Festészeti stílusok, irányzatok – 3. rész

Ez a harmadik része a festészeti stílusokról és irányzatokról szóló cikkünknek. Az első részben sorra vettük a legjelentősebbeket a X. századtól, amelyek több művészeti ágban és így a festészetben is megjelentek és értékes művek születtek az égiszük alatt. A második részben az irányzatok bemutatásával a XIX. század második felétől indulunk, amikor annyi új és egymásból ugyan következő, de merőben eltérő stílus alakult ki, hogy szinte nem is győztük felsorolni őket. Ez pedig a harmadik rész, amelyben bemutatjuk a XX. században kialakult legújabb kori irányzatokat.

Stílusok a festészetben (XX. és XXI. században)

A fauvizmus (1905-től 1907-ig)

A ’fauves’ francia szó jelentése magyarul vadak, amely úgy lett egy festészeti irányzat elnevezése, hogy Louis Vauxcelles műkritikus ezzel a jelzővel illette az 1905-ös párizsi Őszi Szalon tárlaton a 7-es számú teremben kiállított képeivel bemutatkozó festőcsoportot.

A Henri Matisse francia festőművész köré szerveződő új irányzat azt tartotta a legfontosabb küldetésének, hogy az erős és kifejező színek használatával újra meg tudja érinteni a szemlélőt, mert nézetük szerint a XX. századra a festészet kifejezőereje megkopott, eszközei kimerültek, arra van szükség, hogy visszatérjenek az alapokhoz. Vincent van Gogh és Paul Gauguin ábrázolásmódja is hatott a művészetükre.

A vadak új művészeti irányzata kedvező fogadtatásra talált Párizsban, a körbe tartozó festők egymás után szervezhették a kiállításokat és élénk társasági életet éltek, összejárva a kor több meghatározó művészével.

Henri Matisse 1908-ban saját művészeti akadémiát alapított, amely lépés eredményeként a vadak művészeti csoportja nem működött tovább, még abban az évben feloszlott.

A futurizmus (1909-tól)

A XX. század elején Olaszországban kibontakozott művészeti irányzat, melynek követőit lenyűgözte a kor technikai fejlődése. A közlekedés, a távközlés és a városok erőteljes fejlődése hatott a művészetre is, így alakult ki a futurizmus irányzata.

Alakulására hatással volt a kubizmus, de a futurizmus esetében a fő hangsúly a mozgáson van, amivel a futurista festők igyekeztek kifejezni a modern élet dinamikáját és előszeretettel (ki)használták a fény okozta optikai illúziókat is az ábrázolásban. Eszköztárukban megtalálhatjuk a mozgásábrázolás azon módját, amikor a mozgás több, egymás utáni fázisa egy képre kerülve tudja érzékeltetni azt, illetve a mozgás vagy a dinamikus történés közben fellépő erő iránya vonalakkal ábrázolt.

A futurizmus Nyugat-Európában a fasizmus ideológiájához került közel, a Szovjetunióban pedig a kommunizmushoz. A múltat elutasító, csak a jövőben gondolkodó művészeti irányzat stílusjegyei megfelelően illeszkedtek az abban a korban megerősödő ideológiákhoz és segítették annak kifejeződését a művészet eszközeivel.

A konstruktivizmus (1913-tól)

Ez az irányzat Oroszországból indult hódító útjára és mint a futurizmus esetében itt is arra a törekvésre találunk, hogy a múltban gyökerező, hagyományos művészetet felülírja a modern technológia, illetve az abban alakuló formák és folyamatok. A konstruktivista művészet ezeket hivatott utánozni és „leképezni”.

Kassák Lajos fogalmazta meg a legátfogóbban az irányzat hitvallását, miszerint „Nem tudunk többé elhelyezkedni az adott keretek között sem a társadalomban, sem a művészetben. Nem akarunk a régiből újat komponálni. A mi korunk a konstruktivisták kora. Művészet, tudomány, technika egy ponton érintkeznek. Az új forma az architektúra.”

A konstruktivista irányzatba tartoznak a mértani elemekből építkező, dinamikus mozgáson alapuló művek a koruktól függetlenül is, tehát akár napjainkban is készülnek ilyenek.

A metafizikus festészet (1914-től)

A futurizmushoz hasonlóan ez az irányzat is Olaszországban alakult ki, névadó művésze Giorgio de Chirico, aki már az 1910-es évek elején festett olyan képeket, amelyeket később a metafizikus festészet néven határoztak meg.

De Chirico egy futurista festőművésszel, Carlo Carra-val közösen indította útjára ezt az új irányzatot, melynek főbb jellemzői a torzított perspektíva, a túlhangsúlyozott fény-árnyék hatások, az ember és más élőlények nélküli terek. Sokban hasonlónak láthatjuk a szürrealizmus alkotásaihoz a metafizikus festményeket, azonban azoktól eltérően szigorú szabályok szerinti kompozícióba rendezi az ábrázolni kívántakat és az élettelen tárgyak álomszerű ábrázolásával eléri, hogy egy erősen melankolikus hangulat uralkodjon el a szemlélőn.

A bauhaus (1919-től)

A konstruktivizmus irányzatával rokon, eredendően az építészet modernizálására létrejött weimari Bauhaus iskolát 1919-ben Walter Gropius német építész alapította és azt afféle tanműhelynek szánta, egyszerre képző- és iparművészeti területen. A XX. századi alkotóművész képzést muszáj volt megújítani, a gazdaságilag és technikailag megváltozott külső feltételekhez új pedagógiai módszerek kidolgozására, új tantárgyak bevezetésére is szükség volt.

Gropius ezt felismerve haladó szellemű tanárokat keresett az általa alapított iskolába, így került a tanári karba Paul Klee, Vaszilij Kandinszkij, Lyonel Feininger, Johannes Itten, Oskar Schlemmer. Az avantgárd céljait értő személyiségeket hívta meg az iskolába, nemzetiségtől függetlenül. Így került a neves iskolába a magyar származású Moholy-Nagy László, aki aztán 1923-tól vezette a kétszemeszteres alapképzést. A bútortervező, leginkább hajlított csőbútorairól ismert Breuer Marcell és Molnár Farkas építészmérnök is tanult és dolgozott a Bauhausban.

Gropius úgy vélte, hogy a képzőművészeknek, iparművészeknek és építészeknek úgy kell tevékenykedniük, mint a régi idők kézműveseinek, közös műhelyekbe tömörülve, a megvalósított műveik pedig praktikusak és olcsók lesznek ezáltal. A Bauhaus iskola köré szerveződő festők, építészek, keramikusok, szobrászok, textilművesek és formatervezők közös műhelymunkában vettek részt, hasonlóan, mint annak idején a reneszánsz kézművesek. A Bauhaus stílusát az egyszerűség és a kifinomultság jellemzi, valamint előszeretettel alkalmazzák a geometrikus formákat.

A szürrealizmus (1920-tól)

A művészeti irányzat elnevezése a francia ’surréalisme’ szóból ered, melynek jelentése realizmus felettiség. A követői azt vallották, hogy a művészet és az alkotás segítségével felszínre kell hozni az emberi elme és lélek legmélyebb, tudatalatti rétegeit, mert éber állapotban nem lehet valódi értékkel bíró alkotásokat létrehozni.

A szürrealizmuson belül két fő irányzatot különböztethetünk meg. Az egyiknek a legjelentősebb alakja Salvador Dalí, aki által nagy ismertségre tett szert a fényképszerű pontossággal megfestett, de ugyanakkor képtelen víziókat, elsőre összefüggéstelennek tűnő álmokat és fantáziákat ábrázoló szürrealista festészet. A másik irányzat pedig nonfiguratív festészet, a képeken mitikus jelképek és a tudatalattiból előtörő ősi formák jelennek meg. Ezeket láthatjuk Paul Klee, Joan Miró vagy akár Yves Tanguy képein.

André Breton francia író szavaival élve a szürrealizmus művészetének célja nem más, mint hogy “feloldja az álom és a valóság között korábban feltételezett ellentmondást”, amely gondolat a festészetben remekül megvalósítható volt a már említett művészek vásznain.

Az op-art (1960-tól)

Az irányzat neve egy rövidítés az ’optical art’ kifejezésből, amely optikai, azaz a látáson és az emberi szem becsaphatóságán alapuló művészetet jelent.

Az op-art legfőbb jellemzője, hogy a festő olyan alkotásokat (festményeket, kollázsokat, szobrokat) hoz létre, amelyek az optikai illúzión alapulva vibrálnak és pulzálnak. Az alkalmazott színek és mértani formák, illetve ezek összessége a mozgás optikai illúzióját keltik a szemlélőben.

Ez az irányzat nem jöhetett volna létre a konstruktivizmus mintegy fél évszázaddal korábbi létezése és eszközeinek használata nélkül.

Kiemelkedő képviselője Victor Vasarely (Vásárhelyi Győző) magyar származású festő, grafikus, aki 1930-ban Franciaországba emigrált és kezdetben sokáig reklámgrafikusként dolgozott. Csak az 50-es évektől kezdett optikai és kinetikai alapú ábrázolásokba, először átlátszó üvegre és plexire készült rajzokat helyezett egymásra, majd utóbb kettős mozgó szerkezeteket készített fehérben és feketében.

A sokak által ismert tipikus Vasarely képeket a 60-as évektől készítette és tette szinte bárki számára elérhetővé azzal, hogy viszonylag nagy példányszámban előállítható szerigráfiákat nyomott. A szerigráfia a szitanyomatnak egy olyan változata, amikor a művész maga készíti el a sablont és alá is írja az elkészült példányokat, ezzel hitelesítve a mű eredetiségét.

Vasarely alkotásait meg lehet tekinteni Pécsett és Budapesten a róla elnevezett múzeumokban, valamint Franciaországban Aix-en-Provence-ban, az általa alapított múzeumban.

A festészeti stílusok bemutatásának ezennel a végére értünk, de várunk sok szeretettel a KreatívLiget Stúdióban egy élményfestésre, ahol gyakorlati tapasztalatokat is szerezhetsz a különböző festészeti irányzatokról. Tarts velünk! A megfesthető képeket az ’Események’ menüpontban találod.