Cindy Sherman, Andreas Gursky és az akkor Budapesten filmet forgató Matthew Barney egy-egy művével helyezzük nemzetközi kontextusba. Az izgalmas és a mai napig újszerűnek ható képi világot megjelenítő műalkotásokat látványos, több zenehallgatási, videós

Olvass tovább »

Élményfestés – Cseresznyevirágzás

A tavasz érkeztével virágba boruló cseresznyefák illatát és pompás kinézetét nem lehet elfelejteni, ha egyszer valaki megcsodálta a páratlan jelenséget. Nem csoda, ha a festőművészeket is megihlette a látványos és illatos esemény, amely minden évben kora tavasszal a természet ébredését jelzi a számunkra.   A díszcseresznye jellemzői Az akár tíz méteresre is megnövő, széles koronájú, számtalan nemesített változatban fellelhető fának nemcsak az a különlegessége, hogy a rózsafélék családjába tartozik, hanem az is, hogy nincs termése. A díszcseresznyék különleges jellemzője, hogy a porzók és a bibék helyett is sziromlevelek nőnek, így sterilek, tehát nem hoznak termést. Kizárólag a virágaik miatt, dísznek tartják őket. A cseresznye virága Japán nemzeti virága, számtalan zenei, képzőművészeti és irodalmi mű ihletője. A virágok színe napjainkra már igen széles skálán mozog. Nem csak hófehér és rózsaszín lehetséges, hanem a folyamatos nemesítéseknek is köszönhetően ezek mellett a sárgászöldtől kezdve jó pár színben felfedezhetőek még.   Turista látványosság Japánban A japán szakura, azaz magyarul cseresznyevirág nemzeti szimbólum, amelyet az évente tartott Hanami, azaz magyarul virágnézés fesztiválokon ünnepelnek meg az emberek. Az esemény sok ezer turistát is vonz a szigetországba minden tavasszal. A világunkban bekövetkező változásokat nemcsak az jelzi, hogy az apró virágok a szó szoros értelmében sokszínűek lettek, hanem

Olvass tovább »

Alkotni nem csak a vászonra lehet – A homokanimáció

A homokanimáció nem más, mint a homok formálása, amikor az alkotó homok felhasználásával egy képsorozatot hoz létre. A homokot egy világító asztalra szórják, a művész számos módon tudja alakítani a homokot a felületen ezáltal homokból alkotott sziluettek képeket alkotnak. A homokanimációt gyakran zenével kombinálják,  így mesélvén el egy történetet. Az egymásba fonódó alkotások szinte végtelen lehetőségeket rejtenek, akár improvizációról, akár előre kitalált történetről legyen szó. Ez a fajta alkotás tulajdonképpen a performansz-művészethez áll közel, amelyben maga a művész a megtekintett mű központi eleme. A homokanimáció során a művész legtöbbször tiszta felületet használ, amelyet alulról világít meg és ezt a megvilágított felületet vetítik ki a közönség számára jól látható helyre. Az “animáció” kifejezés helyénvaló, mivel a művész által megalkotott formák az előadás során változnak, és pár perc alatt el lehet mesélni egy történetet képek sorozata által.   A homokanimáció nagy úttörői A homokanimációs technikát Caroline Leaf hozta be a köztudatba még 1968-ban a Harvard Egyetem művészet szakos hallgatójaként. Első filmjét  (Homok vagy a Péter és a farkas 1968) a tengerparti homok fénydobozra öntésével, valamint a homokszemek formázásával hozta létre, így alakokat, textúrákat és mozgásokat tudott megjeleníteni néhány egyszerűnek tűnő kézmozdulattal. Nem sokkal később más is kedvet kapott a műfajhoz, a hetvenes

Olvass tovább »
főoldaleseményekwebshopkosármenü