Nyári programajánló – Kedvezményes keddek a Műcsarnokban

A Műcsarnok filléres kulturális élményt kínál a nyáron erre szomjazóknak. Kedden kétszáz névre keresztelt kezdeményezés során 2022. július 26-tól augusztus 16-ig minden kedden (egyenként) 200 forintért látogathatóak a Műcsarnok Budapesten jelenleg futó kiállításai.

Aki tágítaná a látókörét, annak iparkodnia kell, hiszen valójában három kedvezményes nap van hátra: augusztus 2-án, 9-én, illetve 16-án lehet egy jelképes összegért belépni az alábbi három kiállításra.

 

Közös tér | II. Ipar- és Tervezőművészeti Nemzeti Szalon 2022

A Közös tér című kiállítás Arisztotelész Kategóriák című művét hívta segítségül, hogy elmélyült sétára hívjon a tárgyak között. Az utóbbi öt évben megvalósult művek befogadásához a kiállítás két utat is felajánl. Az egyik a konkrétan megformált anyagtól az anyag nélküli szubsztanciákig, a tervezett gondolatokig vezet, míg a másik a szigorúan vett funkcionalitástól az autonóm művészet területéig kalauzol el.

Ezeket követve a kerámia – mely a legősibb, az emberi kultúra születésének titokzatos pillanatával egyidős – művészetétől eljuthatunk a virtuális térben létrehozott kommunikációs terekig. Bár az egyes alkotói területek elkülönülnek, térbeli kapcsolataikkal mégis egy összefüggő folyamatként mutatkoznak be. A különböző területek és a két gondolati ív izgalmas találkozásokat hoznak létre.

Mivel 2022 az Üveg Nemzetközi Éve, a Szalonon különleges hangsúlyt kap az üvegművesség: mind a történeti vonatkozások és jellegzetességek megismerésére, mind a kortárs műalkotások bemutatására is sor kerül.

 

A fény metamorfózisa | Borza Teréz kiállítása

Borza Teréz (1953) Ferenczy Noémi-díjas porcelán- és szobrászművész életmű-kiállításán a sokoldalú művész munkáját alaposan megismerhetjük. A légies, áttetsző porcelán kisplasztikái mellett rusztikus merített papír munkái és időtálló kőből (carrarai márványból, indiai gránitból, süttői mészkőből) készült köztéri szobrainak kicsinyített másai is helyet kapnak.

A művész változatos anyagokból létrehozott alkotásaiban tetten érhető a fény jelenségének a plasztikai megragadása.

Műveit (Rügyfakadás, Virágzás, Újjászületés) sok esetben a természetben fellelhető formák és azok szüntelen megújulása ihleti.

 

11. Groteszk Triennálé | Nemzetközi Groteszk Képző- és Iparművészeti Kiállítás

A groteszk kifejezés valamikor 1500 táján jelent meg: az olasz grotta (barlang) alapján képzett szót kezdték használni a Néró császár római Domus Aureájában fölfedezett, szenzációszámba menő falfestményre. A frissen megismert különös ábrázolásmód rövid időn belül divatot teremtett az egyházi és világi méltóságok palotáiban.

Az idei Groteszk képzőművészeti pályázat anyaga talán minden eddiginél gazdagabb választékot kínál a műfajt kedvelők számára. A kisgrafikától a táblaképig, a karcos kifejezésmódtól a már-már pikánsan kétértelmű jelentésű munkákig, plasztikától asszamblázsig, szobortól objektig minden műfaj felbukkan. Az utóbbi évek kinetikus, mobil eszközrendszere szintén részese e nagyszabású tárlatnak, ahogy Sinkó István ajánlásából kiderül.

Ha a nyár számodra a kultúra befogadásáról is szól, akkor nem érdemes kihagynod a fentebb leírt lehetőséget. Amennyiben viszont szívesen lennél részese az aktív alkotásnak, akkor gyere el helyszíni élményfestő alkalmaink egyikére, vagy varázsold műteremmé az otthonodat egy videós szett segítségével! Szeretettel várunk!

Blog

Élményfestést karácsonyra? Igen!

Eljött az évnek az a szakasza, amikor szinte mindenki azon töri a fejét, hogy mit ajándékozzon a szeretteinek, a rokonainak, a barátainak vagy akár a kollégáinak. Az utóbbi pár évtizedben kicsit túlzottan is arra helyeződött át a hangsúly a karácsonyi ünnepekkel kapcsolatban, hogy kit, milyen meglepetéssel kápráztassunk el. A családtagok egymást túllicitálva igyekeznek minél nagyszerűbb ajándékokat választani az üzletekben és a webáruházakban. Szeretnénk ajánlani egy alternatívát a megszokott, sablonos ajándékok ellenében. A sokadik pizsama, alsónadrág csomag vagy éppen parfüm helyett egy olyan megoldást, amely azon kívül, hogy életre szóló, maradandó élményt ad, még egy csodás – saját készítésű – festmény birtokosává is teszi a megajándékozottat. Ráadásul, ha kedve tartja, ő még tovább ajándékozhatja a képet.   Ajándékozz kreatív élményt karácsonyra! Az élményfestés egy egész délelőttöt vagy délutánt betöltő izgalmas, kreatív kikapcsolódás, amelynek a végeredménye egy csodás kép. Mi is lehetne ennél jobb ajándék karácsonyra? Magyarországon is egyre népszerűbbek az élményfestés foglalkozások, amelyek egyesítik magukban a kikapcsolódást a mindennapokból a kreatív energiákat aktivizáló időtöltéssel. Az alkalmak során egy ismert vagy kevésbé ismert, de előre bemutatott festmény alapján készíthetik el a résztvevők a saját műalkotásaikat. Közben pedig igényes környezetben és jó társaságban telik el a három óra, a feltöltődés pedig garantált. A

Olvass tovább »

Festők fordulatos élete – René Magritte

Belgiumba születni eleve egy furcsa dolog, mert olyan, hogy belga ember, nincs is. Ott vagy flamand valaki, vagy vallon, de esetleg még lehet német származású is. Ennek ellenére mindenhol azt olvashatjuk, hogy René Magritte belga szürrealista festő. Tudjátok, ő az, aki kalapos, kabátos önarcképet festett magáról egy az arca előtt lebegő, szép, kerek zöldalmával. Ez talán a legismertebb festménye, de a többi is igazán figyelemre méltó, ahogy az élete is, amit most igyekszünk bemutatni nektek.   René Magritte származása és művészetének alapjai Magritte anyja kalaposnő, apja pedig szabómester volt. Ha ránézünk a fennmaradt fotóira, talán ennek az információnak a birtokában az is jobban érthető, hogy miért látjuk olyan gyakran a művészt kifogástalan öltönyben és keménykalapban. Ezeket a motívumokat a festményein is megtalálhatjuk, vissza-visszatérnek valamilyen formában. Életének meghatározó tragédiája volt, hogy tizennégy éves korában az édesanyja öngyilkos lett. A közeli folyóból halászták ki őt, arcát elfedte a rátekeredő hálóing. René fiatal fiúként jelen volt a holttest kiemelésénél, amely élmény életre szólóan bevésődött az emlékezetébe. Lepellel takart fejű és testű alakok, vízparton fekvő élettelen testek olyan motívumok, amelyek jó néhányszor ismétlődnek a képein a későbbiekben. Először egy tapétagyárban dolgozott, majd később kedvező szerződést kapott egy galériától, így onnantól kezdve csak a festészetnek

Olvass tovább »

Angyalok a képzőművészetben

Az elmúlt néhány évszázadban természettudományos magyarázatra alapozva tagadják az angyalok létezését, az emberiség különböző népei egymástól függetlenül is mindig, minden korban hitték, hogy igenis vannak ilyen lények. A keresztény vallások legfőbb írásos alapja, a Szent Biblia pedig első könyvétől az utolsóig egységesen állítja létezésüket.   Kik azok az angyalok? A Biblia eredeti nyelvei nem használtak rájuk olyan speciális szót, mint amilyen a magyar nyelvben az angyal kifejezés. Héberül és arámiul a nevük (’maleach’) jelentése hírvivő, hírnök, hírvivő, küldött vagy követ és pontosan ugyanezt jelenti a görög nyelvben az ’angelosz’ szó is. Ha össze akarjuk foglalni az angyalok természetéről a bibliai leírásokban adott képet, akkor azt mondhatjuk, hogy az angyalok teremtett, azaz nem öröktől fogva, de a jövőben örökké létező, elpusztíthatatlan, természetfölötti, szellemi lények, akik a teremtő Istenhez és a földi halandókhoz hasonlóan személyiséggel és intelligenciával, a beszédre való képességgel, érzelmekkel, akarattal és öntudattal rendelkeznek. A szintén személyiséggel bíró szellemi lények egy másik csoportjától, a démonoktól, valamint az elhunyt emberek szellemeitől pedig abban különböznek, hogy minden esetben van szellemi testük, nem test nélküliek. Éppen ezért a démonoktól eltérően nem tudnak beköltözni az emberek testébe, viszont képesek testet ölteni a földi szférában, és így részt tudnak venni földi eseményekben. Vannak jó, illetve

Olvass tovább »
főoldaleseményekwebshopkosármenü