Az éjszakai égbolt legfeltűnőbb jelensége a Hold, amely egy égitest, Földünk állandó kísérője és mint ilyen, számtalan zeneművet, képzőművészeti alkotást és szépirodalmat ihletett. Kötött keringése miatt mindig ugyanaz az oldala fordul a Föld felé, amelyet így alaposan meg tudtak figyelni a tudósok, a csillagászok és az érdeklődő amatőrök is az emberiség története folyamán, egészen a civilizációk kialakulásának a kezdetétől.
A Hold az egyetemes kultúrában és a vallásokban
Földünk égi kísérője az emberiség története során folyamatosan fontos szerepet töltött be a különböző kultúrákban. A korai időkben istenségként tisztelték. A Hold ciklusa lett az alapja az ókorban keletkezett legtöbb naptárnak és az ezekben szereplő ünnepnek. Az ókorban élt emberek a Holdat a halál és újjászületés, a termékenység és teremtés istenének és jelképének tartották.
A legkorábbi időkben az ember a természeti jelenségeket természetfeletti erők érzékszervekkel is felfogható megnyilvánulásának tekintette, és ezzel együtt istenként tisztelte. Így a legfőbb égitest, a Nap mellett a Hold is istenséggé vált és szervesen beépült az ókorban létező többistenhívő kultúrákba is.
A nyugati kultúra első holdistene a görög hitvilágból ismert Szeléné istennője volt. A Hold keringési idejének és a nők menstruációs ciklusának hasonlósága miatt az ókori kultúrákban nőneműként képzelték el a Holdat, az ikertestvérének tartott Napot pedig férfiként személyesítették meg.
Szeléné a mai napig jelen van a Hold „életében”. Az égitest felszínének felderítésével foglalkozó tudományt szelenológiának nevezik.
Egyes vallásokkal kapcsolatos hiedelemvilágokban a Nap-Hold páros egyben a férfi-nő párost is megtestesítette. A kínai filozófiában a jin-jang ellentétpár egyik megszemélyesítője a Hold, a jin szerepben, a másik pedig a Nap, a jang szerepben.
A holdsarló helyzete a hónapok során folyamatosan változik és függ a földrajzi helytől is. Így lehetett az, hogy bizonyos afrikai kultúrákban a Hold vékony sarlóját az év nagy részében vízszintesnek látták. Úgy képzelték, hogy esővíz van benne és amikor megdőlt, akkor érkezett meg valójában is az esős évszak. Az amerikai Kalifornia környékén élő indiánok máshogy látták a Holdat. Az ő szemszögükből a félhold majdnem függőleges helyzetben jelent meg, ami az indiánok számára azt jelentette, hogy a Hold kiürült, vagyis nincs benne víz. A vízszintes állású Hold aztán az esős évszak beköszöntét jelentette, mintha ahogy egy tálhoz hasonlóan tele lehet vízzel.
A Hold egymás után következő fázisait az ókori egyiptomiak az elmúlás és az újjászületés örök körforgásával magyarázták.
A Hold, mint meghatározó égitest
Már a többistenhívő társadalmak gondolkodó tagjaiban felvetődött, hogy az állandóan helyét és fényét változtató égi jelenség nem más, mint egy hatalmas kőgolyó, egy égitest az égen, amely a Nap fényétől lesz csak fényes, így látható.
Arisztotelész sem istenként képzelte el a Holdat. Az gondolta, hogy a Hold a négy őselemből (föld, víz, levegő, tűz) álló szilárd gömb és azt egy éppen még ki nem fejlődött csillag átmeneteként értelmezte. Ez az értelmezés még nem tudta megtörni az égitest korábbiakban megszokott kulturális szerepét és istenként való tiszteletét. A későbbiekben az egyistenhit alapjaiban változtatta meg a többistenhitekben még elfogadott képet. A kereszténységben, majd az iszlám hitben nem maradt hely egy égitest számára sem a világmindenséget irányító erők között.
A középkorban aztán legelőször az arab kultúrában vált jelentős „szereplővé” a Hold, mint egy jól működő időmérő. Az iszlám vallásban az időmérésnek kiemelkedő szerepe volt mind a napi ima, mind a Ramadán időszakának kijelölésében. A hatalmas birodalomban kaotikus időszámításhoz vezetett, hogy amikor nem volt tiszta az ég, az emberek nem tudták pontosan meghatározni a Hold aktuális fázisát, így akár többnapos eltérések is voltak a városok között az időszámításban.
Később a matematika fejlődésével fejlődtek a módszerek is, és a trigonometria segítségével, a szinuszfüggvény alkalmazásával sikerült leírni a Hold ciklikus mozgását. Onnantól kezdve előre tudták jelezni az újhold idejét és egységes időszámítást vezethettek be az egész muzulmán világban.
A Hold megjelenése a művészetekben
A Hold számos irodalmi, zenei, képző és színművészeti alkotásban szerepet kapott, számos művet ihletett. Ezek közül a teljesség igénye nélkül sorolunk fel itt párat.
Zene
Joseph Haydn: Il mondo della luna (Élet a Holdon; 1777)
Ludwig van Beethoven: Holdfény szonáta (1801)
Képzőművészet
Caspar David Friedrich: Két férfi nézi a Holdat (1819)
Vincent van Gogh: Csillagos éj (1889)
Irodalom
Johannes Kepler: Az álom (1634)
Jules Verne: Utazás a Holdba (1865)
Weöres Sándor: Holdbéli csónakos (1941)
Isaac Asimov: A Hold tragédiája (1973)
Fessünk együtt holdas képeket!
Amint azt láthatjuk, sokféle módon ábrázolták és jelenítették meg a Holdat elődeink és neves művészek a világ minden tájáról és korszakából. Festményeken legtöbbször valószínűleg a teliholdat láthatjuk viszont, más holdfázisokat ritkábban és kevésbé látványos módon szoktak ábrázolni.
Ha körülnézel a KreatívLiget Élményfestő Stúdió kínálatában a megfesthető képek között, biztosan Te is találsz magadnak olyat, amelyet szívesen látnál a saját szobád falán.
főoldal
események
kosár
menü