Élményfestés – Tulipán

A tulipán kehely alakú virágú, sokféle színben és változatban létező, hagymás dísznövény, a liliomfélék családjának egyik nemzetsége. Összesen mintegy 100 faj és ezeken felül még több ezer nemesített fajta tartozik ide. A tulipán neve a perzsa ’toliban’ szóból származik. A virág fejének alakja eléggé hasonlít az iszlám világban használt fejfedőre, a turbánra.

 

A tulipán eredete

A közhiedelemmel ellentétben a tulipán őshazája egyáltalán nem Hollandia, és legnagyobb szomorúságunkra nem is ősi magyar virág. Egyesek szerint a tulipán Perzsiából származik, de abban nagyjából mindenki egyet tud érteni, hogy Közép- vagy Belső-Ázsia, és Ázsia mérsékelt égövi területén őshonosnak tekinthető.

A legkorábbi ismert tulipán ábrázolást egy, az időszámításunk előtti 7. századból való dél-kaukázusi szkíta leleten találták meg régészek. A tárgy egy aranyból készült pecsétnyomó, amelyen öt tulipán látható. Írásos emlékek elsőként időszámításunk után 1000 körül említik a tulipánt.

Az első tulipán nemesítők Törökországban munkálkodtak és már a 16. században elkezdték kifejleszteni a virág különböző változatait. A Török Birodalom terjeszkedésével jutott el a tulipán Európába, ahol korábban nem is ismerték.

 

A tulipán, mint díszítőelem

Magyarországon a török hódoltság idején terjedt el igazán, de sokan úgy tartják, hogy a magyar népművészet olyan ősi motívuma a tulipán, amelyet a Kárpát-medencébe érkező magyarok már korábbról is ismerhettek.

A fából készült menyasszonyi kelengyés láda elnevezése tulipános láda, de jegyajándékba is tulipánnal díszített tárgyakat ajándékozott a vőlegény kedvesének. Ez utóbbiakon a tulipán motívuma a még szeplőtelen leányt jelképezte.

A tulipán nemcsak az élő népművészetben fontos díszítő elem, hanem egyes régészeti leleteken is megtalálható. Így a régi időkről is mesél nekünk. Több kódexben, templomok freskóin, és többek között a Szent Koronán is felfedezhetők tulipán motívumok. Ezek a jelek valójában utalhatnak arra, hogy már a törökök magyarországi jelenléte előtt is ismert lehetett a magyarok körében ez a virág.

 

A tulipánok színei

A virágnyelv szerint, ha egy férfi tulipánt ajándékoz, azzal lángoló, mély érzelmeit szeretné kifejezni szíve hölgye felé. Különösen igaz ez a piros tulipánra, ami már egy szál esetén is felér egy szerelmi vallomással. Ha egy fiatal lány várja úgy a kedvesét, hogy a kezében tulipánt tart, akkor ezzel odaadását szeretné kifejezni.

Általánosságban a sárga szín a féltékenység vagy az irigység színe. Ha azonban sárga tulipánt kapunk ajándékba, érdemes más jelentést keresni. A sárga tulipán ugyanis tiszteletteljes szerelmet is kifejezhet, és azt, hogy az ajándékozó életében a megajándékozott maga a napfény.

Évszázadok óta kísérleteznek a tulipán nemesítők a fekete tulipán létrehozásával, amely Alexander Dumas ilyen című romantikus kalandregénye által lett világszerte ismert és népszerű. Eddig még nem sikerült előállítani ezt a különleges fajtát, de egészen sötétlila színű egyedeket már igen. Ezeket a lila árnyalatú nemesített fajtákat nevezik napjainkban fekete tulipánnak.

 

A tulipánhagymák tőzsdei karrierje

Elsőre nem gondolnánk, hogy virágokkal, sőt a hagymáikkal is romba lehet dönteni egy fejlett ország gazdaságát. Pedig nem kérdés, hogy ez lehetséges, hiszen már megtörtént. A világ első modern értelemben vett pénzügyi kríziséért és elsősorban a kereskedelemből dúsgazdaggá vált Hollandia padlóra döntéséért – a kapzsiság mellett – a tőzsdei áruként nagy karriert befutott tulipánhagymák a felelősek.

A világ első tőzsdéjét 1602-ben Amszterdamban alapították és az alapítás után 35 évig kellett várni, hogy beüssön az igazán komoly krach. A hollandok azelőtt nem is ismerték a tőzsdei pánik fogalmát, semmiféle tapasztalásuk nem lehetett róluk. Így aztán gyanútlanul belesétáltak a gyors meggazdagodás és a hírnév reménye állította csapdába.

Abban az időben a természet és a szépség iránti rajongás szinte kötelezőnek számított a vagyonosabb társadalmi rétegekben. A vágyott és megszerzendő dolgok között az egzotikus növények különleges és előkelő helyet foglaltak el. Sok gazdag embernek volt üvegháza, ahol botanikai ritkaságokat neveltek féltő gonddal. A tulipánok pedig hamarosan e melegházak állandó lakói lettek, ezek után pedig egy-egy nehezen fellelhető hagyma példány csillagászati összegekért cserélt gazdát a szenvedélyes gyűjtők között.

 

A tulipánmánia kiteljesedése

A tulipán divatja elég lassan terjedt el, hiszen például Angliába csak 1600-ban jutott el, Hollandiában pedig jó hét évtized kellett hozzá, hogy feljusson a népszerűség csúcsára. Igaz, akkor viszont már azonnal őrült roham indult meg a növények birtoklásáért. Már nemcsak a leggazdagabbak, hanem a közép- és kispolgárok, a kereskedők, a boltosok és az iparosok is hajlandók voltak esztelenül magas összegeket kifizetni a szaporításhoz szükséges hagymákért.

A tulipánmánia 1634-ben annyira elhatalmasodott a hollandokon, hogy a hagyományos iparágakat és növényeket kezdték elhanyagolni. Tömegek próbáltak megélhetést teremteni maguknak a virágkereskedelemben. Ahogy az őrület fokozódott, az árak is egyre magasabbra emelkedtek. Volt olyan tehetős ember, aki egy egész vagyonnak megfelelő összeget, 100 ezer guldent fektetett mindössze negyven darab tulipánhagymába. Így tehát egy tulipánhagyma 2500 guldenbe került. Összehasonlításképpen egy hízott disznó ára 30 gulden volt akkoriban.Könnyen beláthatjuk, hogy ez a mánia már túlment minden észszerű határon.

A különleges tulipánok, illetve a hagymáik iránti kereslet 1636-ban olyan szintre emelkedett, hogy a kereskedésüket bevezették a tőzsdére Amszterdamban, Rotterdamban, Haarlemben, Leydenben, Alkmaarban és Hoornban. A tulipánkereskedők ettől fogva már nem is igazán törődtek a hagymákból kifejlődő virágok szépségével, hanem inkább a tulipánrészvények esésére és emelkedésére spekuláltak. Erre többek között az a tény adott lehetőséget, hogy a tulipánok hagymája csak 7-12 év után kezd el virágokat hajtani, amely tulajdonság szinte kínálja magát, hogy határidős üzleteket kössenek rá.

Európa leggazdagabb emberei a Zuiderzee partján gyülekeztek, a holland emberek tömegei pedig függetlenül anyagi, társadalmi és foglalkozásbeli helyzetüktől pénzzé tették a teljes vagyonukat, hogy aztán azt tulipánhagymákba fektethessék. Külföldről is rengeteg pénz áramlott az országba a tulipánhagymák miatt. Ez a folyamat aztán felverte az ingatlanárakat, a lakhatási költségeket, az élelmiszerek és szolgáltatások árait is.

Eközben a tőzsdei tulipánhagyma kereskedés olyan kiterjedté és spekulációkkal terhelté vált, hogy szükség volt külön jogszabályt alkotni az értékesítők tisztességes viselkedésének meghatározására.

 

A tulipántőzsde összeomlása

Az okosabb emberek és azok, akik jól informáltak voltak a pénzügyek területén persze tudták, hogy ez az őrület nem tarthat örökké és előbb-utóbb valakiknek veszíteniük kell ezen az üzleten.

Aki megtehette, már nem vett többé tulipánokat a szépség kedvéért, hanem csakis a vaskos haszon reményében. Ahogy aztán elkezdett csökkenni a fizetőképes kereslet az extrém módon drága hagymák iránt, a piac előbb lassú, majd aztán egyre gyorsabb esésbe kezdett. A teljes összeomlás végül 1637 februárjában következett be. A hat hétre kötött határidős ügyletek esetében például megesett, hogy a 4000 guldenre tartott tulipánhagymák értéke nagyjából a harmadára csökkent rövid idő alatt. A vevő pedig a korábban leírt szabályoknak megfelelően megtagadhatta a különbözet kifizetését. A helyzet ezzel pedig egyre csak romlott. Hollandia-szerte ezrek és ezrek mentek tönkre, akik nem sokkal korábban még hatalmas gazdagságukról szőttek álmokat.

Az összeomlást különösen azok a befektetők szenvedték meg és jutottak szó szerint koldusbotra, akik a harmincéves háborúban elszenvedett anyagi veszteségeiket akarták gyorsan és viszonylag kevés erőfeszítéssel kompenzálni.

A holland gazdaság az események után jó hosszú ideig nyögte a következményeket, fizette a kapzsiság és ostobaság árát. Máskülönben azonban a hollandokat a keserű tapasztalataik nem térítették el a virágokkal való foglalatosságtól, sőt meggyőződésük csak erősödött az évszázadok alatt abban, hogy a szépségre vágyó embereknek szükségük van a virágokra, ami emiatt továbbra is nagy üzlet maradhat.

Ebben végül teljesen igazuk volt a középkori hollandoknak. Napjainkban a virágágazat Hollandiában már 3,5 milliárd eurós (nagyjából ezermilliárd forintos) forgalmat bonyolít le évente.

 

Tulipánok a festészetben

Ambrosius Bosschaert az egyik első olyan festőművész volt, aki az alkotásaiban a virágok festésére specializálódott. Ő volt az egyik úttörője a festészetben a rendkívüli részletességgel kidolgozott virágcsendéleteknek, élénk színekkel és realisztikus stílusban. Az egyik legismertebb virágcsendélete egy fehér rózsát, egy rózsaszín szegfűt és egy sárga tulipánt ábrázol egy élénk színű virágkosár előtt. A feltűnő festmény remekül szimbolizálja a növények gyönge szépségének rövid idejű fennállását.

Az 1600-as évek közepén a tulipán annyira drága lett, hogy a gyönyörű virágok festett képei lassanként a valódi példányok kényelmes és olcsó helyettesítőjévé váltak. A speciális tulipán katalógusok iránti növekvő igény végül arra ösztönözte Judith Leyster festőt, hogy hozzon létre egy saját virágkönyvet. Az ebben szereplő tulipán ábrázolásokat a mai napig megtalálhatjuk az otthondekorálásra használható faliképek között is.

Id. Jan Brueghel volt az egyik első festő, aki virágfestészettel foglalkozott. Olyannyira védjegyévé váltak ezek a tematikus képek, hogy “Virág Brueghelnek” is hívták a kortársai. Az aprólékos gonddal megkomponált virágcsendéleteiben mindig találunk tulipánokat is.

 

Ha kedvet kaptál tulipánokat vagy akár más virágokat festeni, böngészd át az aktuális lehetőségeket a Helyszíni élményfestések menüpontban és gyere el a KreatívLiget Élményfestő Stúdióba alkotni. Szeretettel és sok inspirációval várunk!

Blog

Fessünk szarvasokat!

Ősszel és télen valahogy mindig több figyelem irányul a szarvasokra. A szarvasbőgés és az egymásnak csapódó agancsok zaja az őszi erdő alapzajai közé tartoznak. Decemberben pedig az ünnepek közeledtével a szarvasok a Mikulás és a karácsony kapcsán is felbukkanó szereplők. Dekorációként is sok otthonnak válnak díszévé ezek a gyönyörű állatok ebben az időszakban. De vajon mennyire vagyunk tisztában a szarvas motívum történetével, annak eredetével és a különböző népek, vallások életében betöltött szerepével? Szeretnénk egy kis eligazítást nyújtani olvasóinknak a szarvassal, mint jelképpel kapcsolatban.   Szarvasok a természetben A szarvas a szarvasfélék családjába tartozó emlősállat. Ennek a családnak a tagja a jávorszarvas, az Észak-Amerikában karibunak nevezett rénszarvas faj és a vapiti szarvas is. Néhány szarvasfaj társas életmódot folytat, míg mások magányosan élnek. A hím szarvast bikának, a nőstényt tehénnek nevezzük, a kicsinyüket pedig a borjúnak. Ausztráliát és az Antarktiszt kivéve minden kontinensen előfordulnak szarvasok. Ezek a gyönyörű állatok elsősorban növényevők, néha azonban előfordul, hogy elfogyasztanak egy-egy madárfiókát. Kedvtelve legelik le a zsenge növényzetet, a leveleket, hajtásokat, ágakat és a füvet is. Mint bármelyik szarvasmarha, a szarvas is a kérődzők alrendjéhez tartozik, így a durván megrágott táplálékot lenyeli, visszaöklendezi, majd alaposan megrágja és újra lenyeli. Ez a módszer teszi lehetővé, hogy az

Olvass tovább »

Nyári programajánló – Kedvezményes keddek a Műcsarnokban

A Műcsarnok filléres kulturális élményt kínál a nyáron erre szomjazóknak. Kedden kétszáz névre keresztelt kezdeményezés során 2022. július 26-tól augusztus 16-ig minden kedden (egyenként) 200 forintért látogathatóak a Műcsarnok Budapesten jelenleg futó kiállításai. Aki tágítaná a látókörét, annak iparkodnia kell, hiszen valójában három kedvezményes nap van hátra: augusztus 2-án, 9-én, illetve 16-án lehet egy jelképes összegért belépni az alábbi három kiállításra.   Közös tér | II. Ipar- és Tervezőművészeti Nemzeti Szalon 2022 A Közös tér című kiállítás Arisztotelész Kategóriák című művét hívta segítségül, hogy elmélyült sétára hívjon a tárgyak között. Az utóbbi öt évben megvalósult művek befogadásához a kiállítás két utat is felajánl. Az egyik a konkrétan megformált anyagtól az anyag nélküli szubsztanciákig, a tervezett gondolatokig vezet, míg a másik a szigorúan vett funkcionalitástól az autonóm művészet területéig kalauzol el. Ezeket követve a kerámia – mely a legősibb, az emberi kultúra születésének titokzatos pillanatával egyidős – művészetétől eljuthatunk a virtuális térben létrehozott kommunikációs terekig. Bár az egyes alkotói területek elkülönülnek, térbeli kapcsolataikkal mégis egy összefüggő folyamatként mutatkoznak be. A különböző területek és a két gondolati ív izgalmas találkozásokat hoznak létre. Mivel 2022 az Üveg Nemzetközi Éve, a Szalonon különleges hangsúlyt kap az üvegművesség: mind a történeti vonatkozások és jellegzetességek megismerésére,

Olvass tovább »

Élményfestés – Szülinapi buli

Egy szülinapi buli sokféle lehet, attól függően, hogy a születésnapos milyen érdeklődési és baráti körrel rendelkezik. Ahogy telnek az évek lassan minden lehetőséget és ötletet „kipipál” az ember, akár a saját, akár a gyermeke születésnapjáról van szó.   Furcsa és különleges születésnapi szokások a világban A világ legtöbb országának van valamilyen sajátos, egyedi hagyománya, amit előszeretettel tartanak évről-évre. Ilyenek a születésnappal kapcsolatosak is, amikről talán nem is gondolnánk, hogy mennyire eltérőek lehetnek nemzetenként.   Születésnapok világszerte Vietnámban máshogy számolják az emberek életkorát, mint például nálunk, Magyarországon. Mindenkinek új év napján van a születésnapja, akár akkor született, akár nem. Sokan még a pontos születési dátumukat sem tudják emiatt a szokás miatt. Németországban van egy olyan hagyomány, amelyben annak a férfinek, aki a 30. születésnapjáig nem nősül meg, ezen a napon fel kell söpörnie az utcát. A “segítő” barátok pedig vidáman gondoskodnak arról, hogy legyen mit söprögetnie, ugyanis különböző szemeteket dobálnak el. A söprést addig kell végeznie, amíg meg nem tud csókolni egy éppen arra járó lányt. Írországban szó szerint megrázzák a gyerekeket, mégpedig úgy, hogy ők fejjel lefelé vannak. Mindig annyiszor kell megrázni a születésnapost, amennyi az aktuálisan betöltött életkoruk. Kanadában terjedt el a furcsa szokás, hogy a szülinaposnak vajjal kenik

Olvass tovább »
főoldaleseményekwebshopkosármenü