Alkotni nem csak vászonra lehet – Simon Beck munkássága

Az utóbbi bő két évtizedben egy kezünkön meg tudjuk számolni hányszor örvendeztetett meg minket az időjárás fehér karácsonnyal. Nem hiába álmodozik  Bing Crosby a klasszikus karácsonyi dalban, az I’m dreaming of a white Christmas című énekben  fehér karácsonyról.

A hóban van valami megnyugtató, ahogy mindent fehér takaróval borít be. Sokunk gyermekkorának kedves emléke a szánkózás, a hócsatázás, a hópelyhek kergetése. Olyan jó vizesen, átfagyva, rendszerint farkaséhesen hazatérni a meleg otthonba, ahol mindezen kellemetlenségek egy szempillantás alatt megszűnnek. Azonban hazánkban egyre ritkább jelenség a hó, nem úgy, mint a Francia-Alpokban, ahol Simon Beck használja a festői havas tájat alkotása vásznaként.

 

Térképészből művész lett

Simon Becket tartják számon a világ első hótaposó művészeként. Az eredetileg térképész végzettséggel rendelkező brit férfi 1958-ban született Angliában, de idővel a Francia-Alpokba költözött. Akkor fordult a gyaloglás felé, amikor egy súlyos sérülés miatt orvosai eltiltották a tájfutástól és majdnem minden létező sporttól. Nem maradt más mozgásforma számára, mint a gyaloglás, azonban 2004-től ezt a viszonylag hétköznapi tevékenységet Beck rendkívül magas színvonalon űzi. Ugyanis varázslatos geometriai formákat, fraktálokat, óriási hópehely mintákat rajzol a hótakaróba pusztán a lábnyomaival.

 

A mérnöki és sportolói múltja segít az alkotásban

A gigantikus méretű alkotások létrehozásának mikéntje egy hétköznapi ember számára felfoghatatlannak tűnik. Azonban Beck ötvözte a térképészi és a tájfutói tapasztalatait és az ezen területeken használt eszköztárat. A minta kialakításához egy egyszerű tájfutó iránytűt használ. A kezdőpont kijelölése után felbecsüli a távokat mérőszalag vagy lépésszámláló használatának segítségével. A kanyarokat, íveket olykor egy egyszerű, rögzített kötél által méri ki. Természetesen nem elhanyagolható a jó szemmértéke is munkája során.

Minden mintát előre precízen megtervez számítógépen, majd egyedül gyalogolja bele  a hóba. Olykor homokos tengerparton is alkot, de a Francia-Alpokban vásárolt kis síháza miatt legtöbbször helyben örvendezteti meg az arra tévedőket. Érdekesség, hogy választott otthona az Alpokban szinte minden civilizációs vívmányt nélkülöz. Még televízió és térerő sem elérhető. Hívásait a helyi pubban bonyolítja, de számára ez a remete szerű életforma rendkívül vonzó és megnyugtató, segíti a koncentrációban.

 

Művei elkészültét az időjárás szeszélyei határozzák meg

Simon Beck elmondása szerint általában 5000 lépést tesz óránként és képes akár 10 órán keresztül taposni a hóban vagy homokban. Van olyan műve, amihez majdnem 80 kilométert gyalogolt.  Némely alkotás elkészítése akár több napot is igénybe vehet, azonban ez csak nagyon ideális időjárás esetén lehetséges.  Az idő nagyon fontos tényező Beck számára, hiszen a homok és  a hó állaga, helyzete is képes órák alatt megváltozni az időjárás függvényében. Így aztán mindig rizikóval jár egy elkezdett művet félbehagyni és másnap befejezni. Pont ezért a művész inkább  sötétben, fejlámpával is tapossa rajzait. Arról számolt be, hogy a szél jelenti számára a legnagyobb kihívást. A taposással töltött idejének negyedét az teszi ki, hogy újrarajzol már elkészült részleteket.

Ugyanakkor az alkotásokra minden alkalommal ugyanaz a sors vár előbb-utóbb. Miután légifotóval megörökítették, és pár szerencsés arra tévedő ember gyönyörűségét lelte benne, elmossa őket az eső, elfújja a szél, vagy a nap sugaraitól felolvadnak.

Az alábbi videóban végigkövethető, ahogy Beck lépései nyomán varázslat születik a havon.

Simon Beck’s Snow Art – Banff National Park – YouTube

 

Alkotásainak gyakran üzenete van

A művész elsősorban a természetre és a táj szépségére hívja fel a figyelmet. Ugyanakkor nem fél kifejezni szolidaritását sem a természeti katasztrófákat átélt embertársai felé. 2012-ben például a japán földrengés és cunami áldozatainak ajánlotta a művét. Ez a három elemből álló csillag alakzat elkészítése 15 órát vett igénybe.

2015-ben Szibériában egy hatalmas sárkányt taposott a hóba, amelyet a Drakony című orosz film promotálására készített.

Olykor téli sportesemények inspirálják, mint például a 2018-ban tartott alpesi sívilágbajnokság Ausztriában. A művön egy síelő alak rajzolódik ki egy erdei háttér előtt, de természetesen kedvenc fraktál alakzatait is felfedezhetjük a képen.

Az internetnek hála Simon világszerte ismert lett, így a Föld bármely pontján találkozhatunk vele alkotás közben.

Bár havas tájat mi sem tudunk neked varázsolni, egy fehér vászon mindig akad nálunk az alkotáshoz. Ha legalább egy festményen akarod megidézni a téli táj hangulatát, gyere el hozzánk és fesd meg a Kunyhó a téli erdő mélyén című képet, vagy a Szarvasok a holdfényben nevű festményt.

Blog

Élményfestés párban

Gondoltál már arra, hogy milyen jó lenne valakivel úgy megosztani az alkotás élményét, hogy a készülő művet közösen készítitek el? Ha a válaszod erre a kérdésre igen, akkor Neked ajánljuk azokat az élményfestés foglalkozásainkat, amelyeken a meghirdetett képet az egyéni festések esetén szokásos 40×50 cm-es méret mellett 55×70 cm-es méretben, ketten közösen is megfesthetitek. A közös alkotás pszichológiája Szülő – gyermek élményfestés A szülő és a gyerek közös festése a legtöbb esetben elsősorban a gyerekről szól. Az ő alkotásának folyamatát a felnőtt csak kíséri és támogatja, a magát nem előtérbe toló közreműködésével segíti és kiegészíti azt. A szülő igyekszik maximálisan figyelembe venni, hogy a gyerek mit szeretne és mit tud elvégezni a „feladatból”, amely előttük áll. A felnőttre hárul nagy részben annak a felelőssége is, hogy előtudja-e segíteni, hogy a kreatív foglalkozás, a közös alkotás inkább élménnyé váljon, ne pedig küzdelemmé.   Páros élményfestés felnőtteknek Ha két felnőtt embernek kell együtt dolgoznia egy képen, annak egészen más lefolyása és hatásai vannak, mint amiket a szülő-gyermek élményfestéseken tapasztaltunk. Teljesen más a dinamikája egy foglalkozásnak is. A felnőtteknél mindig van egy gát az alkotással szemben, aminek tulajdonképpen át kell szakadnia. Ez alól csak azok a személyek kivételek, akiknek ez a szakmája, vagy

Olvass tovább »

Hogyan fessünk vizet?

A víz egy nagyon különleges anyag festészeti szempontból is. Egyrészt áttetsző és átengedi magán a fénysugarak egy részét, másrészt viszont visszatükrözi mindazt, ami a környezetében van.   A víz felülete A felülete lehet tükörsima, de fodrozódhat is, ha épp hozzáér valami, vagy ha beledobunk egy kavicsot, esetleg végigsiklik rajta egy csónak. A szél hullámokat kelt a vízen, amelyek lehetnek alig érzékelhetők, enyhén fodrosak, kicsit habos széllel, a viharos erejű légmozgás pedig már óriási hullámokat korbácsol. Ezek a természeti hatások úgy megváltoztatják a víz nyugodt felületét, hogy nyoma sem marad a korábbi színeknek és hangulatnak. A magyar nyelvben csodálatos és egyben beszédes kifejezéseink vannak a vadul mozgó víz leírására. Ilyen például, amikor azt mondjuk, hogy tajtékzik a tenger.   A víz színe A vízfelület messzebbről nézve egy konkrétan meghatározható színben pompázik, amely szín ráadásul elég sok mindentől függhet. Szempont lehet az ég aktuális színe, a víz alatti padozat színe, a víz mélysége, a benne található élőlények színmeghatározó tulajdonságai, hogy csak a legegyértelműbbeket említsük. Más színeket kell használnunk, ha egy csepp vizet festünk, másokat, ha egy pohárban ábrázolunk vizet és másokat akkor is, ha egy tükröződő felületként, például egy utcai tócsaként festjük rá a képünkre. Emiatt nehéz olyan egyértelmű szabályokat felállítanunk, amelyek

Olvass tovább »

Valentin napi ajándék – Az élményfestés

Magyarországon is egyre népszerűbb a szerelmesek körében megünnepelni a Valentin-napot. Érdemes nem úgy gondolni erre, mint valami ránk erőszakolt dologra, hanem inkább egy lehetőség az egymás felé fordulásra. Az év ezen napja jó alkalom arra, hogy egy pillanatra megálljunk és a hétköznapok rohanásában fordítsuk tekintetünket – lelki értelemben is – a párunkra. Arra, ami minket összefűz vele, ami miatt mellette érezzünk magunkat otthon a világban.   A szeretet, ami összeköt A párkapcsolatok ápolását és a társunk iránt érzett tiszteletet és hálát azonban nem csak évente egyetlen napon fontos kimutatni. Nem várható el, hogy életünk minden egyes napját a párunk tegye boldoggá és ragyogóvá, ez egy irreális és fals tévhit. A kezdeti lobogó szerelem a maga felfokozott érzelmi állapotával nagy magasságokba emel és mélységekbe taszít. De idővel két egészséges kötődési mintával rendelkező egyén meg tudja adni egymásnak a stabilitást, azt az ősi összetartozás élményt, amelyet a legtöbb ember keres.   A boldog párkapcsolat összetevői Az, hogy egy párkapcsolat kiállja-e az idő próbáját, sok tényezőn múlik. Egyáltalán valóban összeillik-e a pár két tagja, van-e közös érdeklődési körük, hasonló-e a világnézetük, hasonlóan bánnak-e a pénzzel? Megvan-e a kémia, kompatibilisak-e a szeretetnyelveik egymással? Tudnak-e bármikor kapcsolódni, ugyanakkor van-e olyan hobbi, amit a másik nélkül

Olvass tovább »
főoldaleseményekwebshopkosármenü